Vízterápia, víz- bioenergetika, gyógyvizek, fürdők- táblázat

VÍZ. Mindennapjaink természetes velejárója, de vajon szereti és tiszteli is e- a vizet? Tekintett már úgy a vízre, mint „gyógyítóra”, vagy mint „akivel” beszélgetni is lehet, mi több, értelmezi is az Ön utasításait, és tovább is adja az adott információit, energiát minden sejtjének? Nem? Pedig így van, és ha belegondolunk, nincs is ebben semmi csodálkoznivaló, hiszen Mi magunk is szinte nem állunk másból, mint víz -energiából és víz által közvetített bioinformációból!

A szervezetünk megőrzi, memorizálja a különböző biológiai értelmet hordozó bioenergetikai jeleket, a szervezet nagy részét alkotó víz segítségével. Természetesen a vízmemóriának az információhordozó képessége nagymértékben függ a szervezet hidratáltsági (víz – folyadék ellátottsági) állapotától. Szervezetünk 70%-a víz, az újszülöttek testének víz -tartalma pedig 80%-84% (víz -forgalom- és víz -felvétel, víz -terek a szervezetben)!

A víz -molekula dipólusos tulajdonsággal bír, ami azt jelenti, hogy az egyik oldal pozitív, a másik oldal negatív (mint ahogyan az emberi szervezet egésze is polaritással, illetve az emberi természet is dualitással rendelkezik). Poláros jellegük következtében számottevő kölcsönhatás (van der Waals féle erő) lép fel a víz -molekulák között, mely végül is hidrogénhidak kialakulásához (molekulaasszociációhoz) vezetnek. A víz asszociációs mértéke 4 °C – on a legnagyobb, ez a jelenség eredményezi a víz számos rendkívüli tulajdonságát. Stabil vegyület a víz, 2000 °C felett bomlik alkotóelemeire. Ezek a víz -molekulák összekapcsolódva a térben óriási variációs lehetőséggel képesek elrendeződni, ez adja a sejtek biológiai (bioenergetikai) emlékezetét, azaz a folyamatos bioenergetikai információ fenntartást-áramlást-átadást. Ez a víz által programozott tároló nem örök, viszont újabb információ felvétellel frissíthető a memória (bioenergetikai információs raktár)! Erre szolgálnak például a teljes Biorezonancia és Bioenergetikai vizsgálat után fenntartott kontroll kezelések (biológiai jelek), és a tudat által, illetve tudatossággal programozott, víz -programozási technikák.

A kémiailag tiszta víz színtelen, szagtalan, vastag rétegben kék színű (a víz sűrűsége 4 °C– on 1 kg/ dm3). A természetes víz nem tekinthető kémiailag tiszta víznek, mert különböző oldott gázokat, ásványi sókat, szennyeződéseket tartalmaz. A különböző oldott sók mennyisége határozza meg a víz keménységét. Ezek a sók elsősorban kalcium- és magnézium-hidrogén-karbonátok, kloridok, szulfátok, vas és mangán sók. A víz forralással megszüntethető keménységét változó keménységnek nevezzük, a víz forralása után is megmaradó szulfátok, kloridok okozta keménységet pedig állandó víz keménységnek hívjuk. A kettő viszonya adja meg a víz összes keménységét (a kemény víz azért nem megfelelő mosás céljából, mert a kalcium és magnézium ionok a szappannal vízben oldhatatlan kalcium vagy magnézium szappanná alakulnak, és kicsapódva hozzátapadnak a tisztítandó felülethez). A víz keménységét fokokban fejezhetjük ki, egy német keménységi fok az a víz, amelynek 1 dm3 –ben 10 mg kalcium-oxiddal egyenértékű kalcium- és magnéziumsó van oldva. A jó ivó- víz 8-14 német keménységi fokú (lásd. még: víz által okozott betegségek).

Egyes forrásvizek nagyobb mennyiségű oldott sókat tartalmaznak, ezeket ásványvizeknek nevezzük, a 24 °C hőmérséklet feletti víz a termál- víz. Az ivó- víz színtelen, szagtalan, oldott Kalcium és Magnézium -só tartalmú. A fehérjék bomlástermékeinek, ammóniának, nitritnek, nitrátnak a jelenléte a víz fertőzöttségét jelzi.

Igen pontos mérésekkel kimutatták, hogy a tiszta víz is kis mértékben vezeti az elektromos áramot, tehát disszociál (H2O + H2O →← H30 + OH- ), A disszociáció olyan kis mértékű, hogy a víz koncentrációja gyakorlatilag nem változik közben. A víz disszociációjakor keletkező H+, ami tulajdonképpen egy csupasz proton, nem marad szabad állapotban, hanem egy semleges víz -molekulával reagál (H3O+), mintegy belesüpped a víz elektronfelhőjébe (ún. hidroxonium, vagy hidronium iont alkotva. A víz pH-értéke semleges, ha a vízben több a Hidrogénion (H+), mint a hidroxil (OH-) -ion, akkor a víz kémhatása savas (kb. pH 3) lesz, ha a Hidrogénion kevesebb, akkor lúgos (kb. pH 10) kémhatású lesz a víz. A víz ionizációs technikájával alakítják ki a lúgos vizet, vagy a savas vizet. Desztillált víz állítható elő a víz forralása után lecsapódó gőzből, a desztillált víz tisztító – kúraszerűen alkalmazható 2 hónapon át, napi egy pohár desztillált víz elfogyasztásával, amibe célszerű pár csepp citrom levet is tenni. A Pí vizet (energetizált víz) erős, mikro-szintű szűréssel állítják elő csapvízből. A szűrések lényege a szervetlen anyagok, élősködök, mikroorganizmusok, vegyi anyagok, mérgező szerves vegyületek kiszűrése a vízből, azaz tisztított, oxigénben dúsabb lágy víz előállítása.

