ANGYALOK– INDIGÓK- KRISTÁLYGYEREKEK ÉS A TÖBBI ANGYALI LÉNYEK
Angyalok
A legnagyobb szükségben hívják őt segítségül.
Az angyal szó (angolul: angel, latinul: angelus) eredetileg atlantiszi szóösszetétel: „Ang”: élet (az egyiptomi szimbólum, az Ankh- az élet kulcsa- szintén innen ered), az „El”: Isten fénye. Szabad fordításban tehát „Élő Istenfény” vagy „Életet adó isteni Fény”.
Az angyalok osztályozása erejük és feladatkörük szerint Uralmakra, Hercegségekre, Hatalmakra, és Birodalmakra tagolódik. Az angyalok között különleges helyet foglalnak el az őrangyalok.
Az angyalok a szellem síkján élő lények, akik segítségünkre vannak mindennapi életünkben. Ugyan jó szándékuk kétségbevonhatatlan, azonban ez a segítség nem feltétlenül könnyen megélhető, hiszen minden, ami történik velünk – legyen az jó vagy rossz – tanulásunk elősegítésére történik.
Indigók Kristály gyerekek TES(Z)T közelben II.
Írta: gyury
2010. February 01. Monday 10:14
A HISZTI
Mottó: Uram!
Adj türelmet!
De AZONNNAL!!!!!
(Ismeretlen „poén”)
A MAGyar nyelv, mint már többször megállapítást nyert eme oldalakon, CSODÁLATOS!
A nyelv a türelmet az alapelemek közé emeli, mint FÖLD elem, TŰZ elem, VÍZ elem,
TŰR -elem…..
Az „Indigók” és a „Kristályok”, könnyen felismerhetőek, több tipusos jegyek között, a TÜRELMETLENSÉGÜKRŐL, és az ezt követő HISZTIRŐL.
Ez a MÁS energetikai rendszerhez köthető, mivel ebben is MÁS-OK :o))))
A TŰR-ELEM energetikai gyökere a SZERETET!
Akiben nagy a TŰR-ELEM, abban a szeretetenergia is jobban jelen van, mint azokban akik TŰR-elem-telenek, vagyis türelmetlenek.
Az „Indigókat” és a „Kristályokat” pedig alapvetően a szeretetenergia működteti, és ezért válnak mindazokkal türelmetlenekké, akikben érzik az alapvető SZERETET ENERGIA HIÁNYÁT!
Amikor egymás között vannak az indigók, és kristályok, érdekesen működik az egész.
Ha energiahiányos valamelyik, akkor agresszivitással, vagy szeretettel, – testérintéssel – próbál energiához jutni, amire egyből tükörként vagy agresszió, vagy szeretete, és viszont érintés a válasz.
Ahogy megtörik a az energiaszerzési szándék, helyre áll az egyensúly.
És a HISZTI? – kérdezheted kedves Olvasó!
A HISZTI akkor jelenik meg, amikor végképp el fogy a TŰR-ELEM, vagy a környezet, vagy más okból kifolyólag.
A sikerélmény is fontos része az életünknek, és amikor valami miatt folyamatos KUDARC ér, akkor is elfogyhat a türelem, de más kiváltó oka is lehet, de mindig az elsődleges kiváltó OK, a KUD-ARC.
Nagyon sok ARCA van a kudarcnak.
A kudarc ugyan úgy leveszi az energiát, mint bármi más negatív történés, és ezt nagyon gyorsan kell pótolni, mert különben az az érzés tör elő, hogy összeomlik az energia háztartás, kiszolgáltatottá válik.
A HISZTI mint energiaszerzési program működik a legkisebb csecsemő kortól egészen az AGG felnőttkorig.
Ezt esetenként már sokkal nehezebb kezelni, mert olyan beidegződések, „programok” alakulhatnak ki, amit már nem lehet „szép szóval” tudatosítással” kikapcsolni., mert olyan tudati bezáródás jön létre, amit kívülről már nem lehet, vagy csak egy intenzív, nagy adag SZERETET energiával OLDANI.
Az „Indigók” és a „Kristályok”esetében a HISZTI, egy túlélő mechanizmus, amivel a „szeretetlenség” állapotát élik túl.
Kedves Olvasóm! Ha környezetedben olyan agresszív, vagy „hisztis”” Indigó, vagy Kristály gyermeket ismersz, akivel komoly nevelési problémák vannak, gondolj erre a cikkre, vagy személyesen rám (3k.gyury@gmail.com) – és arra, hogy SZERETETTEL sokkal hamarabb megoldást találunk, mint SZERETET nélkül.
El kell lassan fogadni, hogy a FELNŐT ! NE AKARJON NEVELNI ! ,olyan mintákat átadni, aminek helyességéről Ő maga sincs szíve mélyén meggyőződve, hisz Ő is hasonló életkorban tanulta, TANÍTOTTÁK, lehet úgy is mondani, hogy BELE VERTÉK, akár szó szerint is, nagy verbális erőszakkal, vagy érzelmi zsarolással, – a nevelési tematikák tárháza elég bőséges, és hasonló életkorban hasonló ellenérzésekkel viseltetett eme nevelési tematikákkal szemben.
Az Indigókra, és a Kristályokra nem erőltethető rá semmi olyan „RÉGI” minta – hosszútávon – egészségügyi károsodás nélkül – , amiről ők a SZÍVÜK SZERINT TUIDJÁK!, hogy nem működik már, vagy semmi köze a szeretethez.
Többnyire a „hisztit ezek a szituációk generálják, viszik le az energia szintjüket, amit nagyon gyorsan pótolni kell., és erre a HISZTI nagyon jó lehetőség.
A HISZTINEK, van egy másik tökéletes SZINÉSZI teljesítményt igénylő változata, amikor ezzel próbál érzelmileg zsarolni nem csak Indigó, és Kristály gyermek, de általában azok a gyermekek, akiknek a szülei FÉLNEK a hisztitől, főleg nyilvános helyen, és ennek elkerülése végett mindent megtesznek, hogy be ne következzen a RETTEGETT HISZTI.
Ezt onnan lehet felismerni, hogy sokkal rövidebb lefolyású, és célt érés esetén azonnal nyomtalanul abbamarad.
Ebben az esetben CSAK a ! KÖVETKEZETTESSÉG ! Amivel operálni lehet, és SZERETETTEL kiváltani ezt a „MODULT”.
Az Indigók, és Kristályok együtt érző képességük révén, csodálatos színészi képességekkel bírnak KÍVÉTEL NÉLKÜL, így tökéletesen el tudják játszani a „vérengző tömeggyilkos diktátor szereptől a hattyú halála című szerepig” az összes ismert, és ismeretlen karaktert.
Ebbe a színészkedésbe, ha a helyzet úgy diktálja, beleférhet egy látványos hiszti is.
Szeretném egy fontos dologra felhívni a figyelmet!
Többnyire mindazok akik gyerekekkel foglalkoznak, megfeledkeznek arról, hogy 7 éves korig általában minden gyerek, utána pedig már csak többnyire az Indigók, és a Kristályok, LÁTJÁK A MÁSIK a FELNŐT GONDOLATÁT, bele láthatnak a JÖVŐBE, és emlékképek jönnek elé a MÚLTBÓL, amik befolyásolják a gyerekek hangulatát és érzelmi állapotát, ezáltal a VILÁG számukra teljesen más „panelekből” van összerakva, mint az „átlag” ember számára.
HA SZERETETTEL KÖZELEDÜNK FELÉJÜK, és itt a BELSŐ SZERETET MEGÉLÉSÉRE gondolok, és nem a szirupos, negédes „prüntyögésre”, SOKKAL LÁTVÁNYOSABB EGYÜTTMŰKÖDÉSRE SARKALHATÓAK, MINT A HAGYOMÁNYOS MÓDSZEREKKEL.
Végül a végkövetkeztetés HISZTI ügyben:
Ha Indigó, vagy Kristály gyermek a HISZTI olyan fokára lép, amit józan szóval már nem lehet lokalizálni, próbálj ENGEDNI, és együtt működni a gyermekkel, mindaddig, míg úgy nem ÉRZED!, hogy visszatért a „normál” tudatállapotába, és SZERETETTEL TELJES légkörben próbáld megbeszélni vele a HISZTIT kiváltó okot, de ha nem akar róla beszélni, NE ERŐLTESD, mert visszatérhet a HISZTIBE.
