SVT / Spirituális válasz terápia

Nemrégiben végeztem el magam is a képzést, és mondhatom, teljesen megváltozott az Éltem, a szemléletem. Akinek fontos a szeretet, és a segítés magunkon és másokon, szeretettel ajánlom!

Mi is az az SVT?

Az SVT egy lelki-szellemi eljárás, mellyel a tudatalatti blokkokat, előző életes és jelen életbeli energiákat lehet tisztítani Felső Énünk segítségével
A Spirituális Választerápia ( SVT ) egy, a lélekkel foglalkozó módszer.

Az SVT segít abban, hogy felismerjük valós problémánkat, megfogalmazzuk, és megoldjuk.

Mindenkinek van tudat alatti elméje, amihez a hozzáférés  nem olyan egyszerű, mint a tudatos elménkhez. A tudatalatti elmében lévő programok és energiák, melyeket igen magas arányban előző életekből hozunk, alapvetően befolyásolják a jelen életünk minőségét, teljességét és harmóniáját.

Az SVT- ben egy ingát és egy speciális táblázat rendszert használunk, hogy az életünket gátló negatív programokat beazonosítsuk, majd tisztítsuk Felső Én (a tudatfelettes) segítségével. Felső Én a negatív lélekprogramokat, energiákat és hiedelmeket az Akasha feljegyzésből (lélekfeljegyzésekből) és a tudatalattiból tisztítja.

Az Akasha feljegyzésben szerepelnek a lélek által egészen a teremtésétől kezdődően a jelen pillanatig és azon is túl – előző-jelen-eljövendő életek – átélt/programozott pozitív és negatív élmények tapasztalatai, energiái, érzései.

Végleges és tartós eredményt azonban csak akkor érhetünk el, ha maga az egyén is tiszta szándékból szeretné a változást és mindent meg is tesz ennek érdekében. Csupán az SVT módszere és a tisztítás önmagában általában nem elég az életminőség javításához.

Az SVT abban segít, hogy előző vagy jelen életi blokk, program, élmény, beidegződés, hiedelem ne gátoljon senkit abban, hogy boldog, szabad életet élhessen..

Ezúttal mondok köszönetet tanáromnak, Bainé Való Gabriellának a beavatásért: az ő honlapjáról idézek: http://www.spiritualis.hu/

Szeretnélek megismertetni egy csodálatos módszerrel, melynek neve:

SPIRITUÁLIS VÁLASZ TERÁPIA

Amikor megszületünk, mindenki sok megoldandó feladatot hoz magával kihívások formájában.
Minden kihívásunkat, problémánkat mi magunk választjuk még születésünk előtt.

Születésünkkor – az első lélegzetvétellel –   ezeket elfelejtjük, sőt azt is,
hogy bármit vállaltunk volna.

A tudatalattink viszont tárolt mindent és életünk során problémák formájában
felszínre kerülnek. Hogy megoldódjanak.

A boldog élet lehetősége mindannyiunkban ott rejlik.

A Spirituális Választerápia egy szelíd és rendkívülien hatékony  gyógymód az összes kihívásunk,  lelki és testi problémáink megszüntetésében.

Segít lelkünk tisztántartásában és áldás minden egyes tisztítás mindenki számára!

A MÓDSZER: Spirituális Választerápia

A tudatalattink olyan, mint egy számítógép, amely eltárolja és futtatja a negatív életprogramokat, amelyek megzavarják az embert abban, hogy a legmagasabb lehetőségeit elérve élhesse életét.
Ezek a programok felbukkanhatnak bármilyen egészségügyi problémaként, függőségként, rokonsági-kapcsolati konfliktusként vagy számtalan más formában.

A Spirituális Választerápia segítségével az izomválaszainkat használjuk, hogy közvetlen kapcsolatba kerüljünk belső vezettetésünkkel.
Egy ingát használunk a mozgások jelzőjeként, ahogy kommunikálunk a Felső Énnel egy különleges táblázatrendszert használva, mellyel azonosítani tudjuk a feljövő programokat és energiákat.

A módszer közvetlenül a tudatalatti elmével dolgozik, hogy megtalálja és eltávolítsa ezeket a negatív programokat, felszabadítva az egyént az egészség, a bőség és a boldogság blokkjaitól.
Megvizsgálja még az előző életek energiáit és a negatív lélekprogramozást, mivel nagyon sok jelen életbeli problémánk kiváltó oka előző életünkből származik.

A Spirituális Választerápia ezen problémák azonosítása, tudatos szintre való emelése, majd azok kitisztítása által működik. A vizsgálat során kitisztítunk minden diszharmonikus energiát és programot múltban, a jelenben és a jövőben.
Segít abban is, hogy újraprogramozzuk az elmét pozitív eszmékkel, gondolatokkal és mintákkal.

***
SVT- ről bővebben:

MINDENT és MINDENKIT áthat és egyben körülvesz egy csúcs szuperintelligencia, ezt nevezhetjük Istennek is.
SVT közben ezzel dolgozunk a Felső Énünk segítségével.

Mi mindannyian érzelmekből, gondolatokból, pozitív és negatív energiákból állunk.
Mindennek van rezgése, nekünk is.
Amikor a rezgésünk megszilárdul, akkor lesz fizikai testünk.
Kívül emberburok, belül érzelmek, gondolatok, pozitív és negatív energiák összessége vagyunk.
Csak lett kezünk, lábunk, szánk,….. hogy tapasztalhassunk.

Azért születtünk, hogy ebben a keverékben, –  amely mindenkiben más arányban van, –  minden egyes megtestesüléskor egyre több legyen benne a pozitív érzés, pozitív gondolat és pozitív energia.
A bennünk lévő negatívak alakuljanak át pozitívvá.

Van aki már tudja, van aki még nem, hogy vannak előző életeink.
Miért mondom, hogy vannak?
Van aki látja.
Aki nem, az pedig a szívével gondolkodjon el, ne az elméjével és úgy adjon saját magának rá választ a következőkre:
Annak van-e értelme, hogy megszületünk, felnövünk, eszünk, iszunk, alszunk és meghalunk, a házunkat az utódaink öröklik és ennyi volt az élet.
Vagy pedig annak van értelme, hogy minden egyes életünkben úgy élünk, hogy minnél több pozitív tulajdonságunk van, pozitív cselekedeteink amelyek jó érzéssel töltenek el bennünket, olyan dolgokat csinálunk és mondunk egyre inkább, amelyek lelkesítenek és örömmel töltenek el. Ilyenkor a lelkünk csiszolódik és gyűjti az összes pozitív dolgot és minden egyes megtestesüléskor egyre jobbak vagyunk, egyre minőségibb életet élünk és egyre  jobban harmóniát érzünk és boldogabbak vagyunk.
Vagyis az összes életünk pozitív tulajdonságai, energiái összegyűjtődnek és egyre jobban érezzük magunkat.

A lelkünk halhatatlan, csak a burkot kellett levetni.
A lelkünk most is feladatokkal jött és örül, ha erre rájövünk.
Most is fejlődni akar.
Csak jót akar nekünk, mi pedig sokszor ellenállunk ennek.
Csak az ellenállás fáj.

Amikor legeslegelőször megszülettünk, még teljesen tiszták voltunk.
Aztán mondjuk csúnyán néztünk valakire mert megharagudtunk rá.
Ekkor követtük el az első sértést más irányába, ami úgy rögzült a mi tudatalattinkban (nem az övében !!! ), hogy valakit megbántottunk és ezt helyre kell hozni. Addig, amíg nem hozom helyre,  bennem marad ez a szituáció és a HARAG ÉRZÉSE.

(Ez egy univerzális törvény.)

Így kezdtük el gyűjtögetni a mi kis „zsákunkat”, ami érzések keveréke. Tehát már tettünk bele egy kis haragot.
Ez a szituáció annyiszor fog még attól kezdve előbukkanni rengeteg életen át, amíg egyszer ugyanarra a  valakire (csak más álruhában már)  vagy ugyanabban a helyzetben!!!  akárkire mosolyogni nem fogunk és a harag érzése helyett a BARÁTSÁGOSSÁG ÉRZÉSE jön elő belőlünk. (vagy mondhatnám a kedvesség, vagy a segítőkészség vagy a szeretet érzése, sorolhatnám, a lényeg az, hogy pozitív legyen az a tulajdonság).
Ahányszor előjön és mi ahányszor a harag érzésével válaszolunk, annyiszor rakunk még a zsákunkba a haragból.

És csak rajtunk múlik, hogy mikor válaszolunk pozitívan, azaz az összes haragot  – ezzel a szituációval kapcsolatban – átváltoztatjuk azzal az egy döntésünkkel a barátságosság érzésévé.

Mivel nagyon sokszor a negatívat választottuk, az rakódott egymásra, így amikor újra felbukkan ugyanaz a kihívás, automatikusan megint negatívan válaszolunk….. és ez így megy tovább……(mint a mókuskerék).

Ebből az automatizmusból tud kisegíteni mindenkit a Spirituális Választerápia.
Vagyis minnél több ember találkozik a Spirituális Választerápia módszerével, annál több ember tud szabadon élni, azaz jól választani és nem az eddig megszokott, berögzült módokon reagálni az élet eseményeire.

Mindazok, akik ezzel a csodálatos módszerrel kapcsolatba kerültek és kerülnek, harmoniát tapasztalnak magukban és maguk körül és egyre jobbá válik az életük minden téren.
Nevezzük röviden svt-nek.
Az svt-vel számos ember léphet rá fizikai, mentális, érzelmi és szellemi öngyógyításának útjára.
Nagyon magas arányban ért el eddig sikereket, mind Amerikában, mind Európában, néhány éve már Magyarországon is, és rengeteg embernek jelentős pozitív változásokat indítottak el  az életében.

2oo7. tavaszán – az Édesvíz kiadó gondozásában – jelent meg “A Szabadság ösvénye” c. könyv.
A Spirituális Választerápia kidolgozójának – Robert E. Detzler – egyik könyve, mely betekintést nyújt a módszer filozófiájába.

Spirituális testújjáépítés

A különböző problémát okozó blokkok eltávolítása az alacsonyabb szintű testekből.
(Egy példa: ha előző életében valakinek a lábán pl. a középkorban egy nagy kerék átment, annak a hatásai még most is mutatkozhatnak, még emlékszik a testünk rá. Ennek a kezelésnek a hatására megszabadulhatunk az összes hasonló „élményeink hatásaitól” ami eddigi életeinkben valaha is történt.)

Az Újjáépítés egy olyan eljárás, melynek segítségével hozzáférhetünk a genetikai programozáshoz, kitörölhetjük azt, hogy beépíthessük helyette a pozitív programokat.
Ez nagyon jótékony változásokhoz vezethet egy személy életében.

Kezeléskor kiteszteljük, hogy melyekre van szükség:

Beállítjuk a testet és az izmot
Táplálkozási tanácsadás
Érzelmi stessz feloldása
Agy és elme újjáépítése
Légzési hibák korrekciója
Atlasz ék korrekciója (migrén és arcüreg problémákat gyakran okozza)
Nyak korrekció
Kloakális üregek
Csípő problémák
Koponya/keresztcsonti beállítás
Csakrák tisztítása és kiegyensúlyozása
Aura kiegyensúlyozás
Agy Újjáépítés (70 pozitív állítás beprogramozása)
Meditációk

Tapasztalatok

A teljesség igénye nélkül írok néhány példát a gyakorlatomból:

· bármilyen fájdalom okának a megtalálása és meggyógyítása (minden esetben kiderül, hogy miért volt a fájdalom, milyen diszharmonikus energia okozta és mikor keletkezett…)

· ha valaki élete céltalan, meg lehet találni az okát és segíteni, hogy találja meg a neki legmegfelelőbb célt, ami boldoggá teszi

· bármilyen lelki betegség pl. depresszió gyökérokának megtalálása és meggyógyítása

· nem talál valaki párt magának, mi az oka, és képessé tétele, hogy megtalálhassa azt amilyen számára a legmegfelelőbb

· bármilyen negatív tulajdonságon szeretne valaki javítani, akkor megkeresni az okát,  hogy mikor alakult ki nála és pozitívvá alakítjuk

· valaki szeretne bölcsebb lenni az életében, mi az oka, ami őt eddig gátolta hogy ezt elérhesse

· valaki szeretné, hogy a tisztánérzése lehető legnagyobb mértékben kifejlődjön, mi az oka ami őt eddig gátolta

· milyen blokkok alakultak ki az anyánkkal és az apánkkal kapcsolatban, ezek kitisztítása és a teljes harmónia létrehozása (hiszen bennünk is megvan az anya és az apa archetípusa és annak is teljes összhangban kell lennie)

· miért nem tud a gyerek olvasni, mi a blokkja és képessé tétele az olvasásra

· miért szorong a gyerek, mi okozza, ennek kitisztítása és meggyógyítása

· érezze magát jól az óvodában, iskolában, tudjon beilleszkedni, barátokra lelni, tudjon felszabadult lenni

· munkahelyen mindenki a legfőbb jó szerint, egymást segítve és egymást megbecsülve dolgozzanak, legnagyobb harmóniában

· sikeres legyen egy cég

· házaspár közötti diszharmónikus energiák megszüntetése és a kapcsolat harmonizálása (ez lehet munkahelyen, iskolában, óvodában, stb.)

· rokonok közötti nézeteltérés, meg nem értés, harag stb. megszüntetése, a kapcsolat harmonizálása

· bármelyik rokonunkkal, családtagunkkal  való negatív beazonosulásunk gyökér okának megtalálása és megszüntetése

· ha döntési helyzetben van valaki, miért nem lát rá a megoldásra

· életcélunk megtalálása…

Bármilyen dologban lehet pozitívan segíteni.

***
Élmények

Legelső személy egy hölgy volt, akinek az orvos azt mondta, hogy a füle mögötti rész be van tokosodva és lehet, hogy meg kell műteni. Svt terápiában részesült,  egy hét múlva  ment ultrahangra. Ekkor a hölgy elmondása szerint azt mondta az orvos, hogy asszonyom, itt valami csoda történt, nincs már ott semmi,minden rendben van.

***

Ugyanennek a hölgynek volt egy kedvenc cicája. Ez a cica megbetegedett, elvitte állatorvoshoz, ahol azt mondták, hogy olyan betegsége van, amelyben 95%-ban már nem tudnak segíteni. A cicával is dolgoztunk, minek az lett az eredménye, hogy a cica pár nap múlva  teljesen meggyógyult.

***

Egy hölgy arról panaszkodott, hogy nem mer fodrászhoz menni, mert nagyon hullik a haja. Ugyannek  a hölgynek még problémája volt azzal, hogy nem talált olyan férfit,  aki  ideális lett volna  párkapcsolatra.Svt kezelésen vett részt a hajhullással  és a párkapcsolattal kapcsolatban is. Néhány hét után a haja ugyanolyan dús lett, mint volt (ezt a fodrásza mondta, miután végre megint elmert hozzá menni), és „véletlenül” egy kis idő elteltével egy olyan fiú szólította meg őt, akivel azóta is nagy boldogságban van.

***

Voltak kezelt személyek, akiknek  hátfájásai voltak. Egy órás kezelésre volt szükségük, teljesen elmúlt a hátfájásuk.

***

Hölgy arról panaszkodott, hogy nem tudja eldönteni, hogy elváljon-e vagy pedig maradjon a férjével, mitől lenne boldogabb.
Miután kitisztítottuk azokat a blokkokat, amelyek gátolták, hogy a számára legmegfelelőbb döntést tudja meghozni, úgy döntött, hogy a férjével marad.
Ezután a férjével való kapcsolatán levő diszharmonikus energiákat tisztítottuk ki, hogy a kapcsolatuk boldog és harmonikus legyen. Még egyszer dolgoznunk kellett volna, amikor azt mondta ez a hölgy, hogy most kicsit várjunk, mert most meg olyan jó lett minden, hogy nem tudja felfogni …

***

Hölgy nőgyógyászhoz ment először életében és annyira stresszelte magát, hogy ezután nem mert sem pisilni, sem semmi mást. Tisztítás után nem sokkal mindkettő sikerült még aznap.

***

Egy fiatal egyetemista lányt skizofrénnek neveztek az orvosok. Időnként depressziós is volt, ő jelentkezett be, hogy tudnék-e segíteni neki.
Két kezelésen vett részt, egyik alkalommal személyesen, másikat – mivel messze lakott – távban kapta. Azóta is teljesen jól van, nagyon boldog, és ami még nagyon jó dolog, hogy kiderült, hogy nem skizofrén, csak ajtók voltak nyitva, amit becsuktunk, és a tudatossága fejlettebb az átlagnál, ettől voltak az átlagtól eltérő élményei és ugyanolyan egészséges, mint bárki más.

***

Hölgynél rákot diagnosztizáltak. Műtötték, azonban a vizsgálatok nem voltak jók. Eztuán kemoterápiát és egyéb ilyenkor szokásos kezeléseket kapott. Véreredményei sem voltak jók, ezért időnként infúzióra berendelték a kórházba. Kérte, hogy segítsek abban, hogy amikor kapja az infúziót, a gyomra nem bírja és nagyon rosszul érzi magát.
Amikor ezt kérte, minden alkalommal teljesen jól „viselte” a beavatkozásokat és nem volt semmi panasza. Aztán kérte az svt alkalmazását a rákból való meggyógyuláshoz is.
Néhány svt-kezelést kapott, minek az lett az eredménye, hogy ct-vel és mindenféle ilyenkor szokásos vizsgálattal  kimutatták, hogy teljesen meggyógyult.
Azóta is teljesen jól van, természetesen pozitív irányba változott a magatartása saját magával kapcsolatban és a környezetével.

***

Férfi nem találta megfelelő társát. Azt mondta, hogy szerinte nem létezik, hogy rátaláljon valakire, aki neki mindenben megfelel. Ő távgyógyítást kapott, mert messze lakott, bár a beszélgetés miatt jobb a személyes találkozás.
Itt több hét telt el, miután valaki „véletlenül” egy lányt ajánlott neki, aki segítene a munkájában. Azóta két év is eltelt és azóta is együtt vannak harmóniában, családalapításra készülnek.

***

Férfi arról panaszkodott, hogy a munkahelyén nagy átszervezések és elbocsátások várhatóak. Dolgoztunk az ügyön, hogy mindenki legfőbb java szerint alakuljon és nem szeretné megtapasztalni azt, hogy elbocsássák, ha el kell mennie, önszántából menjen el és találjon egy ennél még megfelelőbb munkát. A cégtől végül egy embert  küldtek el, őt is csak azért, mert nyugdíjba került, mert elérte a nyugdíjkorhatárt.

***

Hölgy övsömör problémával  jött, és körmei letöredeztek, nem akartak kinőni. Amikor érkezett napok óta tartó fejfájása is volt.
Svt munka közben a fejfájása teljesen elmúlt, később arról számolt be, hogy a körmei végre újra kinőttek.

***

Egy hölggyel azon dolgoztunk, hogy a kozmetikába többen jöjjenek szépülni.
Tisztítás után arról számolt be, hogy megnövekedtek az ügyfelei.

***

Önkormányzattal való építési engedély ügyében voltak akadályok az egyik személynél. Több évig tartó huzavona után svt-módszerrel letisztítottuk az akadályokat és kértük, hogy mindenki legfőbb java szerint alakuljanak a dolgok. Néhány hete végre megkapta az építési engedélyt.

***

Kisgyerekeknél a kötelező oltások káros maradványait szoktuk svt-vel kitisztítani.