Nagy jelentősége van a további kutatások terén is a Deutérium víznek, főleg a daganatos betegségek gyógyítása, illetve megelőzése terén fontos a D. víz. A Deutérium, azaz Nehézhidrogén, a hidrogén „kettes számú” változata (a proton mellett még egy neutront is tartalmaz az atommag), mely megtalálható természetes körülmények közt is a természetben mindenütt, úgy ahogy az emberben is. A Deutérium- víz daganat ellenes hatásának lényegét abban látják, hogy a degeneratív sejtek növekedéséhez, anyagcseréjéhez nehézhidrogén szükséges. Ha ezt a nehézhidrogént megvonjuk a szervezetből (vízből), akkor gátolható a daganatos sejtek életképessége. Az Oxigénben dúsított víz javítja a sejtek (agyszövet) oxigén ellátottságát, anyagcsere folyamatát, energiaszintjét, nagymértékben segítik pl. a szervezet lúgosító folyamatát. Az oxigénnel dúsított vizeket azonban csak közvetlen fogyasztásra alkalmazzuk, nem szabad fagyasztani, forralni, főzni velük. Remek kiegészítő folyadék -forrás az oxigénben dúsított víz, de gondoskodni kell mellette a megfelelő ásványi anyag ellátottságról is. Jelentős terápiás értéke, gyógyhatása van az oxigén- fürdőknek, oxigénben dúsított víz fogyasztásával együtt. Terápiás hatékonyságot azonban csak kúra alkalmazásával (legalább napi egyszer) érhetünk el. Léteznek ún. oxigéngömbök is, melyek rövid idő alatt töltik meg a szervezetet oxigénnel a belélegzés során (20 perc alatt, mintegy 40 liter tiszta oxigén), szintén kúra formájában ajánlott.

VÍZ - GYÓGYVÍZ / víz -„kortyolgatási technika”, az agymunkát támogató víz

Kifejezetten ajánlom (főleg agysejtjeink működésének támogatása céljából), a folyamatos víz -kortyolgatási technikát. Ez a tudatos víz -„adagolási technika” nemcsak szellemi igénybevétel esetén ajánlatos (ha szomjazik az agysejt, csökken a funkciós sebessége), hanem mindenki számára. A szervezetünk akkor jelzi a víz -folyadékhiányt, a szomjúságérzetet, amikor már sejtszinten szomjazik a test, azaz, sejtszinten víz – folyadék hiányos a szervezet! Általában ekkor már egy egész pohár vizet elfogyasztunk (minden erőltetés nélkül), ami általában 2-2,5 dl víz -folyadéknak felel meg.

Pontosan azért 2-2,5 dl a vizespohár mérőtartalma, mert ennyi víz -hiánynál érzékeljük már tudatunkkal is a sejtek „észlelt” víz -folyadékhiányát. Célszerű folyamatosan kortyolgatni a vizet, mert így folyamatosan biztosítjuk sejtjeinknek a víz -ellátását, és veséinken sem zúdul át a bevitt folyadék. Időnként persze szükség van az egész pohár víz egyszeri elfogyasztására is, mert ezzel egyben át is tisztítjuk a veséinket, vérünket, szerveinket. Az immunrendszer (és a szervezet szabadgyökök elleni antioxidáns folyamatának) alapvető „jóléti” állapota nagymértékben függ a szervezet megfelelő víz – folyadék ellátottsági állapotától!

VÍZ - GYÓGYVÍZ / Vízprogramozás lehetőségei

Víz információ raktározó és továbbító képességét alkalmazhatjuk mi magunk is, kitűzött cél, vagy egy feladat hatékony megvalósítása érdekében. Egyszerűen gondolatainkkal mintegy „beleolvassuk” a víz -térbe azt az információt, mellyel szeretnénk elárasztani magunkat, illetve sejtjeink információ tartományát (→DNS-bioenergetika). Rá is írhatjuk a víz tároló edényre a kívánt szellemi tartalmat, és ahányszor csak fogyasztjuk a vizet, tudatosítsuk magunkban, hogy milyen információt veszünk közben magunkhoz.

Naponta legalább 1 liter szellemileg energetizált, programozott viz elfogyasztása ajánlott. Verbálisan (szóban) is energetizáljuk, programozzuk a vizet, legelőször 10-szer mondjuk el az általunk kívánt információt, használjuk ki a hang által nyújtott rezgést és emeljük fel vele gondolataink rezgésszintjét is. Mindezt tegyük szeretettel és hálával, mert a víz is „érti” ezt a rezonanciát, és megemelt frekvencián „visszaküldi” az Ön számára!

VÍZ - GYÓGYVÍZ / Vízháztartás, vízforgalom, vízfelvételi tényezők a szervezetben

A szervezetbe bevitt és a szervezetből eltávozott víz – folyadékmennyiség nem fedi egymást, a kiürített folyadék több, mint a bevitt folyadék mennyisége. Ez abból adódik, hogy a táplálékban is van víz, másrészt a táplálékkal bevitt szénhidrát, zsír lebomlása során víz is keletkezik. A víz -szükséglet kiszámításához a vesekiválasztásból kell kiindulni, a vesék naponta 1300-1800 ml viz mennyiséget választanak ki.

Az izzadással és párologtatással a bőrön keresztül kb. 1 liter (külső hőmérséklettől és adott fizikai tevékenységtől függően), a széklettel pedig kb. 200 ml (maximum 300 ml) víz távozik a szervezetből. Egy átlagos testsúlyú ember naponta 2-2,5 liter viz mennyiséget igényel, ugyanis a leadott víz -folyadék kb. fél literrel több, mint a bevitt víz -folyadék. Általános számítás szerint, mely nem veszi figyelembe a speciális szükségletet vagy korlátokat a napi folyadékszükséglet 30 ml/ testsúly-kilogrammonként. Folyadékot tehát nemcsak vizelettel és széklettel veszítünk (ürítünk), hanem a bőr pólusain keresztül a folyamatos párologtatással (a verejtékmirigyek váladéka tiszta sóoldat!) ill. hűléssel, és a légzésünk során a kilélegzett levegővel is.

