ENERGY BIOINFORMÁCIÓS GYÓGYÍTÁS
Az Energy készítményei olyan egyedülálló étrend-kiegészítők, amelyeket a cég munkatársai az alternatív tudományok legmodernebb ismeretei alapján gyártanak. A cég jelenlegi kínálata olyan készítményekből áll, amelyek segítenek az egészség megőrzésében és javítják az emberi élet minőségét. Az Energy cég készítményei nem gyógyszerek, tehát nem helyettesítik a gyógyszeres kezelést, és az orvosi ellenőrzéseket. A termékek hatékony anyagok, valamint információs elemek kombinációjából állnak. Az összetevők arányát a munkatársak pszichotronikai és fitoterápiás metódusok szerint határozzák meg. Készítményinek alapanyagait és homeopatikus gyógyítási információit a világ legtisztább természeti kincseiből nyerijük. Alapkészítményeikben egyenként 14-16 féle gyógynövény magas koncentrációját alkalmazzuk, mellyel egyedülállóak vagyunk világszerte! Továbbá nagy figyelmet fordítunk a saját fejlesztésű és gyártású mérő- és orvosi-berendezések fejlesztésére, amely alapvető módon bővíti kínálatunkat, és segíti készítményeink megismerését. Jelenlegi termékskálánk 41 különleges összetételű, magas gyógynövénytartalmú készítmányt tartalmaz. Használatukkal megvalósítható szervezetünk komplett regenerációja fizikai, szellemi és lelki szinten.
Társadalmunkban az ember életét nagymértékben befolyásolják a nagy számban és dózisban elfogyasztott antibiotikumok, az egyéb, mesterséges anyagokat tartalmazó élelmiszerek. Ennek eredményeként immunrendszerünk legyengül, természetes ellenálló képességünk erősen csökken, fejlődésünk mesterséges, különféle vegyi anyagok által meghatározott keretek között folyik. Ha azonban tanulunk a természet törvényszerűségeiből, szervezetünk ellenálló képességét nem gyengítjük, hanem erősítjük és felkészítjük a betegségek elleni védekezésre, megelőzhetjük a gyógyszerek káros mellékhatásait, a betegségek okozta ártalmakat. Célunk tehát a test regenerációja és a magas életkor elérése a szervezet harmonizálják működésének fenntartásával. Az Energy termékei a megelőzést szolgálják, de emellett segítenek az embereknek, hogy természetes úton újíthassák meg egészségüket.
Az Energy minden táplálék kiegészítője testünk energetikai szinten történő harmonizálásával részt vesz szervezetünk regenerációjában, ellenálló képességének növelésében. Azzal, hogy energetikai szinten harmonizálják az egyes meridiánokat, elősegítik a hozzájuk tartozó szervek helyes működését. A szervezet méregtelenítésének folyamatát a gyógynövénykivonatok segítségével és a bioinformáció révén sokszorosan felgyorsíthatjuk. A termékek nem csak különböző egészségügyi problémáinkon segíthetnek, de fontos szerepet játszanak a megelőzésben is. A Pentagram Regeneráció ezért számít világviszonylatban is újdonságnak, mely megérdemli, hogy gyönyörű bolygónk minden részén elterjedjen.
Energy készítményei nem tartalmaznak tartósítószereket, sem egyéb mesterséges adalékanyagokat, kímélően hatnak, segítenek megszabadítani minket az egészségügyi problémáktól, abban az esetben, ha hozzáértő szakember választja ki őket. Ezek után minden csak rajtunk múlik.
Akik azonnali tanács reményében ellátogatnak ide minőségi szakmai anyagokat és a készítmények használatára vonatkozó precízen kidolgozott segédanyagokat találhatnak.
Webáruházunkban pedig megvásárolhatják egyedülálló készítményeinket is.
Hogyan gyógyít bizorezonanciával, bioinformációkkal az Energy?
„Az egészséges élet alapja a boldogság, a belső nyugalom, kiegyensúlyozottság, a mértékletesség, a békeszeretet, valamint a megfelelő időben és a megfelelő helyen gyakorolt jókedv.”