A következő írásom a grafittiról, és főleg a tegelésről fog szólni, a speciális „handa-BANDA” firkálásáról, az indigók egyik speciális energiaszerzési módszeréről, mint olyan „mentális kommunikáció”, ami nem illeszthető be semmiféle „racionális” kommunikáció közé, de a többiről, majd a cikkben – Az indigók Tes(z)t közelben III-ban. Addig a témában ajánlanám a következő cikket:
bakos gábor: A graffiti írásszakértői vizsgálatának lehetőségei
Vajon különbséget tudunk tenni jó és rossz között?
Ha a gyermekem nem azt teszi amit kérek tőle az már rossz?
Ha viszont engedelmes,de mondjuk az iskolában rendetlen.
Akkor ez most rossz vagy jó?
Mi felnőttek tudunk különbséget tenni jó és rossz között?
Amit én teszek az csak jó vagy lehet rossz is?
Veszekedek idegen emberekkel ha úgy érzem bántanak.
Hangoskodom ha a véleményem kiakarom nyilvánitani.
Ez vajon jó vagy rossz,attól függ kinek a szemszögéből nézzük.
Kicsit el kellene csendesednünk és a másik embert is meghallgatni
A válaszunk ne legyen agresszív és sértő.
Amikor még gyermek voltam sokkal érzékenyebb voltak az emberek.
Az idősebbekre jobban odafigyeltek.
A gyermekek nem voltak szemtelenek.
Megtudtuk becsülni amink van.
Mi változott? Az én értékeim ugyanazok maradtak.
Megtudjuk gyermekeinknek tanitani mi a jó és a rossz között a különbség,ha mi sem tudjuk mi az?
Szerzőijogi közlemény: A cikk szabadon másolható és megosztható. Azonban, kérlek jelöld meg a forrást: www.asztralutazas.hu, 3k kommunikáció blog, vagy tedd közzé ezt a szöveget is. A szöveget ne vágd, ne csonkítsd. Így van feltöltve. Ha használod, tedd azt teljes terjedelmében. (a képek elhagyhatóak) Minden földi jog fenntartva a törzskönyvezett nevemnek: Papp György- gyury
• FÓRUM (Nem reklámozz itt semmit!)
• Kommunikáció
• Link ajánló
• Angyali üzenet
• A mester üzenete
• Osho mai üzenete
• Osho Zen tarot
• Kitekintés
A GYERMEK SPIRITUÁLIS ÉRZÉKELÉSE
Mottó: Ha gyermeked valamiért mindíg mást csinál, mint amit Te szeretnél, akkor josson eszedbe, hogy egy csodálatos tükörbe nézel!(SAMAEL)
A gyermekek spirituális érzékelése az Õsvalótól eredeztethetõ. Egyre többen merik kimondani, hogy a gyermeknek is hat darab érzékszerv áll rendelkezésére.
A hatodik, az intuíciós készség a legfontosabb emberi érzék. Mert bár van öt igen jól feltérképezett érzékünk (s még itt is volna mit fejleszteni a tudománynak), mégis a megérzéseink egy életen át képesek idõrõl-idõre, pillanatról-pillanatra átvenni a hatalmat fizikai érzékeink felett. Talán jobb is. Rengeteg csodás történet szól arról, hogy a megérzések nem hagyták cserben az embert, s az csodálatos módon megmenekült, vagy valami nagyon kedvezõ dolog érte.
Mindettõl függetlenül is elmondható, hogy a spirituális érzékelésre szükség van. Ez gyakorlatilag a harmadik szemes látás, amely egyéntõl függõen 1,5-3 éves korig van nyitva a gyermeknél. Ezt természetesen nem fizikailag kell elképzelni. A harmadik szem aztán a félelmektõl, amelyet az ismeretlen, bizonytalan asztrális világ látványa nyújt a gyermeknek, és a szülõk lenevelésétõl becsukódik. A nevelõk, különösen az óvodai, iskolai nevelõk kezelik nehezen ezeket a helyzeteket, hiszen nekik több szülõ gyermekéhez kell alkalmazkodniuk, a nevelésben õk nem mondhatnak akármit, fõként nem olyat, ami általánosan nem elfogadott. De természetesen sok szülõ is, ha érdeklõdik is a miszticizmus, az õsök tudománya iránt kétkedik, s e szülõk gyakorta megrettentik gyermekeiket fura, vagy éppen féktelen fellépésükkel, amint hitetlenkedve szemlélik csemetéik alkotásait, mesébe illõ történeteit. Az ezoterikus nevelést talán leginkább ilyen, erre nyitott specializált iskolákban kellene oktatni. Vagy ha oktatni, a nagyvilágnak megmutatni nem is, félõn, tiktokban azért értelme volna, hogy minden szülõ egy kicsit maga is megismerje e utakat, s e irányvonalakkal megismertesse a csöppséget. A csöppséget, aki istenként néz rá, s mézként issza anyja minden szavát.
Maria Montessori, olasz orvos, a modern pedagógia kiemelkedõ személyisége így ír a gyermekrõl: „az ember, aki gyermekként jön a világra, hamarosan a teremtés valóságos csodájává válik. Az újszülött nem tud beszélni, nem rendelkezik fajának jellegzetes erkölcsi szokásaival, nincs intelligenciája, emlékezete, akarata, mozgáskészsége, nem képes lábra állni. Ez az újszülött valóságos pszichikai csodát mûvel: kétéves korára beszél, jár, felismeri a dolgokat, és ötéves korára olyan pszichikai fejlõdésen megy keresztül, hogy iskolaérett lesz.”
Ez a gyermek tehát egy a fizikai világra éretlen egyed, s bár ma már tudjuk megszületése pillanatában is rendelkezik intelligenciával egy baba, mégis nem tudjuk reflexein kívül honnan merít annyi, de annyi mindent. Maria Montessori életét szentelte egy módszer kidolgozásának, csak mert tapasztalatai azt mondatták vele, a gyermek mindent önmagától tud a legjobban megtanulni. Hagyjuk a gyereket kibontakozni-vallotta- biztosítsunk neki mindent és õ szépen egyéni ütemében olyan képességekre is szert tesz, amit álmunkban sem gondoltunk volna! Tehát Montessori és követõi mind tapasztaltak egy jelenséget, a valódi szabadság kibontakozását a gyereknél, s ennek lehengerlõ következményeit. De honnan ered mindez az erõ, ez a sugallat? honnan ered a képesség, ez a végtelen akarás a megismerésre? Mi az, amit az újszülött képes oly magas szinten használni, hogy az minden hiányosságát pótolja?
„Természetes volt, hogy a tanulók szívesen teremtenek ésszerû rendet a képek között, minden darabot a helyére téve. Nem azemlékezet, hanem az alkotás gyakorlása volt ez…”- írja Montessori. Ez az erõ tehát az alkotóerõ, valami végtelenül magabiztos energia. Az alkotás a legtermészetesebb folyamat. Ha alkotunk, teremtünk, pontosan azt tesszük, amit Isten, mint a Fény, az a Mélységes Õsvaló. Tudatában leszünk Önmagunknak, amely biztos pont a teremtéshez, és a teremtés által még jobban megismerjük önmagunkat.. A gyermek alkotóereje tehát a végtelen energia. Ehhez férünk hozzá, mint valami adattárhoz- még ha nem is hangzik ez túl szépen- az intuíció kapcsán!
Az intuíciós készség, a hatodik érzék egy kapu a legvégtelenebb világra, hogy onnan mindig erõt meríthessünk, tudást az életre, a szükséges tennivalókhoz. A gyermek elõtt, mikor a világra megérkezik közénk, a tanulás, a fejlõdés kibontatlan bugyra áll , szüksége van egy belsõ iránytûre, s egy ajtóra, ami oda vezet. az úticél már megvan… irány a végtelen!
