Magán vélemények

Orgonvíz tapasztalatok

Vesebeteg vélemény
A veséim elégtelenül működtek a víz felhalmozódott a szervezetemben, és nem sikerült semmivel kihajtani.
Az orvosok mindent megtettek nagyon sok vízhajtó szedtem és semmi eredménye nem lett.
Kavalkó Jánost már nagyon régen megismertem, 26 éves koromban volt egy hasonló eset és akkor Ő segített meggyógyulni. Kétségbeesésemben újra hozzá fordultam és ajánlotta hogy orghonvizet igyak és ehhez azonnal beszereztem egy orgon vízkezelőt.
Otthon felszereltem a konyhában és elkezdtem inni, a legnagyobb meglepetésemre egy hét alatt 18 kilót fogytam, a sok víz lement rólam. A professzor úr legnagyobb meglepetésére az eredmény magáért beszélt, kérdezte hogy mi történt, mit csináltam hogy ilyen eredményesen sikerült. Elmondtam hogy orgonvizet fogyasztottam, és az lepett meg hogy nyitott volt és érdeklődő. A zárójelentésben amit kaptam rögzítette az orgontechnológia eredményét hogy egy hét alatt 18 kg-ot fogytam.
Nagyon köszönöm a Jánoséknak a segítséget.
K. Mihály

Az orgonvíz rendszeres ivása teljesen rendbehozta az évek óta fenn álló rendszertelen bélműködésemet, megszüntette a székrekedés okozta problémáimat.
Az orgonviz egyhónapos tapasztalata.
2003. Okt.17
V. Attiláné

Krémekkel kapcsolatos tapasztalatok

Ajpico.
Felhasználói tapasztalatok.
Nagyon száraz cserepes az ajkam, nagyon kellemesen beszívódó a krém
naponta használom. Megvagyok vele elégedve.
K. Gabriella Budapest.
Ajakápolásra használtam a krémjüket, azonban rájöttem hogy ezen felül
az egyik legcsodálatosabb herpeszkrém. Több esetben is bizonyított. Ha
éreztem hogy kijön a herpeszem többször is kentem az Ajpico krémmel.
Éreztem hogy hűsít és tompítja az égő érzést. Az a tapasztalat hogy
gyorsan elmúlik és nem hegesedik. Boldog vagyok hogy rátaláltam a
krémre. Ezt önök tudták ?”
H. Melinda. Budapest.
Celluco.
Felhasználói tapasztalatok.
Kerestem egy olyan természetes anyagokból készült krémet ami gyógyírt
jelenthet a szülés után kialakult esztétikai problémákra. Nagyon csúnyán
megnyúlt a bőr a hasamon tele terhességi csíkokkal. A celluco nevű
krémmel ami az önök terméke, kezdtem el kenegetni és csipkedni a
hasamat ahogy leírták, Három hónap alatt bámulatos eredményt értem el,
azt nem mondom hogy semmi sem látszik a csíkokból de elvékonyodtak
és a bőr feszes lett. Merem minden hasonló problémával küszködőnek
ajánlom, azonban kitartás kell de megéri.
H. Gézáné Budapest
A terhesség második hónapjától kezdtem el használni finoman
kenegettem a hasam, fenekem, combom, melleimet. A barátnőm kapta
valakitől a celluco krémet amit végig használt és nem alakultak ki
terhességi csíkok, kivéve a combját amit csak később kezdett el kenegetni
amikor észrevette hogy csak itt keletkezett egy kettő. Nagyon jó ez a
krém a tapasztalataim nagyon jók már egy éves a pici. Szépen
visszaalakult a bőröm szülés után. Mindenkinek ajánlom.
Sz. Barbara Székesfehérvár.
Helyi fogyásra cellulitisz kezelésre használtam igaz hogy kitartás kell
hozzá de működik. Más a szövetek tapintása, élettel telibb a bőr. Akinek
mellette kedve van egy kis mozgásra és be tud szerezni orgonvizet, a
méregtelenítése is meg van oldva.