A PENTAGRAM REGENERÁCIÓ
A fordított regeneráció új, progresszív módszere a bioinformációs terápia elveire és az emberhez való holisztikus hozzáállásra épül. A pszichotronika, a fitoterápia, a homeopátia és a biorezonancia legújabb ismereteit használja fel. A bioinformáció hordozója egy növényi, több összetevőjű kivonat, melyet egy bizonyos rendszer szerint úgy hangoltak össze, hogy segítsen kiegyensúlyozott állapotba hozni a test összes életfolyamatát. Ennek következményeképpen általánosan megerősödik az immunrendszer és elérhetôvé válik az ember személyiségének teljes harmonizálása.
A regenerációhoz felhasználható összes gyógynövény, ásványi és egyéb anyag meghatározott arányú hígítás esetén éri el legmagasabb hatásfokát. Készítményeink kifejlesztésénél teljes mértékben figyelembe vettük ezt az elvet.
Ezek az új módszer szerint kifejlesztett bioinformációs készítmények egyidejűleg több szinten hatnak az emberi szervezetre. A gyógynövények hatóanyagai a meridiánok kapcsolatai révén közvetlenül befolyásolják a test egyes szerveit és az információs összetevők a biorezonancia segítségével a betegség okát közvetlenül az információs mezőben szüntetik meg. Maximális hatásfokuk a szinergikus hatás révén valósul meg. A bioinformációs készítmények összességében harmonizálják az ember szervezetét. A test egyensúlyának helyreállítása az átvészelt betegségek tüneteinek megismétlôdésével jön létre.
A fordított regeneráció egész rendszerét öt alapvető, széles hatókörű készítmény alkotja, melyek kölcsönösen kiegészítik egymást, és az emberi szervezet minden fontos területének regenerációját szolgálják. A „széles hatókörű” kifejezés egyben azt is jelenti, hogy minden készítmény egyidejűleg több területet is regenerál. Nagyon előnyös az egyes készítmények felhasználásának kreatív jellege és a rendszer egyszerűsége.
A harmonizáció elve alapján így mindenki egyedül, preventív módon törődhet egészségével.
Abszolút egészség nem létezik. Az optimális kondíció megtartása érdekében azonban erősíteni kell azokat a területeket, amelyek bizonyos szempontból lemaradnak a többi mögött.

Az ábrán látható az a határvonal, amelynek határain belül nyugodtan mozoghatunk ahhoz, hogy még egészségesnek érezzük magunkat. Amint átlépjük a harmónia határait, megbetegszünk. Negatív hatások következtében megszűnik a test harmóniája. Ha a negatív állapot hosszabbideig tart, az állandó diszharmónia krónikus stádiumába érünk. Mély energiahiány és diszharmónia jellemzi pl. a fáradtságszindrómát és komoly betegségek egész sorát.
A diszharmónia és a betegség kialakulása mindig a test energetikai rendszerében kezdődik. Elegendő mennyiségű energia nélkül semmi sem működik, semmi sem megy, semmi sem mozog. Miért lenne a biológiai világ kivétel, miért ne érvényesülnének benne is az energia törvényei? Az emberi élet és a kozmoszi lét alapelvének megértésérôl van szó. Az élet sem létezhet energia nélkül! A hajdani civilizációk már évezredekkel ezelőtt ebből az alapelvből indultak ki. Természetes tanításaik és módszereik az emberi szervezet regenerálására a legmagasabb szinten voltak, s nem csak Keleten.
A kínaiak már ősidők óta ismerik az ember energetikai szerkezetét, és pontosan tisztában vannak azzal, hogy hasonlóan a nyirok- illetve a vérkeringéshez, az energetikai keringés is ugyanúgy jelen van az emberi testben.
Ahogy a vér kering az erekben és az artériákban, úgy folyik az energia a speciális energiapályákban – a meridiánokban. Egyesek nem fogadják el az energiapályák létezését, bár a róluk szóló tanításokat több keleti orvostudomány is sikeresen alkalmazza. A pályákat és a pontokat ugyan másképp nevezik, de az alapelvek mindig megegyeznek, legyen az kínai, indiai vagy más orvostudomány.
Francia tudósok bebizonyították, hogy az energiapályák valóban léteznek.
