Schüssler só
Schüssler-só / Sók szerepe a szervezetben
Sók létfontossága a szervezetben: szervezetünk minden egyes sejtjében jelenlévő 12 féle anorgatikus (szervetlen) só elengedhetetlen, létfeltétel sejtjeink, szervezetünk számára. Ezek a biokémiai sók meghatározzák a felépítésünket, működésünket, a sók fontos elemei és energiaforrásai a sejtjeinknek. A sók elektrolitként működnek a sejtekben, szerepet játszanak a sejtek bioelektromos összeköttetetéseiben.
A sejtek normális működésének alapfeltétele a sók megfelelő mennyisége és a sók egymáshoz viszonyított megfelelő aránya a sejten belül. Táplálékkal nem vihetőek be ezek az esszenciális sók a szervezetbe, mert méretüknél fogva nem tudnak áthatolni a sejtmembránon (sejtfalon). Így csak a vér és a szövetközti nedv raktárai pótlódnak, ezért az ásványi anyagok pótlása szájon át sokszor nem elégségesek, illetve nem érhető el velük a kívánt hatás. A vérben, ill. a sejtekben lévő egy – egy ásványi anyag kellő mennyisége esetén is kialakulhatnak helyi megoszlási zavarok, ami végeredményben a biológiailag aktív anyagok relatív hiányát is kiválthatják. Ezek a relatív só -hiányok leginkább azért jönnek létre, mert már biológiai értelemben nem reakció képesek, más anyagokkal léptek kémiai kapcsolatba és azzal lekötődtek (pl. kenzerválószerekkel, antibiotikumokkal, méreganyagokkal, stb.).
Schüssler-só / Sók hiányállapota a szervezetben
Amennyiben a sejten belül az esszenciális sók hiányállapota lép fel, felborul a teljes sejtanyagcsere folyamat, mely szerkezeti, működésbeli elváltozásokat hoz létre a szervezetben. Ezek a só -hiányállapotok jellegzetes tünetekkel mutatkoznak. Minden heveny vagy krónikus idegi, lelki, testi megerőltetés, betegség (stressz, acidózis -savasodás, Candida betegség, alvási problémák-horkolás, reflux betegség, stb.), táplálkozási probléma megterheli a szervezetet, és előbb-utóbb felborítja annak elektrolit egyensúlyát is a sejten belül (→ víz és gyógyvizek), illetve gyengíti az immunrendszer és a szervezet antioxidáns-méregtelenítő működőképességét. Só -hiányállapot léphet fel azonban élettanilag is a kor előrehaladtával, idős emberek esetében, illetve változókorban. Menopauza esetén nők és férfiak számára is igen jótékony és erősítő jelleggel bír a Schüssler-só terápia. A Schüssler-só terápia a bioenergetikai gyógymódok közt fontos kiegészítő terápiát jelent a Biorezonancia -és Bioenergetikai vizsgálat és kezelés, a bioenergetikai táplálkozás során is.
Akut betegségek esetén egy adott só hiánya kifejezett lehet (akutan fellépő só -hiány), ilyenkor a krónikus só -hiányállapot (mint tünetegyüttes) háttérbe szorul. Azonban ha az akut folyamat lezajlott, ismét kimutatkoznak a „valódi” krónikus só -hiánytünetek is. Ezért az akut folyamatok esetében átmenetileg nem adhatóak a krónikus só -hiányra adott szerek, csak a heveny betegséget követően!
Schüssler-só / Általános só -hiánytünetek:
· Csontritkulás, fogszuvasodás, köröm és haj töredezése, sarok-szájzug berepedezettsége, végbél berepedezettsége (vastagbélrendszer, bélflóra), visszerek, gyakori gyulladásos panaszok, bőrproblémák, emésztési problémák.
· Görcskészség az izmokban, fokozott izzadás, hőhullámok kialakulása, gyomorsav túltengés (savasodás elleni teendők-szódabikarbóna, reflux betegség), fáradtság és gyengeségérzet, hormonális zavarok, stressz, izületi panaszok, hajhullás – fokozott kopaszodás és haj korpa.