A túl sok víz -folyadékbevitel sem közömbös a szervezet számára, ugyanis a túl sok víz, pl. felhígítja a gyomornedvet, megterheli a gyomorműködést, a beleket, a keringési szerveket, a veséket. Általános szabály, hogy a szervezetet olyan egyensúlyi állapotban kell tartani, hogy ne legyen szükség se a hatalmas víz -fogyasztásra, se a már szomjúság érzetének kialakulására. A naponta megfelelő mennyiségű víz – folyadék fogyasztása, többek között azért szükséges, hogy sejtjeinkben és a sejtek között (víz -terek) megfelelő legyen az energetikai, anyagcsere és információs áramlás ( anyagcsere, energia felhasználás), az immunrendszer működése. Idős emberek és csecsemők, kisgyermekek gyakori kiszáradásos (dehidratált→ víz -folyadékhiányos) állapota már csak ezért is veszélyesebb az egész szervezetre, állapotra nézve. Napi víz -folyadék szükségletünk átlagosan 2,0-2,5 liter, azonban ez egyénenként változó és maximálisan figyelembe kell venni egyes kritériumokat.

VÍZ - GYÓGYVÍZ / Vízfelvétel napi mennyiségének függvényei

A víz -felvétel, víz -szükséglet napi mennyisége függ:

· a fizikai teljesítménytől, igénybevételtől ( energia felhasználás, izommunka)

· a kortól, és fizikai állapottól

· a szervezet jelen kémhatásától (savas, lúgos vagy optimális)

· a bevitt táplálék mennyiségétől, minőségétől, és víz -tartalmától ( táplálkozás és táplálkozási alapismeretek, fogyókúra)

· az izzadás mértékétől (fokozott izzadás során fokozott víz -folyadékvesztés jön létre, a vérplazma besűrűsödik, ami lelassult vérkeringéshez vezet)

· a külső és belső (láz, hőemelkedés) hőmérséklettől

· a vesék állapotától, vesebetegségek fennállásától (ebben az esetben korlátozott és kontrollált a bevitt víz -folyadék mennyisége és kontrollált az ürített vizelet mennyisége is)

· egyes betegségek fennállásától /mint cukorbetegség, a vizenyő (oedéma-szövetközti víz -folyadék kóros felszaporodása), keringési-érrendszeri panaszok és szívbetegség, a tüdő-légúti betegségek, egyes hormonális betegségek (pl. mellékvese betegsége), gyulladásos állapot, fertőzéses állapot pl. Candida betegség/, nehézfém mérgezés

· hasmenéses vagy székrekedéses állapottól (ekkor jóval több víz -folyadék bevitelére van szükség vastagbélrendszer, bélflóra)

· hányás esetén jelentős a hirtelen veszített víz -folyadék mennyisége (a hányásos állapot megszűnte után fontos a megfelelő víz -folyadék és elektrolit pótlása)

· Víz- allergiától

VÍZ - GYÓGYVÍZ / Víz által okozott betegségek:

Víz által okozott betegségek három nagy csoportba oszthatóak:

1. csoport/ víz -betegség: Azért keletkeznek, mert a vízből hiányzik valamilyen fontos anyag. Ebbe a csoportba tartozik, pl. az endémiás golyva (jódhiány), fluorhiányon alapuló fogcaries (szuvasodás), a vashiány, a rézhiány, a kobalthiány (lásd.: Ásványi anyagok), stb.

2. csoport/ víz -betegség: Úgy alakulnak ki, hogy átlagos körülmények között ártalmatlan anyagok kerülnek a vízbe, és a bomlásuk közben keletkező közti termékek azok, amelyek betegséget okozhatnak (pl. nitrátártalom).

3. csoport/ víz betegség: Idetartoznak azok a betegségek, amelyek úgy jönnek létre, hogy kórokozók kerülnek a vízbe. Ezek a kórokozók lehetnek élő mikroorganizmusok és lehetnek toxikus (mérgező) anyagok (lásd.: parazitózis, enterális ételfertőzések és ételmérgezések, nehézfém mérgezések). Ezeket összefoglalóan vízmérgezésnek nevezzük.

Víz - Gyógyvíz / A fluor túladagolása:

A fluorhiánnyal ellentétben (lásd. a csoport), a környezetben nagyobb mennyiségben jelenlévő fluor csontosodási zavart idéz elő, ez olyan mérvű is lehet, hogy egész településeket érinthet. Leginkább a timföld, ill. az aluminiumgyártás során szabadul fel nagymennyiségű fluor, hatásai először a növényeken, majd a szarvasmarhák között, végül az emberen mutatkoznak meg. A fluorion általában protoplazmaméreg, gátolja a sejtoxidációt, a cukorbontást, a foszfatázt, az izmok tejsavtermelését, az enzimek működését, és a véralvadást, mert megköti a calciumot. A kalcium a csontokban felhalmozódik, osteosclerosis (csontmeszesedés), exostosisok (csontnövedékek, csontkinövés, csontlerakódás) keletkeznek. A fluor túladagolása azért sem közömbös, mert a fluor és a jód antagonizmusa (ellentétes hatása) miatt a jód/fluor egyensúlyának felborulása miatt a túl flurorozott területeken endémiás golyva alakulhat ki.

Víz - Gyógyvíz / Nitrátártalom (methaemogobinaemia, ejtsd: methemoglobinémia):

A fehérjetermészetű anyagok a talajban való lebomlás során mérgező vegyületekké válnak. A bomlási folyamatban az ammonia, nitrit, nitrát az, ami az egészségártalmat előidézi. A táplálékkal (főleg spenót, répa, kelkáposzta, karfiol, kelvirág, búza, zab, köles), teával, víz útján bekerült bekerült nitrátok a vékonybelek alsó szakaszából felvándorló de-nitrifikáló baktériumok tevékenysége következtében nitritté redukálódnak, és így felszívódva kötődnek a vörövérsejtek hemoglobinjához (methemoglobin kialakulása), ahol gátolják a belsőlégzést (sejtoxidációt). A methemoglobinémia lényege, hogy a vörösvérsejtek hemoglobinjának vas -ferro ionja ferri ionná oxidálódik (a hemoglobin vas -ferro ionja az oxigént köti meg a vörösvérsejt számára), aminek hatására az oxigén megkötésére képtelen methamoglobin alakul ki, így okozva a sejtek oxigénhiányos állapotát. A nitrátártalom főleg csecsemők esetében alakul ki, hiszen nagyobb a víz – szükségletük, mint a felnőtteknek, könnyebben kötik meg a nitritet, és kevesebb még a methemoglobint hemoglobinná visszalakító enzim a szervezetükben (diaforáze enzim).