„az intuíció felülmúlja mind az öt érzéket, ezáltal a legősibb és legalapvetõbb érzéknek tekinthető.”
-Masaru Ibuka
Új energiás versek a http://dalzso.freeblog.hu/ -ról
Szepes Mária haiku verseiből -2.
VIGASZ
Jó annak, aki lát, jó annak, aki más mer lenni.
Akkor is, ha üldözik, s kőzápor fenyegeti.
Egyedül ő fog e csapdából kiröppenni.
VÉGTELEN
Ne hidd, hogy befejezted, vagy befejezhetem.
Sohasem kértük, célunk a végtelen.
Jó volt haladni eddig kéz a kézben.
VÁGY
Mindig beteljesedik, amire lasszót vet égő fantáziád.
Életfa nő belőle. Leszüreteled a magját.
Teremtő mágus vagy. Jól válaszd meg vetésed talaját.
PERSZE, HOGY JÁRNAK ITT
idegen intelligenciák. Csak az emberhez
nem hasonlítanak. Utazó gondolatok, Fények.
Nincs dolguk a relatív idővel, őrült eszmékkel.
DÉMONAIT
az ember vetíti, vámpírrá sűríti.
Mikor veszi észre önmaga ellen teszi?
Eltűnik rögtön, ha égi énjét felébreszti.
KI ÜLDÖZ?
Sarkadban ki tapos? Nézz hátra
végre! Mögötted rohan fényed árnyéka.
Miért rettegsz tőle? Nincs. Lelketlen lárva.
KÍVÁNSÁG NÉLKÜL
Hogy lehet így élni? Nem tudtam soha.
E semlegesség most puha, illatos moha.
Ringat rajta a szelíd, örök dajka.
EGYEDÜLLÉT
ami nem magány. Utas, aki vár.
Nincs köze semmihez, Amit fizet nem ár.
Törlesztés. Jó, hogy többé már nem adósság.
MI A KIÚT?
Embernek nincs. Ember feletti.
A menekülőnek oda kell emelkedni.
Az anyag sátáni maszlag. Az anyag a semmi.
KÖLYÖKDAC
Miért nem kell saját halhatatlanságod?
Csak az a vigaszod, hogy romló húsod
mázsája rajtad súlyosodjon?
HARÁCSOLÓ
Ne hidd, hogy nem kevesebb a sok.
Nedveidben örvénylenek tőle a viharok.
Elsüllyed miatta égi csónakod.
UTAZÁS
Megváltottuk a peronjegyet,
s várunk merengve, csendesen.
Nyüzsögnek körülöttünk bilincsbevertek.
MISZTÉRIUM
A mai fában a holnap virága alszik.
Bennünk is e rejtett mag él, gyümölcsözik.
Hol s mikor? Nem kérdezik akik értik.
VALÓSÁG
Tekints rám úgy, mint magadra,
s szememből rád süt az örvendő hála:
megismertél? Feljutottunk az Ararátra.
SZERETET
Téged az Úr megérdemelt ajándékhoz
juttatott. Aki szeret, az nem birtokol.
Szenvedtél érte. Megérdemelted. Ő az Arkánumod.
ÚTMUTATÓ
Időtlen vagy. Boldog vagy. Halhatatlan vagy.
Ezt az örömhimnuszt énekli lélekmadarad.
Rá figyelj! A mélységben kísértő örvények kavarognak.
2008. March 01. Saturday 16:53 DISZLEXIA TESZT
A szív harcosai:
a Kristály béketeremtők útja
A cikk folytatásában a következő kérdésekre kapunk választ:
Első rész * Miről lehet felismerni egy Kristály gyermeket?
* A Kristály gyermek és fizikai inkarnációja
* Speciális képességeik
* Néhány probléma, amivel a Kristály gyermekek szülei szembetalálhatják magukat
* Egy Kristály gyermek története
Második rész * A Kristály gyermek küldetése
* A Kristály gyermekek nevelése: a tudatos nevelési folyamat
* A Kristály gyermekek különböző típusai
* Ajándékuk számunkra: most és a jövőben
A Kristály gyermekek képviselik az emberi evolúció következő lépcsőfokát. Az Indigó gyermekek után érkeztek. A küldetésük az, hogy befejezzék az Indigók által elkezdett munkát. Míg az Indigó gyermekek a „rendszerrombolók”, akik azért jöttek, hogy lebontsák és eltávolítsák a régi és korlátozott gondolkodásmódokat, a Kristály gyermekek azért jöttek, hogy megkezdjék a megújítás és az újjáépítés folyamatát.
A Kristály gyermekek legfontosabb küldetése az, hogy megtanítsanak minket a multidimenzionális létezésre – a harmóniában, békében és szeretetben élésre. Azért jöttek, hogy megtanítsanak minket arra, hogyan élhetünk kiteljesedett életet, hogy hogyan élhetünk egy olyan életet, ahol képességeink és saját hatalmunk birtokában vagyunk. Ők képviselik az emberi faj jövőbeni útját.
Egyike a legvarázslatosabb ajándékaiknak számunkra az, hogy katalizátorként szolgálnak a fejlődésünk számára. Sok Indigó gyermek és felnőtt megy át a Kristály létezővé átalakulás folyamatán az energetikai „emelés” segítségével, amit a Kristály gyermekek nyújtanak számunkra pusztán azzal, hogy itt vannak a Földön ebben az időszakban. Az Indigó gyermekekkel együtt segítenek „üzemanyagot adni” a Föld bolygó felemelkedési folyamatának.
ELSŐ RÉSZ
Miről lehet felismerni egy Kristály gyermeket?
A Kristály gyermekeket elsősorban az aurájukról lehet felismerni, ami általában Kristálytiszta, ám jelen lehetnek benne az arany, az indigókék és a magenta opálos árnyalatai is, attól függően, melyik sugárral állnak kapcsolatban. A Kristály gyermekek a multidimenzionális énjükhöz való hozzáféréssel születtek, általában hatodik dimenziós tudatossággal, és rendelkeznek azzal a képességgel, hogy megnyíljanak a teljes Krisztusi Tudatosság kilencedik dimenziójáig, amikor a bolygó készen áll erre. Ez valószínűleg 2012 körül fog bekövetkezni, amikor a Kristály gyermekek első „generációja” eléri a kb. 12 éves kort.
Fontos felismerni, hogy a Kristály gyermek egy „krisztusi gyermek”, aki azzal a céllal született, hogy fizikai formában megtartsa a krisztusi energiát, hogy az emberek csoportként fel tudjanak emelkedni erre a szintre.
A Kristály gyermekek kisebb létszámban 1998 körül kezdtek jönni a bolygóra, ekkor érkeztek meg az első „úttörők”. 2000-ben kezdtek jelentős számban érkezni. Ahogy egyre többen és többen érkeznek, úgy „tartják az energiát”, hogy még több Kristály lélek testesülhessen meg.
A Kristály gyermekek majdnem mindig olyan családba születtek, ahol a szülők nagyon várták őket, és biztosak voltak abban, hogy becsülni és szeretni fogják őket. Leggyakrabban Indigó szülők gyermekei, és gyakran egy Indigó testvér után érkeztek. Az Indigó testvér segít tartani az energiát, és „tanítja” meg a szülőket az Új Gyermekek nevelésének módjaira.
A Kristály gyermek és fizikai inkarnációja
Van pár olyan határozott fizikai jellemző, mellyel sok Kristály gyermek rendelkezik. Általában nagy babák, és gyakran arányaiban túl nagy a fejük a testükhöz viszonyítva.
Sokszor nagy szemük van, átható tekintetük, és erőteljesen rámerednek az emberekre, hosszú ideig nézve őket. Ez nagyon zavaró lehet a felnőttek számára, akik nincsenek hozzászokva, hogy egy gyerek „olvas” bennük. A gyermek ilyenkor hozzáfér az akasha vagy lélekfeljegyzésekhez, és elolvassa, ki vagy. Ez normális viselkedés a számukra, és boldogok lesznek, ha viszonzásképp te is ugyanezt teszed. Ez a kommunikáció Kristály módja, belenézni a másik létező lelkébe, és leolvasni vagy érzékelni, hogy ki ő. Ez egy olyan dolog, amit mind meg fogunk tanulni a jövőben.