***

Anyuka jelentkezett be tisztításra a kisfia asztmájával kapcsolatban. A kisfiát nem hozta magával, távban gyógyítottuk. Még dolgoznunk kell egyszer, azonban érdekes dolog történt. Ez a kisfiú látja az angyalokat és a vezetőit. Anyukája előzőleg nem mondta meg neki, hogy vele fogunk dolgozni az asztmájával kapcsolatban. Aznap az anyuka kérdezte a kisfiát. „Nem történt ma valami az asztmáddal?” Kisfiú: „De.”
„És mi történt?” A kisfiú mutatott egy nagy távot, majd egy kisebbet. „Ekkora volt. És ma ekkora lett”.

***

Kisfiú kórházba került asztmával. Az orvosok a vizsgálatok alapján arra jutottak,  hogy esetleg műteni is kellene. Távgyógyításban svt kezelést kapott. Nemsokára a kórházban úgy döntöttek, hogy jól van a kisfiú és haza mehet,  nem kell műteni. Azóta is jól van a kisfiú és nem voltak asztmás tünetei.

***

Szülés után depressziós lett egy anyuka. Svt kezelés után teljesen jól érezte magát, elkezdett tornázni, visszakapta az életkedvét és a munkahelyére is jól be tudott illeszkedni. Mára már azt is elfelejtette, hogy valaha is depressziós volt.

***

Egyik hölgy elvesztette a már felnőtt korú lányát. Nagyon nehezen viselte, ezért svt-ben részesült. Néhány hét alatt teljesen rendbe jött lelkileg. Teljesen fel tudta dolgozni az eseményeket, erősnek érezte magát. Új elfoglaltságokat talált magának, amivel jól érzi magát.

***

Látomás és Küldetés

A látomásunk a Béke és Egységesség Egyetemes Tudatosságának támogatása és előrelendítése, minden ezt óhajtó személyiség képessé tétele által arra, hogy tudatában legyenek a Szellemmel (Istennel) való belső kapcsolatuknak, valamint, hogy  hogyan használják ezt a kapcsolatot spirituális, érzelmi és fizikai gyógyításra önmaguk és a közösség számára és hogy dicsőítsék az élet összes formáját.

Küldetésünk az, hogy:

  • Engedjük a Szellemmel (Felső Énnel) felépült belső kapcsolat vezetését a gyógyulásunkban, tanulásunkban, személyes növekedésünkben és a közösségeken túlmutatva
  • Alkalmakat teremtsünk másoknak a hitüktől függetlenül, hogy megtanulhassák és gyakorolhassák a belső Spirituális, Szellemi vezettetést.
  • Elősegítjük a fizikai, mentális, érzelmi és szellemi gyógyulást oktatási-tanfolyami segédkezésen, fejlesztő találkozókon, folyóiraton, weboldalon, csoportos eszmecseréken és tanácsadásokon (kezeléseken) világszerte olyan módszerek használatával, mint a Spirituális Választerápia és a Spirituális Újjáépítés.
  • Megteremtsünk egy közösséget, amely támogatja a Szellem által vezetett egyének felvilágosulását.
  • Folyamatosan keressük annak a módját, hogyan szolgálhatjuk a Szellemet és az emberiséget gyógyítási tevékenységeken keresztül, minden egyes élet jobbá tételéért mindenhol.

***

SPIRITUÁLIS MEDITÁCIÓ

I.
A SZÍNEK HASZNÁLATÁVAL (Forrás: dr. Michael Newton: Lelkünk útjai II. c. könyvből részlet)

„Számos kliensem (az íróé) erősíti spiritualitását színekkel kombinált meditációval. Súlyos, testi betegségben szenvedőktől azt hallom, hogy a legjobb eredményt napi egyszeri félórás vagy napi kétszeri 15-20 perces meditációval lehet elérni. Kérem ne értsen félre!
Az ismertetendő meditációs módszert nem testi betegségek gyógyítására ajánlom! Az elme ereje és koncentrálóképessége emberenként változó, ahogy a betegségük természete is.
Mindazonáltal úgy vélem, hogy a felsőbb énünkkel való kapcsolatteremtés rendkívüli mértékben erősítheti az immunrendszerünket.

Gyakorlat:

1. Kezdje azzal, hogy lecsöndesíti az elméjét! Bocsásson meg azoknak, akik valós vagy vélt módon megbántották! Szánjon rá 5 percet az öntisztításra: minden negatív gondolati energiáját – ideértve a betegségétől érzett félelmét is – vizualizálja fekete színként! Képzeljen el egy porszívót, amivel a feje búbjától a lábujjai hegyéig szépen kitakarítja önmagából a testi és lelki fájdalomból származó sötétséget!

2. Ezt követően képzeljen a feje köré egy világoskék színű fénygömböt, ami a lelki vezetőjét fogja reprezentálni, akit szeretetteljes szavakkal segítségül hív! Utána töltsön 5 percet azzal, hogy a lélegzetét figyeli és számolja!(Talán mégjobb, ha visszafelé számolja a lélegzetvételeit 60-tól 1-ig, ami kb. 5 perc időtartam.) Gondosan figyelje a lélegzetét, s közben gondolja azt, hogy a levegővel nyugalmat szív be és feszültséget fúj ki! Szép, nyugodt tempóban lélegezzen, hogy a lélegzetvétel üteme összhangba kerüljön a test ritmusával!

3. Ezt követően gondoljon felsőbb tudatosságára úgy, mint egy fokozatosan táguló, fehér-arany szívnű léggömbre, amely segít megvédeni testét! Mondja gondolatban: „Azt akarom, hogy a halhatatlan részem megvédje a halandó részemet.” Ezt követően indítsa el a legmélyebb koncentrációját! Húzza ki a léggömbből a fehér fény tisztaságát és ezt a fehér fényt, energianyalábként küldje teste szerveibe! Mivel a fehérvérsejtjei képviselik az immunrendszer erejét, vizualizálja őket buborékokként és gondolatban vigye őket végig a testében! Képzelje el, hogy a fehér buborékok megtámadják a fekete ráksejteket (vagy a fekete beteg sejteket) és – a fény sötétség feletti hatalmával – feloldják  őket!

4. Ha kemoterápiát kap, támogassa meg a kezelést azzal, hogy küldjön levendulaszínű fényt – mintha az egy hősugárzóból áradna ki – szervezete minden részébe! Ez a bölcsesség és a spirituális erő isteni színe.

5. Most küldjön zöld színt a rák hatására megsérült sejtek meggyógyítására  (vagy más betegségnél a beteg sejtek meggyógyítására)! A legnehezebb időszakokban egymást váltogatva alkalmazhatja ezt a színt a spirituális vezetője kék színével. Válassza ki a saját színárnyalatát és úgy gondoljon ezen színárnyalatú zöldre, mint áramló folyadékra, amely kijavítja teste sérüléseit!

6. Az utolsó lépés az, hogy újra létrehozza feje körül a kék fénygömböt, hogy az a legyengült test fölött uralkodó mentális erőt és bátorságot fenntartsa. Terjessze ki azt „páncélruhaként” az egész teste köré! Érezze a szeretetet ezen fényének gyógyító erejét, belül is, kívül is! Úgy gondoljon magára, mint aki éppen lebeg és azzal fejezze be a folyamatot, hogy valamilyen mantrát ismételget pl. azt, hogy „gyógyulj, gyógyulj, gyógyulj !”

A napi rendszerességgel végzett meditáció kemény munka, de busásan megtérül. A meditációnak nincs egyetlen helyes módja. Mindenkinek magának kell megtalálnia azt a módszert, illetve programot, ami a saját igényeinek megfelelő keretbe foglalja az intellektuális és érzelmi rendszereit. A mély meditáció az isteni tudatosságba emel minket és egy időre megszabadítja a lelket a személyiségétől. Ezzel a felszabadulással képesek vagyunk átlépni – „tanszcendálni” – egy másmilyen, dimenziótlan valóságba, ahol a koncentráló elmében minden egyetlen egészben egyesül.
A petefészekrákban szenvedő hölgy képes volt segíteni az orvosainak, mert teljes mentális koncentrálással a teste meggyógyítására irányította a figyelmét. Amikor az elme tiszta, összpontosított állapotban van, rájöhetünk, hogy valójában kik vagyunk. Megtaláljuk azt az esszenciát – lényegünket – amit az élet országútján esetleg elhagytunk valahol. A naponta végzett meditáció ahhoz is kiváló eszköz, hogy kapcsolatba tudjunk lépni a szerető lelkek jelenlétével.”
SPIRITUÁLIS MEDITÁCIÓ

II.
(Kyriacos C. Markides: A ciprusi mágus c. könyvből részlet)

„Cseperegni kezdett az eső, amikor a Nicosia központjában lévő Szabadság téren beszálltunk a buszba. Napi teendőim kifárasztottak, s mivel nem akartam kimerülten megérkezni, lehunytam a szemem és a Daszkalosz által tanított koncentációs-relaxációs technikát gyakoroltam. Jakovosz csendesen ült mellettem, miközben megpróbáltam kizárni elmémből a külvilágot.
A lehető legteljesebb kényelemben elhelyezkedtem és felidéztem Daszkalosz instrukcióit. Egész testemre koncentráltam, miközben mélyeket lélegeztem. Kezdtem minden apró izmot a talpamtól a fejem búbjáig érezni és ellazítani. Megpróbáltam kizárni elmémből minden betolakodó gondolatot. Körülbelül hárompercnyi mély légzés után figyelmemet a lábujjaimra összpontosítottam, majd lassan elindultam felfelé, míg el nem értem a köldökömig, a Napfonatig. Ott elképzeltem egy nagy, kékesfehér fénygömböt, amint betakarja a hasi területet, kívül-belül egyaránt. Gondolataimat igyekeztem három percig itt tartani. Néhány könnyed, mély légvétel után miközben megtartottam a kékesfehér gömb képét, haladtam felfelé a mellkasomba, a szívem tájékára. Elképzeltem egy másik gömböt, kisebbet, fehéres-rózsaszínűt, melynek középpontja a szívemhez közel volt. A két gömb a határvonaknál átfolyt egymásba, de mindegyik megtartotta a saját színét.
További három percet töltöttem ebben az állapotban: láttam a hasam környékét beborító kékesfehér és a felsőtestemet nyakig beburkoló fehéres-rószaszín fényt. Majd tudatomat agyam középpontjába vittem és a másik kettőnél kisebb aranygömböt láttam, amely körülveszi a fejem, úgy tizenöt centiméter távolságra tőle, minden irányban. Ezt követően egész testem köré egy ovális alakú fehér aurát képzeltem, amely olyan volt, mint egy világító tojás. Miután újra érzékeltem minden porcikámat, a következő önszuggesztiót alkalmaztam: „Töltse el a béke egész anyagi testem, és a harmónia pszichés testemet. Uralkodjon gondolataimban tökéletes nyugalom.” Három percet töltöttem még mély légzéssel, mielőtt kijöttem volna a meditatív állapotból.
Daszkalosz azt állítja, hogy a rendszeres meditáció nagyon jótékonyan hat a személyiségre, különösen a reggel elvégzett meditáció. A kékesfehér szín jó egészségbe tartja anyagi testünket, míg a fehéres-rózsaszín és az arany megtisztítja és egyben, egyensúlyban tartja pszichés és noetikus testünket. Saját tapasztalataim (író) szerint ez a gyakorlat és a többi hasonló, amelyeket  Daszkalosztól tanultam, lazító hatású is.”

***

Mary Ann Detzler cikke

(Forrás: 2004. április SVT Hírlevélből : Mary Ann Detzler cikke)

Legyen Béke……Önmagammal

„Ím itt vagyunk és ünnepeljük az Erőszakmentesség Évadját. Lehet, hogy ez a reakciód: „Nem vagyok egy erőszakos ember, közülünk akik SVT-t használunk, senki sem erőszakos.”(itt bárkiről lehet szó persze)
Elfogadom, azonban a fejlődésem folyamatában őszintének kell lennem és megkérdeznem önmagam, vajon mennyire békések az energiáim, az érzelmeim az összes szituációban, minden emberrel. A Unity (Az Unity Egyház egy amerikai vallási szervezet, mely a XIX. század vége felé alakult. Ötvözi a new-age és a modern spirituális tanokat a kereszténységgel. Mo-n nincs megfelelője, ezért gyakran összetévesztik az Unitárius Egyházzal. Lelkészei szellemi tanításokkal, spirituális gyógyítással, lelki segítségnyújtással és kulturális programokkal támogatják az emberek jólétét. Példaképük Jézus Krisztus.) és több másik egyház is használja a „Legyen békesség a Földön” című dalt, amely a következő szavakkal végződik: „és kezdődjön ez velem”. Ez az  amiről az erőszakmentesség szertartása szól. Ássunk egy kicsit mélyebbre ebben.

Az aktuális könyv, melyet tanulmányoztam, a The Jesus Code John Randolph Price-tól, amely arra kér, hogy elmélkedjek és éljek úgy, mintha én is Krisztus volnék, mint Jézus. Ez annak tudását jelenti, hogy egy vagyok a Szellemmel (azaz Istennel)  és a Szellemet képviselem a Földön.
Felkért, hogy tudjam, folytonosan be vagyok kapcsolva és minden jelen pillanatban Jézusként élek. Elméletileg el vagyok kötelezve, hogy ezt tegyem, de szembetalálkozom olyan régi érzelmi mintákkal is, melyek alkalomadtán letaszítanak szellemi utamról.

Néhány másik általam tanulmányozott könyvben szó esik a konfliktusok megtagadásáról, megoldásáról és hogy hogyan teremtsünk békét az összes szituációban. Az összes ilyen konfliktusmegoldó könyv arra kér, hogy ne féljek (mivel a félelem negatív reakciókat kelt) és a belső középpontomból – az igaz énemből – éljek. Tényleg el tudom hinni, hogy semmi, illetve senki sincs ellenem? Hogyan is lehetne bárki ellenem, hiszen mindannyian a  Szellem kivetülései vagyunk és a saját ösvényünket járjuk. Úgyhogy amikor legközelebb találkozunk, inkább abban kell élénkebbnek lennem, hogy rólad és az utadról érdeklődjek, mint hogy azt képzeljem, szembenállásrra vagy az akadályoztatásomra törekszel. El tudom sajátítani a „mi” hozzáállást az „én kontra te” vagy „én szemben veled” hozzáállás helyett?

Egyik könyvem üzleti szempontból íródott, egy másik spirituálisból, de mindkettő ugyanazt mondja. Amikor fenyegetettnek érzem magam, vagy érzékelem a helyzetet (ilyenkor persze nem vagyok tudatában, hogy ki is vagyok valójában, és nem érzem magam Egységben), gyengeséggel vagy defenzivitással fogom lereagálni. Amikor ténylegesen eggyé szeretnék válni a másik emberrel, vagy meg szeretném oldani a helyzetet a legfőbb jó érdekében, nem érzem magam fenyegetettnek és középpontom, teljes lényem erejéből cselekszem.

Vajon az egység és a közösség vagy a magány és elkülönültség tudatából élek? Az ego inkább azt akarja, hogy első legyek és hogy a versengés és agresszió irányítson, semmint hogy szerető egységben legyek szellemi nővéreimmel és fivéreimmel. Az ego az a részem, amely fenyegetettnek érzi magát, ha veszít uralmából, tekintélyéből vagy hatalmából. Az ego elkülönültséget kelt, nem pedig közösséget vagy békét. Az ego olyan körülmények és külsőségek szerint él, amelyek nem a szellemi természetem központi igazságából származnak.

Gary Simmons The I of the Storm című könyvében található az a hasonlat, miszerint a ciklon vagy a forgószél középpontjában minden energia egyensúlyban van – vagyis nyugalom, még akkor is, ha a külső szituáció potenciálisan romboló energiák forgataga. A feladatunk, hogy fenntartsuk, megtarsuk középpontunkat, képviseljük a Krisztusi békét, erőt és szeretetet bármilyen helyzetben, amellyel szembe találkozunk. Ha a külsőségek meggyőznek minket, hogy valamilyen veszteség fenyeget bennünket, védekezésbe és megtorlásba fektetjük az energiánkat. Ha saját békés szellemi tudatosságunk középpontjában tudunk maradni, a Szellem erejéből cselekedhetünk, megoldást keresve, mely meg fogja teremteni és óvni a közösség és egység érzését az elkülönülés és harag helyett.

Amikor valaki megemeli kissé a hangját, fenyegetettnek érezzük magunkat? Miért? Ha valaki akivel beszélgetünk, keresztbeteszi a karjait a mellkasa előtt, megsértődünk, vagy kellemetlenül érezzük magunkat? Miért? A cselekvésünk és a testnyelvük elmond valamit róluk és hogy hogyan érzik magukat egy szituációban. Ez nem kell, hogy változtassan azon, hogy ki vagy és mit teszel. Képesek vagyunk elég hamar felhagyni a gyors ítélő és félelemből fakadó válaszreakciókkal, hogy rájöjjünk, mire van ténylegesen szüksége a másiknak?
Tudatában vagyunk annak, nekünk mire van szükségünk és mi az, amit kérünk tőlük? Gary Simmons azt teszi fel, hogy egy helyzetben cselekve vagy mi vagyunk a Szellem útja, vagy a Szellem útjában vagyunk. Nem is feltételezzük, hogy az Szellem Útja, Igazsága és Fénye lehetünk itt a Földön?

Minden alkalommal, amikor elkezdjük kevésbé érezni a békességet és a szeretetet, vagy azt látjuk, hogy a másik ember mozdul ki a szeretetből, ott az idő, hogy visszalépjünk középpontunkba – a Krisztusi tudatosságba – és ebből a nyugodt erős helyről lépjünk, cselekedjünk. Kare Anderson, a Resolving Conflict Sooner (Konfliktusok mielőbbi megoldása) című könyvében négy lépésben arra kér, hogy egy szituációban legyünk tudatában fő szükségletünknek, álljunk készen annak nyugodt kifejezésére, majd nyúljunk ki, hogy megállapítsuk a  másik ember főbb szükségét és ténylegesen, megértésre nyitott szívvel hallgassuk meg azt. Csak így leszünk képesek felfogni és felvetni egy logikus megoldást, mely kielégíti mindegyik résztvevő szükségét. Ez jó üzleti kapcsolatokat, állandó ügyfeleket, kitartó-hűséges dolgozókat és jobb közösségi energiákat épít.

Vannak jelenleg, az Erőszakmentesség Évadjának ideje alatt régi barátságok vagy üzleti kapcsolatok, melyekre ráfér némi gyógyítás? Együtt tudunk cselekedni a Krisztusi Szellemmel és Krisztusi Szellemként, hogy kapcsolatba lépjünk ezekkel az emberekkel, megnyissuk az újra egyesülés kapuját  egy bocsánatkéréssel vagy akár csak egy érdeklődéssel a hogylétük felől? Ez a gyógyító megbocsátási munka áldás számukra és felkészít téged, hogy kívül tudd helyezni magad a félelem/harag reakcióinak régi mintái alól. „Rád gondoltam és azon tűnődtem, vajon hogy vagy. Hogy van a családod? Csak minden jót akartam kívánni.” Ne ess bele a kinti viharok szilaj energiáiba, légy az Én Vagyok (Krisztus), élj a szellemi hatalmaddal, szereteted és békéd középpontjából.

Emelkedő Gondolatokat!

Kérem az érzelmeim lecsillapítását, minek után szilárdon állok a Szellem békéjében megfürödve.

(Ezt a cikket bárki lemásolhatja)

***

R i c h a r d  B a c h:

J o n a t h a n ,  A  S I R Á L Y

Simóné Avarosy Éva fordítása

1. RÉSZ

Reggel volt, s az új nap sugarai aranyszikrákat csiholtak a tenger lágy fodrain. Mintegy másfél kilométernyire a parttól halászcsónak ringatózott a vízen, s a levegőn átcikázott a Reggelire Gyülekezés híre – ezernyi mohón ügyeskedő sirály csapott le, hogy egy-két falatot harcoljon ki magának. Kezdetét vette egy új nap.