Azokon a helyeken, ahol a test meridiánjai haladnak, radioaktív anyagot fecskendeztek a bôr alá, és scintigráfiás módszer segítségével kimutatták, hogy a 12 meridián úgy szövi át az emberi testet, mint egy tökéletes folyórendszer – pontosan azokon a helyeken, melyek a hagyományos kínai orvostudomány számára már háromezer évvel ezelőtt ismeretesek voltak.
A kínai filozófia egyik legfontosabb alapelve két energia – a jin és a jang együttműködésében rejlik. A szóban forgó két energiát a monád kozmikus
alapelve szimbolizálja. (lásd 2. sz. ábra)

A jin és a jang két olyan ellentétes energiát jelenít meg, amelyek együtt alkotnak egy teljes egészet. Mind a két erő magában hordozza a másik csíráját, amelyet soha nem lehet egészen elnyomni, és az egyik energia a másik nélkül nem nyilvánulhatna meg.
A szimbólum állandó változást jelent, minden ennek veti alá magát, és mindig minden az ellenkezőjébe csap át, mint pl. a meleg a hidegbe vagy a fejlődés a széthullásba.
A sötét rész a jin, a passzív női alapelv, amely nőies, érzékeny, intuitív, és különböző helyzetekben nem egyszer a kivárás okos taktikáját követi. Ennek ellentéte, az expanzív kitörés, a monád világos részének tulajdonsága – a jang aktív energiája a férfias alapelvre jellemző. A jangot dinamikus és hirtelen kifeléáramlás, agresszivitás és elemző gondolkodás jellemzi.
A változások mozgatóereje is egyben.

A „PENTAGRAM® REGENERÁCIÓ” alapelve
3. ábra – a Pentagram® ötágú csillaga – a tradicionális kínai filozófia és orvostudomány által ismert mindenhol jelenlévő mozgató erők (elemek) ötös fogatának ábrája. Az erők a kölcsönösség három kapcsolatával kötődnek egymáshoz – alkotás, rombolás és irányítás. Az erők – a fa, a tűz, a föld, a fém és a víz – együttműködése egészséget hozó harmóniát teremt.
A Pentagram® ötágú csillaga a szervezet energetikai programjának sémája. A természet dinamikája és az emberi szervezet dinamikája közti kapcsolatokat mutatja be. A nyilak azt mutatják, hogy az elemek, mindazzal, ami hozzájuk tartozik, hogyan befolyásolják egymást.
Minden elem pozitív energiát hoz az utána következô elemnek, ám ellentétes irányban minden második pozícióra destruktívan hat. A belső nyilak az ún. irányítási kört, avagy az energetikai csillagot jelzik, amely jól demonstrálja azt a szituációt, miszerint minden mindennel összefügg.
A szimbolikus ötágú csillagban minden elemhez tartozik egy szerv és annak párja, valamint elem, tulajdonság, érzékelés, évszak és az Energy Pentagram® koncentrátumai és infokozmetikája sorából származó készítmény.
A Pentagram® öt alapvető készítménye az ember testének öt részét befolyásolja (öt fokozat az egészséghez). A készítmények hatásai az emberi szervezet regenerálódásának és méregtelenítésének rendszerét befolyásoló mind a tizenkét energetikai pályát (meridiánt) lefedik.
Az öt elem és azok kölcsönös hatásának rendszere segít megérteni az Energy Pentagram® készítményeinek alapelvét, és a 3. sz. ábra iránymutató lesz a regeneráció során.
Az egyes elemek részletes leírása:
Fa:
a fejlődést, az alkotást testesíti meg
Szervek:
máj – epehólyag
Energy készítmény:
Regalen – Protektin
szín:
zöld, kékes
íz:
savanyú
tulajdonság:
harag, méreg, agresszió, kicsinyesség,
kitartás
érzékszerv:
szem
időszak:
tavasz 02. 15. – 05. 14.