Érzelmi szempontból általában nagyon nyugodt és jó babák, és nagyon erősen kötődnek az édesanyjukhoz. Ez az erős kötődés eltarthat négy-, ötéves korukig, és talán sokan „csimpaszkodásnak” tekintik. Ez azonban gyakran az első fizikai inkarnációjuk ezen a bolygón, és szükségük van a megnyugtatásra és állandóságra, melyet édesanyjuk fizikai jelenléte nyújthat. Nagyon szeretetteljes gyerekek, és gyakran próbálnak segíteni embereknek és állatoknak, akik valamilyen fájdalomtól szenvednek, illetve megpróbálják meggyógyítani őket.
Ezenkívül rendkívül érzékenyek is. Egy Kristály gyermek nemcsak arra képes, hogy elolvassa egy személy akasha feljegyzéseit, hanem arra is, hogy „magára vegye” és érezze az összes megoldatlan feszültséget és haragot, amit a személy a tudattalan szinteken magában hordoz. Ezért olyan érzékenyek a Kristály gyermekek a környezetükre. Szintén nagyon érzékenyek lehetnek az ételre, és ételallergia jelentkezhet náluk. Egy Kristály gyermek nevelése valódi kihívást jelenthet. Nagyon gyakran az történik, hogy a szülők megoldatlan dolgait megérzi a gyermek, és negatívan reagál ezekre a mérgező érzésekre. A Kristály gyermekek szüleinek kész kell, hogy legyenek arra, hogy keresztüldolgozzák magukat a saját problémáikon, hogy egy stabil otthont nyújthassanak a gyermekük számára.
A Kristály gyermek talán kimagaslóbb jellemzője a hatalma. Erőt sugároznak. Ők a „képessé tevés” tanítói, és hatalmas mesterek saját jogukon. Talán kis testben tartózkodnak jelenleg, ám a hatodik dimenziós mester erőteljes energiáival rendelkeznek. Ezért olyan lényeges, hogy a szülők megtanulják tisztelni őket és megtanuljanak tárgyalni velük. Különben ezeket az energiákat hatalmi harcokban fogják használni, melyekben a szülők sosem fognak nyerni.
A Kristály gyermekek nem igazán értik és értelmezik a félelmet. Tudják, hogy mindig biztonságban vannak, és felbőszíthetik a szüleiket vagy nevelőiket a veszélyesnek vagy bolondnak tűnő magatartásukkal. Gyakran szeretettel meg kell magyarázni, meg kell mutatni nekik, hogy a szülők miért tekintenek bizonyos viselkedést „veszélyesnek” a gyermekre nézve. Mivel a fizikai tapasztalás nagyon új számukra, ezért gyakran nincsenek tisztában a fizikai test korlátaival és határaival, és emiatt ostoba dolgokat művelhetnek, például hogy kiugranak egy második emeleti ablakból, ha nem sikerült alaposan megértetni velük egy ilyen tett következményeit.
Különleges képességeik
A Kristály gyermekek számos „különleges adottsággal” rendelkeznek, amik a multidimenzionális képességeikből fakadnak. Képesek arra, ahogy ezt korábban említettük, hogy leolvassák az emberek energiamezejét. Képesek telepatikusan kommunikálni, egymással és a szüleikkel is.
A Kristály gyermekek nagyon szoros „kapcsolatban vannak” a hozzájuk hasonló tudatosságú csoporttal. Segítik és támogatják egymást a finomabb síkokon. Ez bizonyos fokig az Indigókra is igaz, ám még sokkal hangsúlyosabb a Kristály gyermekeknél. Mivel a szív csakra teljes tudatosságával születtek, ezért képesek összekapcsolódni a csoporttudatosságukkal, és képesek arra, hogy információt „közvetítsenek”. Ezért van az, hogy néha négy-, ötéves korukig nem beszélnek. Nincs szükségük a beszédre, mert más módokon jutnak információhoz. Csak amikor elkezdenek az otthonukon kívül másokkal is kapcsolatba kerülni, akkor kezdik megérteni a verbális beszéd szükségességét azokkal, akik nem telepatikusak.
Sok Kristály gyermek egyéb pszichikus képességekkel is rendelkezik, amik a telekinézistől egész addig terjedhetnek, hogy képesek „elolvasni” egy könyvet anélkül, hogy kinyitnák. A beszámolók alapján képesek arra is, hogy meggyógyítsák magukat és fizikai változásokat hozzanak létre a testükben az elméjük erejével. Ám nem ezek a képességek a fő okai a leszületésüknek. Ezek a pszichikus képességek benne rejlenek minden emberben, ha tudjuk, hogyan férjünk hozzájuk, és a Kristály gyermekek meg fognak tanítani minket erre. Ami fontos a számukra, hogy ismerjük fel a képességeinket és tanuljuk meg elérni a szív csakrát, és hogy az egység tudatosság és szeretet tudása alapján cselekedjünk.
Néhány probléma, amivel a Kristály gyermekek szülei szembetalálhatják magukat
Az autisták számának növekedése a gyermekek körében összefüggésben van a Kristály gyermekek érkezésével. Az autista gyermekek metafizikai értelemben olyan gyerekek, akik nem teljesen inkarnálódtak a testükben, és azt választották, hogy energiáik nagy részét a magasabb dimenziókban tartják. Így figyelmük nagy részét más dimenziókra hangolják, és nem kapcsolódnak jól a fizikai síkhoz. Általában a szorongás és a félelem okozza azt, hogy a gyermek ilyen döntést hoz. Ahogy egyre több gyengéd Kristály lélek érkezik, hogy a bolygón testet öltsön, sokuknak akkora traumát okoznak a Föld energiái, hogy inkább nagyrészt a magasabb dimenziókban maradnak.
Ám az autista gyermekek a szeretet tanítói is egyben. Sok autista gyermekkel dolgoztam és sok autista gyermeket megfigyeltem, és az úgynevezett problémás viselkedés mögött nagyon szeretetteljes és ragyogó lelkeket találtam.
A késleltetett beszédfejlődést megtárgyaltuk és elmagyaráztuk fentebb.
Sok Kristály ADD-ben (Attention Deficit Disorder: figyelemhiányos rendellenesség) szenved ahogy idősebbé válik, mert olyan nagy mennyiségű magas szintű kreatív energia áramlik át az energiarendszerükön keresztül. A kultúránk gyakran nem támogatja az ilyen mértékű kreativitás csatornáit és ösztönzését, és a szülőknek gondot okozhat, hogy ezt az energiát kreatív dolgokra, és ne destruktív módokon való felhasználásra fókuszálják.
A Kristály gyermekek nagy hisztiket vághatnak le, és rendkívül manipulatívak is lehetnek. Ez azért van, mert viszonylag új dolog számukra a fizikai manifesztáció, és gyakran fenyegetve érzik magukat, ha a „valóságuk teremtését” megakadályozza a szülő. A Kristály gyermek egy erőteljes Teremtő, és egy olyan valóságot szeretne teremteni, ami kényelmes és biztonságos számára. Ha a valóság nem ez, akkor a gyermek megpróbálja megváltoztatni ezt mindenáron, beleértve a hisztiket, dührohamokat, a manipulációt és más hatalmi trükköket.
Nekem gyakran jártak túl az eszemen Kristály gyermekek a saját rendelőmben. Ez azért van, mert azonnal megérzik, hogy azért vagyok itt, hogy valamilyen módon analizáljam őket, és ezt unalmasnak és kellemetlennek találják. Nem hajlandók együttműködni és képeket rajzolni velem. (Az Indigók szeretnek rajzolni és kimutatni a kreativitásukat.) A Kristályok azonban a kreativitásukat sokkal közvetlenebbül fejezik ki. A legemlékezetesebb foglalkozásom egy Kristály gyermekkel azzal kezdődött, hogy megkértem, hogy végezzen el bizonyos feladatokat, ám ő ellenállt. Könnyes volt a szeme, így hagytam, hogy azt csináljon, amit szeretne. Megvizsgálta az összes kristályomat, majd végül a földön ülve kártyáztunk a tarot kártyákkal. A szobám úgy nézett ki, mintha forgószél söpört volna végig rajta, ám ő jól érezte magát és nem akart hazamenni. Utólag eltűnődtem azon, mi is történt. Egyszerűen „belehúzott” egy Kristály gyermek a teremtésébe
* inkább a játék, mint a komoly analízis.