De távolabb, magányosan, túl parton és csónakon, egyes-egyedül, magára utalva, Jonathan Livingston sirály gyakorolt. Vagy harminc méterre a levegőben lefelé meresztette hártyás lábát, égnek emelte csőrét, és azon erőlködött, hogy szárnyát szűk ívbe görbítse. Fájt. Az íveléssel lassítani tudta a repülését, már annyira lassult, hogy a szemébe vágó szél zúgása suttogássá halkult, mígnem az óceán megállt alatta. Megfeszített figyelmében szeme résnyire szűkült, visszafojtotta a lélegzetét, minden izmával próbálta szárnyát még… egy… kicsit… görbíteni… Aztán tollai összeborzolódtak, átesett és zuhanni kezdett.
A sirályok tudvalevőleg sohasem hibáznak, sohasem esnek át. Szégyen és gyalázat egy sirályra, ha átesik.
Csakhogy Jonathan Livingston sirály – a szégyentelen, aki megint nekifogott izomszakasztó ívbe görbíteni a szárnyát – lassabban repült, és ismét csak átesett -, nem volt rendes madár.
A legtöbb sirálynak elég, ha a legegyszerűbb repülést megtanulja – azt, hogyan jusson el a partról az ennivalóhoz és vissza. Mert a legtöbb sirályt az evés, nem pedig a repülés érdekli. De ezt a sirályt nem az evés érdekelte, hanem a repülés. Jonathan Livingston mindennél jobban szeretett repülni.
Rá kellett jönnie, hogy ezzel a szemlélettel aligha lesz népszerű a többi madár szemében. Még a saját szülei is szorongva figyelték, hogy Jonathan naphosszat gyakorol, százszámra próbálja a vízközeli siklásokat.
Nem tudta, miért, de ha például szárnya hosszának felényi magasságában repült a víz fölött, kevesebb fáradsággal tovább bírt megmaradni a levegőben. Siklása nem a szokásos módon végződött, nem a lábát előrenyújtva csobbant bele a tengerbe, hanem áramvonalasan a törzséhez simított lába hosszan, laposan szántotta a víztükröt. Amikor pedig a partra is felhúzott lábbal szállt le, majd lelépkedte, milyen hosszan csúszott a homokban, szülei valóban erősen aggódni kezdtek.
– Miért, Jon, de hát miért? – sopánkodott az édesanyja. – Miért esik neked ennyire nehezedre, hogy olyan legyél, mint a többiek? Miért kell olyan alacsonyan röpködnöd, mint a pelikánoknak vagy az albatroszoknak? Csupa csont és toll vagy már, fiókám!
– Bánom is én, ha csont és toll vagyok, mama. Tudni akarom, mire vagyok képes a levegőben és mire nem, ennyi az egész. Egyszerűen tudnom kell.
– Figyelj rám, Jonathan – mondta édesapja békülékenyen. – Nemsokára itt a tél. Ritka lesz a bárka, és a halak a mélybe húzódnak. Ha már mindenáron tanulni akarsz, azt tanuld meg, mit ehetsz, és hogyan jutsz hozzá. Szép, szép ez a repülés-dolog, de a siklást nem lehet megenni. Ne feledd, azért repülsz, hogy ehess.
Jonathan szófogadóan bólintott. Néhány napig igyekezett is úgy viselkedni, mint a többi sirály; valóban igyekezett, együtt vijjogott és vagdalkozott a rajjal a mólók és a halászcsónakok körül, le-lebukott a vízbe halfoszlányok, kenyérdarabkák után. De nem sok sikerrel.
Semmi értelme, gondolta, miközben szándékosan a sarkában lévő éhes öreg sirály elé ejtette a nehezen megszerzett ajókát. Időfecsérlés, ahelyett, hogy repülni tanulnék. Annyi mindent nem tudok még!

*

Nem sok időbe telt, és Jonathan sirály újra egyedül volt, messze kinn a tengeren, éhesen, boldogan. És tanult.
A sebességgel ismerkedett. Egy hét alatt többet tudott meg a sebességről, mint akár a leggyorsabb sirály, aki valaha is élt.
Háromszáz méteren teljes erejéből csapkodni kezdett a szárnyával, aztán meredek zuhanórepülésbe ment át, és megtapasztalta, miért nem kezdenek a sirályok szárnycsapkodva zuhanni. Alig hat másodperc alatt száztíz kilométerre gyorsult, ennél a sebességnél, ha a szárnyával fölfelé akar csapni, labilissá válik.
Valahányszor megkísérelte, mindig ez történt. Pedig óvatos volt, minden tudását összeszedte, nagy sebességnél mégis elvesztette az uralmat a repülés fölött.

Felemelkedett háromszáz méterre. Előbb teljes erejéből egyenesen repült, aztán, változatlanul csapkodva a szárnyával, átment fűggőleges zuhanásba. Ekkor azonban mindig, újra és újra, a bal szárnya, amivel felfelé akart csapni, átesett, Jonathan balra kipenderült, átesett a jobb szárnya, ettől visszaperdült, és villámgyorsan pörögni kezdett egy rángató jobb dugóhúzóban, lefelé.
Azt a bizonyos fölfelé csapást képtelen volt elég óvatosan csinálni. Tízszer is megpróbálta, és mind a tízszer, ahogy túllépte a száztíz kilométert, irányíthatatlan, borzas tollcsomóként csapódott a vízbe.
A megoldás csak az lehet, gondolta végül, minden pihéjéből csepegve, hogy ha nagy a sebesség, nem szabad mozgatnia a szárnyát – nyolcvan kilométerig kell szárnycsapásokkal felgyorsulni, onnan pedig már mozdulatlan szárnnyal zuhanni.
Hatszáz méteren megpróbálta újra. Átment zuhanásba, a csőre egyenesen lefelé mutatott, s attól a pillanattól, hogy túllépte a nyolcvan kilométert, szárnyát teljesen kiterjesztette és mozdulatlanná merevedett. Rettenetes erőfeszítésébe került, de sikerült. Tíz másodperc múlva száznegyven kilométeres sebességgel száguldott. Jonathan sebességi sirályvilágrekordot állított fel!
Hanem a diadal rövid életű volt. Abban a pillanatban amint ki akart jönni a zuhanásból, ahogy megváltoztatta szárnya állásszögét, bekövetkezett a rémes irányíthatatlanság: száznegyven kilométeres sebességgel úgy érte, mint a dinamit. Jonathan sirály a levegőben felrobbant, és becsapódott a kőkemény tengerbe.

*

Amikor magához tért, már rég besötétedett. Holdfényben lebegett az óceánon. Két szárnya egy-egy törött ólomdarab, de még súlyosabban nehezedett rá a kudarc tudata. Az a bizonytalan érzése volt, legjobb lenne, ha lehúzná ez a súly lehúzná, le a tenger fenekére, és vége lenne az egésznek.
Ahogyan egyre jobban ellepte a víz, különös, kongó belső hangot hallott. Nincs kiút. Sirály vagyok. Gúzsba köt a saját lényem. Ha arra szántak volna, hogy ennyi mindent megtudjak a repülésről, több eszem lenne. Ha arra szántak volna, hogy gyorsan repüljek, rövid számyam volna, mint a sólyomnak, és hal helyett egereken élnék. Apámnak igaza volt. El kell felejtenem az egész őrültséget. Haza kell repülnöm a rajhoz, és meg kell elégednem azzal, hogy az vagyok, ami vagyok: egy szegény, korlátolt sirály.
A hang elnémult. Jonathan belátta, hogy igaza volt. A sirály helye éjjel a parton van. Márpedig, fogadta meg, ettől a pillanattól kezdve ő rendes sirály. Mindenkinek így lesz a jobb.
Fáradt szárnycsapásokkal kiemelkedett a sötét vízből, és a part felé repült. Most azért hasznára válik, amit az erőkímélő alacsonyan repülésről megtanult.
De mégsem, gondolta aztán. Szakítottam az eddigi életmódommal, semmi se kell, amit megtanultam. Sirály vagyok, olyan, akár a többi, úgy is fogok repülni, ahogyan ők. Nagy nehezen felemelkedett vagy harminc méterre, erősebben csapkodott a szárnyával, igyekezett a part felé.
Most, hogy eldöntötte, pontosan olyan lesz, mint a Raj bármelyik tagja, jobban érezte magát. Ezentúl semmi köze ahhoz az erőhöz, amely egyre tanulásra ösztönzi, nem lesz több vakmerő próbálkozás, és nem lesznek kudarcok. Egészen kellemes dolog abbahagyni a gondolkodást, és csak repülni a sötétben, a part fényei felé.
Sötét van! – kondult a hang intően. – A sirályok sohasem repülnek sötétben!
De Jonathan most nem figyelt rá. Milyen kellemes is ez, tűnődött. A holdvilág és a parti fények villódznak a vízen, megannyi kis irányfény az éjszakában, minden olyan békés és csendes…
Le a légből! Sirály sose repül sötétben! Ha arra szántak volna, hogy sötétben repülj, bagolyszemed lenne! Az agyad térképszerúen rögzítene! Kurta volna a szárnyad, mint a sólyomé!
És akkor, ott, az éjszakában, harminc méter magasan a levegőben, Jonathan Livingston sirály szeme megrebbent. Izmai sajgása, elhatározásai egy csapásra semmivé foszlottak.
Kurta szárnyak! A sólyom kurta szárnya!
Ez a megoldás! Milcsoda hülye voltam! Icipici szárnyacska – az kell nekem! Behúzom a szárnyam legnagyobb részét, kizárólag a végével repülök! Kurta szárnyakkal!
Felemelkedett a bakacsin tenger fölött hatszáz méterre. Egyetlen percet sem vesztegetett többé töprengésre kudarcon, halálon. Szárnyát törzséhez simította, csupán keskeny, hátranyilazott szárnyvégeit feszítette a levegőnek, s így ment át zuhanásba.
A süvöltés fülsiketítővé erősödött. Száztíz kilométer, száznegyven, százkilencven – és még egyre gyorsult. A szárnyát tépő erő most kétszázhúsz kilométeres sebességnél sem volt távolról sem olyan kemény, mint előzőleg száztíz kilométernél. Szárnyvégei alig észrevehető elcsavarásával könnyedén jött ki a zuhanásból, és máris a hullámok fölött száguldott, mint holdfényben szürkéllő ágyúgolyó.
Szemét az éles széltől védve keskeny résnyire zárta, és határtalan boldogság töltötte el. Kétszázhúsz kilométer óránként! És irányítani képes magát! Kíváncsi vagyok, ha hatszáz méter helyett ezerötszázról kezdem, vajon akkor a sebesség…?
Iménti fogadkozása feledésbe merült, elsöpörte a süvítő széláram. De egy csepp bűntudatot sem érzett, hogy a magamagának tett fogadalmát megszegte. Az efféle fogadalom csak az olyan sirályokat köti, akik megelégednek a megszokottal. Annak, aki tanulván, ízelítőt kapott abból, mit jelent kiválónak lenni, semmi szüksége az effajta fogadkozásokra.
Napkeltekor Jonathan sirály már újra gyakorolt. Ezerötszáz méterről a halászbárkák apró pöttyöknek látszottak csak a sima kék víztükrön, a reggeliző raj pedig örvénylő porszemek halvány felhőcskéjének.
Minden porcikájában érezte, hogy él. Reszketett a gyönyörűségtől, büszke volt, hogy sikerült a félelmen úrrá lennie. Aztán természetes mozdulattal behúzta a szárnyát, kinyújtotta kurta, szögbe állított szárnyvégeit, és zuhanni kezdett a tenger felé. Ezerkétszáz méteren elérte a végsebességet. A szembe száguldó levegő hangból sűrűsödött, tömör, kemény fallá vált, aminek ellenében nem lehetett tovább gyorsulni. Függőlegesen zuhant lefelé, háromszáznegyven kilométeres sebességgel. Nyelt egy nagyot, hiszen tudta, hogy ha a szárnya nem lenne behúzva, ezzel a sebeséggel millió parányi sirálymorzsára robbanna szét. De a sebesség erő volt, a sebesség öröm volt, a sebesség maga volt a boldogság.
Háromszáz méteren megkezdte a kivételt a zuhanásból. Szárnyvégei sivítottak és borzolódtak a hatalmas áramlásban, a bárka és a sirályraj megbillent és meteorsebességgel növekedett, pontosan az ő pályáján.
Nem tudott megállni; azt sem tudta, ilyen sebességgel hogyan kellene fordulni.
Az összeütközés: azonnali halál.
Így aztán behunyta a szemét.
Ezen a reggelen, közvetlenül napfelkelte után végül is az történt, hogy Livingston sirály háromszáznegyven kilométeres sebességgel, csukott szemmel, süvöltő tollakkal átszáguldott a reggeliző rajon, pontosan a közepén. A Szerencse Sirálya ez egyszer lemosolygott rá, és nem történt katasztrófa.
Amikor a csőrét az ég felé emelte, még mindig kétszázhuszonöt kilométerrel vágtatott. Mire végre harminc kilométerre lassult, és újra kinyújtotta a szárnyát, a halászbárka parányi morzsa volt a tengeren, ezerkétszáz méterrel alatta.
Diadalérzés fogta el. Végsebesség! Hogy egy sirály óránként háromszáznegyven kilométeres sebességgel száguldjon! Ez valóságos frontáttörés, a raj történetének legnagyobb pillanata. És ezzel a pillanattal új korszak kezdődött Jonathan sirály számára. Kirepült magányos gyakorló légterébe. Ketezernégyszáz méteren felkészült a zuhanáshoz, behúzta a szárnyát, és nekilfogott felfedezni, hogyan is kellene fordulni.
Rájött, hogy ha egyetlen szárnyvégtollát csak egy centire kimozdítja, félelmetesen gyors, nagy ívű forduló az eredmény. Mielőtt azonban ezt megtanulta volna, azt tapasztalta, hogy ha ilyen nagy sebességgel több tollát mozdítja, pörögni kezd, mint a puskagolyó… és Jonathan a világ minden sirálya közül elsőként műrepült.
Aznap nem vesztegette az idejét arra, hogy szóba elegyedjen a többi sirállyal, repült egyfolytában napnyugtáig. Felfedezte a bukfencet, a vezetett orsót, a dobott orsót, a háton dugóhúzót, a bukófordulót, a legyezőfordulót.

*

Amikor Jonathan sirály visszatért a partra a rajhoz, késő éjszaka volt már. Szédelgett, és ólmos fáradtságot érzett. Mégis, ahogy a leszálláshoz besiklott, széles jókedvében levágott egy bukfencet, majd egy dobott orsó után ért földet. Ha meghallják az Áttörés hírét, gondolta, odalesznek örömükben. Mennyivel érdekesebb lesz mostantól a világ! Ahelyett, hogy egyhangúan ide-oda caplatnánk a bárkákhoz, értelme lesz az életünknek! Kiemelkedhetünk a tudatlanságból, kitűnő, értelmes, ügyes lényekké válhatunk. Szabadok leszünk! Megtanulhatunk repülni!

*

Az elkövetkezendő évek szinte zúgtak és izzottak az ígéretességükben.
A sirályok a Tanácsgyűlésben gubbasztottak, amikor Jonathan leszállt. Úgy tűnt, már jó ideje együtt van a raj. Valóban, vártak valamire.
-Jonathan Livingston sirály – mondta a Vén -, állj a Középpontba! – A Vén szava felettébb ünnepélyesen hangzott. A Középpontba állni a legnagyobb megszégyenítést vagy a legnagyobb megtiszteltetést jelentette. A tisztelet jeléül a sirályok legkiválóbb vezéreit szokták a Középpontba állítani. Hát persze, gondolta Jonathan, a rajreggeli; hiszen látták az Áttörést! De nekem nem kell semmiféle tisztelet. Nem vágyom én arra, hogy vezér legyek. Csak azt szeretném, hogy megoszthassam velük, amire leltem, hogy megmutassam nekik a lehetőséget, amely kitárult előttünk. Előrelépett.
-Jonathan Livingston sirály – szólt a Vén -, állj a Középpontba a Szégyen jeléül, hogy sirálytársaid láthassanak!
Mintha fejbe vágták volna. Térde remegett, tolla fakóra vált, füle zúgni kezdett. A Szégyen jeléül álljon a Középpontba? Lehetetlen! Az Áttörés! Nem értik! Tévedes, szörnyű tévedés!
-…elvetemült felelőtlenségéért – hallotta a komoran ünnepélyes hangot -, amellyel megsértette a Sirályok Családjának méltóságát és hagyományait…
Akit megszégyenítésül állítanak a Középpontba, azt kitaszítják a sirályok közösségéből, magányos életre kárhoztatják, száműzik a Távoli Szirtekre.
-…egy napon megtanulod majd, Jonathan Livingston sirály, hogy nem érdemes felelőtlenkedni. Az életet nem ismerjük és nem is ismerhetjük meg, csupán annyit tudhatunk, azért születtünk erre a világra, hogy táplálkozzunk, s ezáltal addig éljünk, ameddig élni bírunk egyáltalán.
Egy sirály sohasem felesel a Tanácsgyűléssel. De Jonathan felemelte a szavát. – Felelőtlenség? – kiáltotta. – Testvéreim! Kiben lakozhat nagyobb felelősségtudat, mint abban a sirályban, aki megtalálja az élet értelmét, magasabb céljait, és követi őket? Ezer évig halfejekért törtük magunkat. De mostantól tudjuk, miért élünk – azért, hogy tanuljunk, hogy felfedezzük a világot, hogy szabadok legyünk! Engedjétek meg, hogy megmutassam, mire jöttem rá…
A Raj akárha kőből lenne.
– A testvériségnek vége – zúgták a sirályok kórusban, s egy madárként ünnepélyesen befedték a fülüket és hátat fordítottak Jonathannak.

*

Jonathan sirály élete hátralevő napjait egyedül töltötte. Messzi elrepült, túl a Távoli Szirteken. Egyetlen bánata volt csupán: nem a magány, hanem az, hogy a többi sirály nem hajlandó hinni a repülés rájuk váró nagyszerű élményében. Nem akarták kinyitni a szemüket, hogy lássanak vele.
Jonathan napról napra többet tudott. Megtanulta, hogy áramvonalassá formált testének nagy sebességű zuhanásával két-három méterrel a felszín alatt ügyeskedő, ritka és jóízű halakat kaphat ki a vízből. Már nem szorult halászbárkákra és kenyérdarabkákra, hogy ne haljon éhen. Megtanult a levegőben aludni éjszaka, a part menti szélben, melyben napnyugtától napkeltéig vagy százötven kilométernyi utakat tett meg. Ugyanezzel a belső irányítással átrepült sűrű tengeri ködrétegeken is, hogy azután föléjük emelkedjék, a vakítóan tiszta égre… Mindezt olyankor, amikor a többi sirály a földön gubbaszt, és mit sem látva a ködön és az esőn túl. Jonathan azt is megtanulta, hogyan juthat a szelek szárnyán messze be, a szárazföld fölé, ahol finom bogarakat csemegézhet.
Amiről egykor azt remélte, hogy az egész raj osztályrésze lesz, azt most egyedül magának szerezte meg. Megtanult repülni, és nem sajnálta az árat, amit fizetnie kellett érte. Jonathan sirály felfedezte, hogy az unalom, a félelem és a harag az oka annak, hogy a sirályok élete oly rövid. És mivel az ő gondolataiból eltűnt az unalom, a félelem és a harag, Jonathan élete hosszú és boldog volt.