Leginkább fúrott kutakban magas a víz nitrát tartalma, de a betegség (nitrátérzékenység) kialakulásában jelentős szerepe van a bél baktériumflórájának megváltozása is (gyakran kialakul gasztroenterális, candidabetegség, parazita fertőzések kapcsán). A magas víz -nitrátérték felnőtteknél is kialakíthat betegséget, tüneteket, melyek enyhe esetben elsősorban a vérellátás és a belső légzés zavarait mutatják. Állandósult tünetként jellemző a cianozis (nyálkahártyák, köröm kékes elszíneződése), a fejfájás, a mellkasban nyomás érzet, gyakorta fellépő szívdobogás, szédülés, légszomj fokozott munkavégzés esetén, anaemia, vér methemoglobin szintjének emelkedése. Az Uniós szabályoknak megfelelően a víz megengedett nitrogéntartalma max. 50mg/L lehet, Magyarország kb. 48%-a nitrátérzékeny terület. Fontos a víz és a talaj folyamatos nitrogéntartalmának mérése, nagy területen való trágyázás előtt pedig mindenképpen a talaj vizsgálata (N-min módszer).

Víz - Gyógyvíz / Vízmérgezések:

A víz útján létrejövő mérgezések fontos epidemiológiai jellemzője, hogy egyszerre többen betegszenek meg azonos tünetekkel. A betegekből és vízből vett minta alapján a méreganyag általában kimutatható, de az is előfordulhat, hogy a méreganyagot már nem tudják a víz -mintából kimutatni a lelhígulás vagy a bomlás miatt. Heveny víz -mérgezés esetén a víz -fogyasztás után már pár perccel jelentkezhetnek a tünetek, ekkor a víz -adó rendszerbe, egyszerre kerülhetett nagy mennyiségű méreganyag (pl. nagy esőzések után növényvédőszer bejutása a kutaknába, vagy direkt mérgezés kapcsán). Abban az esetben, ha a kút, ill. a víz -adó rendszer a talajon keresztül mérgeződött, lassúbb és nem kifejezettek a tünetek, és először a víz színe, szaga, íze változik meg, majd később jelentkeznek csak a melléktünetek.

VÍZ - GYÓGYVÍZ / Vízterek az emberi szervezetben, víz és az ionok szerepe

A szervezet teljes víz -tartalma a testsúly 60-65 %-a (+40%-35 % szárazanyagtartalom), ami a korral 47-52 %-ra csökken. Százalékos megoszlásban a 60% víz -tér 40 %-a sejten belül helyezkedik el (intracelluláris tér), 20 %-a pedig sejten kívül helyezkedik el (extracelluláris tér). A testsúly 1-2 %-a tartalmaz még „harmadik” víz -térként ún. transcelluláris víz -teret, mely a sejtek aktív kiválasztó (sekréciós) termékeként alakul ki (pl. nyirok, üvegtest a szemben, a hallójárat vize, liquor, epe-gyomor-nyombél és hasnyálmirigy- nedv, a mellhártya és szívburok közti tér, stb.

Az emberi szervezet sejtjei túlnyomó többségének közös környezete a sejtek közötti (szövetközti) térben levő víz -folyadék. Ez a víz -folyadék a vérben lévő plazmán keresztül van kapcsolatban a külvilággal. A sejten belüli folyadékot egy membránrendszer választja el a folytonosan változó „külvilágtól”. A sejtek normális működésének feltétele a sejtek közötti víz -folyadék jellemzőinek viszonylagos állandósága (homeosztázis). Szabályozó rendszerek -vese, tüdő, bőr, gyomor és béltraktus- kompenzáló működésének eredménye a víz -terek állandó térfogata (izovolémia), ozmotikus koncentrációja (izozmózis), ionösszetétele (izoiónia) és vegyhatása (izohidria), továbbá a testhőmérséklet (homoiotermia), valamint a sejtek környezetében az oxigén, a glukóz és egyéb tápanyagok mennyisége (lásd.még: táplálkozás és táplálkozás bioenergetika).

Képen: a szervezet víz -terei és a köztük levő határhártyák láthatóak, a nyilak az anyagvándorlás irányát jelzik.

A sejtközötti térben levő víz közel fele a kötöszövetben, porcban, csontban kötötten helyezkedik el, illetve különleges folyadékokban (koponyában, gerincben, izületekben). Nagyobbik fele (a testtömeg 12%-a) van valóban szabadon, állandó cserélődésben a sejtek között. Felnőtt nő szervezetének víz -tartalma általában kisebb, mint a férfié. Ez a női szervezet relatíve nagyobb zsír -tartalmával magyarázható. A zsírmentes szövetek átl. víz -tartalma 73%, a zsírtartalom növekedésével csökken a szervezet relatív víz -tartalma és sűrűsége is (az emberi test sűrűsége 1, 04-1,06). Ha a tüdők levegőtartalmát is figyelembe vesszük, akkor érthetővé válik, miért lebeghetünk nyugodtan a közvetlenül a víz felszíne alatt-csak arcunkat tartva kinn- még édes víz közegben is, de különösen sós tengeri vízben. Belégzett állapotban testünk sűrűsége kisebb, mint a víz sűrűsége, mély kilégzésben, illetve ha a légutak – léghólyagocskák vízzel telnek meg, viszont nagyobb, ezért ilyenkor úszómozdulatok nélkül elmerülünk.