Néhány Kristály gyermeknek problémája van a koordinációval és azzal, hogy a „testében legyen”. Sokuknak ez az első megtapasztalása, hogy mit jelent testben lenni, és szükségük van segítségre, hogy hozzászokjanak a fizikai inkarnáció működéséhez. A szülők segíthetnek nekik munka- és játékterápiával, vagy azzal, hogy valami kreatív tevékenységgel vagy mozgással foglalkozó csoportba viszik őket, például rajztanfolyamra vagy táncórára.
Egy Kristály történet
Angela egy hatéves Kristály gyerek. Egyike a legkorábbi Kristály lelkeknek, akik a Földre inkarnálódtak, és egy nagyon bátor lélek. Az új tudatosság egy úttörője.
Édesanyja azért hozta el hozzám, mert nem tudott mit kezdeni Angela hiperaktivitásával és azzal, hogy képtelen hozzáigazodni az iskolai élethez. Annak ellenére, hogy egy kimagaslóan intelligens gyermek, aki már azelőtt tudott olvasni, mielőtt iskolába ment volna. Angela édesanyja, Linda, iskolából iskolába vitte a kislányát, mert Angela sehol nem érezte jól magát.
Angela nagyon jól választotta ki az édesanyját. Linda egy gyermekmegőrző központot vezet, és egy szerető és aggódó szülő. Hajlíthatatlan az elhatározása abban a kérdésben, hogy soha nem fog a gyermekének Ritalint vagy valami másfajta gyógyszert adni, és folyamatosan keresi a legmegfelelőbb természeti gyógymódokat és terápiákat a lánya számára.
MÁSODIK RÉSZ
A Kristály gyermek küldetése
A Kristály gyerekek elsődleges küldetése az, hogy elősegítsék az emberiség evolúcióját a felemelkedési folyamaton keresztül. Azért vannak itt, hogy felébresszenek minket, és megmutassák, hogyan élhetünk egy teljesen új és másfajta módon. Már azáltal, hogy jelentős számban érkeznek és a Kristály energiákat hordozzák, segítenek abban, hogy előmozdítsanak egy változást a planetáris energiákban.
Ám az is a küldetésük része, hogy megtanítsanak minket a multidimenzionális létezésre és a saját képességeink visszaszerzésére.
A Kristály gyermekek könnyedén mozognak a valóság különböző dimenziói és fázisai között. Nincsenek lekorlátozva semmilyen módon a harmadik dimenziós világra, bár van testük és a harmadik dimenziós valóságban működnek. Elsősorban a hatodik dimenzióra vannak hangolva, és ezt az energiát tartják a bolygó számára, ezt az energiát hozzák a Földre.
Ez egy LASSABB energia, mint amihez hozzá vagyunk szokva a valóságunkban. A Kristály gyermekek csak akkor válnak hiperaktívvá, ha nem tudják kezelni a magasabb energiák áramlását. Általánosságban véve minél magasabb frekvenciájú energiákkal rendelkezik valaki, annál lassabbá és békésebbé válik. Ez a kulcs a magasabb frekvenciájú energiák kezeléséhez. Megérteni, hogy nem kell siettetni a dolgokat, megpróbálva irányítani a valóságot külső cselekvések által a materiális világban. A multidimenzionális létező tisztában van azzal, hogy a valóságot a magasabb dimenziókból irányítjuk a SZÁNDÉK és a MANIFESZTÁCIÓ folyamatai által, ám mindig összhangban a Magasabb Akarattal.
A Kristály gyermekek így majdnem mindig rá fognak kényszeríteni minket arra, hogy lassítsunk, és kezdjük el az energiát úgy áramoltatni, ahogy ők teszik. Hogy megértsük, hogy rengeteg időnk van arra, hogy felfedezzünk, teremtsünk és tapasztaljunk, és hogy semmi mást nem kell tennünk, csak hagyni, hogy a magasabb energiák áramlása a tapasztalás új és más területeire vezessen minket. És hogy a szándék megfogalmazása elégséges ahhoz, hogy ezt az energiafolyamot olyan csatornák felé áramoltassuk, amik kielégülést és örömet hoznak számunkra.
A KÉPESSÉ TEVÉS szükséges része a multidimenzionális létezésnek. A Kristály gyermekek TUDJÁK, hogy sohasem kell áldozatnak lenniük, vagy beszállni olyan drámákba, ahol ők játsszák az áldozat szerepét. Tudják, hogyan hatalmazzák meg magukat a TÁRSTEREMTÉS és a MANIFESZTÁCIÓ folyamatai által. Ám elvárják, hogy a szüleik is tudják ezt. És ha a szülők nem szeretettel és tisztelettel vesznek részt a társteremtési folyamatban, akkor problémák fognak fellépni. Szerencsére a legtöbb Kristály gyermek olyan szülőket választott, elsősorban Indigókat, akik elég bölcsek ahhoz, hogy tisztában legyenek már ezekkel az elvekkel.
A létezés ezen módjának alapját pedig az EGYSÉG TUDATOSSÁG szolgáltatja. A Kristály létezők értik ezt az egységet. Ők ezt élik meg. Érzik más emberek energiáit minden alkalommal, amikor kimennek az ajtón. Környezetükből felfogják és felszedik az aggodalmat és a feszültséget, ami nem az övék. „Érzik” a környezetükben és az ételben lévő mérgező anyagokat. És biztosítani fogják, hogy egy tisztább és harmonikusabb világot teremtsük, ami kellemesebb mindannyiunk számára.
A Kristály gyermekek nevelése: a tudatos nevelési folyamat
A Kristály gyermekek megkövetelik, hogy a szokásos nevelési mintáktól eltérő módon neveljük őket.
Először is, törekszenek arra, hogy bevonjuk őket is az egész Megtestesülési/Terhességi folyamatba a fogamzástól kezdve, ha nem már korábban is. Gyakran kommunikálnak a leendő szüleikkel, bizonyos kéréseket fogalmazva meg feléjük. Tapasztalataim szerint ezek a kérések általában olyan dolgokkal kapcsolatosak, hogy az anya hagyja abba a dohányzást és a szülők egészségesebb életet éljenek, mert a gyermek nem tud egy olyan anyai testbe inkarnálódni, ami mérgekkel van teli a fizikai szinten. Arra is megkérhetik a szülőket, hogy végezzenek belső gyermek munkát, hogy eltávolítsák a mérgeket az érzelmi és a mentális szinteken, mielőtt egy magas rezgéssel rendelkező Kristály gyermek biztonságosnak érzi, hogy az adott szülőkön keresztül testet öltsön.
A Kristály gyermekek csak akkor jönnek, ha vágynak rájuk és szeretnék őket. Amikor terhes anyákkal dolgozom, mindig biztosítom az érkező lelket, hogy szeretettel üdvözöljük a gyermeket a fizikai birodalomban és biztosítjuk a szeretetről és a gondoskodásról, mind a születést megelőző folyamatokban, mind utána. Úgy vettem észre, hogy az a legjobb, ha havonta egyszer találkozom az anyával, hogy biztosítsuk, hogy minden rendben van és hogy üzenetet adjak át a szülőknek.
A Kristály gyermekek azt is megkövetelik, hogy MINDKÉT szülő vegyen részt a nevelési folyamatban. Közvetítettem több olyan üzenetet is, amiben a gyermek megkérte a szülőket, hogy mindketten legyenek ugyanolyan részesei a nevelési folyamatnak. Hogy mindkét szülő vegyen részt a gyermek gondozásában, és mindkét szülő vegyen részt a gyermekről való gondoskodásban. Ez megtöri azokat a régi, a szülőket bizonyos szerepekbe kényszerítő mintákat, ahol az apák a családfenntartók, ám érzelmileg nincsenek jelen, az anyák pedig gondozzák a gyermeket, ám anyagilag függő helyzetben vannak. A Kristály gyermekek nem akarják, hogy ezeket a mintákat kövessük. Inkább kiegyensúlyozott mintákra és kiegyensúlyozott nevelésre vágynak.