Sz. Katalin Budapest.
Noziko.
Felhasználói tapasztalatok.
Nagyon fájdalmas üreggyulladásom alakult ki és hetekig próbálkoztam
mindenféle gyógyszerrel, de csak a fájdalmam csillapodott. Az önök által
gyártott Noziko krémet vettem meg egy gyógynövényboltban. A
tapasztalatom az volt hogy nagyon csípett és kipirosodott az arcom, azt
hittem hogy valami nem jó a krémmel. Azonban amikor ez elmúlt a
fájdalom és a lüktetés megszűnt az orromon kaptam levegőt. Egy hét
alatt rendbejöttem.
A. Ildiko. Budapest
Egyre súlyosbodó légúti allergiától szenvedek, már aggasztott hogy
mindig több gyógyszert kellett szednem, már pipát is kellett használnom.
Véletlenül találtam rá az önök Nózikó krémjére. Egy ismerősöm járt
önöknél a rendelésen és kapott ilyen krémet, ami használt. Lényegesen
kevesebb gyógyszerre van azóta szükség és a pipát is elhagyhattam.
Minden sorstársamnak ajánlom.
K. Zsuzsanna. Fürged
Nyolc év óta küzdök parlagfű allergiával, öt hónapon keresztül napi egy
alkalommal használtam az önök Noziko krémjüket. A jó istennek adok
hálát minimális tünetekkel vészeltem át a kritikus időszakot. Munkájukhoz
sok sikert kívánok.
R. Ferencné Szekszárd.
Venico.
Felhasználói vélemények.
Súlyos érszűkülettel kínlódtam már hosszú évek óta. Sokféle krémet
kipróbáltam de igazán semmi sem használt. Barátaimtól kaptam egy
dobozzal az önök Venico krémjéből és nagyon jó tapasztalataim vannak,
lényegesen jobban érzem magam. Sokkal többet tudok mozogni fájdalom
nélkül. A családom nagyon boldog mert azt mondják újra olyan vagyok
mint régen, megint életvidám vagyok. Köszönöm önöknek.
B. Jánosné Budapest
A nagymamám évek óta használja az önök termékét a Venico krémet,
csúnya fájdalmas visszerei vannak gyakran begyulladtak, és nagyon fájtak
volt már trombózisa is. Amióta az önök krémét kenegeti azóta szinte nem
panaszkodik, sőt a bokánál levő csúnya sötét bőrfelület visszanyerte az
eredeti bőrszínét. Ami engem illet csúnyán kificamítottam a bokámat úgy
másztam be a lakásba, éreztem hogy nem tört el, de nagyon fájt. A
nagymamám unszolására bekentem az ő csodakenőcsével vastagon és
borogattam. Másnap délutánra rátudtam állni, lelappadt, és a kék folt is
elmúlt. Gondoltam megosztom önökkel a tapasztalataimat hogy mások is
hasznosíthassák.
P. László Budapest.
Éjszakánként arra ébredtem hogy fáj görcsöl a lábam nem tudtam hova
tenni kínomban sokféle kenőcsöt kipróbáltam amit felírtak nekem.
Ismerősöktől kaptam egy kevés Venico krémet hogy próbáljam ki.
Megvallom elvoltam keseredve és az volt a gondolatom hogy pont egy
természetgyógyász krém segítene? Azonban nagyon meglepődtem hogy
az első éjszaka volt hogy nyugodtan tudtam aludni. Ezt nem gondoltam
hogy ennyire beválik nekem. Szeretném önöknek megköszönni, hogy
olyat készítenek ami segített. Az életminőségemen nagyon sokat javított,
mindenkinek ajánlom azóta.
A. Mariann. Szeged.
Köszönet a Venico krémért, amióta rendszeresen használom, nem újult ki
a lábszárfekélyem, és nagyon szép lett a bőröm.
K .Zóltánné. Baja
BŐRPUHÍTÓ KRÉM.
Felhasználói tapasztalatok.