Az egyes víz -terek sokféle anyagot tartalmaznak oldott állapotban, ezek össz-koncentrációjától függ az oldat töménysége, vagyis az ozmotikus koncentráció. A sejten belüli és kívüli térben az ionok eloszlása biztosítja, illetve alakítja ki a sejtek megfelelő ozmotikus nyomását. A szervezet minden esetben az isosmozist igyekszik helyreállítani. Az osmoreguláció szabályozza a víz -felvételt, illetve víz -leadást, az ozmotikus koncentráció regulációja pedig együttjár a térfogatszabályozással. A szervezet vénás hálózatában és a vesében nyomás- és volumen (térfogat mennyiség) érzékelő receptorok helyezkednek el, melyek hormonális (ADH, Aldoszteron, Renin) és ionos (nátrium) – víz szabályozási ill. egyensúlyozási reakciókat indítanak el.

A szervezet sav-bázis egyensúlyát a kationok és anionok megfelelő eloszlása biztosítja, a sejten belüli víz -folyadék tér (intracelluláris tér) és kivüli víz -folyadék tér (extracelluláris tér) ionösszetétele lényeges különbséget mutat. Amíg például a sejten belüli víz -folyadék térben a káliumion, a foszfát –és fehérjemolekulák fordulnak elő nagy koncentrációban, addig az extracelluláris (sejten kívüli) víz -folyadék legnagyobb koncentrációjú kationja a nátrium, anionja a klorid. Az elektrolitok koncentrációját millimol/L (mmol/L) fejezzük ki, 1 mol = molekulatömegnyi anyag grammban. Egyes ionoknak szerepük van a sejtek ingerlékenységének és ingerületvezetésének kialakításában, (Ca ++, K+, N+, Hidrogén+ és Cl‾ ionok) és egyebek között a véralvadásban (Ca++). A fémionok részben, mint enzimalkotó részek, másfelől, mint szerkezeti elemek jelentősek, Vas a hemoglobinban, a Jód a tiroxinképzéshez (pajzsmirigy hormon), Kén a fehérjék szerkezetének stabilizálásához, a Foszfor a sejtek energetikai folyamataiban nélkülözhetetlenek. A szervetlen sók közül a Kalcium- és Magnézium sók a csontképzésben jelentősek, a NaCl –nak pedig egyebek mellett a gyomor sósavképzésben van jelentősége (→ásványi anyagok).

Víz és az elektrolitok felszívódása a szervezetben: A kalcium és a vas felszívódása a szervezet szükségleteinek megfelelően szabályozott. A kalcium a vékonybélben (duodenumban) szívódik fel, felszívódásának ütemét az aktivált D-vitamin szintje szabja meg, ami viszont a vékonybél másik szakaszában (jejunumban) szívódik fel. A vas felszívódásának ütemét a bélhámsejtekben levő vaskötő fehérje (ferritin) telítettsége határozza meg. A vékonybél ileumában már csak víz, nátrium, és epesavak szívódnak vissza. A nátrium aktív felszívódását a víz passzíve követi. Amennyiben a béltartalomban sok ozmotikusan aktív anyag marad vissza (pl. fel nem szívódott keserűsó, illetve a nyálkahártya gyulladása miatt fel nem szívódott cukrok), a víz visszaszívása akadályozott, a vastagbél tartalma híg, a széklet laza lesz. Nagy mennyiségű híg (ún. vizes széklet) széklet ürítése jelentős fokú víz és elektrolit veszteséget okozhat (vastagbélrendszer→széklet, bélflóra)

VÍZ - GYÓGYVÍZ / Gyógyító tengervíz, és a gyógyító barlangok

Magyarország lakója a tenger- víz egyedi, testet, lelket és szellemet feltöltő és regeneráló lehetőségével ma már nem csak akkor tud élni, ha el tud utazni a kívánt földrajzi helyre, hanem szó szerint a fürdőszobájába is élvezheti a víz (és egyéb alkotói) gyógyító hatását. A tenger -víz tisztított sóit felhasználhatjuk fürdő (fürdőkúra) formájában és tisztított vizét iható folyadék (pl.L’ Oceane 100%-os természetes tenger- víz ampulla, mely az ásványi anyagokon kívül alga és a mikroplanktonokból kivont hatóanyagokat tartalmaz, a mikroplanktonok antibakteriális hatással is bírnak), illetve spray (allergiás tünetek csökkentése) formájában. Ha pedig közvetlenül a tenger partján tartózkodik az ember, akkor már maga, csak a tengeri páratartalom is segít a nehezített légzési tünetek enyhítésében.

A meleg tengerparti homokba pedig célszerű egy kicsit „beágyazni” magunkat fürdés után, fokozva a víz által átadott ásványi anyagok felszívódását, és a víz tisztító hatását. A tenger -víz kivonatok és az iszap kezelés (pl. Thalasso-terápia) enyhítik a stresszes állapotot (magnézium tartalma révén), az alvási zavarokat, álmatlanságot, nyomelem, alga (fehérjék, vitaminok, aminosavakat, ásványi anyagokat tartalmaznak, tisztító, méregtelenítő hatásuk van) tartalmának köszönhetően kiegészítheti pl. a fogyókúra terápiát, a regenerálódást, energiafeltöltődést és betegségek tüneteinek enyhítését, gyulladások csökkentését.