Azt is szeretnék, ha jobban részeseivé válnánk az életük ünnepélyes vagy rituális pontjainak. A születés előtti „üdvözlő” rituáléktól kezdve a „névadó ünnepségekig”, ahol összejönnek a családtagok és a barátok, hogy üdvözöljék a nevet, amit a gyermek választott. Igen, a Kristály gyermekek mindig kiválasztják a nevüket, és közlik valamilyen formában a szüleikkel. Tehát a szülőknek inkább figyelniük kellene a nevekre, minthogy ők válasszák ki! Ahogy a Kristály gyermek idősebb lesz, valószínűleg további rituálékra és ünnepségekre vezet rá minket, a fizikai életben való előrehaladásának tiszteletére.
Ha további információra vagy kíváncsi a tudatos nevelés folyamatával kapcsolatban, ahogy mi ezt a folyamatot nevezzük, akkor látogass el weboldalunkra, a http://www.starchildascension.org/starchild/ honlapra, és keresd meg a „Jose and Ines’s Diary” (Jose és Ines naplója) menüpontot. Jose és Ines egy fiatal pár, akik egy Kristály gyermeket nevelnek. A kapcsolatot már pár évvel a fogamzás előtt megteremtették, míg 2003-ban megszületett a fiuk, Gabriel. Jose vezeti a naplót, hogy megossza tapasztalatait ennek a különleges Kristály gyereknek a nevelésével kapcsolatban.
A Kristály gyerekek különböző típusai
A „Kristály gyermekek” néven ismert csoportnak több különböző neve is van. Ezek a nevek általában a Kristály gyermekek különböző típusaira utalnak.
A Kristály gyermekeket néha „Arany Gyermekeknek” is nevezik. Ez arra a tényre utal, hogy sokszor a spirituális evolúció Arany Sugarán testesülnek meg. Ez azt jelenti, hogy egy fejlett lélek minden tudásával és megértésével születnek, és képesek arra, hogy olyan létezőkké váljanak, akiket korábban „avatárnak” hívtunk. Olyan létezők, akik a tudatosság egy fejlett állapotát hordozzák a bolygó számára. És ha ilyen sok potenciális avatár érkezik, akkor biztosak lehetünk abban, hogy a bolygó gyors iramban fog felemelkedni magasabb szintekre.
Ám a Kristály létezők képesek egyszerre több sugarat is keresztüláramoltatni magukon, és sokan megtestesítik a Magenta Sugarat is. Ők a képzőművészek, költők, zenészek és az érzékelők Ők elsősorban azért jöttek, hogy az emberiséget újra összekapcsolják a kreatív képességeivel. Meg fognak minket tanítani arra, hogy újra táncoljunk, énekeljünk, zenét szerezzünk, és ünnepeljük a multidimenzionális emberi létezés tapasztalatát.
Találkoztam már olyan Kristály létezőkkel is, mind felnőttekkel, mind gyerekekkel, akik az indigó-lila és a zöldeskék sugarat testesítik meg. Úgy tűnik, ez a bolygó gyógyításával és a tudatosság magasabb angyali dimenzióival való összeköttetéssel van kapcsolatban. Ők a bolygó tanítói és gyógyítói.
Természetesen egy Kristály létező mind a négy sugarat is keresztüláramoltathatja magán egyidejűleg, és lehet egyszerre művész, tanító és gyógyító.
Ha egy Kristály létező tudatosságának járművét arra a pontra fejlesztette, hogy a Föld planetáris megtapasztalásával kapcsolatos ÖSSZES sugarat át tudja áramoltatni önmagán, akkor Szivárvány Kristály létezőnek nevezhetjük.
Születtek már olyan gyermekek, akik számára nyitva áll a lehetőség, hogy Szivárvány Kristály létezőkké váljanak. Ám én még nem tudok senkiről, aki már most ténylegesen megtestesítené az összes sugarat. Valószínűleg ez egyelőre még nem lehetséges, ám a teljes Krisztusi Tudatosság elérésével elérhetővé válik számunkra az evolúció következő lépéseként.
Ajándékaik számunkra: a jelen és a jövő
Ahogy neveljük a Kristály gyermekeinket és gondoskodunk róluk, fontos, hogy tudatában legyünk az ajándéknak, amit nekünk hoznak.
Ők a jövő. Megmutatják, mivé válunk. És a különleges ajándékuk számunkra az, hogy tudatják velünk, hogy MOST ilyenek lehetünk, ha azt választjuk, hogy hagyjuk, hogy az energiájuk a következő fokhoz vezessen minket az evolúciós létrán.
Azáltal, hogy jelentős számban érkeznek a bolygóra, kiváltják az Indigó-Kristály átalakulást vagy spirituális ébredést sok-sok emberben, akik már itt vannak a bolygón. És nincs korhatár. Lehetsz 10 éves vagy akár 100, bármikor élhetsz a Kristály Energia Hulláma kínálta lehetőségekkel. Egyre több felnőtt születik újjá Kristály Gyermek állapotába, és válik Kristály felnőtté.
Ez nehéz folyamat lehet, ám a Kristály gyermekek tartják számunkra az energiát és támogatnak bennünket az energetikai szinteken, ahogy ők arra kérnek minket, hogy támogassuk őket a fizikai síkon.
Ez a bölcsesség cseréje. Ők a jövő bölcsességét hozzák el, megmutatva, hogy kikké válunk. Viszonzásképp arra kérnek minket, hogy adjuk át nekik a múltunkból származó bölcsességet, amire szükségük van, hogy itt lehessenek a földi idő jelen pillanatában.
Ez egy partnerkapcsolat. Egy partnerkapcsolat, melyben a Jövő és a Múlt egyesülnek a Jelen Pillanatban. És ezen a kapcsolódási ponton történik meg a Felemelkedés és az Evolúció csodája. Egy Új Földet teremtünk és az Ember Angyaloknak egy új faját a Múlt és a Jövő ezen házasságában.
Ünnepeld hát a Kristály vagy Krisztusi gyermekedet, mint egy csodálatos – neked szóló – ajándék hordozóját!
Angela élettörténete érdekes, és jól példázza azokat a kihívásokat, melyekkel a Kristály gyermekeknek vagy szüleiknek esetleg szembe kell néznie. Későn született, 38 hetesen, és édesanyjánál meg kellett indítani a szülést. Kólikás csecsemő volt, ám máskülönben minden rendben volt nála. Ám amikor Angela 10 hónapos volt, az édesanyja kórházba került 5 napra, és egy kisebb műtétet hajtottak végre rajta. A negyedik napon Angelának, aki otthon volt a bébiszitterrel, rohama volt. Epilepsziásnak diagnosztizálták, ám az összes EEG-je normális volt. Ettől kezdve átlagosan 1 erős rohama volt a héten, de előfordult többször olyan is, hogy egy napon három is.
Úgy tűnik, mintha Angela nagyon szoros kapcsolatban lett volna az édesanyjával, és a fájdalom túlterhelése vagy az elektromos energia, amit Linda megtapasztalt a kórházban, továbbítódott Angelához, ami „kiütötte” az energetikai rendszerét. Az energia túlterhelése manifesztálódott rohamként. És miután egyszer ilyen módon túlstimulálódott, az energia továbbra is ömlött befelé.
Angela végül kinőtte a rohamokat, ám még egyszer előfordult 6 éves korában, amikor kivették a manduláját. A fájdalom energia ismét túl sok volt a rendszere számára. Fejfájásra és „zúgó hangokra” panaszkodott a fejében ettől kezdve, ami számomra úgy tűnik, mintha annak a jele lenne, hogy képes „meghallani” a rajta átáramló energiákat.