· Az arcon szinte minden sóhiány tünete megmutatkozik: arc elszürkülése vagy sápadtsága, értágulatok, májfoltok képződése, fokozott pattanásos tünetek (gyakran gennyesek), fokozott az arcbőr zsírosodása, hirtelen (korai) ráncosodás lép fel (bioenergetikai mozgásgyakorlatok „arc-térkép” és arcmasszázs).
· Elalvási és alvási nehézségek, idegi problémák (fokozott ingerlékenység), migrénes panaszok.
Schüssler-só / Dr. Schüssler és a Scüssler- féle szerek hatásmechanizmusa, leírása:
Dr. Wilhelm Schüssler német származású orvos fejlesztette ki 1873-ban azt a só -terápiát, mellyel a szervezetben jelenlévő 12 féle esszenciális só sejtszintű információs hatását, hiányállapot esetén energetikailag, az információ szintjén pótolni lehet. A homeopátia készítés elvén (hígításos módszerrel előállított információs tartalom, fizikai alkotó nélkül) alapuló technikával hozta létre az ún. Schüssler-féle só szereket, melyek a sók sejten belüli hiányállapotának ingerterápiával való biokémiai megszüntetését, illetve az anyagcsere egyensúly visszaállítását segíti elő.
Dr. Schüssler miután sejtszintű biokémiai kutatásai során felfedezte a 12 funkcionális sót és azoknak fontos szerepét az anyagcsere folyamatokban (hasonlóan a vitaminok és ásványi anyagok, enzimek fontosságához), felfedeztek még több ásványi sót a szervezeten belül, de hatásukat tekintve ezek csak kiegészítő ásványok, sók. A Schüssler -féle szerek -sók a sejtek fiziológiai-biokémiai folyamataira hatnak, mégpedig a biológiai inger (ingerterápia), biológiai információ szintjén és formájában.
A Schüssler-só készítmény 0,25 gramm / tabletta formájában, D3, D6, D12 potenciában kapható, mely sók a szájnyálkahártyáján keresztül szívódnak fel. Tehát el kell szopogatni a Schüssler-só bogyócskákat, és lehetőleg előtte és utána ½-1 órával nem fogyasztani semmi mást, így maradéktalanul fel tud szívódni és hatni a só -biológiai információ a szervezetben, a sejtekben. A sejtek annyit vesznek fel magukhoz a só -biológiai információból, amennyi az egyensúlyuk visszaállításához szükséges (bioenergetika sejtintelligencia, öngyógyítórendszer, DNS-bioenergetika).
A Schüssler-só adagolása akut (sürgős) esetben 5-10 percenként 1-1 Schüssler-só tabletta, krónikus (elhúzódó) esetben naponta 3-6 alkalommal 1-2 Schüssler-só tabletta. A gyógyszertárakban 20 gramm / 80 tabletta Schüssler-só kiszerelés kapható (gyártó: DHU). Gyermekek esetében sürgősségi esetben óránként 1-1 Schüssler-só tabletta, elhúzódóan naponta 3-szor, vagy 4-szer 1-1 Schüssler-só tabletta alkalmazható. Csecsemők és kisgyermekek esetén a Schüssler-só tablettát szét kell nyomni és a port a nyelvre szórni.
A hetedik Schüssler-só alkotó, azaz a Magnézium –phosphoricum só esetében alkalmazható az ún. „Forró hetes” Schüssler-só készítmény, erős hasi fájdalmak, görcsös fájdalmak esetén. Ekkor 1 pohár forró vízben 10 darab Schüssler-só tablettát feloldunk, műanyag kanállal elkeverjük, és lassan kortyolva elfogyasztjuk. A Scüssler-só tabletták tejcukrot tartalmaznak, ezért a tejcukor érzékenységben, allergiában szenvedők a Schüssler-só készítményeket nem használhatják! Egyszerre 4 féle Schüssler-só készítménynél többet nem célszerű alkalmazni.