A tenger- víz tartalmú sósfürdők és iszapkezelések (az iszap alga, homok és agyag keveréke) nem csak lazítanak és könnyítik a légzést (fürdő közben célszerű egy-két mély lélegzetet is venni), de erőteljes bőrtisztító hatással is rendelkeznek (fertőtlenít és eltávolítja a szennyeződéseket). A tenger- víz egyben gyógyíthatja az ekcémát, pikkelysömört, illetve a faggyúmirigyek (lúgosítás verejtékmirigyek) működését harmonizálva, kezelik a zsíros és pattanásos bőrt is. A tenger- víz magas ásványi anyag tartalmának (szinte minden nyomelemet tartalmaz) köszönhetően a szervezet ásványi anyag ellátásához is hozzájárulhat, a bőrön keresztül felszívódó (és ioncserélődésen átmenő) ásványi anyagok már kb. 2 óra elteltével mérhetően megemelik a vér ásványi anyag tartalmát. Csontbetegségek, reumatikus és izületi betegségek (gyulladások, duzzanatok csökkentése) esetében is ezért célszerű a tenger -víz fürdőkúra alkalmazása. A cellulitis enyhítésében nagyszerű hatás érhető el a tengeri fű és algák használatával pakolás formájában is, a sóval történő bőr radírozásával pedig serkenthető a vérkeringés. A tengeri szivacs (mész és kovakristály részecskék, jód és bróm tartalma van) alkalmazása szintén serkenti a bőr vérkeringését és hámlasztását. Az iszap és sós fürdők hatékony kiegészítő kezelése a fényterápia és a zeneterápia, mellyekkel fokozható a méregtelenítő és gyógyító, regeneráló folyamat.

A melegvizes sós víz -fürdő csökkenti a vérnyomást (így a fürdő után óvatos, lassú mozdulatokkal kell kilépni a fürdőkádból), magas sótartalma révén pedig csökkenti az ödémás (vizenyős, víz -pangásos) tüneteket, ezért pl. szülés (és egyes nőgyógyászati betegségek esetén) után kifejezetten jó regeneráló hatás érhető el általa (a mély ödémák kiürülését is segíti). A tengeri sóval történő víz -fürdő kúra során (mint minden víz -fürdő kúra esetében) is szükséges betartani a fokozatosságot úgy a víz -fürdő idejével, mint a só mennyiségének használatával!
Célszerű a sós víz -fürdő után törölközés nélkül jól bebugyolálva lefeküdni és tovább pihenni, azaz meleg helyet biztosítani a bőrnek, testnek és lélenek. Szív és keringési (visszér) betegségben, vesebetegségben orvosi ellenőrzés, illetve javaslat mellett használható csak a (meleg) sós víz -fürdő kúra, lázas, akut fertőzéses állapotban pedig nem ajánlott!

A tenger- víz literenként kb. 25-35 g (25-35 ‰) oldott nátrium-kloridot tartalmaz (sűrűsége 1020-1030 kg/m3, pH-értéke 7,4-8,4 közötti). Az emberi test ozmotikus „értéke” ezzel ellentétben a fiziológiás sóoldatnak megfelelő 9 ‰, így nyilvánvaló, hogy miért nem fogyasztható a tenger- víz közvetlen formában a szomjúság oldására (kb. a magas szintű Na víz -elvonási tulajdonság miatt fél liter tenger- víz fogyasztható súlyosabb következmények nélkül akkor, ha utána lehetőség van az édes vízzel való víz utánpótlásra.

Tengervíz sótartalma

Tengervíz sótartalma

VÍZ - GYÓGYVÍZ / Gyógyító barlangok

Csodálatos gyógyító hatékonysággal bíró barlangjaink (Szemlőhegy, Budai Várbarlang, Pálvölgy, Jósvafő, Tapolca, Miskolc, Abaliget) mikroklímája nagy segítséget nyújt a légzőszervi megbetegedések, az allergia, és a stressz kezelésében. Ahány barlang, annyiféle mikroklíma. A klimatikus tényező függ a barlangi légáramlat mértékétől, a felszíni viszonyoktól, a barlangi víz mennyiségétől és összetételétől. A barlang levegő összetétele a gyógyhatás jelentős tényezője. A hő viszonylag állandó a barlang területén belül, évente maximum 1 °C az ingadozás mértéke. Nincs stressz-tényező, és nem provokál hörgőizomzat görcsöt sem a légtér. Relatív páratartalom 95-100%, melynek biológiai hatása a hörgőváladék hígítása és oldása. A levegőben lévő aerosol lehetővé teszi az oldott ásványi anyagok (Ca, Mg, Jód) bejutását a légutakba, gyulladás és görcsoldó hatást fejt ki a hörgőizmokban, illetve a hörgő nyálkahártyáján. A barlang kisdózisú radioaktivitása aktiválja a sejtanyagcserét, az immunrendszert. A barlangi levegő bizonyított öntisztulási képessége, a túlsúlyban levő negatív ionoknak köszönhető.

VÍZ - GYÓGYVÍZ / Gyógyvizek alkalmazási lehetőségei

A különböző gyógyvíz fajtákat hőmérsékletük alapján, 30 °C alatt hideg, az ezt meghaladókat meleg víznek (termál vagy hévíznek) nevezzük. A mélyfúrású kutak vizét csak akkor nevezhetjük termálvíznek, ha hőmérséklete meghaladja a 30 °C-ot. A víz hőfokát az adott terület geometrikus gradiense határozza meg. Európában ez az átlagérték 33m/°C, Magyarországon 20m/°C, ez azt jelenti, hogy hazánkban relatíve kisebb mélységből hozható felszínre a gyógyvíz – termálvíz. Meghatározásában a gyógyvíz olyan ásványvíz, amelynek összetétele és fizikai tulajdonsága a szövetekben gyógyító hatással bír. A gyógyvíz „kinevezést” orvosi vizsgálatok, balneológiai kutatások előzik meg, és ezek alapján adják meg hozzá az engedélyezést. Ásványvíz az a víz, melynek minden literjében legalább 1000 mg, a talajrétegeken keresztülszivárgó (szűrés), kőzetekből kioldott szilárd alkatrész található.