Linda csináltatott egy agyi vizsgálatot, hogy ellenőrizzék, nincs-e valami komoly probléma Angela állandó fejfájása mögött. A vizsgálat semmi rendellenességet nem mutatott ki, ám azt lehetett látni, hogy Angela koponyája relatíve túl nagy, és van egy hézag az agy és a koponya között. Nyilvánvalóan ez egy evolúciós lépés, ahogy a faj vagy nagyobb agyi kapacitásról gondoskodik, vagy egy nagyobb koponyáról, hogy képes legyen „hordozni” egy multidimenzionális létező finomabb testeinek nehezebb és nagyobb energiáit.
Azt mondtam Lindának, hogy Angela fejfájásai talán az étrendjével vannak kapcsolatban. Angela hajlamos volt arra, hogy „junk food”-ért könyörögjön, ilyen ételeket egyen. A Kristály létezőknek nagyon érzékeny az emésztési rendszerük, és a mérgek telítődése Angela májában okozhatta az állandó „méregtelenítő” fejfájásokat.
Angela néhány viselkedési módja közel áll az autizmushoz. Szeret jobbra-balra himbálózni és forogni, mindig aktív és nehéz számára a koncentrálás. Ahogy mondta nekem, egyszerűen túl sok energia van a testében. Ám ő nem autista, hanem egy nagyon okos, varázslatos és szeretetteli gyerek.
Nagyon irányító és manipulatív is. Ám amint fentebb kifejtettem, ezeket a viselkedési formákat a Kristály gyermekek azért alkalmazzák, hogy biztosítsák „valóságuk megteremtésének” a sikerét.
A legtöbben, akik találkoztak Angelával, nagyon édes, gyengéd, okos és szeretetteljes gyermeknek találták, ám emellett olyannak, akivel kimerítő együtt lenni. Állandó figyelmet és stimulációt követel. Úgy érzem, hogyha megérik, akkor „le fog csillapodni”, és képes lesz felfedezni, hogy ki ő, képes lesz nagyobb mélységben felfedezni, mivel járul hozzá a bolygóhoz. És biztos vagyok abban, hogy szerető édesanyja meg fogja teremteni a biztonságot és a stabilitást, amire szüksége van.
MÁSODIK RÉSZ
A Kristály gyermek küldetése
A Kristály gyerekek elsődleges küldetése az, hogy elősegítsék az emberiség evolúcióját a felemelkedési folyamaton keresztül. Azért vannak itt, hogy felébresszenek minket, és megmutassák, hogyan élhetünk egy teljesen új és másfajta módon. Már azáltal, hogy jelentős számban érkeznek és a Kristály energiákat hordozzák, segítenek abban, hogy előmozdítsanak egy változást a planetáris energiákban.
Ám az is a küldetésük része, hogy megtanítsanak minket a multidimenzionális létezésre és a saját képességeink visszaszerzésére.
A Kristály gyermekek könnyedén mozognak a valóság különböző dimenziói és fázisai között. Nincsenek lekorlátozva semmilyen módon a harmadik dimenziós világra, bár van testük és a harmadik dimenziós valóságban működnek. Elsősorban a hatodik dimenzióra vannak hangolva, és ezt az energiát tartják a bolygó számára, ezt az energiát hozzák a Földre.
Ez egy LASSABB energia, mint amihez hozzá vagyunk szokva a valóságunkban. A Kristály gyermekek csak akkor válnak hiperaktívvá, ha nem tudják kezelni a magasabb energiák áramlását. Általánosságban véve minél magasabb frekvenciájú energiákkal rendelkezik valaki, annál lassabbá és békésebbé válik. Ez a kulcs a magasabb frekvenciájú energiák kezeléséhez. Megérteni, hogy nem kell siettetni a dolgokat, megpróbálva irányítani a valóságot külső cselekvések által a materiális világban. A multidimenzionális létező tisztában van azzal, hogy a valóságot a magasabb dimenziókból irányítjuk a SZÁNDÉK és a MANIFESZTÁCIÓ folyamatai által, ám mindig összhangban a Magasabb Akarattal.
A Kristály gyermekek így majdnem mindig rá fognak kényszeríteni minket arra, hogy lassítsunk, és kezdjük el az energiát úgy áramoltatni, ahogy ők teszik. Hogy megértsük, hogy rengeteg időnk van arra, hogy felfedezzünk, teremtsünk és tapasztaljunk, és hogy semmi mást nem kell tennünk, csak hagyni, hogy a magasabb energiák áramlása a tapasztalás új és más területeire vezessen minket. És hogy a szándék megfogalmazása elégséges ahhoz, hogy ezt az energiafolyamot olyan csatornák felé áramoltassuk, amik kielégülést és örömet hoznak számunkra.
A KÉPESSÉ TEVÉS szükséges része a multidimenzionális létezésnek. A Kristály gyermekek TUDJÁK, hogy sohasem kell áldozatnak lenniük, vagy beszállni olyan drámákba, ahol ők játsszák az áldozat szerepét. Tudják, hogyan hatalmazzák meg magukat a TÁRSTEREMTÉS és a MANIFESZTÁCIÓ folyamatai által. Ám elvárják, hogy a szüleik is tudják ezt. És ha a szülők nem szeretettel és tisztelettel vesznek részt a társteremtési folyamatban, akkor problémák fognak fellépni. Szerencsére a legtöbb Kristály gyermek olyan szülőket választott, elsősorban Indigókat, akik elég bölcsek ahhoz, hogy tisztában legyenek már ezekkel az elvekkel.
A létezés ezen módjának alapját pedig az EGYSÉG TUDATOSSÁG szolgáltatja. A Kristály létezők értik ezt az egységet. Ők ezt élik meg. Érzik más emberek energiáit minden alkalommal, amikor kimennek az ajtón. Környezetükből felfogják és felszedik az aggodalmat és a feszültséget, ami nem az övék. „Érzik” a környezetükben és az ételben lévő mérgező anyagokat. És biztosítani fogják, hogy egy tisztább és harmonikusabb világot teremtsük, ami kellemesebb mindannyiunk számára.
A Kristály gyermekek nevelése: a tudatos nevelési folyamat
A Kristály gyermekek megkövetelik, hogy a szokásos nevelési mintáktól eltérő módon neveljük őket.
Először is, törekszenek arra, hogy bevonjuk őket is az egész Megtestesülési/Terhességi folyamatba a fogamzástól kezdve, ha nem már korábban is. Gyakran kommunikálnak a leendő szüleikkel, bizonyos kéréseket fogalmazva meg feléjük. Tapasztalataim szerint ezek a kérések általában olyan dolgokkal kapcsolatosak, hogy az anya hagyja abba a dohányzást és a szülők egészségesebb életet éljenek, mert a gyermek nem tud egy olyan anyai testbe inkarnálódni, ami mérgekkel van teli a fizikai szinten. Arra is megkérhetik a szülőket, hogy végezzenek belső gyermek munkát, hogy eltávolítsák a mérgeket az érzelmi és a mentális szinteken, mielőtt egy magas rezgéssel rendelkező Kristály gyermek biztonságosnak érzi, hogy az adott szülőkön keresztül testet öltsön.
A Kristály gyermekek csak akkor jönnek, ha vágynak rájuk és szeretnék őket. Amikor terhes anyákkal dolgozom, mindig biztosítom az érkező lelket, hogy szeretettel üdvözöljük a gyermeket a fizikai birodalomban és biztosítjuk a szeretetről és a gondoskodásról, mind a születést megelőző folyamatokban, mind utána. Úgy vettem észre, hogy az a legjobb, ha havonta egyszer találkozom az anyával, hogy biztosítsuk, hogy minden rendben van és hogy üzenetet adjak át a szülőknek.
A Kristály gyermekek azt is megkövetelik, hogy MINDKÉT szülő vegyen részt a nevelési folyamatban. Közvetítettem több olyan üzenetet is, amiben a gyermek megkérte a szülőket, hogy mindketten legyenek ugyanolyan részesei a nevelési folyamatnak. Hogy mindkét szülő vegyen részt a gyermek gondozásában, és mindkét szülő vegyen részt a gyermekről való gondoskodásban. Ez megtöri azokat a régi, a szülőket bizonyos szerepekbe kényszerítő mintákat, ahol az apák a családfenntartók, ám érzelmileg nincsenek jelen, az anyák pedig gondozzák a gyermeket, ám anyagilag függő helyzetben vannak. A Kristály gyermekek nem akarják, hogy ezeket a mintákat kövessük. Inkább kiegyensúlyozott mintákra és kiegyensúlyozott nevelésre vágynak.