érzékelés:
látás
klíma:
szél
A régi kínaiak szerint a világűrben öt olyan energia létezik, amely befolyással van az űr összetételére, a bolygók energetikai együttmuködésére, következésképpen a Föld működésére is. A kínaiak megtalálták bolygónkon az említett öt energia minőségében is megfelelő öt szimbolikus megnyilvánulását – ez az öt elem: a tűz, a víz, a fém, a fa és a föld. Ez az öt elem az anyagi világ legkülönbözőbb jelenségeiben tükröződik, és látható az ember életében is.
Az ember (mikrokozmosz) a világűr (makrokozmosz) részeként bizonyos kombinációban mind az öt elemet magában hordozza. Ezek befolyással bírnak a pszichikai egyensúlyára, az érzelmi és egészségügyi állapotára.
TŰZ
a melegséget és a világosságot képviseli
szervek:
szív – vékonybél
Energy készítmény:
Korolen – Ruticelit
szín:
lila, piros
íz:
keserű
tulajdonság:
öröm, nevetés, kegyetlenség,
kétségek, beszédmegakadások
érzékszerv:
nyelv
időszak:
nyár 05. 15. – 07. 14.
érzékelés:
beszéd, tapintás
klíma:
meleg
FÖLD
a befogadó, de ugyanakkor megsemmisítő elemnek felel meg
szervek:
lép – hasnyálmirigy – gyomor
Energy készítmény:
Gynex – Cytovital
szín:
sárga, barna
íz:
édes
tulajdonság:
szimpátia, elmélkedés, szorongás,
idegfeszültség, felelősségérzet,
szőrszálhasogatás
érzékszerv:
ajkak
időszak:
átmenet a nyár és ősz között,
07. 15. – 09. 14.
érzékelés:
ízlelés
klíma:
nyirkosság
FÉM
a keménységet, a tágulást és a védelmet szimbolizálja
szervek:
tüdő – vastagbél
Energy készítmény:
Vironal – Droserin
szín:
piros, fehér
íz:
csípős
tulajdonság:
levertség, nyugtalanság,
felerősödött igazságérzet,
sértődékenység, siránkozó
természet
érzékszerv:
orr
időszak:
ősz, 09. 15. – 11. 14.
érzékelés:
szaglás
klíma:
szárazság
VÍZ
a folyó, a mozgó, a kiválasztó elemet reprezentálja
szervek:
vese – húgyhólyag
Energy készítmény:
Renol – Artrin
szín:
fekete, sötétkék
íz:
sós
tulajdonság:
félelem, kétségek, gőgösség, bölcsesség
érzékszerv:
fül
időszak:
tél, 11. 15. – 02. 14.
érzékelés:
hallás
klíma:
hideg
A könnyebb érthetőség kedvéért néhány példa következik az egyes elemek és a különböző tünetek kapcsolatáról:
A kapcsolatok részletesebb leírása a keleti filozófiát és orvostudományt elemző könyvekben található meg.
A vesék elégtelen muködése külsőleg a félelemben és a hallás csökkenésében mutatkozik meg.
A máj károsodása ezzel ellentétben a haragban, mérgelődésben, a szem csökkent funkciójában nyilvánulhat meg.
Ez pl. fényérzékenységet okozhat, amikor is ingerülten reagálunk az éles nappali fényre.
Ennek kompenzálására sötét szemüveget hordunk, amivel azonban a problémát nem oldjuk meg. A szóban forgó betegségben szenvedő emberek csoportjába tartozik sok sportoló is, akik a májfunkcióra negatívan ható anabolikus szereket használnak nagyobb mennyiségben.

AZ EGYES SZERVEK KÖZÖTTI KAPCSOLATOK
Ahogyan azt az előző fejezetben is jeleztük, a testben levő valamennyi szerv összeköttetésben áll egymással és kölcsönösen befolyásolják egymás működését.
A kínai orvoslás alapelvei szerint az emberi szervezetben muködô szervek kölcsönös vonatkozású párokat alkotnak, amely párokban az egyik szerv a fő, a másik pedig a dolgozó, tisztító szerv. Az egyik szerv legyengülése mindig maga után vonja a párszerv megbetegedését is. Nehéz megérteni ezeknek a szerveknek a kölcsönös kapcsolatát, főleg akkor, ha be kell látnunk, hogy ezek nem csak párokban, de egy egész együttható körben (ötágú csillag) léteznek.