A gyógyvíz tartalmalmú vizeket alkalmazhatjuk ivókúraként (belsőleg), fürdőként, és inhalációként is. Gyógyvíz alkalmazása kúraszerűen meghatározott ideig (általában 20 perces fürdő, és általában 2-3 hetes ivókúra) és ellenőrzés mellett javasolt! Gyógyvíz – ivókúra során járóbeteg számára a séta közbeni gyógyvíz kortyolgatás ajánlott, fekvő beteg számára a fekvő testhelyzetben jobb oldalára való fordulás és gyógyvíz -kortyolgatás az ajánlott. Gyógyvíz -Fürdőkúra nem alkalmazható terhesség, illetve menstruáció esetén, súlyos szívbetegség, súlyos magas vérnyomás esetén, előrehaladott visszeres betegség, vagy súlyos vesebetegség esetén, illetve fertőző betegségek fennállásakor (pl. Tuberculosis).

Felléphet a gyógyvíz tartalmú kúra folyamán ún. gyógyvíz -ivókúra vagy gyógyvíz fürdőkúra reakció, melyek a tünetek fokozódásával járnak. Ilyen tünetek lehetnek: az általános rossz közérzet, fáradékonyság, a fájdalom fokozódása, fejfájás, bágyadtság, aluszékonyság, álmatlanság (lásd: alvás), ingerlékenység, étvágytalanság, szapora pulzus, és néha hőemelkedés, bőrpír. Gyógyvíz tartalmú ivókúra- és gyógyvíz fürdő kúra során ezek a reakció tünetek idővel elmúlnak, illetve ha nem, akkor az orvos utasításának megfelelően csökkenteni kell vagy a gyógyvíz ivókúra mennyiségét, vagy a gyógyvíz fürdőkúra esetében a fürdés időtartamát illetve a víz hőmérsékletét. Esetenként meg is szüntethetik a gyógyvíz -kezelést (pl. fokozott gyulladások, erek állapota vagy vérzések miatt).

VÍZ - GYÓGYVÍZ / Gyógyvíz szervi hatásai, fajtái, és alkalmazásuk kritériumai

Gyógyvíz gyomorműködésre gyakorolt gyógyhatása: krónikus gyomorhurut (gyomor nyálkahártya gyulladása) vagy túl sok gyomorsav termelődés, reflux betegség esetén a magas hidrogén-karbonát tartalmú gyógyvizek alkalmasak a gyógyításra. A gyomorégést is enyhíti étkezés előtt és közben fogyasztva (lásd. még: lúgosítás, szódabikarbóna hatásai).

Gyógyvíz emésztési problémákra gyakorolt gyógyhatása: a túl kevés folyadékfogyasztás, mozgáshiány (fogyókúra-mozgás, bioenergetikai mozgásgyakorlatok), ballasztanyagokban, friss és nyers élelmiszerekben szegény étrend (lásd.még: lúgosítás) miatt székrekedéses problémák alakulnak ki. A szulfátokban gazdag gyógyvizek segítenek, melyek enyhe hashajtó tulajdonsággal bírnak.

Gyógyvíz veseműködésre gyakorolt gyógyhatása: aktívizálhatja, javíthatja a veseműködést, húgyúti fertőzések esetén a magas hidrogén-karbonát tartalmú, magnézium és kalcium tartalmú gyógyvíz, mely gyulladáscsökkentő hatással bír.

Gyógyvíz anyagcserére gyakorolt gyógyhatása: élénkíthetik az epe és hasnyálmirigy működését a szulfát és magnézium tartalmú gyógyvizek. Cukorbetegségben javíthatja az inzulinhatást és a szervezet szénhidrát felvevő képességét a hidrogén-carbonát tartalmú gyógyvíz. A fokozott húgysavmennyiség a hidrogén-carbonát tartalmú gyógyvíz segítségével intenzívebben választódik ki.

Gyógyvíz ásványi anyagellátásra gyakorolt gyógyhatása: csontritkulás esetén, enzim és idegrendszer működésének (lásd.még: stressz-limbikus rendszer, vegetatív id.rendszer, alvás) segítéséhez hatékony a kalciumban gazdag és magnéziumban gazdag gyógyvíz. Nagy mennyiségű verejtékvesztés esetén pedig, a magas kalcium, magnézium és nátrium tartalmú gyógyvizek a megfelelőek (→ásványi anyagok).

Lásd. még: Vízterek, ionok szerepe az emberi szervezetbe

VÍZ - GYÓGYVÍZ / Gyógyvíz fajták az ásványi anyag tartalmuknak megfelelően:

· Kénes gyógyvíz

(Harkány, Hévíz, Balf, Lukács és Rudas fürdő gyógyvize, Parádsasvár, Mezőkövesd).

Gyógyvíz hatásai: élénkíti a légzést, szaporábbá válik és mélyül a légvétel. Kén rakódik le a nyálkahártyákban, izületekben és emeli a C-vitamin szintet. A kénes gyógyvíz javítja a szervezet kénháztartását. A gyógyvíz fogyasztása ajánlott csökkent gyomorsav termelődés esetén (fokozzák a sav kiválasztást) és a gyomorhurut kezelésében. Nőgyógyászati betegségekben, krónikus gyulladásokban és bőrgyógyászati betegségekben szintén eredményesen alkalmazható a kénes gyógyvíz. Inhalációs formában is használható a kénes gyógyvíz.

· Radon tartalmú gyógyvíz

(Rudas és Gellért fürdő, Hévíz, Eger, Miskolctapolca).

Gyógyvíz hatásai: a radon tartalmú gyógyvíz értágító hatású, csökkenti a vérnyomást és érelmeszesedést, hatékony cukorbetegségben és köszvényben. A radon felszívódik a bőrön keresztül is, inhalációs formában is alkalmazható a radon tartalmú gyógyvíz.
Gyógyvíz ellenjavallat: legfeljebb csak 3-4 hetes kúra engedélyezett a radon tartalmú gyógyvíz esetében!


· Egyszerű termálvíz

(Csillaghegy, Római fürdő, Pünkösdfürdő).

Gyógyvíz hatásai: az aranyér, a hüvely betegségeiben és a bőrbetegségekben hatékony a gyógyító hatásuk.


Gyógyvíz ellenjavallat: szív és veseműködési zavarok esetén nem alkalmazható a gyógyvíz!