Különösen nyáron csúnyán berepedezett a sarkam sokszor már vérzett is,
volt arra is eset amikor el is fertőződött. A gyógynövényboltban vettem
egy Bőrpuhító krémet, ami felpuhította a bőrömet és nagyon érdekes volt
hogy e berepedések is megszűntek. Ez a kenőcs nekem nagyon bevált.
K. Kálmánné Madocsa.
Azt hiszem másoknak is sokba kerül a harisnya, volt olyan hogy három
darab ment tönkre mert már akkor szaladt a szem amikor vettem fel. A
sarkamon annyira reszelős kemény volt a bőr hogy már művészet volt úgy
harisnyát venni hogy az túl élje. Próbáltam áztatni, kenegetni, nem
segített. Véletlenül találtam az önök Bőrpuhító Krémjére és nagyon hálás
vagyok. Ez a krém vagyonokat spórol nekem harisnyából. Sok sikert.
H. Erzsébet. Kiskunmajsa.
A munkakörömnél fogva nagyon sokat kel vízbe nyúlkálnom amit a bőröm
nagyon nehezen visel, kivörösödik estére. Nagyon sokat kínlódom.
Megpróbáltam sokféle krémet ami használt az általában nagyon drága
volt. Az önök Bőrpuhító krémjét ajánlották, nagyon szívesen használom,
védi a bőrömet, enyhíti a kellemetlen égő érzést. Ha van rá lehetőségem
napjában többször is bekenem. Nagyon jó illata van.
G. Melinda Budapest
Pedico.
Felhasználói tapasztalatok.
Nagyon izzadós a lábam, sokféle készítményt próbáltam, közöttük az önök
Pedico krémjét. A lábizzadás mellett gombás fertőzés is volt a lábamon. A
gombás fertőzésre is próbáltam sok mindent. A sok kudarc után már
lemondtam hogy rendbejöhet. Nem is gondoltam hogy az önök krémje
kezdi rendbehozni a gombás lábamat. Arra gondoltam ha többet teszek a
gombás felületekre és egy kis folpakkal befedem, vagy pamut zoknit
húzok rá akkor sokáig érintkezik a krémmel és így hatásosabb. Az ötletem
bevált, nagyon elégedett vagyok a krémmel. Az utasításába nem olvastam
hogy erre is jó, gondoltam megosztom a tapasztalatomat önökkel.
M. László Budapest.
Köszönetet fejezem ki önöknek, a Pedico lábápoló krémükkel kapcsolatba.
Rendszeres használatával elkerülhető az uszodák, szaunák, közös fürdők ,
gombás fertőzése. Ezt saját tapasztalatból mondom. A gombás fertőzésre
nagyon hajlamos vagyok. Amióta használom rendszeresen azóta ilyen
panaszom nincs. Gratulálok a termékhez.
K. Gáspár Budapest
Vittico.
Felhasználói tapasztalatok.
Nagyon érzékeny bőrrel vagyok megáldva, szinte minden kozmetikum
allergiás reakciót vált ki. Megvallom kétkedve próbáltam ki az önök Vittico
krémjét, a barátnőm unszolására és vártam az allergiás hatást. Nagy volt
az örömöm hogy ezt a kenőcsöt bírja az arcbőröm, gondolom nem vagyok
egyedül a problémámmal, ajánlják másoknak is. Én nappali és éjszakai
krémnek is ezt használom.
N. Gabriella. Budapest.
Napallergiás vagyok akinek ilyen van az tudja mennyire kellemetlen.
Megpróbáltam az önök Vittico krémét és nagyon jó tapasztalataim vannak.
A kislányomat is kentük vele mert nagyon csúnyán megégett a napon. A
gyerek végigtudta aludni az éjszakát, nem fájt és nem égett bőre. Az volt
a további tapasztalat hogy alig volt észrevehető a bőrhámlás nem úgy
mint máskor.