Nagyon sok kapcsolat létezik, úgy az egyes szervek, mint az egyes rendszerek között. Minden, ami belül játszódik le, az bizonyos módon kívül is megnyilvánul. A külső tünetek megfigyelésével megállapítható a belső szervek egészségügyi állapota, vagyis megérthetővé válhat a betegség kiváltó oka is.
Véssék emlékezetükbe, hogy az egyes szervek energetikai zavarai energiapályáik és reflexzónáik területén nyilvánulnak meg! Az alaposabb megértés érdekében ismernünk kell a test energiapályáit, ahogy azokat a hagyományos kínai orvostudomány is leírja. Abban az esetben, ha az energiapályán a diszharmónia jelei mutatkoznak, akkor pl. a fájdalom nemcsak annál a szervnél jelentkezik, amelynek az adott energiapálya megfelel, hanem a pálya egész vonalán. Amennyiben mélyrehatóan megismerkednek az energiapályák létezésével, akkor nem lepődnek meg azon, hogy az egy adott szervvel összefüggő problémák teljesen máshol és máshogyan jelennek meg, mint ahogyan azt várnánk.
A tüdő és a máj között – amely szervek az epehólyag párszervei – kapcsolat áll fenn. Amennyiben valakinek az epéjével van problémája, amely a máj párszerve, annak először a tüdejével kellene foglalkoznia.
És fordítva.
Veseproblémák esetében is a májra kell összpontosítanunk. A máj és a vese a szervezet egyfajta akkumulátora, ahol a máj jelenti a + pólust, a vese pedig a – pólust. Ezenkívül pedig a szóban forgó két szerv jelenti az alappillért a szervezet méregtelenítése során. Májkárosodáskor a vese növeli az aktivitását, mert a méregtelenítés mértékét fenn kell tartani annak érdekében, hogy a testet ne árasszák el a káros anyagok.
Ez a folyamat fordítva is igaz.
Nem feledkezhetünk meg a petefészek és a mellmirigyek (átlós kapcsolat) közti összefüggésről sem. A petefészek elégtelen működése csomók kialakulását idézheti elő.
Fontos kapcsolat működik a nemi szervek és az ember pszichéje között, természetes módon a nemi szervekkel kapcsolatos bármilyen probléma negatívan hat az ember lelki életére.
Amennyiben azt szeretné, hogy bőre tiszta legyen, és egyáltalán szép, ápolt külseje legyen, akkor a klasszikus kozmetikumok felhasználhatók az ápolás kiegészítőjeként, ám igazi sikereket csak akkor érhet el, ha a belső szervei, főleg a mája és veséje helyesen mőködik.
A radicionális kínai orvostudomány azzal a gondolattal dolgozik, hogy az energia pályákon keresztül a testben energia (csí) áramlik, és ez a szervek tápanyagának egyik összetevője.
Ezek a pályák a meridián elnevezést kapták, mert hosszanti folyásuk a földgömbön levő délkörökre (meridiánokra) hasonlít. Tizenkét pár meridián létezik (tizenkettô a test bal oldalán és tizenkettő a jobb oldalán), és ezen kívül két nem páros meridián található az emberi testben.
Mindegyik meridián a test felszínén és belsejében halad végig, és a felszínen haladó meridiánok energiája akupunktúrás pontokban koncentrálódik.
Megj.: A meridiánok kitérőit szaggatott vonallal jelöltük.
MERIDIÁNOK
A TÜDŐ MERIDIÁNJA
4. ábra – A tüdő meridiánja
A MERIDIÁN ÚTJA:

A törzs belsejében a középső melegítő területén kezdődik, innen vezet le a vastagbélhez, majd vissza a gyomorhoz, a gyomor bejáratához, s a rekeszizmon keresztül a tüdőbe. Innen fel a légcsőhöz és a torokhoz, a torokból rézsútosan a hónaljba, innen a felkar és az alkar belső oldalán futva a hüvelykujj hegyében végződik. A tüdő pályájának egy kitérője van, amely kb. a csukló mögött válik szét, a mutatóujj hegyén keresztül folytatódik a körömágy alapjának belső oldalán a vastagbél pályájának 1. pontjáig. Ez az ág kereszteződik a vastagbél pályájával.
