Íriszdiagnosztika
Az íriszdiagnosztika a szem szivárványhártyája alapján állapit meg diagnózist. Ez adja a szem színét is. Az íriszdiagnosztika egy olyan vizsgálati módszer, amellyel gyors áttekintés kapható a szervezet egészéről, megállapítható, hogy milyen állapotban vannak az egyes konkrét szervek, milyen általános adottságai vannak az adott szervezetnek, mik az öröklött adottságok. Mutatja a lezajlott betegségeket, az aktuális állapotot, milyen betegséghajlamok vannak. Ez egy általános állapotfelmérés, ami gyors, fájdalommentes. Esetleges panaszok esetén lehetővé teszi a differenciálást, azaz például hasi panaszoknál meg lehet mondani mely szervek okozzák a zavart.. A szervezetet egységében, vagyis nagyobb összefüggéseiben képes vizsgálni. Ajánljuk mindenkinek, aki szeretné tisztán látni szervezete adottságait, vagy valamilyen konkrét panaszai vannak, és azok hátterét szeretné tudni, ami szintén egyedülálló előnye az íriszdiagnosztikának.
Mit vizsgál az íriszdiagnosztika?
Az íriszdiagnosztika egy olyan gyors és olcsó eljárás, amellyel kimutatható a szervezet teljes jelenlegi állapota, a belső szervek
funkcionális gyengülése, az öröklött betegség-hajlamok, valamint
a kóros folyamatok – akár a még tünetmentes stádiumban is.
A test valamennyi része reflex-rendszerként működik, e mikro-területek mindegyike megfelel a test teljes anatómiájának. Ismeretesek a fej, arc, nyelv, fül, orr, kéz, lábfej stb. mikro-rendszerei, de a legtöbb információt mégis az írisz mikro-rendszere hordozza.
Az írisz ábrázolása már a kis-ázsiai barlangrajzokon is megtalálható, de a módszer széles körben elterjedt volt az ősi Kínában és Indiában, valamint az ó-egyiptomi orvoslásban is. A gizai ásatások során két olyan papirusz tekercs is előkerült, amelyet Elax, Tutanhamon főpapja írt az íriszdiagnosztikáról.
Mit vizsgál az íriszdiagnosztika? Tükörbe nézve, mely elváltozások esetén forduljunk orvoshoz? Az írisz lapos, gyűrű alakú lemez, melynek felszíne egyénenként változóan redőzött, közepén a pupilla foglal helyet.
A pupilla soha sincs nyugalmi állapotban, tágulását különböző külső-belső tényezők befolyásolják (fény, lelki és fizikai aktivitás, emóciók). A tág pupilla magas szellemi és fizikai potenciát jelez, ezzel szemben a szűk pupilla ezek alacsony fokára utal. Normális esetben a pupilla az írisz közepén helyezkedik el, szabályos kör alakú. Egyes betegségek esetén a pupilla deformációjának gyakorisága: asztma, érszűkület – 1–3%; központi idegrendszeri betegségek, vérellátási zavarok – 50%; emésztőrendszeri betegségek (a súlyosságtól függően) 11–60%; agydaganatos betegeknél a pupilla egészen furcsa (pl. lóhere, falevél stb.) formát ölthet.
Gyakori és fontos jelek a szivárványhártyán látható bemélyedések, szétszakadások, melyek különböző gyulladásos, degeneratív és traumatikus folyamatok során jelentkeznek.
A belső szervi gyulladások színbeli és formabeli elváltozásokhoz vezetnek: világos írisz esetén ez bemélyedés, sötét szemszín esetén viszont „repedés” formájában látható.
Az orvostudomány egyik legfőbb feladata a toxikus és degeneratív folyamatok korai felismerése, mivel a mérgező anyagok felhalmozódása egyre növekszik. A toxikus sugarak sötét, ékszerű vonalak, melyek a gyomor- és bélrendszert tükröző fodorból vezetnek a nyirokrendszernek megfelelő terület széle irányába. Jelenlétük a szektornak megfelelő szerv legyengülésére utal (pl. a 11 és 1 óra közé eső szektorban ezek a sugarak ideg kimerülésre engednek következtetni).