B. Anikó Homokmégy.
Sokat dohányzom, és nem kímélem az arcbőrömet. Láttam a barátnőm
arcbőrét hogy milyen szép és bársonyos, tele életerővel. Kérdeztem is
hogy kozmetikust váltott? Mint kiderült valahol vett egy Vittico krémet és
ezt használja már két hónapja. Gondoltam kipróbálom. Szeretném
elmondani hogy az én szürkés bőröm megfiatalodott. Jó reggelente
tükörbe nézni. Sok sikert önöknek.
Sz. Ágnes Budapest.
Lábszárfekélyem volt és kérdeztem a természetgyógyász urat hogy mit
ajánlana mert nem akar gyógyulni. Azt tanácsolta használjak Vittico
krémet mert azt már sokan eredménnyel használták. Örülök hogy
megtaláltam önöket, és megköszönhetem.
T. Gáborné Dunaegyháza.
Szép jó napot mindenkinek.
Az izületi kréműket használtam, melynek következtében már-már
állandósult derék fájdalmamtól és ínhüvely-gyulladásomtól sikerült
megszabadulni . Az Orgonvízet is kipróbáltam és össze sem lehet
hasonlítani a sima csapvízzel, olyan mintha valamilyen forrásvizet innék.
További sok sikert kívánok tevékenységükhöz. Minden jót .
M. László Bp.2004.01.12
Több mint két éve járok úszni,
nagyon szeretem ezt a fajta testmozgást, de már vagy fél éve küzdöttem
makacs hüvelyi fertőzéssel, ami nagyon kellemetlen volt, mert se úszni
nem tudtam járni, se nemi életet élni . A nőgyógyászom, majd a
bőrgyógyász is próbálkozott különböző krémekkel és kúppal, sajnos
semelyik sem használt. Az interneten barangolva találkoztam a web
oldalukkal és rendeltem interneten egy hüvely- krémet. Köszönöm!
Köszönöm! Köszönöm! Ugye ezzel mindent elmondtam. Bocsi, hogy csak a
keresztnevemet írom.
Üdvözletem: Marcsi Miskolcról
A területi képviselőjüktől vásároltam a minap két darab VITTICO
testápoló krémet,
egy kiállításon a XVII. Kerületben. Nos ő azt mondta , hogy ekcémás,
májfoltos emberek is gyógyultak már meg a krémtől. Megmondom
őszintén kétkedéssel fogadtam ezt az információt, de mivel annyi mindent
kipróbáltam már kisfiam alkarján lévő ekcéma elmulasztására, úgy
gondoltam eggyel több vagy kevesebb úgyis mindegy. Ez még csak két
napja volt, de azért írok, mert úgy néz ki bejött a vásár, mivel kezd kisebb
lenni az ekcémás terület és azt mondja a kisfiam, hogy már nem viszket
neki. Nem gondoltam volna, hogy ilyen hatásos ez a krém.
Köszönettel : G. Hajnalka
Bp. 2004. 02. 21.
Tisztelt Orgon-Tech Bt.
Levelemmel azért keresem fel önöket , hogy elmondjam több betegünknél
kipróbáltuk az önök által forgalmazott VENICO visszér krémet .
Természetgyógyászattal foglalkozom én is már vagy 10 éve, igaz az én
területem a lelki bajokkal foglalkozik, úgy gondoltam, hogy azoknál a
betegeknél, ahol visszér probléma áll fenn, jól jöhet az önök által
kifejlesztett energetizált krém. Így is volt mindegyik betegem arról
számolt be, hogy kezd megszűnni az a tompa feszítő fájdalom, ami a
visszértágulattal jár. A hajszál visszeres területek csökkentek és a
nagyobb visszerek is kezdtek vissza- húzódni . Többen menekültek így
meg a műtéttől, melyet ennek a nagyszerű terméknek és kitartó
erejüknek köszönhettek.
Baráti üdvözlettel: B. Ákos Szeged 2004.01.09.
Tóth Mária vagyok,
és 2004 januárban kezdtem el fogyókúrázni, de egy barátom
figyelmeztetett, hogy vigyázzak ha hirtelen sok kilótól akarok
megszabadulni előfordulhat, hogy túl ingerlékeny és levert leszek.