AZ ENERGIAZAVAR FIZIKAI MEGNYILVÁNULÁSAI:
A tüdő egyes funkcióival függnek össze. Tipikus megnyilvánulások a légzési nehézségek, köhögés, asztma, fojtottság- és telítettségérzet a mellkasban, a kulcscsont gödrében jelentkező fájdalmak, torokfájás, hidegrázás, láz izzadással és anélkül, csökkent ellenállóképesség a hideggel és a fertőzésekkel szemben, de a szívritmuszavar, a csukló és a végtagok fájdalmai, vizelési problémák, egyes ekcémák, kiütések a bőrön, száraz és durva bőr, a szőrzet elvesztése is.
AZ ENERGIAZAVAR PSZICHÉS MEGNYILVÁNULÁSAI:
Emocionális fásultság, depresszió, melankólia, kisebbrenduségi érzés.
JELEN PÁLYA HARMONIZÁLÁSÁRA ALKALMAS ENERGY KÉSZÍTMÉNY:
Vironal – Droserin
A LÉP MERIDIÁNJA
A MERIDIÁN ÚTJA

A nagylábujj végén kezdődik, a láb belső oldalán vezet végig a boka belső oldalán át, a lábszáron keresztül a térdig, majd a combon keresztül folytatódik a lágyékba, s a hasüregbe lépve összekapcsolódik a léppel. Tovább a gyomron keresztül vezet, majd a rekeszizmon át a nyelőcsőhöz, hozzákapcsolódik a nyelvgyökhöz, majd alatta szétválik. Egyik ága elválik a gyomorban, és a rekeszizmon áthaladva belép a szívbe.
AZ ENERGIAZAVAR FIZIKAI MEGNYILVÁNULÁSAI:
Nyelvgyök keményedése, evés utáni hányáskényszer, gyomorfájás, felfúvódás, böfögés, cukorbetegség, heves fájdalom a szív alatt, ritka széklet és hasmenés az elégtelen kiürülés érzetével, a víz elzáródása a szervezetben, kiegyensúlyozott alvásra való képtelenség, nehézségek hosszabb időn keresztül való álldogálás esetén, duzzanatok a comb és a térd belső felén, a végtagok hidegsége, a hüvelykujj nehéz mozgathatósága a lábon, energiahiány, vízszeru váladék az orrból, torokból, szájból ill.más nyálkahártyából, anémia, az erek rugalmatlansága, vérzékenység, véraláfutások.
AZ ENERGIAZAVAR PSZICHÉS MEGNYILVÁNULÁSAI:
Zavaros, nehézkes, lassú gondolkodás, szétszórtság, emlékezetzavar, elillanó gondolatok és kényszerképzetek, kényszercselekedetek, dogmatizmus, túlfutött gondoskodás és önsajnálat, szorongásos állapotok, bánat, gyökértelenség érzése – az ember nehezen szokja meg az új környezetet.
JELEN PÁLYA HARMONIZÁLÁSÁRA ALKALMAS ENERGY KÉSZÍTMÉNY:
Vironal – Droserin
5. ábra – A lép meridiánja
A MÁJ MERIDIÁNJA
A MERIDIÁN ÚTJA

A lábhüvelykujj külső körmétől a lábfejen keresztül a boka belső oldaláig vezet, itt keresztezi a lép meridiánját, majd a lábszár és a comb belső oldalán a lágyékig vezet, ahol körülfogja a külső nemi szerveket, majd a has alsó részén vezet, és a szabad borda alatti oldalra fordul. A következő szakasza, ahogy néhány forrás is idézi, össze van kötve a gyomorral, májjal és az epével. Valószínuleg egy belső elágazásról van szó.
A májtól a törzs belső felén folytatódik a rekeszizmon keresztül, a bordák alatt a torokig, a garat után az orrüregbe lép, ezen keresztül a szemidegig, felvezet a fejtetőig, ahol összekapcsolódik az ellenőrző csatornával. A szemidegtől kezdve egyik ága a száj szögletéhez vezet, és belülről körülfogja az ajkat. Az utolsó rövidebb ága a májból indul, áthalad a rekeszizmon, majd a tüdőben szétágazik, néhány forrás szerint azonban folytatódik egészen a gyomorig és a középső melegítőig.