*

A két sirály este érkezett, mikor Jonathan éppen békésen, magányosan siklott szeretett égboltján. Ahogyan a két szárnyvége mellett feltűntek, olyan tiszták voltak, mint a csillagok sugarai. Fény áradt belőlük, biztatóan derengett az éjszakai légben. De a legnagyszerűbb az volt, ahogyan nyugodt biztonsággal repültek. Pontosan tartották a mintegy kétcentis távközt jobbra-balra tőle.
Jonathan hang nélkül vizsgáztatni kezdte őkét. Soha sirály ilyen vizsgát nem tett. Ívbe görbítette a szárnyát, lelassult, az átesési sebességnél alig egy-két kilométerrel többre. A két fénylő madár simán lassult vele, szárnyvég szárnyvég mellett. Tudták, hogyan kell lassan repülni.
Törzse mellé szorította hát a szárnyát, orsóba pördült, és átment százkilencven kilométeres zuhanásba. Együtt hasították vele a levegőt, hibátlan kötelékben.
Ebből a sebességből Jonathan hosszú, függőleges vezetett orsóval ívelt föl. Együtt pörögtek vele, s közben mosolyogtak.
Visszatért a rendes helyzetbe, és jó darabig hallgatagon repült. – No, jó – szólalt meg végül. – Kik vagytok?
– A te Rajodból valók vagyunk, Jonathan. A testvéreid. – A szavak határozottan, mégis lágyan hulltak. – Azért jöttünk, hogy följebb emelkedj. Hogy hazavigyünk.
– Nekem nincs otthonom. Rajom sincs. Kitaszított vagyok. És most a Nagy Hegyi Szél legtetején repülünk. Még vagy száz méter, de annál följebb én nem jutok ezzel a vén testtel.
– Hogyne jutnál, Jonathan. Megtanultad. Egy iskolát már kijártál, eljött az ideje, hogy nekikezdj egy másiknak.
Mintha egész életén ez a pillanat fénylett volna át, hirtelen oly világossá vált minden Jonathan sirály előtt. Igazuk van. Képes rá, hogy följebb emelkedjen, és itt az ideje, hogy hazatérjen.
Még egyszer, utoljára körülpillantott. Az égen és a gyönyörű, ezüstös fényben úszó vidéken, ahol oly sokat tanult.
– Készen vagyok – mondta végül.
És Jonathan Livingston sirály a két, csillagként ragyogó madárral emelkedni kezdett, és velük együtt eltűnt a mélyfekete égbolton.

2. RÉSZ

Hát ez lenne a mennyország, gondolta, és mosolyognia kellett saját magán. Nem valami tisztelettudó dolog elemezgetni a mennyországot abban a pillanatban, amikor éppen azon van, hogy belerepül.
Ahogyan most a Földről érkezett, a felhők fölött, szoros kötelékben két csillogó kísérőjével, látta, hogy immár az ő teste is ugyanúgy ragyog, mint az övék. Valójában az az ifjú Jonathan sirály repül itt, aki mindig is ott élt aranyfényű szemében. De a külseje megváltozott.
Sirálytest ez is, semmi kétség. Csakhogy sokkal jobban repül, mint a régi valaha is. Ezzel, gondolta, fele annyi erővel kétszer akkora teljesítményt érhetek el, mint a Földön a legjobb pillanataimban!
Tolla vakító fehér, szárnya oly tökéletesen sima, mintha ezüstből csiszolták volna. Elragadtatva kezdett ismerkedni vele, erőt vinni a gyönyörű, új szárnyba.
Négyszáz kilométernél érezte, hogy közeledik a vízszintes sebesség határához. Ötszázharmincnál úgy vélte, most olyan gyorsan repül, ahogy csak kitelik tőle, és kissé csalódott volt. Az új test lehetőségeinek is van hát határa. Bár korábbi vízszintes repülési rekordjainál jóval többre képes, mégiscsak van korlát, amit csak nagy erőfeszítéssel lehetne ledönteni. A mennyben, gondolta Jonathan, nem volna szabad korlátoknak lenniük.
A felhők foszladoztak, kísérői átkiáltott hozzá: – Jó leszállást, Jonathan! – és levegővé váltak.
Tenger fölött repült, csipkés partvonal felé. Néhány sirály – nagyon kevesen voltak – vitorlázgatott a sziklákon keletkező feláramlásban. Távolabb, északnak, a horizonton még egy párat látott repülni. Új látvány, új gondolatok, új kérdések. Miért van itt ilyen kevés sirály? A mennyországnak hemzsegnie kellene a sirályoktól! És miért lettem hirtelen ilyen fáradt? Úgy hírlik, a mennybéli sirályok sohasem fáradnak el, soha nem alszanak.
Hol is hallotta csak ezt? Földi életének emléke rohamosan halványodott. A Föld valamilyen hely, ahol sokat tanult. Igen. De a részletek elmosódtak. Küzdelem az élelemért, kitaszítottság – ilyesmi rémlett róla.
A mintegy tucatnyi sirály a parttól eléje repült, de egyetlen szót sem szóltak. Érezte csupán, hogy üdvözlik, és hogy itthon van. Nagy nap volt ez, de pirkadatára már nem emlékezett.
A part felé fordult, hogy leszálljon. Néhány centire a homoktól fékezett, csapott egyet-kettőt a szárnyával, majd könnyed mozdulattal lehuppant. A többi sirály is leszállt, de egyikük sem mozdította ehhez egyetlen tollpihéjét sem. Kiterjesztett, fényes szárnyukkal szembefordultak a széllel, aztán valahogyan megváltoztatták tollaik ívét, s mozgásuk pontosan abban a pillanatban szűnt meg, amikor lábuk talajt ért. Szép manőver, de Jonathan egyszerűen túl fáradt volt hozzá, hogy most rögtön megpróbálja. Ott, a parton állva, szó nélkül álomba merült.
A következő napokban Jonathan belátta, hogy itt megint csak ugyanannyit kell tanulnia a repülésről, mint amennyit elhagyott életében megtanult. Egy különbséggel. Itt olyan sirályok voltak, akik úgy gondolkoztak, mint ő. Mindegyikük számára létük legfontosabb célja volt, hogy tökéletességre vigyék azt, amit a legjobban szerettek: a repülést. Nagyszerű madarak voltak. Nap mint nap egyik órát a másik után töltötték a levegőben, bonyolult műrepülő-figurákat próbálgattak.
Jonathan hosszú időre megfeledkezett a világról, amelyből jött. Ahol a raj él, amelynek tagjai makacsul nem akarnak tudomást venni a repülés öröméről, hanem örökkön-örökké csak arra használják a szárnyukat, hogy a zsákmányra ráleljenek és megverekedjenek érte. Hébe-hóba egy pillanatra mégis felvillant benne az emlékük.
Eszébe jutottak azon a reggelen is, amikor az oktatójával repült, és egy sor, törzshöz húzott szárnnyal végzett dobott orsó után a parton pihentek.
– Hol van mindenki, Sullivan? – kérdezte hangtalanul. Már tökéletesen használta az egyszerű telepatikus módszert, amellyel itt a sirályok, rikoltozás és vijjogás nélkül, megértették egymást. – Miért nem vagyunk többen? Ahonnan én jöttem, ott…
-…sirályok ezrei éltek. Tudom – Sullivan megrázta a fejét. – Szerintem erre az egyetlen magyarázat az, Jonathan, hogy te olyan madár vagy, amilyen millió között egy ha akad. Legtöbbünk nagyon lassan jutott el idáig. Egyik világból a másikba kerültünk, olyanokba, amelyek csaknem pontosan azonosak voltak az előzőkkel. És mi rögtön elfeledtük, honnan jöttünk. Nem érdekelt az sem, hová tartunk, éltünk a pillanatnak. Van fogalmad arról, hány életet éltünk le, míg egyáltalán eszünkbe jutott, hogy a lét többet jelent a puszta táplálkozásnál, verekedésnél vagy a rajban szerzett hatalomnál? Ezer életet, Jon, vagy tízezret! És újabb száz élet után kezdtük sejteni, hogy létezik olyasmi, mint a tökéletesség. Majd megint száz kellett hozzá, hogy rájöjjünk: létünk célja e tökéletességet elérni és továbbadni. Ugyanez a szabály érvényes ránk most is, persze: az dönti el, milyen lesz a következő világunk, hogy mit tanultunk meg a mostaniban. Ha mit sem tanultál, a következő világod pontosan ugyanolyan lesz, mint ez itt. Ugyanezekkel a korlátokkal és ólomsúlyokkal küzdesz majd.
Kiterjesztette a szárnyát, a szélbe fordult. – De neked, Jon – mondta -, egyetlen alkalom elég volt. Neked nem kellett ezer életen át tanulnod, hogy elérhess ide.
Máris a levegőben voltak megint. Gyakorolni kezdtek. A vezetett orsót nehéz kötelékben repülni. Amikor háton repült, Jonathannak fordítva kellett gondolkodnia, szárnyát ellentétesen ívelnie, mégpedig tökéletes összhangban az oktatójával.
– Próbáljuk még egyszer – ismételgette Sullivan -, csináljuk újra. – Végre elhangzott a dicséret: -Jó. – És nekifogtak, hogy Jonathan megtanulja a kötelék-előrebukfencet.

*

Egy este azok a sirályok, akik nem az éjszakai repülést gyakorolták éppen, együtt álldogáltak a homokon. Gondolataikba mélyedtek. Jonathan összeszedte minden bátorságát, és odament a Vén Sirályhoz, aki, úgy hírlett, hamarosan elemelkedik ebből a világból.
– Chiang… – szólította meg félénken.
Az öreg sirály barátságosan pillantott rá. – Tessék, fiacskám. – A kor, ahelyett, hogy elgyengítette volna, szívósabbá tette a Vént. Akárkit túlrepült a Rajban, olyan repülőfigurákat tudott, amilyeneket a többiek még éppen csak kapiskáltak.
– Chiang, ez a világ egyáltalán nem a mennyország, ugye?
A hold fényében látszott, hogy a Vén elmosolyodik. – Megint egyszer tanulsz, Jonathan sirály – felelte.
-Jó, de mi lesz ezután? Hová tartunk? Olyan hely, hogy mennyország, nem létezik?
– Nem, Jonathan, olyan hely nincs. A mennyország nem valamiféle hely, nem is valamilyen idő. A mennyország az jelent: tökéletes. – Egy percre elhallgatott. – Te, ugye, nagyon gyorsan tudsz repülni?
– Én… engem boldoggá tesz a sebesség – Jonathan meglepődött. Büszkeség fogta el, hogy a Vén felfigyelt rá.
– Abban a pillanatban kezdesz majd ismerkedni a mennyországgal, Jonathan, amikor eléred a tökéletes sebességet. És ez nem azt jelenti, hogy ezer vagy millió kilométert teszel meg óránként vagy hogy fénysebességgel repülsz. Minden szám határt jelent, a tökéletesnek pedig nincsenek határai. A tökéletes sebesség, fiam, az, ha el sem indulsz, s máris ott vagy, ahová igyekszel.
Anélkül, hogy többet szólt volna, Chiang eltűnt, és szemvillanás múlva vagy huszonöt méterrel odébb, a vízparton jelent meg. Majd ismét eltűnt, és ugyanabban a pillanatban újra ott állt Jonathan mellett. – Mókás, nem? – mondta.

*

Jonathan elképedt. Nyomban megfeledkezett a mennyországról. – Hogy csinálod ezt? Milyen érzés? És milyen messzire tudsz így eljutni?
– Bárhová és bármikor, ahogy kívánom – felelte a Vén. – Jártam mindenütt és minden időben, amit csak el tudok képzelni. – Pillantása elkalandozott, messzi ki a tengerre. – Különös dolog ez. Azok, akik az utazást fontosabbnak tartják önmaguk tökéletesítésénél, lassúak, és nem jutnak el sehová. Azok pedig, akik lemondanak az utazásról, hogy helyette tökéletesedni igyekezzenek, bárhová rögvest elérkeznek. Ne feledd, Jonathan, a mennyország se nem valamely hely, se nem valamilyen idő. A helynek és az időnek semmi, de semmi jelentősége nincsen. A mennyország az…
– Engem is meg tudsz tanítani így repülni? – Jonathan égett a vágytól az újabb, ismeretlen tudás után.
– Hogyne, ha igazán akarod.
– Igazán akarom. Mikor kezdhetjük?
– Akár rögtön, ha kívánod.
– Meg akarom tanulni, hogyan lehet így repülni – mondta Jonathan, és a szeme különös fénnyel égett. – Mondd, mit kell tennem.
Chiang lassan beszélt, közben erősen figyelte a fiatalabb sirályt. – Hogy olyan sebesen szállj, mint a gondolat, akárhová, ami csak létezik – mondta -, azt azzal a tudattal kell kezdened, hogy már meg is érkeztél…
A dolog fortélya az, magyarázta, hogy Jonathan ne tekintse magát többé bezárva egy meghatározott testbe, melynek szárnyfesztáva harmine centi, és a teljesítménye berajzolható a térképbe. A fortély mindössze annyi: tudnia kell, hogy valódi természete szerint mint egy tökéletes, íratlan szám, egyidejűleg él térben és időben, mindenütt és mindenkor.

*

Jonathan elszántan nekilátott a feladatnak. Próbálta nap nap után, reggeltől estig. És minden igyekezete ellenére egyetlen tollpihényit sem mozdult odébb.
– Hagyd a hitet! – szólt rá időnként Chiang. – Korábban, a repülésben sem hinned kellett, hanem meg kellett értened, hogyan csináld.. Most is így van. Láss neki újra…
Egy napon azután, ahogyan ott állt a parton, és lehunyt szemmel koncentrált, Jonathan villanásszerűen rájött, miről beszélt Chiang. – Hát persze, úgy van! Én egy tökéletes sirály vagyok, a lehetőségeim határtalanok! – Hirtelen nagyon boldog lett.
-Jó! – mondta Chiang, s hangjában diadal csendült.
Jonathan kinyitotta a szemét. Ismeretlen, elhagyott tengerparton álltak a Vénnel – a fák lenyúltak a vízig, sárga ikernap rótta pályáját fölöttük.
– Hát rájöttél végre – mondta Chiang -, de az irányítást még gyakorolnod kell…
Jonathan bámult. – Hol vagyunk?
A Vént, tökéletesen hidegen hagyta a különös környezet, ügyet sem vetett rá. – Láthatod, valami bolygón – válaszolta -, ahol zöld az ég, és a napja egy ikercsillag.
Jonathan nagyot rikoltott örömében. Most rikoltott először, mióta a Földet elhagyta. – HÁT MEGY!
– Persze, hogy megy, Jon – mondta Chiang. – Minden megy, ha tudod, mit teszel. Ami pedig az irányítást illeti…

*

Mire visszatértek, besötétedett. A többi sirály aranyos szemében tisztelettel nézte Jonathant. Hiszen látták, hogyan tűnt el a helyről, melyen oly sokáig mintha legyökerezett volna.
Egy perc sem telt bele, s nem állta tovább, hogy lelkesen ünneplik. – De hát én csak egy jövevény vagyok köztetek! Épp hogy csak nekifogtam! Nekem kell tanulnom tőletek!
– Ki tudja, Jon! – szólt a közelben álldogáló Sullivan. – Tízezer éve nem láttam sirályt, aki ennyire szikrányit se félt volna a tanulástól. – A Raj elnémult. Jonathan zavarában fészkelődni kezdett.
– Ha gondolod, most már foglalkozhatunk az idővel – mondta Chiang. – Meg kell tanulnod repülni a múltban és a jövőben is. Ha az is megy, akkor aztán készen állsz majd rá, hogy elkezdd a legnehezebbet, a leghatalmasabbat, a legnagyobb mókát. Készen leszel felemelkedni, hogy megtudd, mi is valójában a jóság és a szeretet.
Eltelt egy hónap, vagyis egy időszak, ami mintha egy hónap lett volna. Jonathan félelmetes iramban fejlődött. Már korábban, a megismerés szokott útján is sokat tanult, most pedig, magának a Vénnek kiváltságos növendékeként, úgy szívta magába az új ismereteket, mint valami áramvonalas, tollas komputer.
De elkövetkezett a nap, amikor Chiang eltűnt. Csendes kis beszédet tartott a köréje gyűlt sirályoknak. Mind ott volt. Intette őket, hogy tanuljanak szüntelenül, gyakoroljanak és törekedjenek rá, hogy az élet egészének tökéletes, láthatatlan lényegéből mind többet és többet ismerjenek meg. Ahogyan szólt, tollai egyre fényesedtek, míg végül olyan erővel ragyogtak, hogy a sirályok szeme káprázott bele.
-Jonathan – mondta ekkor a Vén, és ezek voltak az utolsó szavai -, fejlődj tovább a szeretetben!
Mire a sirályok látása kitisztult, Chiang már nem volt sehol.
Múltak a napok, és Jonathan időről időre azon kapta magát, hogy a Földre gondol, ahonnan érkezett. Ha annak, amit most itt tud, akkoriban csak a tized-, csak a századrészét tudta volna, mennyivel gazdagabb lett volna ott az élete! Álldogált a homokban, és tűnődött. Vajon most akad-e ott sirály, aki küzdene érte, hogy áttörje a megszokás korlátait? Hogy megismerje, mi a repülés értelme, azonfelül, hogy repülve lehet eljutni a halászbárkákhoz, szánalmas morzsákért? Talán van is valaki, akit kiközösítettek, mert a raj színe előtt kimondta az igazat. És minél előbbre haladt jósággyakorlataiban, minél jobban igyekezett megismerni a szeretet természetét, Jonathan annál inkább vágyott vissza a Földre. Noha múltja nagyobbrészt magányosan telt, Jonathan sirály oktatónak született. Benne úgy nyilvánult meg a szeretet, hogy érezte: a felismert igazságból át kell adnia valamit másnak is, egy sirálynak, aki csak a lehetőségre vár, hogy ő is megismerhesse.
A gondolat-sebességű repülésben immár jártas és a többiek fejlődését istápolgató Sullivannak kételyei voltak.
-Jon, téged kitaszítottak. Miből gondolod, hogy egykori sirálytársaid bármelyike most hallgatna rád? Ismered a közmondást, a nagy igazságot: Az a sirály lát a legmesszebbre, amelyik a legmagasabban röpül. Ott, ahonnan te jöttél, a sirályok lent állnak a földön, rikácsolnak, vagdalkoznak egymással. Ezer kilométerekre vannak a mennytől – és te azt mondod, meg akarod nekik mutatni, onnan a mélyből, ahol ácsorognak! De Jon, hiszen azok a saját szárnyvégükig se látnak el! Maradj te csak itt. Segíts az itteni újoncoknak, akik már elég magasra jutottak ahhoz, hogy megértsék, amit mondani akarsz nekik. – Egy percre elhallgatott, aztán megkérdezte: – És mi lett volna, ha Chiang visszatér az ő egykori világába? Vajon hol lennél akkor te ma?
Ez az utolsó szempont meggyőzően hangzott. Sullivannak igaza van. Az a sirály lát a legmesszebbre, amelyik a legmagasabban röpül.
Jonathan hát maradt. Oktatta az újonnan érkezőket. Éles eszük volt, gyorsan haladtak. Nyugtalanító érzése azonban vissza-visszatért. Nem tudott szabadulni a gondolattól, hogy a Földön is lehetnek sirályok, akik képesek lennének tanulni. Mennyivel előbbre járna maga is, ha Chiang a száműzetése idején jön el hozzá!
– Vissza kell mennem, Sully – mondta végül is. – A növendékeid nagyszerűen csinálják a dolgukat. Segítenek neked az újakat oktatni.
Sullivan sóhajtott egy nagyot, de nem vitatkozott tovább. – Azt hiszem, hiányozni fogsz nekem, Jonathan. – mindössze ennyit mondott.
– Szégyelld magad, Sully! – felelte Jonathan szemrehányóan. – Ne beszélj butaságokat! Hát mit gyakorolunk mi itt nap mint nap? Ha a barátságunk olyan dolgoktól függene, mint tér meg az idő, akkor ha végre sikerül legyőznünk a teret és időt, egyben szétrombolnánk a testvériségünket is! De hát, ha legyőzzük a teret, nem marad más, csak az Itt. S ha legyőzzük az időt, marad a Most. Nem gondolod, hogy az Itt és a Most közepén találkozhatunk néha-néha?
Sullivan sirály akarva-akaratlanul, elnevette magát. – Te, te szédült madár – mondta szeretettel. – Ha egyáltalán valaki képes rá, hogy egy amolyan a földhözragadtaknak megmutassa, hogyan láthat át ezer kilométereket, hát az Jonathan Livingston sirály lesz. – Lehorgadt a feje, a homokra bámult. – Isten veled, Jonathan, kedves barátom.
– Isten veled, Sully. Találkozunk mi még. – Jonathan képzeletében más idők partjainak nagy sirályrajai jelentek meg. A tapasztalat adta biztonsággal tudta, hogy lénye nem csontok és tollak halmaza, hanem a szabadság és a repülés határtalan tökéletessége.