Valamint leeshet a vércukrom és ezért szédülhetek majd. Ő azt ajánlotta,
hogy próbáljak ki egy viszonylag új dolgot az Orgonvízet, ami állítólag
pótolja az elvesztett energiát a szervezetben és nagyon jó méregtelenítő
hatása is van. Valamint, mivel régebbről már voltak fogyókúrás csíkjaim,
egy olyan krémet, aminek az alapja az orgonvíz és természetes
gyógynövénykivonatok és nagyon jól kezelhetők vele a narancsbőrös
területek. Úgy is tettem, használom a termékeket a kúra kezdete óta, ami
egyébként nagyon kemény, mivel napi 600 kalóriát fogyasztok csak el. Az
Orgonvíznek hála semmi problémám nem volt és remélem nem is lesz a
továbbiakban sem. A CELLUCO narancsbőr elleni krémnek pedig érdekes
hatása van, mert nem hogy új csíkok nem alakultak ki, de a régiek is
elkezdtek összébb húzódni. Ennek is nagyon örülök és annak is, hogy
barátom időben szólt, használjam az orgonterápiás készítményeket.
További sok sikert kívánok tevékenységükhöz!
Bp.2004. 02. 24. Ui.: Eddig 12 kilótól sikerült megszabadulni
A bőrpuhító krémet használtam száraz töredezet sarkam és kezeim
renoválására kb. 1,5 hét alatt látványos javulást tapasztaltam, ez tényleg
egy jó készítmény. Köszönöm!
S. Sándor kőműves
A VITTICO testápoló krémet használtuk vendégeink arca és dekoltázsa
esetén, amikor is kisebb májfoltokat tudtunk eltüntetni, valamint vissza
tudtuk adni az adott terület vitalitását, kellemes, lágy puhaságát. A
krémet előszeretettel használják szolárium szalonunkban is.
Üdvözlettel:
S. Krisztina kozmetikus
Az ajpico krémet használtam, mivel állandóan kiüti a herpesz a szám
szélét. Általában ezt az időjárásnak és a túl fűszeres ételeknek
köszönhetem. Azt vettem észre a krém használatakor, hogy sokkal
hamarabb, kb. 1-2 napon belül szépen leszárad a herpesz, valamint ha
bekenem a szám mielőtt kimegyek egy szeles napon az utcára, akkor nem
újul ki.
Minden jót kívánok: P. Franciska tanuló
A NOSICO arcüreg krémet próbáltam ki, mert már jó ideje zavart, hogy ha
jön a nyárfa virágzás, akkor nem kapok levegőt és könnyezek, mint egy
kisgyerek. Allergiás voltam, mondhatom most már múlt időben. Két nyár
telt már el azóta és minden rendben. Nagyszerű dolog ez az egész
orgonterápia. További sok sikert kívánok:
K. Márton grafikus
A PEDICO gomba elleni krémjüket használtam és 2-3éves csúnya több
körömre is átterjedt lábgombás fertőzéstől sikerült megszabadulnom.
Köszönöm segítségüket!
V. Antal gépkocsivezető
Üdvözlöm Önöket Mivel hobbimat tekintve súlyemelő vagyok, sajnos
többször kijött az aranyerem a sok erőlködésnek köszönhetően. Az volt a
baj, hogy azok a készítmények amelyeket használtam már nem
segítettek. A tv-ben láttam az aranyér elleni energetizált krémjüket, amit
el kezdtem használni és csodálatos eredményt értem el vele. Azóta
használom nagyobb versenyek előtt is és így ki sem újul a versenyek alatt
sem. Végre úgy tudok edzeni, hogy nem kell arra gondolnom, mikor fog
előbújni megint ez a drága erem.
Gratulálok, és köszönöm is egyben a segítségüket.
N. Imre Bp. 2004. 01. 21.

VILÁGÚJDONSÁG!
Tiszta és ORGON energiával dúsított vizet előállító szerkezet házi használatra.