AZ ENERGIAZAVAR FIZIKAI MEGNYILVÁNULÁSAI:
A máj muködésével kapcsolatos megbetegedéseken kívül ezzel a pályával kapcsolatosak a lokális zavarok, pl. a nők alhasán előforduló daganatok, a törzs előrehajtásával és hátrahajtásával kapcsolatos nehézségek, derék- és hátfájás, fejfájás, fülzúgás, homályos látás, szemszárazság, a bordák alatti telítettség érzése, hányás, székrekedés, hasmenés, emésztési zavarok, bevizelés vagy épp ellenkezőleg a vizelet elzáródása, fokozott fáradékonyság. Izomgörcsök a pálya vonalán. A kötőszövet és az ízületek inainak megbetegedései. Az arc száraz és porszínű. Puha, gyenge, töredezett körmök, fénytelen haj.
AZ ENERGIAZAVAR PSZICHÉS MEGNYILVÁNULÁSAI:
Túlfokozott önkontroll, gyenge önirányítás érzése, kiegyensúlyozatlan viselkedés és emóciók, dühkitörések, harag, lobbanékonyság, fokozott ingerültség, túlérzékenység hangokra, ízekre, szagokra, frusztráltság, gyenge gondolkodáskészség, túlterheltség érzése kikapcsolódásra való képtelenséggel, túl nagy tervek.
JELEN PÁLYA HARMONIZÁLÁSÁRA ALKALMAS ENERGY KÉSZÍTMÉNY:
Regalen – Protektin
6. ábra – A máj meridiánja
AZ EPEHÓLYAG MERIDIÁNJA
A MERIDIÁN ÚTJA:
A külső szemzugtól ívben emelkedik a fejtetőig, lehajlik a fül mögé, onnan a tarkó oldalsó részén a vállig, majd a kulcscsont feletti gödörig és a törzs oldalán lefelé a kislábujjig.
A szemzugtól indul egy másik ága egészen az alsó állkapocsig, összekapcsolódik a hármasmelegítő energiapályájával, és az arccsonton keresztül visszatér a szemhez. Az egész pálya útja nagyon bonyolult.
AZ ENERGIAZAVAR FIZIKAI MEGNYILVÁNULÁSAI:
Epeproblémák, epekövek, keseru szájíz, bordák alatti fájdalom, gyakori sóhajtozás, a bőr kiszáradása, bágyadt arcszín, a felszínen hiányzik a zsírosság és a nedvesség, emelkedő melegségérzet a lábikra és a láb belső oldalán. Előfordul, hogy hatással van a csontok állapotára, akkor is, ha ez a vese feladata.
Fejfájás a homlok területén és a szájzugnál, a torok és a váll keményedése, a kulcscsont feletti gödör és a hónalj fájdalmas duzzanatai, csomós gyulladások a hónaljban és a nyakon, fokozott izzadás, láz vagy hideglelés, külső ízületi fájdalmak a pálya egész vonalán, a bordákon, a csípőn, a térden, bokán, a kislábujj melletti ujj nehéz mozgathatósága.
AZ ENERGIAZAVAR PSZICHÉS MEGNYILVÁNULÁSAI:
Alkotókészség hiánya, döntésképtelenség, ködös gondolkodás, élettervek megvalósítására való képtelenség, részletek iránti fokozott figyelem, kicsinyesség, túlfokozott felelősségérzet, krónikus elégedetlenség, türelmetlenség, állandó lobbanékonyság.