Schüssler-só / 12 FÉLE SCHÜSSLER-SÓ ÉS HATÁSAI - funkcionális szerepe:
1. CALCIUM FLUORATUM Scüssler-só (CaF2 – folypát, kalcium fluorid): mely Schüssler-só megerősíti, feszessé teszi az izmokat, inakat, szalagokat, és az elasztikus szöveteket, fekélyek kiegészítő kezelése. (A Calcium fluorátum Schüssler-só alkalmazása max. D12 – 4 tbl./nap krónikus kezelésben – DHU gyártó esetén!)
2. CALCIUM PHOSPHORICUM Schüssler-só (CaHPO4 * 2H2O – foszforsavas mész, kalcium foszfatáz): mely Schüssler-só tápláló, növekedést elősegítő és robolálószer, táplálja az idegeket. Vérszergénység, tüdőproblémák, menstruációs panaszok, csont és fogbetegségek esetén ajánlott.
3. FERRUM PHOSPHORICUM Schüssler-só (FePO4 * 4H2O – vas foszfát): mely Schüssler-só elsősegélyszer, lázas, fájdalommal járó állapotokban és sebek, vérzések, zúzódások esetén, fájdalmas heveny gyomorhurut és hányás, lázzal járó nyári hasmenés idején hatékony.
4. KALIUM CHLORATUM Schüssler-só (KCL – kálium klorid): mely Schüssler-só méregtelenítőszer, segít a salakanyag kiürítésében, feloldja a kötőszöveti pangásokat, hurutos gyulladások váladékait. Főleg a szem-orr-torokbetegségekben, tüdő-hörgő és mellhártyagyulladásban, oltási károsodások és égés esetén használatos.
5. KALIUM PHOSPHORICUM Schüssler-só (KH2PO4 – kálium foszfát): mely a legfontosabb idegrendszeri Schüssler só, szívritmuszavaroknál, alvászavarokban, kimerültségben, depresszióban, izomgyengeség, vérzések, bénulások, üszkösödés esetén hatásos.
6. KALIUM SULFURICUM Schüssler-só (K2SO4 – kálium szulfát): mely Schüssler-só anyagcsere szabályzó, a bőr és nyálkahártya (orr-torok-fül-hörgő-kötőhártya) gyulladásait, sérüléseit gyógyítja. A méregtelenítő és kiválasztási funkciókat fokozza.
7. MAGNEZIUM PHOSPHORICUM Schüssler-só (MgHPO4 * 3H2O): mely Schüssler-só idegrendszeri és nyugtató hatású, görcsoldó hatású, frissítő, élénkítő, kiváló fájdalomcsillapító idegfájdalmak, migrénes hajlam, és kólikák (hasi görcsök) esetén.
8. NATRIUM CHLORATUM Schüssler-só (NaCL – nátrium klorid): mely Schüssler-só szabályozza a szövetek víztartalmát, vízhajtó, hidratálja a kiszáradt nyálkahártyát, serkenti az anyagcserét és salakürítést. Vérszegénység, étvágytalanság, tejhiány gyermekágyas anyáknál, könny-és nyálfolyás, fejfájás, neuraszténia esetén hatásos.
9. NATRIUM PHOSPHORIKUM Schüssler-só (Na2HPO4 * 12H2O): mely a savakat semlegesítő és lebontó hatású készítmény, vese-epehólyag kő és homok esetén ajánlott.
10. NATRIUM SULFURICUM Schüssler-só (Na2SO4 – nátrium szulfát, Glauber só): mely Schüssler-só anyagcsere fokozó, méregtelenítő, a máj-epe-vese betegségeire, bőrkiütésekre, sömörös bőr, nedvedző alsólábszári fekély és influenza esetén hatékony.
11. SILICEA Schüssler – só / Acidum silicicum Schüssler-só (SiO2 * xH2O – kvarc, kovasav): mely Schüssler-só erősítő, regeneráló, idegrendszeri készítmény, az ingerekkel szemben ellenállóvá teszi az idegeket, reszorpciós szer, a gyulladásos folyamatokban képződött nedveket felszívja, gennyes gyulladások esetén alkalmazható. Erősíti az ereket, a bőrt, a hajat, a körmöket, porcokat és a csontokat.