*

Fletcher Lynd sirály nagyon fiatal volt, de azt már tudta, hogy soha még raj sirállyal nem bánt el keményebben és igazságtalanabbul, mint az ő raja vele.
Nem érdekel, mit mondanak, gondolta és forrt benne a méreg, amint elhomályosuló szemmel repült egyre tovább, a Távoli Szirtek felé. Repülni annyival, de annyival többet jelenthetne, mint csak csapkodni a szárnyunkkal, hogy eljussunk egyik helyről a másikra! Arra akár egy… egy… szúnyog is képes! Egyetlen kis vidám orsó a Vén körül, és máris kiközösítettek. Hát teljesen vakok ezek? Tényleg nem értik? Képtelenek végiggondolni, milyen gyönyörű lenne, ha valóban megtanulnánk repülni?
Nem érdekel, mit gondolnak. Majd én megmutatom nekik, mi az, hogy repülés! Hát Törvényenkívüli leszek, ha így akarják. És úgy, de úgy meg fogják bánni…
A hangot belül, a saját fejében hallotta meg. Noha nagyon halk volt, a fiatal sirály úgy meglepődött, hogy megingott, és csusszant egyet a levegőben.
– Ne ítéld el őket, Fletcher sirály. Azzal, hogy téged kiközösítettek, csak maguknak ártottak. Egy napon ráébrednek majd. Eljön a nap, amikor ők is megértik, amit te már tudsz. Bocsáss meg nekik, és segíts, hogy megérthessék.
Szárnya végétől alig pár centire a világ legragyogóbb sirálya repült. Anélkül, hogy egyetlen tollát mozdította volna, könnyedén siklott együtt vele, holott Fletcher csaknem a tőle telhető végsebességgel repült.
Az ifjú madár egy pillanatra teljesen elvesztette a fejét.
– Mi történik itt? Megőrültem? Meghaltam volna? Mi ez?
Választ kereső, ijedt gondolataiban halkan, megnyugtatóan hangzott fel a kérdés: – Fletcher Lynd sirály, akarsz-e repülni?
– IGEN, REPÜLNI AKAROK!
– Fletcher Lynd sirály, akarsz-e annyit repülni, hogy megbocsáss a rajnak, tanulj, és egy napon majd visszatérj hozzájuk, és segíts őket is megtanítani?
Ennek a nagyszerű, csodálatosan repülő lénynek nem lehet hazudni. Mit számít most, akármilyen büszke vagy sértődött madár Fletcher sirály.
– Igen – felelte alig hallhatóan.
– Akkor hát, Fletch – mondta a fénylő lény melegen – kezdjük azzal, hogyan is kell vízszintes repülni…

3. RÉSZ

Jonathan lassan, figyelmesen körözött a Távoli Szirtek fölött. Ez a csiszolatlan ifjú Fletcher sirály tökéletes repülőnövendéknek bizonyult. Erős volt, könnyed, fürgén mozgott a levegőben. De ami ennél is több, a legfontosabb: csillapíthatatlan vágy élt benne, hogy megtanuljon repülni.
Ebben a percben érkezett éppen, zuhanásból jött, kétszáznegyven kilométeres sebességgel, szürke csíkként süvített el oktatója mellett. Éles szögben felfelé vágódott, tizenhat szögletű, emelkedő vezetett orsóra akarta hasznosítani a sebességét, közben hangosan számolta a szögleteket:
– …nyolc… kilenc… tíz… nézd-Jonathan-elmegy-a-sebesség… tizenegy… tiszta-szöglet-legyen-mint-a-tiéd… tizenkettő… de-az-istennek-se-megy-úgy… tizenhárom… most-ez-a-három… sebesség… tize… juuuj!
Azt, hogy Fletcher a tetőponton átesett, még súlyosbította hogy tajtékzott a dühtől. Hanyatt esett, majd egy durva mozdulattal hátondugóba, amiből végül vagy harminc méterrel oktatójának magassága alatt jött ki. Szaporán kapkodta a levegőt.
– Csak pocsékolod az idődet, Jonathan! Bamba vagyok! Ostoba! Próbálhatom, ahányszor csak akarom, sose fog sikerülni!
Jonathan sirály lenézett Fletcherre és bólintott. – Addig nem is, amíg ilyen keményen rántod föl. A bevitelnél hatvan kilométerórát vesztesz! Finoman, Fletcher! Határozottan, de finoman, ahogy mutattam, emlékszel?
Lemerült a fiatal sirályhoz. – Gyere, csináljuk együtt, kötelékben. És figyelj a felvételre. Lágyan, könnyedén visszük be.

*

Három hónap múlva Jonathannak már hat újabb növendéke is volt. Mind Kitaszított, és mindet nagyon érdekelte Jonathan furcsa, új eszméje: a repülés öröméért repülni.
Mégis, könnyebb volt számukra a nagy tudást igénylő repölőfigurákat elsajátítani, mint a bennük rejlő értelmet felfogni.
– Valójában mindannyian a Nagy Sirály gondolatát testesítjük meg, a korlátlan szabadság eszméjét – magyarázta nekik Jonathan esténként, ahogy a parton álldogáltak -, és az, hogy pontosan, tisztán repülünk, egy lépés valódi énünk kifejezése felé. Mindazt, ami ebben korlátozna, le kell küzdenünk. Ezért gyakoroljuk a nagy sebességű repülést, de a lassút is, ezért műrepülünk…
…és az egész napi repüléstől kimerült növendékei eközben sorra elszundítottak. Szívesen repülték a gyakorlatokat, szerették a sebességet, izgalmas volt a dolog, és csillapította a minden leckével növekvő tudásvágyukat. De egyetlenegy, még Fletcher sirály sem jutott el odáig, hogy elhiggye: a gondolat röpte ugyanolyan valóság lehet, mint a szél hátán szárnyalni.
– Egész testetek, egyik szárnyvégetektől a másikig – mondta máskor Jonathan -, a gondolatok látható formája. Rázzátok le a gondolat láncait, és lehullanak a test láncai is… – De akárhogyan fogott is neki, a sirályok szép mesének vélték csupán, amit mondott, annál pedig nagyobb szükségük volt az alvásra.
Alig egy hónappal később Jonathan közölte, eljött az ideje hogy visszatérnjenek a rajhoz.
– Nem készültünk fel még rá! – tiltakozott Henry Calvin sirály. – Nem akarnak minket! Kitaszítottak vagyunk! Miért térnénk vissza oda, ahol senkinek sem kellünk?
– Szabadságunkban áll oda menni, ahová akarunk, és olyanoknak lennünk, amilyenek vagyunk – felelte Jonathan, azzal felemelkedett a homokról és keletnek fordult, a táj felé, amely a raj otthona volt.
Növendékei gyötrődve tétováztak. A Raj Törvénye, hogy a Kitaszított soha nem térhet vissza, és a Törvényt tízezer éve egyszer sem törték meg. A Törvény így szólt: Maradj! Jonathan azt mondta: Jöjj! És Jonathan eddigre már jó egy kilométert megtett a víz fölött. Ha még sokáig haboznak, egyedül ér az ellenséges érzelmű Rajhoz.
– Hát, ha egyszer nem tartozunk a Rajhoz, a törvényének sem tartozunk engedelmeskedni, nem? – Fletcher döntött. – És ha harcra kerül a sor, sokkal nagyobb szükség van ránk ott, mint itt.
Így azután ezen a reggelen elindultak nyugatról, nyolc sirály gyémántalakzatban, hogy szárnyvégük szinte átfedte egymást. A Rajtanács Partját mintegy kétszáz kilometeres sebességgel érték el. Jonathan repült az élen, Fletcher szorosan a jobb szárnya mellett, Henry Calvin keményen ragadt a balhoz. Ekkor az egész kötelék egyszerre, egyetlen madárként jobb vezetett orsóba kezdett, normál helyzetből… háthelyzetbe… megint… hasra. Szárnyukat tépte a szél.
A Raj mindennapi életét kísérő rikácsolást és vijjogást a kötelék hatalmas késként vágta el. Nyolcezer sirályszem bámulta meredten, rezzenéstelenül. A nyolc madár egymás után éles felrántásból egy-egy bukfencet csinált, majd nagy körön besoroltak egymás mögé, és annyira lassulva, hogy szinte már megálltak a levegőben, leszálltak le a homokra. Aztán, mintha ez lenne a világon a legtermészetesebb, Jonathan sirály értékelni kezdte a repülést.
– Először is – mondta hűvös mosollyal – mindannyian elkéstetek egy kissé a felzárkózással…
A Rajt villámcsapásként érte a felismerés. Ezek a madarak Kitaszítottak! És visszatértek! Ez pedig… ez nem lehet igaz! Fletcher jóslata a harcról semmivé foszlott a Raj döbbent zavarának árjában.
– Na jó, ezek Kitaszítottak – mondta néhány fiatal sirály. – De figyelj, öreg, hol tanultak meg így repülni?
Csaknem egy órába került, mire a Vén szava eljutott a Raj minden tagjához: – Ne vegyetek tudomást róluk! A sirály, aki Kitaszítottal szóba áll, maga is Kitaszítottá válik! A sirály, aki csak rápillant a Kitaszítottra, vét a Raj Törvénye ellen!
Ettől kezdve a szürketollasok hátat fordítottak nekik, de úgy tűnt, Jonathan sirály nem is látja őket. Közvetlenül a Rajtanács Partja fölött tartotta az eligazításokat, és most először arra törekedett, hogy növendékeit rákényszerítse, menjenek el képességeik végső határáig.
– Martin sirály! – harsogta az égre. – Azt mondod, tudod, hogyan kell lassan repülni. Semmit sem tudsz, amíg be nem bizonyítottad! REPÜLJ!
A különben oly csendes kis Martin William sirály, akit elképesztett, hogy oktatója érdeklődésének össztüzébe került, maga sem tudta eddig, hogy a kis sebességeknek mekkora varázslója. A legenyhébb szellőben is képes volt tollait úgy ívelni, hogy egyetlen szárnycsapás nélkül emelkedjék a homokról a felhőkig és merüljön vissza.
Hasonlóan járt Charles-Roland sirály is. A Nagy Hegyi Szélben nyolcezer méterre emelkedett, a jeges levegőben kékre fagyva érkezett vissza, de elragadtatott örömmel fogadkozott, hogy másnap még magasabbra jut.
Fletcher sirály, aki úgy szeretett műrepülni, mint senki más a világon, győzedelmeskedett a tizenhat szögletű, emelkedő vezetett orsón, és másnap megtetézte egy háromszoros legyezőfordulóval. Tolláról vakító fehéren verődött vissza a nap sugara a homokpartra, ahonnan nem egy pillantás kísérte lopva repülését.
Jonathan szüntelenül ott volt minden egyes növendéke oldalán. Bemutatta a gyakorlatokat, ösztönözte, kényszerítette, irányította sirályait. Repült velük éjjel, felhőben, viharban, az élmény szépségéért, miközben a raj szánalmasan lapult a földön.
Repülés után a növendékek a homokon pihentek, és ekkoriban már figyelmesebben hallgatták Jonathant. Voltak őrült eszmefuttatásai, azokat képtelenek voltak felfogni, de voltak jó gondolatai is, amelyeket megértettek.
Fokozatosan, az éjszaka leple alatt, a növendékek kis körén túl újabb kör formálódott. Kíváncsi sirályoké, akik végtelen órákon át hallgatagon álltak a sötétben. Látni nem kívántak semmit, és nem akarták, hogy őket lássák. Napkelte előtt eltűntek.
Egy hónappal a Visszatérés után történt, hogy a Rajból az első sirály átlépte a választóvonalat, és kérte, tanítanák meg, hogyan kell repülni. Következményképpen Terrence Lowell sirályra a Raj kimondta az ítéletet: Kitaszítottá bélyegezték; egyben Jonathan nyolcadik növendéke lett.
A következő éjjelen Kirk Maynard sirály jött a Rajból. Nehezen botorkált a homokon, bal szárnya bénán vonszolódott utána. Lerogyott Jonathan lába elé.
– Segíts rajtam – suttogta alig hallhatóan, ahogy a haldoklók búcsúznak. – Nincs a világon semmi, amit jobban szeretnék, mint repülni…
– Hát akkor rajta – mondta Jonathan. – Emelkedj el velem a földről, és kezdhetjük.
– Nem értesz. A szárnyam. Nem tudom mozdítani a szárnyamat.
– Maynard sirály, szabadságodban áll, hogy önmagad légy, valóságos magad, itt és most; és semmi nem állhat az utadba. Ez a Nagy Sirály Törvénye, a Törvény, amely van.
– Azt mondod, tudok repülni?
– Azt mondom, szabad vagy.
Ekkor Kirk Maynard sirály egyszerűen és gyorsan, minden erőlködés nélkül széttárta szárnyát, és felemelkedett a fekete éjbe. Rikoltása felverte álmából a Rajt, háromszáz méterről, torkaszakadtából vijjogta: – Tudok repülni! Nézzétek! TUDOK REPÜLNI!”
Napkeltekor vagy ezer madár állt a növendékek körén kívül, s kíváncsian bámulták Maynardot. Mit sem törődtek vele, látják-e őket vagy sem. Feszülten figyeltek, meg akarták érteni Jonathan sirályt.
Nagyon egyszerű dolgokról beszélt – arról, hogy helyes az, ha egy sirály repül, hogy a szabadság a sirály legsajátabb természete, hogy bármi állna is ennek az útjában, azt félre kell tolni, legyen bár hagyomány, babona vagy bármiféle korlát.
– Félretolni? – hangzott fel egy hang a tömegből. – Akkor is, ha az a Raj Törvénye?
– Az egyetlen igaz törvény az, amely a szabadsághoz vezet – mondta Jonathan. – Nincs más törvény.
– Hogyan várhatod el tőlünk, hogy úgy repüljünk, ahogyan te? – kérdezte egy másik hang. – Te különleges vagy, isteni, tehetséges, fölötte állsz minden más madárnak!
– Nézd Fletchert! Lowellt! Charles-Roland-t! Judy Lee-t! Ők is különlegesek, tehetségesek és isteniek? Egy cseppet sem inkább, mint te vagy én. Az egyetlen különbség, az egyetlenegy alapvető különbség, hogy ők kezdik megérteni, mik is valójában, és élni kezdenek ezzel a tudással.
Növendékei, Fletchert kivéve, bizonytalanul mocorogtak. Nem volt igazán világos előttük, hogy ez az, amit tesznek.
A tömeg napról napra nőtt; jöttek, hogy kérdezzenek, hogy csodálják Jonathant és követőit, hogy gúnyolódjanak.

*

– A Rajban azt beszélik, hogy ha nem te vagy maga a Nagy Sirály Fia – mondta Fletcher Jonathannak egy reggelen, haladó sebességi gyakorlatok után -, akkor ezer évvel jársz a korod előtt.
Jonathan sóhajtott. A félreértés ára, gondolta. Vagy ördögnek, vagy istennek kiáltanak ki. – Te mit gondolsz, Fletch? Valóban megelőzzük a korunkat?
Hosszú csönd. – Hát, ilyenfajta repülés mindig volt, akárki megtanulhatta volna, aki fel akarja fedezni; ennek semmi köze a korhoz, időhöz. Lehet, hogy mi előbbre vagyunk a megszokottnál. Előbbre vagyunk annál a módnál, ahogyan a legtöbb sirály repül.
– Érdekes gondolat – felelte Jonathan, miközben a hátára fordult és így siklott egy darabig. – És korántsem hangzik olyan rosszul, mint az, hogy megelőzzük a korunkat.

*

Pontosan egy héttel később történt. Fletcher a nagy sebességű repülés elemeit mutatta be új növendékek egy csoportjának. Éppen kijött egy kétezer méteres zuhanásból, hosszú szürke csíkként száguldott vagy fél méteren a part fölött, amikor egy, az első repüléséről érkező, anyját hívó fióka egyenesen eléje siklott. Fletcher Lynd sirály, hogy kikerülje a kicsit, egy tizedmásodperc alatt élesen balra vágott, és mintegy háromszáz kilométeres óránkénti sebességgel nekirepült egy gránitsziklának.
Úgy tűnt neki, mintha a szikla egy másfajta világ hatalmas, kemény kapuja volna. Robbanó ijedtség, mindent elborító rémület, sötétség; becsapódás. Azután ott lebegett egy különös, idegen égen, feledve, emlékezve, feledve; félelem és bánat hullámain. És szomorú volt, borzasztóan szomorú.
A hang úgy érte, mint azon az első napon, amikor találkozott Jonathan Livingston sirállyal.
– A titok, Fletcher, abban rejlik, hogy a korlátainkat sorjában, türelmesen győzzük le. Nem repülünk át ész nélkül sziklákon, az majd egy kicsit később következik a programunkban.
-Jonathan!
– Akit a Nagy Sirály Fiaként is emlegetnek – felelte az oktató szárazon.
– Mit csinálsz te itt? És a szikla? Én… meg… meghaltam… nem?
– Ugyan, Fletch. Gondolkozz. Ha most itt beszélgetünk, akkor nyilvánvaló, hogy nem halhattál meg, nem? Amit összehoztál, az annyi, hogy túl gyorsan cseréltél tudatszintet. Hogy hogyan lesz tovább, azt neked kell eldöntened. Maradhatsz itt, és tanulhatsz ezen a szinten – ami kicsit magasabb annál, amelyet elhagytál -, vagy visszamehetsz, és folytathatod a munkát a Rajnál. A Vének erősen remélték, hogy bekövetkezik egy baleset, de meglepődtek, hogy te ilyen szépen beváltottad reményeiket.
– Természetesen szeretnék visszamenni a Rajhoz. Az új csoportot még épp csak elkezdtem oktatni.
– Rendben van, Fletcher. Emlékszel, mit mondtunk a testről, hogy az nem más, mint maga a gondolat…?