· Savanyú gyógyvíz, egyszerű szénsavas vizek

1 liter vízben ált. 1 g-nál több szabad szén-dioxid van.

(Balatonfüred, Csopak, Kékkút, Macorka /Nógrád megye/, Répcelak, Mihályi).

Gyógyvíz hatásai: fokozzák a gyomorsav termelődést, az idegrendszerre nyugtatón hatnak. Fürdő esetén a szénsavgáz a bőrben mikromasszázs hatást fejt ki, ezzel értágulatot hoz létre, javul a bőr vérellátása és anyagcseréje.
Gyógyvíz ellenjavallat: gyomorsav túltengés, gyomorfekély és kóros puffadás, előrehaladott visszér esetén nem alkalmazható a savanyú vizes gyógyvíz!

· Alkalikus gyógyvíz, Na, K, Hidrogén-karbonátos ásványvizek

(Balf, Bükkszéki Salvus víz, Fonyód, parádi Csevice, szegedi Anna forrásvíz, Békés, Gyopárosfürdő, Gyula).

Gyógyvíz hatásai: az alkalikus gyógyvíz nyákoldó és epehajtó hatású, gyomorsav -csökkentő hatású és gyorsítják a sejtek működését.

Gyógyvíz ellenjavallat: vesekőnél és coli fertőzésekben nem alkalmazható a gyógyvíz!

· Földes-meszes gyógyvíz, Ca, Mg, H-karbonátos / CaMgHCO3/ ásványvizek

(Budapest, Balatonfüred, Kékkút, Székesfehérvár, mohai Ágnes és a parádi Szent István forrás, Bükkfürdő, Hegykő, Csopak).

Gyógyvíz hatásai: a földes-meszes gyógyvíz általános gyulladáscsökkentő hatású, a csontritkulás kezelésére kiváló, mozgásszervi betegségekben és nőgyógyászati betegségekben javasolt. Vizelethajtó tulajdonsága révén segíti a vesekő-vesehomok kiürülését.

Gyógyvíz ellenjavallat: székrekedés esetén nem alkalmazható a gyógyvíz!

· Konyhasós gyógyvíz, Na és Kloridionokat tartalmaz

(Alföldi fürdők, Parád, Sárvár, Pestszenterzsébet, Cserkeszőlő, Debrecen, Eger, Gyopáros, Nyíregyháza sóstó, Tamási).

Gyógyvíz hatásai: a konyhasós gyógyvíz nyákoldó hatású, a gyomornedv termelését növeli, mozgásszervi betegségekben és krónikus nőgyógyászati betegségekben ajánlott. Pikkelysömör és az immunrendszer erősítésére ajánlott.

Gyógyvíz ellenjavallat: magas vérnyomás és vizenyő esetén nem alkalmazható a gyógyvíz!

· Keserű sós gyógyvíz, Szulfátion, Na-glaubersós víz és Mg- keserűsós víz

(Alag, Tiszajenő – Mira víz, Hunyadi János víz, Nagyigmándi víz, Apenta ásványvíz, Ferenc József keserűvíz).

Gyógyvíz hatásai: a keserűsós gyógyvíz gyomor és bélhurutban illetve epe panaszokban ajánlott, hatásukra az epehólyag gyakrabban húzódik össze, gyakoribb az epeürítés, ezáltal csökkenti az epehólyag pangását. A keserűsós gyógyvíz hashajtó hatása jelentős.

Gyógyvíz ellenjavallat: Gyomorfekély, savhiány, hányás, hasmenés esetén nem alkalmazható a gyógyvíz!

Epehólyag gyulladás és epekő esetén csak orvosi javaslatra vehető igénybe a gyógyvíz!

· Vasas gyógyvíz

(parádi Clarissa forrás és István forrás, mohai Stefánia forrás).

Gyógyvíz hatásai: a vastartalmú gyógyvíz vashiányos állapotokban kiváló, nőgyógyászati betegségekben is ajánlott.

Gyógyvíz ellenjavallat: nincs.

· Jódos, Brómos gyógyvíz

(Sóshartyáni Jódaqua, pesterzsébeti gyógyvizek, Bükkszék, Hajdúszoboszló, Debrecen, Karcag, Berekfürdő, Kecskemét, Eger, Cegléd).

Gyógyvíz hatásai: a jód a bőrön keresztül is felszívódik. A jódos, brómos gyógyvíz a pajzsmirigy jódhiányos állapotaiban, magas vérnyomás esetén, érelmeszesedés megelőzésére, klimax és menstruációs zavarok esetében, prosztatagyulladás, emésztőrendszer gyulladásos megbetegedéseiben, az epe és hasnyálmirigy működés fokozására ajánlott. A jódos , brómos gyógyvíz csökkenti a húgysav- és a vércukorszintet, kezeli a pikkelysömört és a kéz-láb izületi betegségeit.

VÍZ - GYÓGYVÍZ / Egyéb kiegészítő gyógyvíz és gyógyfürdő kezelések:

Hidroterápia és Balneoterápia: medencefürdő és termál kádfürdő, iszapkezelések, borogatások, súlyfürdő, szénsavas fürdő, víz alatti sugármasszázs, víz alatti gyógytorna. Mechanoterápia: masszázsok, gyógytorna, húzó-extenziós kezelések. Elektroterápia: Biorezonancia kezelés, elektroakupunktúra, galvánkezelés, iontoforézis, ingeráramok, UH, elektromágneses kezelések, TENS. Fototerápia: (fényterápia) szolárium, infravörös lámpa- kezelések. Termoterápia: szauna, gőzkamra, hőlégkamra, ivókúrák.

Kiemelt és ajánlott Társoldalak:

Víz lap.hu, Gyógyvíz lap.hu, Antiallergén lap.hu,

Álmatlanság lap.hu, Ásvány lap.hu, Fizioterápia lap.hu,

Intim lap.hu, Izzadás lap.hu, Lúgos víz lap.hu,

Székrekedés lap.hu, Sóterápia lap.hu