12. CALCIUM SULFURICUM Schüssler-só (CaSO4 * 2H2O): mely Schüssler-só kitisztítja a nyirokfolyadékot, az anyagcserét fokozza, vértisztító, gennyes sebeket és tályogot tisztít. Orrmelléküreg gennyes gyulladása, reuma, szédülés és fokozott álmosság érzet esetén alkalmazható.
Schüssler-só / 14 féle Kiegészítő Schüssler-só és hatásai
A funkcionális, azaz alapszükségletű Schüssler-sók mellett további kiegészítő ásványi anyagok – Schüssler-só készítmények is kidolgozásra kerültek, melyek esetenként önmagukban, de leginkább a funkcionális Schüssler-só terápia mellett, kiegészítésként alkalmazhatóak D6 és/vagy D12 potenciálban. A kiegészítő Schüssler-só készítményeket dr. Schöpwinkel integrálta a biokémiai terápiába.
1/13, Kalium arsenicosum Schüssler-só (K3AsO3 – kálium arzenit)/ alkalmazhatóság: főleg heves viszketéssel járó bőrbetegségek, vagy nehezen gyógyuló bőrbetegségek esetén, gyengeség, idegműködési zavarok, bénulások és görcsök/
2/14, Kalium bromatum Schüssler-só (KBr -kálium bromid) / alkalmazhatóság: agyi izgalom esetén idegnyugtatásra és alvászavarra, pajzsmirigy betegségek, nyálkahártya bántalmak, idegi alapú látászavar/
3/15, Kalium iodatum Schüssler-só (Kl – kálium jodid)/ alkalmazhatóság: fokozza az étvágyat, csökkenti a magas vérnyomást, segíti a szív és agyműködés szabályozását, érelmeszesedés, reumatikus ízületi duzzanatok/
4/16, Lithium chloratum Schüssler-só (LiCl – lítium klorid)/ alkalmazhatóság: köszvény, reuma, soványság, kimerülés, mániás depresszió, húgyvezeték – húgycső – húgyhólyag gyulladás/
5/17, Manganum silfuricum Schüssler-só (MnSO4 * H2O)/ alkalmazhatóság: vérzsegénység, sápkór, vérzések, keringési zavarok, kimerültség, fogfájás, reumatikus fájdalmak/
6/18, Calcium sulphuratum Schüssler-só (CaS – kalcium szulfid)/ alkalmazhatóság: kimerültséggel járó járó állapotok, melyek testtömegvesztéssel járnak a megfelelő vagy túlzott étvágy ellenére is/
7/19, Cuprum arsenicosum Schüssler-só (Cu3(AsO3)2 – réz arzenit)/ alkalmazhatóság: isiász, izomgörcs, idegfájdalom, epilepszia, kólikás fájdalmak, gyomor-bél gyulladás, vízkórosság/
8/20, Kalium aluminium sulfuricum Schüssler-só (alaun- KAI(SO4)2 * 12H2O/ alkalmazhatóság: szédülés, székrekedéssel és puffadással járó kólikás fájdalom/
9/21, Zincum chloratum Scüssler-só (ZnCl2 – cink klorid)/ alkalmazhatóság: agyi izgalom menstruáció előtti időszakban, idegbetegségek, ideges álmatlanság/
10/22, Calcium Carbonicum Schüssler-só (CaCO3 – kalcium karbonát)/ alkalmazhatóság: nyirokcsomó duzzanatok, korai öregedés, szem-orr-fül krónikus nyálkahártya betegségei, kisgyermekek alkati kezelésében- pastosus lymphatikus kövérkés gyermekek esetében/
11/23, Natrium bicarbonicum Schüssler-só (NaHCO3 – nátrium bikarbonát, nátronsó)/ alkalmazhatóság: anyagcsere folyamat szabályzó – főleg a a vizelettel ürülő anyagok elősegítése, pl. karbamid kiválasztása, hasnyálmirigy működés fokozása/