Ön ásványvíz tisztaságú, jótékony hatású ORGON energiát hordozó ivóvizet készíthet literenként mindössze 1 Ft-ért saját otthonában.
Újabb lehetőség az egészséges életmódra, újabb lehetőség szervezetünk és pénztárcánk védelmére!
Mi ez a szerkezet és mire képes?
A VSZT-1+ vízkezelő egy olyan világújdonság, mely egyesíti a tiszta, jó minőségű ivóvízzel szemben támasztott elvárásokat és egyben az ivóvizet ORGON energiával telíti, mely által a fogyasztásra kerülő víz speciális tulajdonságai révén számtalan jótékony hatást fejt ki. Segíti a beteg szervezet regenerációját, megelőz sok betegséget ill. kedvezően befolyásolja a vitalitást.
Mi az az ORGON energia?
Az ORGON kifejezés az egyetemes életenergiát jelenti. Ez az amitől az élő élőnek tekinthető, ami biztosítja szervezetünk egészségét, vitalitását, adott esetben helyreállítja a szervezet megbomlott működését, egységét. Ezzel az energiával dúsítja a vizet a VSZT-1 vízkezelő, biztosítva a tiszta ivóvízen túl azt is, hogy a szervezetünk 70%-át kitevő folyadék pótlása egyben az életerővel feltöltődést is szolgálja.
És mi bizonyítja ezt?
Nemcsak fizikai mérések és szakvélemények, hanem sok ezer felhasználó pozitív tapasztalata, az, hogy aki ezt a vizet fogyasztja, megdöbbentően hamar tapasztalja állóképessége, általános állapota javulását esetleges betegségében a pozitív változást.
Tehát akkor lényegében ez nem egy víztisztító berendezés?
Fogalmazhatunk úgy, hogy NEM CSAK víztisztító berendezés. Több annál. Ha Ön és családja a VSZT-1+ vízkezelővel tisztított és kezelt vizet fogyasztja, az ásványvíz tisztaságú vízen túl olyan vizet iszik, mely egyben jótékony energiája révén segíti az Ön és családja egészségének fenntartását, esetleges helyreállítását.
Van még egyéb haszna a VSZT-1+ orgon vízkezelő berendezésnek?
Van! Ön ugyanis ezt az egészséges, jótékony hatású ivóvizet literenként 1 ft-ért fogyszthatja, mely a vízszűrő felhasználása kapcsán felmerülő üzemeltetési költségből (időszakos szűrőcsere) adódik.
Gondolja végig: Nem kell ásványvizes palackokat cipelni, nem szennyezi hihetetlen mennyiségű PET palackkal a környezetet és sok százezer forint kiadás helyett nagyságrendekkel olcsóbban tud tiszta és egészséges ivóvizet előállítani saját otthonában.
Mennyi időközönként kell az Orgonizálót cserélni, mennyi az energia igénye a berendezésnek?
Nos ilyen nincs! A vízkezelő ORGON berendezése nem igényel elektromos áramot és nem öregszik el. Ön élethosszig élvezheti jótékony hatását. Csak a cserélhető vízszűrő költsége merül fel, mely félévenként három ezer forintos összeg kb.
A VSZT-1+ vízkezelő megvásárlását követően ennyibe kerül Önnek kb. 3500 liternyi – bő fél évre egy négy személyes családnak- ivásra és főzésre elegendő víz előállítása.
A vízkezelő telepítése igényel e szakértelmet?
Nem! A VSZT-1+ vízkezelő berendezésnek sem a telepítése, sem a használata nem igényel semmilyen szakértelmet.
Bárki, akár laikusként 10 perc alatt csatlakoztathatja a hálózati víz kifolyójára és ez után már készen vételezhető a kezelt víz. Egy ötletes csappal, mely része a VSZT-1+-es vízkezelő berendezésnek azt is megoldottuk, hogy a nem fogyasztási célú víz (mosogatóvíz stb..) ne folyjék át feleslegesen a szűrőt terhelve a vízkezelőn.