A helytelen táplálkozás, a mértéktelen gyógyszerfogyasztás, a káros szenvedélyek, a mozgásszegény életmód és a krónikus székrekedés egyre több toxikus sugár kialakulásához vezetnek. Ha az említett sugarakkal párhuzamosan sok ívszerű vagy körkörös gyűrődés is látható, ez a regeneráló képesség gyengülésére utal. A beteg ilyenkor fejfájásra, szédülésre, gyengülő memóriára és koncentráló képességre panaszkodik.
A szervezet manapság gyakori elsavasodása esetén, az íriszen a gyomor- és bélrendszernek megfelelő terület fehéres árnyalatúra változik, s innen fehér színű, kidomborodó, radiális sugarak irányulnak az írisz külső széle felé. Ezeket a jeleket leggyakrabban az akut állapotú reumás betegeknél figyelhetjük meg – de csak a világos szeműeknél.
Gyakoriak az íriszen látható, szabálytalan szélű, különböző színű és méretű, kiemelkedő pigment foltok. Vigyázat! Ne tévesszük össze a mérgező anyagok felhalmozódását jelző toxikus foltokkal, melyek nagy kiterjedésű, homogén struktúrájú, szabályos geomet-riai formájú, sötétbarna, bordó vagy rozsdaszínű, ki nem emelkedő képződmények.
E szabad szemmel is látható elváltozások szükségessé tehetik az íridológiai szűrővizsgálatot, amely fényt deríthet a még tünetmentes, kialakuló stádiumban lévő kóros folyamatokra, leszűkítheti a fölösleges és kellemetlen vizsgálatok számát, hozzásegít a célzott terápia kiválasztásához, s ezzel a betegség idejében történő, sikeres meggyógyításához. Napjainkban ígéretes kísérletek folynak a szivárványhártyán keresztül, azaz fényterápiával történő gyógyítás területén is.
Az Íriszdiagnosztikáról részletesebben
Az írisz a zöldes-sárgás terület, ami körülveszi az átlátszó (feketének tűnő) pupillát.
Az íriszdiagnosztika az alternatív gyógyászat egyik formája, amiben a páciens egészségi állapotát az íriszében látható színek, minták és egyéb jellegzetességek alapján próbálják megállapítani. A megfigyeléseket írisztérképekkel vetik össze, amelyek az íriszt számos zónára osztják. Az íriszdiagnosztika gyakorlói szerint ezek a zónák az emberi test részeinek felelnek meg. Nincsenek megbízható tudományos bizonyítékok az írisz és az egészségi állapot közötti kapcsolat létezésére, és nincs semmilyen ismert kauzális mechanizmus, ami magyarázatul szolgálhatna az állítólagos kapcsolatra.
Az íriszdiagnoszták azt állítják, hogy nem konkrét betegségeket ismernek fel, hanem azt tudják megállapítani, hogy a testben található rendszerek és szervek közül melyek egészségesek, és melyek azok, amik „túlműködnek” vagy „gyulladtak”. Ezek szerintük jelzik a páciens bizonyos betegségekre való hajlamát, mutatják a múltbeli problémákat, vagy azokat a betegségeket, amik még csak kialakulóban vannak.
Valójában az írisz egyedi minden ember esetében, így pontokból, színekből és egyéb jelekből nem lehet semmiféle általános következtetést levonni. Továbbá az írisz nem változik az élet folyamán, ezért is használatos a személyazonosság megállapítására, következésképpen semmiféleképpen nem tud következtetéseket levonni a már lefolyt, kialakuló vagy későbbi betegségekre. A szisztematikus vizsgálatok azt mutatják, az íriszdiagnosztika áltudomány, amely azonban veszélyes a páciensre nézve, hiszen olyan betegségek miatt okoz izgalmat és aggódást, amelyek meglétét nem tudja bizonyítani és olyan gyógymódokat tanácsol, amelyre nincsen szükség, eltanácsolhatja a beteget olyan vizsgálatoktól, amelyekre szüksége lehet.
Mivel az íriszdiagnosztika a betegségek diagnosztizálására, kezelésére nem alkalmas, a gyakorlói rendszerint az alternatív gyógyászat más ágait is felhasználják. Az íriszdiagnosztika elsősorban Európában (azon belül is Angliában és Németországban) népszerű, ahol körülbelül 20 000 gyakorlója van; az Egyesült Államokban tizedannyian vannak.