12/24 Arsenum iodatum Schüssler-só (AsL3 – arzén trijodid)/ alkalmazhatóság: nagyfokú lesoványodással járó tüdőbetegségekben, gyerekek bélhuruttal jelentkező tüdővésze esetén, szénanátha, hörgőasztma/
Schüssler-só / Schüssler-só külső alkalmazása, a Schüssler - féle kenőcsök
1, Calcium fluorátum Schüssler kenőcs / alkalmazhatóság: alsólábszári fekélyek, bőrrepedések, hegek túlnövése, sipolyok, körömszéli gennyes gyulladások, aranyeres csomó, visszér, kezek elszarusodó fekélye /
2, Calcium phosphoricum Schüssler kenőcs / alkalmazhatóság: ízületi folyadékgyülem, csontregenerálás, csonthártya gyulladás, nyirokcsomó duzzanat, gennyes bőrkiütések, háti- és keresztcsonttájéki fájdalom – gyengeség, ferde nyak – torticollis /
3, Ferrum phosphoricum Schüssler kenőcs / alkalmazhatóság: zúzódások, rándulások, friss sebek, viszkető csalánszerű kiütések, faggyúmirigy ekcémák, csonttörések esetén létrejövő lágyrész sérüléseknél /
4, Kalium chloratum Schüssler kenőcs / alkalmazhatóság: tyúkszemek, korpázással járó százar bőrkiütések – lisztszemcsés, hólyagos – herpeszszerű bőrkiütések, kézszemölcsök, nyálkatömlő gyulladások /
5, Kalium phosphoricum Schüssler kenőcs / alkalmazhatóság: kör alakú kopaszodás, csalánkiütésszerű bőrelváltozások, ótvar, idegfájdalmak, izomgyengeség, szélhűdés, bénulás, izomsorvadás és kezdődő üszkösödés /
6, Kalium sulfuricum Schüssler kenőcs / alkalmazhatóság: bőrviszketés, száraz és megkeményedett bőr – égő érzetű bőr, göbös bőrkiütések, gennyes hólyagok, bőrkorpázás, reumatikus tarkó – hát – végtagfájdalmak, szemhéjszéli gyulladás /
7, Magnesium phosphoricum Schüssler kenőcs / alkalmazhatóság: főleg időskori bőrviszketés, fúró- vagy szúró jellegű idegfájdalmak, melyek helyüket változtatják /
8, Natrium chloratum Schüssler kenőcs -muriaticum / alkalmazhatóság: akne, mitesszer, övsömör, ajakherpesz, faggyúmirigy ekcéma, végbélrepedés, rovarcsípés, főleg kisgyermekek sebzései, körömszélgyulladás, fehér pikkelyes gombás bőrbetegségek, kemény mirigyduzzanatok /
9, Natrium phosphoricum Schüssler kenőcs / alkalmazhatóság: gennyes furunkulus, borvirág, rezesség az arcon, mézsárga jellegű hólyagos és gennyes bőrkiütések, nyaki nyálmirigy fekélyesedése, orbáncos bőrelváltozás, kezdődő emlőmirigy gyulladás, tejótvar /
10, Natrium sulfuricum Schüssler kenőcs / alkalmazhatóság: bőrgombásodás, fagyási károsodások, tyúkszem, orbáncos seb (lágy bőduzzanattal), idegfájdalmak, gennyes bőrkiütések sárgás-híg hólyagbennékkel /
11, Silicea Schüssler kenőcs / alkalmazhatóság: nehezen gyógyuló sebek, furunkulus, tyúkszem, kéz és láb nedvedző ekcémája, gyulladásos lábkeményedések, körömszéli gyulladás és gennyesedés /
Schüssler-só / Kiemelt és ajánlott Társoldalak:
Álmatlanság lap.hu, Gyógyvíz lap.hu
Kopaszodás lap.hu, Sóterápia lap.hu