*

Fletcher megrázta a fejét, kinyújtotta szárnyát, és kinyitotta a szemét. A szikla alján állt, körülötte ott volt az egész Raj. Ahogy megmozdult, a tömeg izgatott rikácsolásban törtek ki, éles rikoltások hangzottak.
– Él! Ő, aki meghalt, él!
– A szárnyvégével érintette meg! Feltámasztotta! A Nagy Sirály Fia!
– Nem! Ő maga tagadja! Ez az ördög! ÖRDÖG! Azért jött, hogy megrontsa a rajt!
Négyezer sirály tülekedett a tömegben. Ami történt, megrémítette őket, a kiáltás: ÖRDÖG!, úgy söpört végig rajtuk, mint az orkán a háborgó óceánon. Meredt szemmel, görbült karmokkal ölni készültek.
-Jobban éreznéd magad, ha eltűnnénk innen, Fletcher? – kérdezte Jonathan.
– Hát nemigen lenne kifogásom ellene…
Hirtelen vagy egy kilométerrel odább álltak, ők ketten, s a sirálytömeg villogó csőrei a puszta levegőbe vágódtak.
– Miért van az – töprengett Jonathan -, hogy a világon a legnehezebb dolog egy madarat meggyőzni arról, hogy szabad, és hogy ezt be is bizonyíthatja magának, ha hajlandó egy kevéske időt ráfordítani? Miért olyan nehéz ezt megtenni?
Fletcher még pislogott attól, ahogyan a helyzet pillanatok alatt változott. – Mit csináltál? Hogy kerültünk ide?
– Azt mondtad, ki akarsz kerülni a tömegből, nem?
– Persze! De hogyan…?
– Mint minden egyebet, Fletcher. Gyakoroltam.

*

Reggelre a Raj elfelejtette dührohamát, de Fletcher nem. – Emlékszel, Jonathan, mit mondtál valamikor, hogy annyira kell szeretni a rajt, hogy visszatérjünk hozzá és oktassuk?
– Persze.
– Nem értem, hogyan vagy képes szeretni ezt a madárcsőcseléket, hisz épp megpróbáltak megölni.
– De hát Fletcher, nem ezt szeretjük bennük! Persze hogy nem szereted a gyűlöletet és a gonoszságot. Meg kell tanulnod az igazi sirályt látni, a jót mindvalahányban, és segíteni nekik, hogy ők is meglássák magukban. Ezt értem szereteten. Ennek a nyitját megtalálni, az az öröm.
Emlékszem egy vad, fiatal madárra pédául, Fletcher Lynd sirálynak hívják. Éppen akkor vált Kitaszítottá, készen állt rá, hogy életre-halálra megküzdjön a Rajjal, éppen azon volt, hogy pokollá tegye magának a Távoli Szirteket. Ehelyett ma mennyországot épít magának, és az egész Rajt odavezeti.
Fletcher az oktató felé fordult, a szeme riadtan megrebbent. – Én vezetem? Mi az, hogy én vezetem? Te vagy az oktató. Nem hagyhatsz itt bennünket!
– Nem-e? Nem gondolod, hogy lehetnek más rajok is, más Fletcherek, akiknek nagyobb szükségük van oktatóra, mint nektek, akik már úton vagytok a fény felé?
– Én? Jon, én egy egyszerű sirály vagyok, te pedig…
-…a Nagy Sirály egyszülött Fia, mi? -Jonathan sóhajtott, és kibámult a tengerre. – Neked rám már nincs szükséged. Arra van szükséged, hogy tovább keresd önmagad, mindennap egy kicsit fedezz fel belőle, a valódi Fletcher sirályból, aki előtt nincsenek korlátok. Ő a te oktatód. Őt kell megértened, szerinte kell élned.
Egy pillanattal később Jonathan teste fenn vibrált a légben, fénylőn, s lassan áttetszővé vált. – Ne hagyd, hogy ostobaságokat suttogjanak rólam, vagy istent csináljanak belőlem. Oké, Fletch? Sirály vagyok. Szeretek repülni, ennyi az egész…
– JONATHAN!
– Szegény Fletch. Ne higgy a szemednek. Amit azzal látsz, csupa korlát. Az értelmeddel nézz, ébredj rá, amit úgyis tudsz már, és meglátod, hogyan kell repülni.
A fény kihunyt. Jonatban sirály levegővé vált.
Egy idő múlva Fletcher sirály erőt vett magán, felemelkedett, és ott találta a levegőben a vadonatúj növendékek egy csoportját. Mohón várták az első oktatást.
– Hogy az elején kezdjem – mondta Fletcher lassan -, meg kell értenetek, hogy a sirály maga a korlátlan szabadság, a Nagy Sirály képmása, és egész testetek, szárnyvégtől szárnyvégig nem egyéb, mint a saját gondolatotok.
Az ifjú sirályok furcsállva néztek rá. Ejha, öreg, gondolták, ez nem úgy hangzik, mint egy bukfenc-eligazítás.
Fletcher sóhajtott egyet, és újrakezdte. – Hm. Hát… na jó – mondta, és tekintetével felmérte őket. – Kezdjük a vízszintes repüléssel. – Miközben beszélt, egyszerre megértette, hogy barátja valóban és őszintén nem volt semmivel istenibb, mint ő, Fletcher, maga.
Nincs korlát, Jonathan? – gondolta. – Hát akkor nincs messze az idő, amikor én tűnök majd elő a puszta légből a te partodon, és mutatok neked egyet-mást arról, hogyan kell repülni!
És noha igyekezett a szemükben illően szigorúnak tűnni, Fletcher sirály egy pillanatra olyannak látta növendékeit, amilyenek valójában voltak. A látvány nem csak egyszerűen tetszett neki, egyenesen el volt tőle ragadtatva. Nincs korlát, Jonathan? – gondolta. És elindult a tudás megszerzésének útján.

***

A mennyei prófécia (James Redfield)

(forrás: internet, kivonat)         

Az a Peruban fellelt kézirat, amely Krisztus előtt 600 körül keletkezett arámi nyelven, azt jósolja, hogy az emberi társadalomban a XX. század utolsó évtizedeiben óriási változások fognak lezajlani. Ez lesz a tudat reneszánsza.
A kézirat tanításai jellegükben nem vallásiak, hanem spirituálisak’ valami újat fedezünk fel ezen a bolygón az emberi élettel, az élet értelmével kapcsolatban és ez gyökeres változást idéz elő az emberi kultúrában.
A mű fejezetekre oszlik és mindegyik egy-egy, az élettel kapcsolatos felismerésről szól. Ebben a korszakban, az emberiség sorban eljut majd ezekhez a felismerésekhez, egyikhez a másik után, míg végül eljutunk egy tökéletesen spirituális kultúrához a Földön. Rávilágít továbbá, hogy az ezzel a tárgykörrel kapcsolatos keleti és nyugati gondolatok, vallási tanítások egy magasabb rendű igazsággá Integrálhatók. Megmutatja, hogy a nyugatnak igaza van, amikor fejlődésről, egy magasabb szint eléréséről beszél. Ám a keletnek is igaza van, amikor hangsúlyozza, hogy az egó – önző – hatalmától meg kell szabadulni „Teljesebb tudatra kell szert tennünk, belső kapcsolatot kell létesíteni Istennel, mert csak akkor haladhat fejlődésünk valami – magasabb – felé, ha önmagunk magasabb rendű kormányozza.”
Az alábbiakban röviden ismertetjük a kéziratban foglaltakat, vagyis a kilenc felismerést.

ELSŐ FELISMERÉS

Lényege: az életünket megváltoztató véletlenek tudatosítása. Az az érzés, hogy a háttérben egy másik folyamat is zajlik.
”Melyebb spirituális erő munkál mindenben, amit cselekszünk.”
Az emberi élet során előforduló véletlenek kapcsán újragondoljuk milyen rejtélyek veszik körül életünket ezen a bolygón. Még nem értjük, de sejtjük, hogy a titokzatos véletlenek igazából nem véletlenek. Érezzük, hogy az életnek van egy másik oldala, amelyet meg föl kell fedeznünk egy másik folyamat, amely a felszín alatt zajlik.
Az első felismerés akkor következik be, amikor tudatosodnak bennünk az életünkben bekövetkező véletlenek.

MÁSODIK FELISMERÉS

Lényege: az új világszemlélet kibontakozásának folyamata.
E felismerés történelmi rálátást biztosit a nyugati gondolkodás számára. Szélesebb történelmi perspektívába helyezi jelenkori tudatunkat.
A jelenlegi modem világszemlélet kibontakozása kb. 1000-2000-ig, mint egy ezer évig tart. Mint az emberi társadalmakban annyiszor, ebben az időszakban is a vallás és papjai fontos szerepet játszanak. Az első ezred forduló táján a keresztény egyház vezetői határozzák meg a nép valóságtudatát. Egyszer – akkori ismeretek szerint – azt tanítják, hogy Isten a földet és rajta az embert a világmindenség közepébe helyezte. Ez a nézet a későbbiekben módosul. Másreszt, azóta is fennáll a tanítás, miszerint az ember földi élete lényegében – spirituális – vizsgakent szolgál. Az embernek magának kell, döntenie az isteni üdvözülés és az ördög kísértő mesterkedései között.
A középkori világkép a XIV-XV század táján kezd széthullani, az emberek egyre gyakrabban veszik észre a papok viselkedési rendellenességeit (pl. fogadalmuk megszegése, stb.). Luther és társai kijelentik, hogy a papság romlott és korrupt. Új egyházak létesülnek, melyek azt hirdetik mindenkinek joga van hozzáférni a Szentíráshoz, és személyesen értelmezni.
Kb. a XVII. századra megkérdőjeleződik az egész addigi világszemlélet. A csillagászok bebizonyítják, hogy nem a Föld van a kozmosz középpontjában. Ekkor új meghatározást követel az Istenhez fűződő viszony is. Ez az újkor kezdete megindul a világ módszeres felfedezése, mely 400 évig tart. Új magatartásformává válik a tudományos kételkedés, hogy elhiggyenek barmit. Bizonyítékot követelnek fizikai síkon. „Az ember ellenőrzése alá vonja a világot”.
A tudományos felfedezések azonban nem határozzák meg az ember valódi spirituális helyzetet, de elég ismeretet adnak ahhoz, hogy segítségükkel emelje az életszínvonalát. A természet készleteinek felhasználásával saját életkörülményeit javítja. Eközben tökéletesen eltéved az anyagi biztonság, a földi örömök utáni hajtásban. Önnön kényelme és élvezete megszállott hajszolása közben gátlás nélkül keresztülgázol mindenen, és ilyen módon az összeomlás szélére juttatja közvetlen és tágabb környezetét. Az újkor végén egyre több az olyan ember, aki a munka megszállottjává válik, aki kikapcsolódás helyett is a munkát használja. Ezt sokan azért teszik, mert nem akarnak illetve nem mernek szembenézni a kérdéssel, miért is élnek. Az eredeti kérdést, hogy mi is történik életük során spirituális értelemben a Földön, fokozatosan félretoljak.
A Második felismerés megmutatja, hogy a tudat átalakulása elkerülhetetlen. Leleplezi a téveszméket, és ezáltal akarja elérni, hogy fölébük emeljen. A kézirat szerint a második évezred az emberiség fejlődésének szükségszerű fokozata, de ennek vége felé már ideje felocsúdni és újra föltenni a kérdést mi áll az élet hátterében ezen a bolygón? A további felismerések magyarázatot adnak erre.

HARMADIK FELISMERÉS

Lényege a mindenség egyetlen nagy energia rendszer.
A kézirat itt azt állítja, hogy megtanuljuk a korábban láthatatlannak tartott energia érzékelését. Ez a fizikai világegyetem felfogásának eddigi módját változtatja meg.
Az ezredforduló táján az emberek felfedezik az energia új formáját, amely lényeget képezi minden dolognak, kisugárzik mindenből, beleértve saját magunkat is. Ennek az energiának az érzékelése azzal kezdődik, hogy az ember mind érzékenyebbé válik a szépségre (pl. egy óriásfa formájának látványa kellemes érzéssel tölti el vagy egy koncert olyan energiafeltöltődést idéz elő az egyénben, hogy utána sokkal jobban érzi magát stb.). A szépség érzékelése barométer, amely jelzi milyen közel járunk ahhoz, hogy ténylegesen érzékeljük az energiát.
A teljes Univerzum energiából áll, amelyre gondolataink által hatni tudunk. Az előző példánál maradva, nem csak nekünk kellemes hatású, hanem a fának vagy a másik embernek is jólesik, ha megcsodáljuk.
A mindenség olyan energiából áll, amely reagál az elvárásainkra. A többi dolog, élőlény is része ennek az energiauniverzumnak, tehát ha 1 kérdésünk van, valamely képviselője megjelenik és meghozza a választ. Azáltal, hogy mit kezdünk saját energiánkkal, befolyásolni tudjuk az Univerzum többi résztvevőjének (növényeknek, állatoknak, embereknek, stb.) az energiáját, ezen keresztül életfolyamatait és mindnyájan együtt az egész Univerzum működőképességét.

NEGYEDIK FELISMERÉS

Lényege, az emberi konfliktusok az energia hiányából, az érte való harcból fakadnak.
A kézirat megállapítja, hogy a „tudatlan” emberek küzdenek egymással az energiáért. A világmindenség egyetlen, dinamikus energia halmazból áll, amely fenntart bennünket. Mi emberek azonban – különböző okoknál fogva – elszakadunk ennek az energiának a bőséges forrásától. Mivel energia nélkül gyengének és védtelennek érezzük magunkat, ennek leküzdésére – látszólag spontánul – pszichológiai eszközökkel (a másikat lekezelve, kritizálva, lelki kínokat okozva, stb.) elvonjuk másoktól az életközeget, az energiát. Empátia nélküli emberek esetében, ez a tudattalan, ösztönös törekvés húzódik meg minden konfliktus mélyén.
Amikor egyszer megértjük ennek a harcnak a lényegét és hajlunk a jóra, akkor jöhet szóba e konfliktusokon való túllépésünk.

ÖTÖDIK FELISMERÉS

Lényege: Az emberi konfliktusoknak úgy tudunk véget vetni, ha fogadni tudjuk egy magasabb forrásból származó energia beáramlását.
A kézirat itt egy új típusú megértésről beszél, amelyet hosszú időn át misztikus tudatnak neveztek. A XX. század utolsó évtizedeiben egyre többen képesek a megérzésekre. Ez fontos szerepet játszik az emberi konfliktusok felszámolásában. Amikor ugyanis a dolgok, élőlények szépségét és egyediségét csodáljuk, energiát veszünk fel. Ha eljutunk arra a szintre, hogy egyúttal szeretetet is érezzünk irántuk, akkor vissza is adhatjuk az energiát. Gyakorlás által, végül automatikusan jutunk abba a szeretet teljes állapotba, hogy őszinte együttérzéssel élve, beengedi önmagába a szeretetet. De ahhoz előbb – megtisztítva gondolkodását- megfelelő állapotba kell hoznia tudatát. ,, Az univerzum mindannyiunkat képes ellátni energiával, ha megnyitjuk magunkat a forrás számára”.
Ha rosszkedvűek, nyugtalanok vagy fáradtak vagyunk, ez energia hiányt jelez. Amikor szükségét érezzük, álljunk meg és töltsük fel magunkat energiával. „ Legyünk állandóan tele, őrizzük meg a szeretet állapotát!”. Ha elértük ezt az állapotot, senki és semmi nem képes annyi energiát elvonni, amennyit azonnal ne tudnánk pótolni. Sőt, a belőlünk kiáradó energia ellenirányú áramlást gerjeszt, amely ugyanolyan mennyiségű energiát vonz magához, így az soha sem fogyhat ki. De ennek a folyamatnak állandóan tudatosnak kell lennie, különben nem működik. Ez különösen akkor fontos, ha emberek között vagyunk.
Testünk egy bizonyos szinten rezeg. Ha engedjük, hogy energiánk túlságosan lecsökkenjen, azt testünk sínyli meg. Ilyenkor könnyen megbetegszünk. E téren a hajszoltság, a stressz nagyon sokat ronthat. A szeretet által tudjuk a rezgést magas szinten tartani és ettől maradunk egészségesek.
Ha rendszeresen fel tudunk töltekezni energiával, majd egy „véletlen” előre lendíti az életünket, ez az energiaszint állandósodik bennünk, és ettől kezdve magasabb rezgésállapotban létezünk. Gyermekeink átveszik a mi rezgésállapotunkat, és még magasabb szintre emelik. Az ember így viszi tovább az evolúciót. A korábbihoz képest a mai nemzedék annyiban különböznek, hogy mi már készek vagyunk ezt a folyamatot tudatosítani, s így meggyorsítani.
Mikor véletlenszerűen vagy később mind gyakrabban feltöltjük magunkat belső (isteni, szeretet) energiával, a tudatunkban már nem a másik ember kijátszása munkál, hanem ettől teljesen eltérő gondolatok lépnek működésbe, amelyek identitásuk magasabb szintjéről származnak. Ezek az intuíciók. Ezek másként működnek, mint a megszokott gondolatok. A tudat hátterében bukkannak fel, akár éber állapotban, akár álom vagy látomás formájában, de közvetlenül érkeznek az egyénhez, hogy irányítsák.

HATODIK FELISMERÉS

Lényege: fel kell hagynunk, régóta ismételgetett drámáinkkal, hogy megtalálhassuk igazi önmagunkat.
E részben ismerhetjük meg, hogy az egyén – a legtöbbször tudattalanul – milyen módszerekkel „uralkodik” másokon. A kézirat ezt azért ismerteti, hogy rádöbbenve ennek tarthatatlanságára hagyjunk fel a használatával. Ugyanis valahányszor visszatérünk ehhez a beidegződéshez, mindannyiszor leválaszthatjuk magunkat az előre vivő forrásból. Nem könnyű megszabadulni ettől a szokástól, mert eleinte mindig tudattalanul működik.
A mások fölötti „uralom” módszere többnyire azonos azzal, amit gyerekkorunkban használtunk, hogy magunkra vonjuk a figyelmet, magunk felé irányítsuk az energiát. Ennél a módszernél rekedtünk meg, ezt ismételjük újra. Ez a mi tudattalan hatalmi drámánk.
Ha az energia megszerzése, megtartása érdekében mindig ugyan azt manipulációs viselkedési formát alkalmazzuk. Az egyik mindig ellenkezik (ő az örök ,,ellenzéki”), a másik folyton veszekszik vagy kritizál (ő a „vallató”‘), a harmadik bizalmatlanul hallgat ill. elhallgat (ő az „elzárkózó”), a negyedik a „szenvedő”.
A megtisztulás folyamata mindannyiunk számára az, hogy saját, személyes „hatalmi drámánk” tökéletesen felszínre hozzuk a tudatalattinkban. „Az igazság mindig (jótékonyan) hat.” A konfliktusok miatt ne a másikat okoljuk, hanem magunkban kutakodjunk. Nem lehetséges a továbblépés, amíg szembe nem nézünk önmagunkkal és fel nem fedezzük, miként manipulálunk másokkal az energia megszerzése, kétes sikerű megtartása érdekében.
Saját igazi spirituális identitásunk felkutatásához úgy kell végignézni életünket, mint egy hosszú mesét, melynek magasabb rendű értelme, tanulsága van. Azzal kell kezdeni, hogy miért épp ebbe a családba születtem? Ennek mi lehetett a valódi célja? Milyen közeget nyújtottak szüleim, rokonaim? Engem milyen viselkedésre késztettek megnyilatkozásaik? Stb. Ennek a vizsgálódásnak a során többször azonban sohase ítéljük el hozzátartozóinkat, mert az ő ösztönös viselkedésük a mi tanításunkat célozták. Ha tudatosítjuk önmagunkban saját hatalmi drámánkat, akkor képesek leszünk felismerni a magasabb rendű igazságot a családunkkal kapcsolatban: azt az igazi értéket, amely az energiával összefüggő konfliktusok mögött rejtőzik. Ha egyszer rájövünk erre, akkor egész életünk könnyebben feltöltődik energiával, és megtaláljuk azt az igazságot is, hogy mi magunk kik vagyunk, milyen úton járunk valójában.
Az élet értelme, hogy meghaladjuk múltbéli beidegződéseinket és továbblépjünk, elegendő energiára kell azonban szert tennünk ahhoz, hogy túljussunk súlyos hatalmi drámánkon és továbbléphessünk a spirituális folyamatban. Erő kell a múlt tisztázásához, amelynek során tudatosodik bennünk a korábbról magunkkal hozott manipulációs technikánk. Ha sikerül meghaladnunk ezt a szokást, akkor megtaláljuk magasabb rendű önmagunkat, következő evolúciós identitásunkat.