Módszerei
Az íriszdiagnoszták rendszerint réslámpa, nagyítós zseblámpa vagy fényképezőgép segítségével vizsgálják a páciens íriszét szöveti elváltozásokat, speciális pigment-mintázatokat keresve. A jeleket és mintázatokat rendszerint egy írisztérképhez hasonlítják, ami az írisz egyes területeit a test területeinek felelteti meg. Egy tipikus térkép 80-90 ilyen területből áll. A vesének megfelelő zóna például általában az írisz alsó részén, 6 óra táján van. Számos különböző térkép van forgalomban, amelyek nem egyeztethetőek össze. Vannak íriszdiagnoszták, akik egyéb módon, más alternatív megközelítések alkalmazásával, igyekeznek megoldani az ebből eredő áthidalhatatlan problémákat.
Az íriszdiagnoszták szerint az írisz részletei a megfelelő szervek szöveteiben végbemenő változásokat jelzik. Például az „akut gyulladás”, „krónikus gyulladás” és „hurut” jelei szerintük rendre a megfelelő távoli szövet érintettségét, kezelését és gyógyulását jelzik. További, az iridológusok által keresett jelek az „összehúzódási gyűrűk” és a „Klumpenzellen” (csomóssejtek), amiket a környezettől függően különféle egészségügyi problémák jeleként értelmeznek.
Története
Írisztérkép a bal szemről (ahogy az a tükörben látható). Az egyes területeken látható elváltozások az iridológusok szerint a megfelelő testrészek elváltozásaival vannak összefüggésben.
A szem vizsgálata régóta az egészségi állapot megállapításának része, már az ókori görögök is használták.
Az íriszdiagnosztika elveinek (például a homolateralitásnak) az első leírását a Chiromatica Medica tartalmazza, amit 1665-ben jelentetett meg (és 1670-ben és 1691-ben adott ki újra) Philippus Meyeus (Philip Meyen von Coburg). Ebben még nem szerepelt az „íriszdiagnosztika” kifejezés.
Az Augendiagnostik („szemdiagnosztika”) kifejezést Péczely Ignác, egy 19. századi magyar orvos vezette be. A legelterjedtebb történet szerint onnan kapta az ötletet, hogy hasonló csíkokat látott egy általa kezelt törött lábú ember szemében, mint gyermekkorában egy bagoly szemében, aminek eltörte a lábát. Az Első Nemzetközi Íriszdiagnosztikai Kongresszuson Péczely unokaöccse, Dr August von Péczely kitalációnak nevezte a történetet, és azt állította, hogy efféle csíkok nem figyelhetőek meg.
Az Egyesült Államokban az 1950-es években jött divatba az íriszdiagnosztika, amikor egy Bernard Jensen nevű amerikai kiropraktikus oktatni kezdte a saját változatát.
Egy, a Medical Hypotheses-ben megjelentetett cikkben egy kutatócsoport átlátszó mintázatokat figyelt meg az íriszben, amelyek fényt juttattak az ora serrata-ba (a retina peremére). Ezeket az ún. functio ocularis systemica feltételezésével próbáltak magyarázni.[1] Erre a feltételezésre alapozva kifejlesztették a transziridális fényterápia nevű módszert; eddig azonban független kutatók még nem erősítették meg sem a terápia, sem az elmélet működőképességét. Ugyanezen kutatócsoport megkísérelte a számítógépes íriszfeltérképezést az íriszdiagnosztika segítésére.[2]
Az íriszdiagnosztika tudományos vizsgálata és kritikája
A tudomány mai állása szerint a vizsgálatok az íriszdiagnosztika állításait nem igazolták.
Az íriszdiagnosztika tudományos vizsgálata többnyire, de nem minden esetben, negatív eredményt adott. A módszertanilag átgondolt, kettős vak teszteken az íriszdiagnosztika egyetlen esetben sem bizonyult statisztikailag szignifikánsnak.
Egy, a Journal of the American Medical Association-ben publikált vizsgálatban három képzett íriszdiagnosztának íriszek fényképei közül ki kellett választania azokat, amik vesebetegségben szenvedő emberekről készültek.[3] Nemcsak hogy a betegséget nem sikerült felismerniük, de még egymáséval sem egyeztek a válazaik. A kutatók végkövetkeztetése szerint „az íriszdiagnosztika sem szelektívnek, sem specifikusnak nem bizonyult, és a helyes válaszok gyakorisága nem különbözött a véletlen találgatásétól.”