Azt is szeretnék, ha jobban részeseivé válnánk az életük ünnepélyes vagy rituális pontjainak. A születés előtti „üdvözlő” rituáléktól kezdve a „névadó ünnepségekig”, ahol összejönnek a családtagok és a barátok, hogy üdvözöljék a nevet, amit a gyermek választott. Igen, a Kristály gyermekek mindig kiválasztják a nevüket, és közlik valamilyen formában a szüleikkel. Tehát a szülőknek inkább figyelniük kellene a nevekre, minthogy ők válasszák ki! Ahogy a Kristály gyermek idősebb lesz, valószínűleg további rituálékra és ünnepségekre vezet rá minket, a fizikai életben való előrehaladásának tiszteletére.
Ha további információra vagy kíváncsi a tudatos nevelés folyamatával kapcsolatban, ahogy mi ezt a folyamatot nevezzük, akkor látogass el weboldalunkra, a http://www.starchildascension.org/starchild/ honlapra, és keresd meg a „Jose and Ines’s Diary” (Jose és Ines naplója) menüpontot. Jose és Ines egy fiatal pár, akik egy Kristály gyermeket nevelnek. A kapcsolatot már pár évvel a fogamzás előtt megteremtették, míg 2003-ban megszületett a fiuk, Gabriel. Jose vezeti a naplót, hogy megossza tapasztalatait ennek a különleges Kristály gyereknek a nevelésével kapcsolatban.
A Kristály gyerekek különböző típusai
A „Kristály gyermekek” néven ismert csoportnak több különböző neve is van. Ezek a nevek általában a Kristály gyermekek különböző típusaira utalnak.
A Kristály gyermekeket néha „Arany Gyermekeknek” is nevezik. Ez arra a tényre utal, hogy sokszor a spirituális evolúció Arany Sugarán testesülnek meg. Ez azt jelenti, hogy egy fejlett lélek minden tudásával és megértésével születnek, és képesek arra, hogy olyan létezőkké váljanak, akiket korábban „avatárnak” hívtunk. Olyan létezők, akik a tudatosság egy fejlett állapotát hordozzák a bolygó számára. És ha ilyen sok potenciális avatár érkezik, akkor biztosak lehetünk abban, hogy a bolygó gyors iramban fog felemelkedni magasabb szintekre.
Ám a Kristály létezők képesek egyszerre több sugarat is keresztüláramoltatni magukon, és sokan megtestesítik a Magenta Sugarat is. Ők a képzőművészek, költők, zenészek és az érzékelők Ők elsősorban azért jöttek, hogy az emberiséget újra összekapcsolják a kreatív képességeivel. Meg fognak minket tanítani arra, hogy újra táncoljunk, énekeljünk, zenét szerezzünk, és ünnepeljük a multidimenzionális emberi létezés tapasztalatát.
Találkoztam már olyan Kristály létezőkkel is, mind felnőttekkel, mind gyerekekkel, akik az indigó-lila és a zöldeskék sugarat testesítik meg. Úgy tűnik, ez a bolygó gyógyításával és a tudatosság magasabb angyali dimenzióival való összeköttetéssel van kapcsolatban. Ők a bolygó tanítói és gyógyítói.
Természetesen egy Kristály létező mind a négy sugarat is keresztüláramoltathatja magán egyidejűleg, és lehet egyszerre művész, tanító és gyógyító.
Ha egy Kristály létező tudatosságának járművét arra a pontra fejlesztette, hogy a Föld planetáris megtapasztalásával kapcsolatos ÖSSZES sugarat át tudja áramoltatni önmagán, akkor Szivárvány Kristály létezőnek nevezhetjük.
Születtek már olyan gyermekek, akik számára nyitva áll a lehetőség, hogy Szivárvány Kristály létezőkké váljanak. Ám én még nem tudok senkiről, aki már most ténylegesen megtestesítené az összes sugarat. Valószínűleg ez egyelőre még nem lehetséges, ám a teljes Krisztusi Tudatosság elérésével elérhetővé válik számunkra az evolúció következő lépéseként.
Ajándékaik számunkra: a jelen és a jövő
Ahogy neveljük a Kristály gyermekeinket és gondoskodunk róluk, fontos, hogy tudatában legyünk az ajándéknak, amit nekünk hoznak.
Ők a jövő. Megmutatják, mivé válunk. És a különleges ajándékuk számunkra az, hogy tudatják velünk, hogy MOST ilyenek lehetünk, ha azt választjuk, hogy hagyjuk, hogy az energiájuk a következő fokhoz vezessen minket az evolúciós létrán.
Azáltal, hogy jelentős számban érkeznek a bolygóra, kiváltják az Indigó-Kristály átalakulást vagy spirituális ébredést sok-sok emberben, akik már itt vannak a bolygón. És nincs korhatár. Lehetsz 10 éves vagy akár 100, bármikor élhetsz a Kristály Energia Hulláma kínálta lehetőségekkel. Egyre több felnőtt születik újjá Kristály Gyermek állapotába, és válik Kristály felnőtté.
Ez nehéz folyamat lehet, ám a Kristály gyermekek tartják számunkra az energiát és támogatnak bennünket az energetikai szinteken, ahogy ők arra kérnek minket, hogy támogassuk őket a fizikai síkon.
Ez a bölcsesség cseréje. Ők a jövő bölcsességét hozzák el, megmutatva, hogy kikké válunk. Viszonzásképp arra kérnek minket, hogy adjuk át nekik a múltunkból származó bölcsességet, amire szükségük van, hogy itt lehessenek a földi idő jelen pillanatában.
Ez egy partnerkapcsolat. Egy partnerkapcsolat, melyben a Jövő és a Múlt egyesülnek a Jelen Pillanatban. És ezen a kapcsolódási ponton történik meg a Felemelkedés és az Evolúció csodája. Egy Új Földet teremtünk és az Ember Angyaloknak egy új faját a Múlt és a Jövő ezen házasságában.
Ünnepeld hát a Kristály vagy Krisztusi gyermekedet, mint egy csodálatos – neked szóló – ajándék hordozóját!
Zadkiel arkangyal
„Legyél mindig nyitott, és tanulj új dolgokat, majd tanítsd meg másoknak.”
„Egyszerre vagy szellemi tanító és mohó tanítvány. A tanítás és a tanulás tökéletes körforgást alkot, amelyben mindig a kellő időben érkezik el hozzád a tudás. Azokban a témákban taníts másokat, amelyek téged is lelkesítenek. Minél többet tanítasz, leckéid annál jobban megszilárdulnak benned. Legyél nyitott az új eszmékre, és olyan dolgokat is tanulj, amelyek nem tartoznak szorosan az érdeklődési körödbe. A tanítványaidtól is sokféleképpen tanulhatsz. Bízz tanítási és tanulási képességeidben, hiszen elméd egy Isten elméjével. Értelmes és bölcs lény vagy. Tudd, hogy életed jelenlegi szakaszában bátran onthatod a szót, amikor tanítasz.”
Zadkiel a tökéletes szellemi tanító. Türelmes, kedves és mindentudó. Közismerten hatékonyan segít az emberi emlékezőképesség működésében. Nyugodtan forduljunk hozzá, ha meg kell jegyeznünk valamit. Zadkiel örömmel megtanít bármire, amit tudnunk kell, csak kérdezzünk. Olykor a Szókratész féle tanítási módszert alkalmazza, vagyis rávezet, hogy magunktól jöjjünk rá a dolgokra. Leginkább úgy vehetjük észre Zadkiel tanításait, ha a mintákat figyeljük mindenben, amit látunk, hallunk vagy gondolunk.
Részlet a filmbői:
„Az igazság felszabadít!
Nehéz lesz elviselniük azoknak, akik ahelyett, hogy az igazságot hatalomnak fognák fel, a hatalmat tekintik igazságnak!”
forrás: asztralutazas.hu