HETEDIK FELISMEERÉS

Lényege: a valódi én evolúciójának mozgásba hozása a helyes kérdésfeltevés, a tennivaló intuitív megérzése és a válaszadás folyamata révén részesülni ebben a varázslatos folyamatban, ez a boldogság igazi titka.
A kézirat kifejti a tudatos önfejlesztés szükségességét oly módon, hogy állandóan fel kell figyelnünk minden véletlenre, minden válaszra, amelyet a világ rendelkezésünkre bocsát. Az életben nem az a nehéz, hogy válaszokat kapjon az ember, hanem az, hogy helyesen ismerje fel, mi a kérdés. „Ha jó a kérdes, mindig megérkezik a válasz.”
Még az egyáltalán nem „tudatosodott” emberek is képesek belebotlani a megfelelő válaszba, visszamenőleg helyesen értékelni a véletleneket. A Hetedik felismerés azonban akkor érvényesül, ha az ember már abban a pillanatban megérti a választ, amikor az felmerül (a szinkronicitás azonnali felismerése). Ez emeli „magasabb” szintre a mindennapi életet.
A kézirat a válasz megkapásának módjaként beszél az álmokról is. Azt mondja, hogy össze kell hasonlítani az álmunkat életünk történetével. „A rossz álmok hordozzák a legfontosabb üzeneteket.”
Nem csak az álmok nyújtanak útmutatást az ember számára, hanem a gondolat és az intuíció is. A kézirat szerint, mindenkinek sokkal több ilyen sugallata van, mint hinné. Ahhoz, hogy felismerjük őket, megfigyelői álláspontra kell helyezkednünk. Ha eszünkbe ötlik egy gondolat, fel kell tenni a kérdést miért? A megfigyelői álláspont segít lemondani a vágyról, hogy mindent magunk irányítsunk.
A negatív gondolatokat, a félelem képeit meg kell semmisíteni abban a pillanatban, amikor felmerülnek. Azután a tudat által egy másik, kedvező és kellemes képet kell a helyére képzelni. Az ember nemsokára eljut oda, hogy az intuíció, csupa pozitív dolgokat sugall majd. Ha ez után mégis előfordul, hogy negatív kép keletkezik – mondja a kézirat – azt nagyon komolyan kell venni, és nem szabad követni. (Ha pl. megérzése révén teherautó roncsai között látja magát és nem sokkal ezután teherautón, akarják elvinni valahova, akkor arra a kocsira nem szabad felszállni!)
Minden velünk kapcsolatos eseménynek jelentősége van és valami módon minden a kérdéseinkre vonatkozik. Ez különösen azokra a dolgokra igaz, amelyeket rossznak minősítünk.
A Hetedik Felismerés kijelenti, hogy minden eseményben, legyen az bármennyire negatív, meg kell találnunk a pozitívumot.

NYOLCADIK FELISMERÉS

Lényege: a többi emberhez való újszerű viszonyulás révén lehet kihozni belőlük a lehető legjobbat. Ez a kulcsa annak a titokzatos folyamatnak az állandó működéséhez, hogy a válaszok mindig megérkeznek.
A kézirat elmagyarázza, hogyan segítsünk azoknak, akik meghozzák számunkra az általunk keresett választ.
Ha valaki keresztezi utunkat, mindig hordoz valamilyen nekünk szóló üzenetet. Véletlen találkozások nincsenek. De az, hogy át tudjuk-e venni az üzenetet, attól függ, miként reagálunk ezekre a találkozásokra.
Ha az ember mélyebb szinten figyel meg valakit, észre veheti a valódi énjét a magára öltött álcák alatt. Ha erre a szintre koncentrálunk, a vizsgált személy arcának finom rezdüléséből kiolvashatjuk, hangjának más csengéséből meghallhatjuk, mit gondol, mi az igazság.
Úgy koncentráljunk az emberekre, hogy egyúttal energiát küldjünk nekik. Ha valaki ellenszenvet vált ki belőlünk, ne visszatetsző vonására koncentráljunk, ne haragosan nézzünk rá, hanem vegyük észre szépségét vagy más értékét, és íly módon energiát küldjünk felé. Ehhez már bizonyos „lelki nagyságra” kell tudnunk szert tenni.
Az ember beszéljen, ha rajta a sor, és sugározzon energiát, ha valaki másnál van a szó. Az így együttműködő emberpár vagy csoport tagjainak emelkedik az energiája és rezgésszintje. Íly módon mindenki egyéni energiája egy közös energiabankká egyesül. Itt minden csoporttag tudja, mikor szólaljon meg és mit mondjon. Ez a tudatos társalgás, amelyben mindenki igyekszik a többiekből a lehető legtöbbet kihozni, ahelyett, hogy „uralomra” törne fölöttük. Így létrejönnek a szerelmi kapcsolatnál is említésre kerülő „szuperszemélyek” vagy más néven – a múltból ugyan némi pejoratív felhanggal csengő, de valójában igen pozitív egyének – a „magasabb rendű személyek”.
A kézirat itt lényegében egy teljes, új etikát ír le. Az Interperszonális Etika arról szól, hogy mégtöbb üzenet jusson el mindenkihez. Ha az emberek eszerint bánnának egymással, az mindenkinek a fejlődését elősegítené.
A Nyolcadik felismerés óva int attól, hogy – esetleg elvakult kötődéseink (személyhez, elvhez, stb.) miatt – megtorpantsuk fejlődésünket.
Fontos rész a gyerekekkel való bánásmód. A felnőtt egyszerre csak egy gyerekre tudja összpontosítani a figyelmét. Ha a felnőttek számához képest túl sok a gyerek, akkor a felnőttek túlterheltté válnak, és nem tudnak elegendő energiát adni, a gyermekek pedig versengeni fognak a felnőtt idejéért. Emiatt az emberek megtanulják kitágítani a család kereteit a vérrokonság határain túlra is. Így mindig lesz valaki, aki képes teljes figyelemmel fordulni a gyermek felé. Egyébként – a gyermek fejlődése szempontjából -jobb is, ha nem minden energia származik ugyanattól az embertől. Gondoskodjék azonban bárki a gyermekről, teljes figyelmét neki kell szentelnie!
A kézirat megmagyarázza a szerelmi kapcsolatok problémáját is. Amikor felüti fejét a szerelem, a két ember tudattalanul árasztja egymás felé az energiát. Ez egy igen feldobott érzés, melyre sokan áhitoznak és ezért – sokszor bármi áron is – keresik a szerelmi kapcsolatokat. Az emberek zöme ezt a „felpörgetett” érzést a partnertől várja és elvágja magát az univerzális energiaforrástól. Idővel a szerelmi energia általában fogyatkozni kezd. Ezt megakadályozandó, a szerelmesek többnyire hatalmi drámájukhoz folyamodnak, amivel manipulálják egymást és a szükséges energiát maguk felé terelik. A kapcsolat – rossz esetben – hatalmi harccá válik. E szerelemmel kapcsolatos problémánk még gyerekkorunkban kezdődött otthon- a családban. Az ottani „energiaharcok” miatt nem voltunk képesek integrálni önmagunk ellenkező nemű oldalát. Azért tud az ember kötődni az ellenkező nem valamelyik tagjához, mert tulajdonképpen szüksége van az ellenkező nemű energiára.
Létezik azonban az Univerzummal harmóniában élő emberi lényben az a misztikus energia, amelynek belső forrásából elvileg mindenki meríthetne, és amely kétnemű férfi és női egyszerre. Ha spirituális fejlődésünk megfelelő, akkor megtudunk nyílni mindkét energia irányában, de az evolúciónk kezdetén ez még nehéz. Idő kell ahhoz, hogy az integráció folyamata végbemenjen. Az igazság az, hogy eddig mindannyian megrekedtünk azon a fejlődési fokon, amikor az ellenkező nemű energiát önmagunkon kívül keressük, a nő egy férfiban, a férfi egy nőben. (Jó esetben, ugyanabban a partnerben, legrosszabb esetben – szexuális torzulásként – ugyanolyan nemű partnerben).
Fejlődésünk kezdetén automatikusan kezdtük elfogadni az ellenkező nemű energiát. Ez is természetesen árad be lényünkbe a világmindenségből. De – a dolgok kellemesebbnek tűnő megoldásaként – ha felbukkan egy olyan ember, aki közvetlen formában kínálja ezt az energiát, akkor könnyen elvágjuk magunkat az univerzális forrástól.
A kézirat szerinti megoldás, saját erőnkből kell teljessé tennünk magunkat. Szilárd, őszinte alapra kell helyeznünk kapcsolatunkat. Ha ezt megtesszük, akkor emberi kapcsolataink magasabb rendűek lesznek. Ha – adott esetben – ilyen alapon vesz részt mindkét fél a szerelmi kapcsolatban, akkor a férfi és a nő, mint egy „szuperszemély” működik, és ez nem téríti le egyik felet sem saját egyéni evolúciós útjáról. Csak azok létesíthetnek ilyen kapcsolatot, akik tökéletesen felfedik önmagukat, és nem titkolják, miért teszik azt, amit tesznek. Csak őszinte alapon lehet kölcsönösen bizalommal teli kapcsolat. Íly módon válhatunk újra szabaddá és a világmindenséggel összekapcsolódottá.
Az ember társas lény, de csak arra „méltónak” jut vele teljes harmóniában élő társ. Ehhez „fel kell nőni” mindkét félnek. A társsal élő embereknek olyan tiszta lelkiismerettel, odaadóan kell viszonyulniuk egymáshoz, mint saját magukhoz. Úgyis mondhatnánk, hogy társukat mintegy önmagukon belül kell hordozniuk. Így léphet, előre mindkét fél az evolúcióban és találhatja meg örömét, mivel képes kölcsönös harmóniát termelni.
Összefoglalva: a másokhoz való viszonyulásunk szabja meg evolúciónk ütemét. Gyakoroljuk az energia áramoltatást! Az ember tudatosan sugározzon energiát a többieknek. (Pl. haragos, intrikázó embernek a lehető legtöbb energiát kell küldeni. Ha megérzi, hogy az energiához úgy is hozzájut, könnyebben felhagy a mesterkedéssel.). Ha megcsodáljuk egy ember megjelenését, tartását, ha valóban őrá koncentrálunk, mígnem alakjának, vonásainak egyedisége felragyog, akkor adhatunk neki energiát, felemelhetjük.
Ehhez az első lépés természetesen az, hogy a magunk energiaszintje magas legyen. Ez esetben megindíthatjuk az energia áramlását önmagunkba, és rajtunk keresztül a másik emberbe. Minél inkább gyönyörködünk a másik ember teljességében, belső szépségében, annál több energia árad belé és természetesen belénk is. Ezért nem is tehetünk jobbat önmagunkkal, minthogy másokat szeretünk, hogy árasztjuk feléjük az energiát. Az energia kivetítése óriási hatást gyakorol az egyénre. Ha az emberek – hátsó szándék nélkül – tudatosan alkalmazzák ezt a módszert, hihetetlen magasságokba képesek emelkedni, miközben egymást építik és maguk is, -épülnek.

KILENCEDIK FELISMERÉS

Lényege: az emberi kultúra következő évezredbeli megváltozása a tudatos evolúció hatására.
A kézirat egy új életformát ír le. Az emberiség önként lecsökkenti majd a lélekszámát (pl. csak annyi gyermek születik, akikkel megoldható az intenzív foglalkozás). Így mindenki a Föld legszebb, energiában leggazdagabb helyein élhet.
Intuíció által vezettetve minden ember pontosan tudni fogja, mit tegyen és mikor. A történelem során sok látnok pillantott már meg ilyen ill. ehhez hasonló világot (Marx is), de az utópia megvalósításának módját sohasem sikerült megtalálni.
Az emberek nagy tömegei változtatnak majd foglalkozást. Ha ugyanis az intuíció világosan közli az egyénnel, hogy ki Ő és mit kellene tennie, akkor nagyon gyakran előfordul, hogy rájön, nem a megfelelő pályán van és a fejlődése érdekében más munkát, kell választania.
Nagy fokú automatizálás (komputerizálás) megy végbe, melynek célja: felszabadítani az emberek idejét, hogy más foglalatosságot csinálhassanak. A munkaidő lerövidül: egy teljes munkakört két-három ember fog ellátni.
Az emberek a számukra fontos felismerésekért önként adakoznak. Amikor az ember ad, ugyanakkor kap is, mert ez az energia működésének elve a világmindenségben. A Kilencedik Felismerés szerint, ha egyszer elkezdünk folyamatosan adni, attól kezdve mindig több fog beáramlani, mint amennyit egyáltalán szét tudunk osztani.
Az a legfontosabb, hogy meglássuk ennek az életmódnak az igazságosságát. Nem azért vagyunk ezen a bolygón, hogy kiépítsük a magunk „személyi kultuszát”, hanem azért, hogy fejlődjünk.
A kézirat nem tagadja, hanem inkább megvilágítja az egyház tanításait a teljes igazság a tudományos és a vallásos világszemlélet szintézisében.
Isten az evolúció által teremtette a világot és teremti még ma is. A Szentírás arról szól, hogy az ember hogyan tanulhatja meg befogadni Isten energiáját, Isten akaratát (Az Isten energiájára való fogékonyság tetőpontját Jézus élete jelentette).
A kézirat sok vallás lényegét megvilágítja. Minden vallás arról szól, hogy az emberiség kapcsolatot keres valami „magasabb” forrással. Továbbá minden vallás azt mondja, hogy Istent belül kell érzékelnünk mely érzéklelés, kitölti az embert, és többé teszi, mint azelőtt volt. A kézirat szerint valamikor a történelem folyamán egy ember meg fogja találni az Isten energiaforrására való rákapcsolódás igazi módját, és maradandó példát mutat arra, hogy ez lehetséges (Ez volt Jézus).
A Kilencedik Felismerés elárulja perspektívánkat, mi emberek vagyunk az egész evolúció csúcspontja. Az anyag kezdetben gyenge formát öltött, aztán egyre bonyolultabbat (ásványok, kövek, növények, állatok. emberek). Minden fejlettebb forma az előzőnél magasabb rezgésszinten működik.
A fejlődés először fizikai szinten folyt majd mentális síkra terelődött. Most pedig az egész folyamatot behozzuk a tudatba. Az egész emberi történelem a tudatos evolúcióra készített fel bennünket. Az a sorsunk, hogy álladóan emeljük energiaszintünket. Ahogy emelkedik az energiaszint, úgy emelkedik testünk atomjainak rezgésszintje is. Így egyre könnyebbé, egyre inkább tisztán spirituális lényekké válhatunk. Miközben az emberek rezgésszintje emelkedik, akár teljes embercsoportok is, akik elérték a megfelelő szintet, hirtelen láthatatlanná válnak azok számára, akiknek rezgése alacsonyabb szintű (szétválás). Az eltűnt csoport tagjai azonban úgy látják, hogy még mindig ott vannak, csak éppen könnyebbnek érzik magukat.
A Kilencedik Felismerés szerint a megmaradó emberek a harmadik évezredben elérik ezt a magasabb rezgésszintet, a hozzá legközelebb állok csoportjaival közösen. A történelem folyamán egyes kultúrák már el is érték ezt a rezgést a Maják, pl. együtt léptek át. Egyes egyenek szórványos átlépése most is előfordulhat, de az emberiség általános átlényegülése csak akkor valósulhat meg, ha teljesen megszüntetjük a különböző félelemérzeteket (A félelem, harag, irigység, stb. nagy mértékben lecsökkenti az ember rezgését), ill. ha minden körülmények között fenn tudjuk tartani a kellő rezgésszintet.
Minél több szépet, jót vagyunk képesek észlelni és teremteni, annál inkább fejlődünk. Minél jobban fejlődünk, annál magasabb a rezgésszintünk. Kitágult érzékelésünk végül megnyit bennünket a „Mennyország” számára, amely ma is itt van előttünk, csak éppen egyenlőre nem látjuk…

TIZEDIK FELISMERÉS

Létezik egy Tizedik Felismerés is, mely nem írásos formában ,,Jött le” Ezt a hivatkozott könyv nem tárgyalja, csak utal rá. A kézirat azt sugallja, hogy a felismeréseknek el kell terjedniük az emberek között. Arra kell törekedni, hogy az emberek nyitottá váljanak – a fejlődést biztosító – energiával való összekapcsolódással. Ha nem így történik és az emberiség továbbra is empátia nélkül, a másokon való keresztül gázolás negatív hatását növeli, valalmint a bolygó kizsákmonyolását fokozza, azt nem éli túl.
Mindannyiunknak meg kell tenni mindent a fejlődésért. A változást magunkon kell kezdeni.
Lényege: Őrizni a látomást.
A Tizedik felismerés által arra eszmélünk rá, hogy az emberek a történelem folyamán mindvégig arra törekedtek, hogy ezt a megélt spiritualitást meghonosítsák itt a földön. Mindannyian feladattal érkezünk ide, és ahogy egyre tudatosabbá válik bennünk ez a felismerés, így egyre pontosabban felidéződik bennünk a születési látomás: az, hogy mit akartunk elérni életünkben. Később felidézhetjük a közös világlátomást is, amely szerint az új kultúra mindannyiunk együttműködése által jön létre.
Tudjuk: az a feladatunk, hogy tudatosan, imával őrizzük ezt a látomást.

TIZENEGYEDIK FELISMERÉS

Lényege: Az imamezők kiterjesztése.
A Tizenegyedik Felismerés arról szól, hogy pontosan miként őrizzük a látomást. Vallási szövegek, versek, a filozófusok művei évszázadok óta beszélnek egy bennünk lévő, szunnyadó képességről, amelynek rejtélyes működése által befolyásolhatjuk, hogy mi történik a jövőben. Nevezték ezt a képességet a hit erejének, pozitív gondolkodásnak, az ima hatalmának. A tapasztalatok szerint az ima erejét a szándékmezők adják, amelyeket kiterjeszthetünk és meg is erősíthetünk, különösen olyankor, ha másokkal együtt egy közös látomásban egyesítjük erőnket. Ez az az erő, amelynek révén őrizzük a spirituális világ látomását, gyűjtjük az energiát önmagunkban és másokban, hogy ez a látomás valósággá váljék.

TIZENKETTEDIK FELISMERÉS

A Tizenkettedik Felismerés még nem került nyilvánosságra…

***

Vidd hírét az Örökkévalónak
(részlet a Marlo Morgan: Vidd hírét az Örökkévalónak c. könyvből)

“Ez az üzenet minden léleknek szól. Érvényes volt minden korban, a barlangi embertől napjainkig. Nem tesz különbséget férfi és nő között. A cél nem az anyag sikere, hanem a léleké.
Létezik egy eszmény, amelyet az idők kezdete óta őriz az ausztrál sivatagban az én népem, akik sohasem voltak parasztok, kereskedők vagy pásztorok, hanem gyűjtögetők, zenészek, művészek és költők. Egységben éltek a földdel, minden földi teremtménnyel és egymással.