A cikkre adott válaszukban az íriszdiagnoszták azzal érveltek, hogy a megbízható válaszokhoz a beteg és a diagnoszta közötti személyes kapcsolatra van szükség , de a vizsgálatban résztvevő három íriszdiagnoszta egyikének sem volt hasonló fenntartása az eredmények megismerése előtt, ráadásul ez az érv összeférhetetlen az íriszdiagnosztika alapelveivel, amely objektív tudományként kívánja azt elismertetni.
A British Medical Journal-ban publikált kutatásban, Paul Knipschild 39 olyan beteget választott ki, akiknek az epehólyagját másnap eltávolították epekő gyanúja miatt.[4] A kontrolcsoport tagjai olyan személyek voltak, akiknek egészséges volt az epehólyagja. Egy 5 íriszdiagnosztából álló csoport vizsgálta a kiválasztott emberek írisz-fényképeit. Az íriszdiagnoszták nem tudták beazonosítani a beteg epehólyagokat. Egyikük például az epeköves betegek 51%-át egészségesnek, az egészségesek 51%-át epekövesnek nyilvánította. Dr. Knipschild végkövetkeztetése szerint „a vizsgálat kimutatta, hogy az íriszdiagnosztika diagnosztikai segédeszközként hasznavehetetlen.”
Egy 2005-es kutatásban egy gyakorlott íriszdiagnoszta vizsgálta meg 68 olyan ember szemét, akiknek bizonyítottan rákja volt (mell, petefészek, méh, prosztata és végbél) valamint 42 olyan személyt akiknél nem volt a rákra bizonyíték. Az íriszdiagnosztának, aki nem tudta a szemek tulajdonosának nemét vagy egészségügyi történetét, öt lehetséges diagnózist kellett feállítania. A 68 esetből összesen 3 esetben volt helyes a rák diagnózisa.[5]
Demea ezekkel ellentétben, pozitív eredményt mutatott ki: „A kutatás bizonyos írisz-jelek és a tanulmányozott páciensek általános patológiája közötti összefüggést vizsgálta. […] 57 kórházba utalt pácienst vizsgáltunk. […] A kapott korrelációk erős összefüggést mutattak az íriszdiagnosztika által megállapított jellemzők és a létező patológia között. […] Az írisz-vizsgálat nagyon hasznos lehet az általános patológia diagnosztizálására, a páciens holisztikus megközelítésének jegyében.”[6] Mivel a vizsgálat nem teljesítette a megbízható tudományos kutatások kritériumait (vaktesztek, elfogultság hiánya, az eredmények statisztikai szignifikanciája stb.), az íriszdiagnosztika tudományos alátámasztására nem alkalmas.
Edzard Ernst egy metatanulmányban 77 íriszdiagnosztikával foglalkozó cikket tekintett át; ezek közül azok találták alkalmas diagnisztikai eszköznek az íriszdiagnosztikát, amelyek kontrollcsoport nélkül dolgoztak és nem használtak kettős vak próbákat. Az ilyen vizsgálatok azonban az elfogultságot nem tudják kiszűrni. Ezzel szemben a négy kontrollált, kettős vak módszertannal dolgozó kutatás közül egyik sem találta hasznavehetőnek az íriszdiagnosztikát. Ernst végkövetkeztetése szerint mivel az íriszdiagnosztika személyi és gazdasági károkat okozhat, a pácienseknek és a terapeutáknak nem javasolt a használata.[7]
Az íriszdiagnosztika jogi helyzete
Magyarországon az 1997-es egészségügyi törvény tette lehetővé a természetgyógyászat gyakorlását. Ezen belül mint állapotfelmérő módszer a szemtréner szakma vizsgaelőkészítő tematikájában szerepel az íriszdiagnosztika. A szemtrénerek az Egészségügyi Továbbképző Intézetben tesznek képesítő vizsgát, amely után ÁNTSZ-engedély birtokában gyakorolhatják az íriszdiagnosztikát, mint funkcionális állapotfelmérő módszert, de az íriszdiagnosztika önálló diagnosztikai módszerként nem használható. Abban az esetben, ha az íriszdiagnoszta gyógyászati eljárást javasol, megsérti az egészségügyi törvényt, amely a gyógykezelést más jellegű engedélyhez köti.