Ideírom egyik szertartási éneküket:

Egyetlen Örökkévaló,
Aki dalolsz nekünk a csendben,
Aki egymás által tanítasz bennünket,
Vezérelj engem erőre és bölcsességre.
Jártomban-keltemben hadd tanuljam
Tisztelni mindeneknek a célját.
Segíts kezemnek, hogy tisztelettl fogjon,
Nyelvemnek, hogy lélekből szóljon,
Engedd, hogy figyeljek, de ne ítéljek.
Engedd, hogy ne bántsak, és maradjon
Zene, szépség a látogatásom után,
Amikor visszatérek az Örökkévalóságba,
Hadd záruljon be a kör, hadd legyen szélesebb a spirál.

Lélek vagy, aki emberi tapasztalatokért jött a földre. Kiválasztottként kerültél ide. Nem balesetből, nem is véletlelenségből születtél attól a két embertől, akik biológiai szüleid. Tudtad, kik ők, ismerted fogantatásod körülményeit, szüleid genetikai mintáját és azt mondtad: “Igen!”
Lélek vagy, amely a megvilágosodás irányába fejlődik. A föld egy osztályterem, ahol bőséggel jut neked lecke és szemléltetés.
Páratlan bolygó, páratlan létformákkal, az egyetlen hely a világmindenségben, ahol az érzelmeknek nevezett energiamezővel közösen az érzékelés hat formája – a látás, a hallás, az ízlelés, a tapintás, a szaglás és a megérzés – kapcsolja össze a látható testet és a láthatatlan lelket.
Minden fizikai tárgy egyetlen isteni forrásból ered, és azonos energiarészecskékből épül. Egyek vagyunk a Teremtéssel.
Valószínűleg ismered a tízparancsolatot, a “nem szabad” törvényeit. Évezredek óta él vele az emberiség.
Ám ezeknél sokkal előbb léteztek az “ezt szabad” törvényei.
Ha betartották volna őket, sohasem lett volna szükség a második tízparancsolatra.
Te, akit régóta vártak, önként, saját elhatározásodból kerültél ide.
Örök fejlődésed ezt az emberi utazást fogja tükrözni.
Most leírom az “ezt szabad/ezt kellene” törvényeit minden ember számára.

1. Fejezd ki alkotótehetségedet!
Minden ember a saját körülményei prizmáján át lát, ezért egyedi kifejezésmódot kínálhat a világnak. Az alkotókészség magában foglalja a művészetet, de nem korlátozódik arra, mint ahogy a festés, a zeneszerzés vagy az írás semmilyen értelemben sem magasabbrendű azoknál az alkotó gesztusoknál, amelyekkel megnyugtatjuk a szorongatottat, elsimítjuk az ellentétet, rendet teremtünk a zűrzavarban vagy mesét mondunk a gyereknek.
Az ember nem használja ki a lehetőséget önnön lelkének gazdagítására, ha elhiszi, hogy nincs alkotó tehetsége, vagy meggyőzi magát arról, hogy valamilyen élethelyzet akadályozza a tehetség kibontakozását. Épp az ellenkezője az igaz. Megküzdeni a hátrányokkal, harcolni alkotó tudatunk szárnyra bocsátásáért, ez az érdemdús tevékenység!
A társadalomnak olyan a felépítése, hogy nem mindenki lehet vezető. Mivel sokkal többen vannak a követők, ez még fontosabbá teszi alkotóösztöneink kibontakoztatását.
Az alkotótehetség pozitív rendeltetésű. Csakhogy mindannyiunknak megadatott a szabad akarat, amit használhatunk úgy is, hogy egyformán ártson magunknak és a világnak.
Az alkotás megnyilatkozhat abban, ahogyan fésülködünk, kiválasztjuk a ruhadarabjainkat, berendezzük a lakásunkat, kertet ültetünk, készítünk egy dísztárgyat, akár abban is, ahogy foltozunk. Hagynunk kell, hogy tetteink lényünket fejezzék ki és arra kell törekednünk, hogy minden tettünkben olyasmi nyilvánuljon meg, amire büszkék vagyunk. Ez a titok.

2. Ébredj tudatára felelősségnek
Vendégek vagyuk ezen a földön, ezért elvárják tőlünk, hogy olyan – vagy még annál is jobb – állapotban hagyjuk itt, amilyenben találtuk. A mi felelősségünk, hogy gondot viseljünk a lét más formáira, amelyek nem szólhatnak, vagy nem segíthetnek magukon. Felelősek vagyunk azért, amit ígérünk, amit vállalunk és valamennyi cselekedetünk következményeiért.
Fontos, hogy megértsük: a lélek fejlődésének nincs kezdete és vége. Ez nem olyan, mint a vízcsap, amelyet hol megnyitjuk, hol elzárunk. Ha valaki meghal, csupán szünet következik be tevékenységében, miközben a fizikai salak lehull. Tulajdonképpen nem is lehet ölni.
Az emberek örökkévaló lények, hiába zárja le a testi megnyilvánulást a halál. Felelősek vagyunk a közönyünkért, minden fájdalomért és szenvedésért, amit okozhatunk az áldozatnak, sőt azért is, ahogyan ezek továbbsugároznak a megsértettről.
A halott nem haragtartó, a társadalom az.
Hogy a mérleg egyensúlyban legyen, felelőssé kell válnunk mindenért, amit mondunk és teszünk. Meg kell tanulnunk szeretni az élet minden formáját, iparkodnunk kell segíteni őket.
Felelősek vagyunk a testünkért, ezért az elemektől kapott ajándékért, amelyet tudatunk segített formába önteni és életre kelteni. Felelőtlenség elhanyagolni és kizsarolni.
Minden ember felelős a nemi viselkedéséért. Felelősek vagyunk a megfogant gyerekek lelkének irányításáért, testük védelmezéséért. Felelősek vagyunk a pozitív érzelmi példaadásért.
Ez a törvény kéz a kézben jár az alkotás törvényével. Felelősek vagyunk azért, amit alkotunk és megosztunk a világgal azért, hogy védelmezzünk másokat és ne bántsuk az életet.

3. Már a születés előtt beleegyeztünk, hogy segítünk másokon!
Az emberi élet nem arra rendeltetett, hogy magányos vándorút legyen. Arra lettünk, hogy segítsünk másokon és törődjünk velük. Valamennyi cselekedetünkben az a gondolat vezessen: “Mi szolgálná leginkább a létezők javát?
A mások szolgálata azt jelenti, hogy segítünk, megosztjuk tudásunkat és építően hozzájárulunk a másik élethez.
Minden embernek születésétől joga van a megbecsülésre és a tiszteletre. Aki segít, az kinyújtja a kezét az öregek, a gyermekek, a betegek, a haldoklók felé. A szolgálat ellentéte az önösségnek, amikor a dicsőségért vagy a haszonért cselekszünk. A szolgálat azt jelenti, hogy csapathoz – az emberiség csapatához – tartozunk, márpedig a Föld sorsa ennek a csapatnak a teljesítményén múlik.

4. Legyünk érettek érzelmeinkben!
Valamennyien kifejezésre juttatjuk az indulatokat és az érzelmeket, a haragot, a csalódást, a csüggedést, a reménytelenséget, a bűntudatot, a kapzsiságot, a bánatot, a szorongást, az örömöt, a boldogságot, a reményt, a békességet, a szeretetet és így tovább.
Ahogyan felnövekszünk és megismerjük azt, ami emberi, az lesz a célunk, hogy fegyelmezzük és megrostáljuk érzelmeinket. Egy híres ember mondta valamikor: “Annyira vagy boldog, amennyire engeded magadat.”
A kapcsolatok és az események kört írnak le. Kezdődnek, folytatódnak, majd egy ponton bezárulnak. Aki érzelmileg érett, annak nem esik nehezére negatív érzelmek, törések nélkül bezárni a köröket.
Mindenki volt már dühös gyermekkorában. Onnan tudhatjuk, mennyire más érzés a düh, mint a megértés, a rugalmasság és a belső béke. A léleknek egyetlen módja van, hogy megtalálja a kapcsolatot a tudattal: az érzés.
Például ha fáj a hátunk, föl kell tennünk magunknak a kérdést, hogy miért van ez. Mit jelent? Mit tehetünk a megszüntetésére? Mit tanulhatunk belőle? Azután cselekedjük meg, amit cselekednünk kell a testi bajok elhárítására, de ne hanyagoljuk el a tudati folyamatot és a lelki okulást sem.
Tartsuk becsben érzelmeinket, különösen az örömöt és a bánatot. Ha bármelyiket elfojtjuk, kárt tehetünk egészségünkben.
Az ember és a Föld egészségének szempontjából az egyik legfontosabb érzelem a humor. Emberként megkaptuk a humor tudatát, adományát és a tehetséget, amellyel kifejezésre juttathatjuk.
A derű és a nevetés megtarthatja egészségesnek a testet, helyrehozhatja az egészség károsodásait. A humor felszámolja a problémákat: erősíti a kapcsolatokat, örömet szerez másoknak. Jól vizsgáljuk meg a dolgokat, amelyeket humorosnak és nevetni valónak találunk! Minden téren óvakodjunk a rombolástól! A humor olyan fontos a jólétünkhöz, hogy addig ne hunyjuk le a szemünket álomra, amíg nem találtunk valami örülni- vagy nevetnivalót, és ha nem sikerült, akkor keljünk ki az ágyból, és keressünk valamit, aminek örülhetünk.
A bohócok különleges emberek, akikkel minden kultúrában találkozhatunk. Mindegyikőnkben ott rejlik a bohóc és a megfelelő pillanat, amikor ezt az arcunkat mutathatjuk. Sose vénülhetünk meg annyira, hogy ne élvezzük a saját bohóckodásunkat.
Mindennek a titka az őszinteség. Csakis akkor tudhatjuk meg, kik vagyunk, miért jöttünk, hogyan élünk, ha mindig igazat mondunk. Mindig.

5. Mulattassunk!
Igen, földi feladataink közé tartozik, hogy eltereljük a mások és a magunk figyelmét. A mulattatás tudatos tevékenység, és az a célja, hogy felvidítsuk a megfáradtat, megédesítsük az elkeseredettet, vígaszt nyújtsunk a betegnek, alkalmat adjunk az alkotásra. A magunk mulattatása elősegítheti az önfegyelmet és az érzelmi érlelődést. Ebben az a nehéz, hogy mindig meg kell maradnunk a pozitív mulattatásnál. Ne várjuk, hogy mindig csak bennünket mulattassanak. A mulattatást, amelynek rendkívül erős hatása lehet, nem választhatjuk el a felelősségtől.

6. Gazdálkodjunk az energiánkkal!
Az ember nem teremtheti és nem pusztíthatja el az energiát. Csupán használhatjuk, módosíthatjuk, átrendezhetjük.
Minden létező energia az idő ugyanazon pillanatában jött létre.
Minden szó, minden tett, minden gondolat energiát hordoz.
Ami világunkban látható s láthatatlan, az mind ennek az energia nevű dolognak egy szilánkja. Világunk egyetlen anyaga az energia.
Miért oly fontos a történelemnek ebben a pillanatában arra emlékeztetni minden embert, hogy gazdálkodjanak energiájukkal?
Mert nemcsak abban nyilatkozik meg a kollektív energia, amit látunk, hanem az embereket és helyeket körülvevő, láthatatlan tudati rétegekben is. Minden szó, amelyet kiejtünk, belekerül a levegőbe. Szavainkat nem hívhatjuk és nem vonhatjuk vissza, nem javíthatunk rajtuk, mert beleolvadnak a Földet körülvevő légrétegbe.
Az idők során ez a légréteg annyira telítődött az áldozatok sikolyaival, erőszakos cselekményekkel, önző, korlátolt gondolatokkal, hogy mostanra kialakult az áldozati tudat rétege. A földi emberek könnyebbnek találják, hogy ezt a negativizmust csapolják meg, mint hogy átfúrjanak és túlnyúljanak rajta.
A lelkeknek, amelyek mostanában járnak látogatóban a földön, több mint a fele szenved áldozati tudattól. Mi hoztuk létre, nekünk kell szétoszlatni. Ez úgy valósítható meg, ha valamennyien tudatosítjuk magunkban, hogy gazdái vagyunk energiánknak és példát mutatunk.
Amire összpontosítunk, növekedésnek indul.
Ha áldozatnak érezzük magunkat, másokat hibáztatunk és az önsajnálatban dagonyázunk, azzal csak a negatív rezgéseket erősítjük.
Változtatni kell viselkedésünkön, megbocsátanunk és felejtenünk kell, hogy derűlátóbbak lehessünk és észrevehessük a jót.
Szívvel végezzük minden dolgunkat, és metsszünk el minden áldozati kapcsolatot.

7. Élvezzük a zenét!
Az emberi faj egyik legnagyobb ajándéka, hogy képes a lélekre ható hangokat adni és eszközöket is tud alkotni ezeknek a hangsoroknak a megszólaltatásához. A zenének köze van a művészi kifejezéshez és a mulattatáshoz is, de annyira fontos jelenség, hogy önálló feladatot jelent. A zene befolyásolja az egész emberiséget, energiája gyógyítja a testet és a bolygót. Az emberi impulzus ütemére lüktető békés muzsika hallgatása pozitív változásokat idézhet elő az ideg- és elmeállapotokban. Minden zene, és a zene mindenre hat.
A lelkünk szólal meg a zenében. A zene a világmindenséggel társalgó bolygónk hangja.

8. Törekedjünk a bölcsesség megszerzésére!
A bölcsesség nagyon különbözik a tudástól. A tudás az, ami tanulással szerezhető meg sok forrásból: könyvekből, iskolákban, tömegtájékoztatásból, tapasztalatokból. A tudáson alapszik az IQ. Lehet valaki rendkívül intelligens, még sincs benne egy szemernyi bölcsesség.
A bölcsesség az, ahogyan használjuk a tudást. A bölcsesség tudatos elhatározás, amelynek értelmében cselekszünk vagy tartózkodunk a cselekvéstől, attól függően, mi szolgálja az érintettek javát.
Ezen a földön semmi sem írja elő, hogy iskolába járjunk vagy dipomát szerezzünk. Az írás-olvasás hasznos dolog, de nem szükséges az ember sikeres lelki utazásához.
Bölcs tettekre kell törekednünk, nem feledve, hogy minden lélek ugyanazzal az emberi élménnyel bír: valamennyien látogatói és vendégei vagyunk az anyaföldnek. Valamennyien egyek vagyunk a Teremtővel. Minden teremtmény ugyanabból az Egyetlen Forrásból fakad. Az a bölcs ember, aki tisztelettel adózik a dolgok értelmének és azt teszi ami leginkább szolgálja minden létező javát.

9. Tanuljunk önfegyelmet!
Úgy kell cselekednünk, hogy tetteink békés, alkotó, boldog életet teremtsenek ezen a földön. Sajnos, az emberek nem így élnek, ezért lett szükség a törvényekre.
Lehet mértéktelenségbe esni. Lehet szenvedélybetegnek, hanyagnak, kapzsinak lenni. Lehet kegyetlenkedni, pusztítani. Az önfegyelem megfékezi ezeket a hajlamokat, és segít a bölcsesség megszerzésében.
Az önfegyelem segíthet, hogy megőrizzük testünk egészségét. Az emberi egészség barométer, amelyről leolvashatjuk, mennyire egészséges a Föld.
Ki kell fejlesztenünk önfegyelmünket, hogy érezhessük a test és a lélek belső kapcsolatát. Ha a szívünkre hallgatunk, tudni fogjuk, mikor elég valamiből.
Tanuljuk meg, mi a különbség az ész szava és a szív üzenet között! Az ész szavában a társadalom szól, a szívében az Örökkévalóság!

10. Figyeljünk és ne ítéljünk!
Néha “feltétel nélküli szeretetnek” is nevezik, ha valaki figyel, de nem ítél.
Minden ember lélek. Valamennyi ugyanabban a pillanatban született. Egyik sem öregebb, okosabb vagy különb a másiknál. Valamennyi megkapta ugyanazt az ajándékot: a szabad akarat, a szabad választás adományát. A Forrás tökéletes, tehát minden, ami a Forrásból fakad, ugyancsak tökéletes.
Lélekben tökéletesnek alkottak, meg is maradhatunk tökéletesnek, ám a szabad akarat adománya miatt mást hiszünk és teszünk.”

“Az Örökkévalóság szemében nincs vétek.
Nem vétkezhetünk, mert ajándékba kaptuk az emberi életet, amelyben felfedezőúton vagyunk. Megfigyelhetjük, mi történik, és anélkül, hogy ítélnénk fölötte, eldönthetjük, hogy rossz az íze, a szaga, vagy az általa keltett benyomás nem felel meg a mi utunknak. Mondjunk rá áldást és menjünk tovább.
Így tehetünk eleget a mindenkit átölelő szeretet parancsának.
Ez nem azt jelenti, hogy szeretnünk kell valakinek a tetteit vagy a viselkedését, de ne nevezzük rossznak.
Ez nem tartozik az utunkhoz. Ne pazaroljunk rá energiát, se szóban, se tettben, se gondolatban.
Ha ítélünk, akkor meg kell tanulnunk megbocsátani is. Megbocsátani másoknak, megbocsátani a helyzeteknek, megbocsátani önmagunknak.
Ha csak figyelünk és nem ítélünk, nincs szükség megbocsátásra.
A megfigyelés kéz a kézben jár a megértéssel, annak a tudásával, hogy mindenben a tökéletes Isteni Rend uralkodik.
Csak a mi halandó elhatározásunkon múlik, ha nem nőttünk fel a tökéletességünkhöz.
Naponta közelítünk lehetőségeinkhez, és velünk együtt lesz tökéletesebb a világ, amíg a csodaszép, aranykör szemünk láttára vissza nem tér önmagába.”

***

Ajánlott könyvek:

Dr. David R. Hawkins: Erő kontra erő
Marlo Morgan: Vidd hírét az Igazaknak
Marlo Morgan: Vidd hírét az Örökkévalónak
Dr. Michael Newton: Lelkünk útja I. II. III.

***

SVT MAGYARORSZÁGI SZERVEZETE

Küldetésünk:

A Szellemhez kapcsolódva elszántan dolgozunk az öngyógyításért, és támogatóként segítünk másoknak a gyógyulásukban.
Jövőképünk a Béke és Egységesség Egyetemes Tudatosságának támogatása és előrelendítése oly módon, hogy támogatunk minden erre vágyó egyént abban, hogy tudatosítsa a belső kapcsolatát a Szellemmel, valamint azzal, hogy megtanítjuk arra, hogyan használja ezt a kapcsolatot spirituális, mentális, érzelmi, és fizikai gyógyulásra önmaga és a közösség számára, és az élet minden formájának megáldására.

Mint az Egyesület lelkészei, tanárai, tanácsadói, gyakorlói, és tanulói a küldetésünk az, hogy:

  • Engedjük a Szellemmel (Felső Énnel) felépült belső kapcsolat vezettetését a gyógyulásunkban, tanulásunkban, személyes fejlődésünkben, és a közösségi életünkben.
  • Alkalmakat teremtsünk másoknak a hitüktől függetlenül, hogy elsajátíthassák és gyakorolhassák a belső Spirituális vezettetést.
  • Elősegítsük a fizikai, mentális, érzelmi, és szellemi gyógyulást oktatási, tanfolyami csoportokon, támogató találkozókon, hírlevélen, weboldalon, csoportos eszmecseréken, és tanácsadáson keresztül világszerte olyan módszerek használatával, mint a Spirituális választerápia és a Spirituális újjáépítés.
  • Megteremtsünk egy közösséget, amely támogatja azon egyének megvilágosodását, akiket a Szellem vezet.
  • Keressük a módját, hogy hogyan szolgálhatjuk a Szellemet és az emberiséget gyógyítási tevékenységekkel bármerre, minden élet jobbá tételének céljából.

Linkek, oldalak:

http://www.spiritualisvt.com/fooldal

Nana
Ezoteria.lap
Astronet
Harmonet