JELEN PÁLYA HARMONIZÁLÁSÁRA ALKALMAS ENERGY KÉSZÍTMÉNY:
Regalen – Protektin
7. ábra – Az epehólyag meridiánja

A HÁRMASMELEGÍTő MERIDIÁNJA
A MERIDIÁN ÚTJA:
A gyűrűsújj körmének külső oldalán kezdődik, innen folytatódik az alkar külső oldalán, a könyökön keresztül az orsócsont és a singcsont ízülete közé, tovább a felkar külső oldalának közepén a vállhoz, innen a lapocka felett a 7. nyakcsigolyához, onnan a trapézizmon át a kulcscsont fölötti gödörbe, majd a szegycsontra, a szívburokba lépve pedig szétágazik a hármasmelegítőn keresztül. A mellkas közepéről indul egy másik ága, amely felfelé a kulcscsont feletti gödrön keresztül a torokig és a fülig halad, majd lefelé az alsó állkapocsig, ahonnan visszatér a szem alá. A fül mögött még egy ága elválik, amely bemegy a fülbe, majd a külső szemzugig halad.
AZ ENERGIAZAVAR FIZIKAI MEGNYILVÁNULÁSAI:
Nagyothallás, fülzúgás, fájdalmas torokgyulladás, izzadás, a test hőszabályozási zavarai, keringési elégtelenség, a nyirokrendszer muködésének zavarai, csökkent immunreakciók, allergiák, folyadék- és salakanyag-felgyülemlés a szervezetben, duzzanatok a meridián mentén, a külső szemzug fájdalmai, duzzanat az arcon a járomcsont környékén, fül mögötti fájdalmak és a váll külső oldalán, a felkar, a kar és az alkar környékén, a gyurusujj használatának képtelensége.
AZ ENERGIAZAVAR PSZICHÉS MEGNYILVÁNULÁSAI:
Kevés kedvesség a társadalmi kapcsolatokban, túlzott gondoskodás önmagáról és a közeli családtagokról.
JELEN PÁLYA HARMONIZÁLÁSÁRA ALKALMAS ENERGY KÉSZÍTMÉNY:
Regalen – Protektin
Gynex – Cytovital
Korolen – Ruticelit
8. ábra – A hármasmelegítő meridiánja

A VESE MERIDIÁN ÚTJA:

A pálya a láb kisujja alatt kezdődik, majd átlósan keresztülhalad a talpon a talphajlat közepére, onnan ferdén felfelé a belső boka mögé, a lábszár és a térdgödör belső oldalán, a comb belső hátulsó részén haladva fut a gerincoszlophoz, innen a veséhez, majd a húgyhólyagba. Egyenes vonala a veséből felefelé vezet a májhoz és a rekeszizomhoz, bemegy a tüdőbe, majd hosszában a torkon, és a nyelvgyökben végződik. Másik ága a tüdőből indul, majd a szívbe vezet, és a mellkas közepén összegyűlik.
AZ ENERGIAZAVAR FIZIKAI MEGNYILVÁNULÁSAI:
Minden vesemuködéssel kapcsolatos betegség, étvágytalanság, az arc sötétes elváltozása, átnedvesedett szemhéj, szem alatti duzzanatok, pattanások, ekcémák, tenyér szárazsága, véres nyálka kiköhögése, sípoló légzés és levegő utáni kapkodás, melegségérzet a szájban, száraz nyelv, torokgyulladás, mandulagyulladás, sárgaság, álláskényszer, amint az ember leül, homályos látás, ritmuszavar, szívfájás, fájdalomérzet a lábak keményedéseinél és hidegségérzet egészen a csontig, fáradtság, gyakori pihenés iránti igény, problémák szexuális és hormonális téren, terméketlenség, vetélés, elkésett fejlődés, krónikus fáradtság, fájdalom és érzékenység a csípőn, ágyékban, a térd belső oldalán, combon, lábikrán, bokán, esetleg duzzanatokkal kiegészítve, égető fájdalom a talpon, fájdalomérzet az egész pálya vonalán, hallás- és egyensúlyzavar, törékeny csontok, fogszuvasodás, az alsó végtagok ellankadása, elernyedése.
AZ ENERGIAZAVAR PSZICHÉS MEGNYILVÁNULÁSAI:
Lelki nyugtalanság, döntésképtelenség, határozatlanság, kapcsolatteremtési zavarok, türelmetlenség, cinizmus, gyanakvás, feledékenység, motivációhiány, kilátástalanságérzés, lehangoltság és bánat, fóbiák, félelemérzetek, rettegés.
JELEN PÁLYA HARMONIZÁLÁSÁRA ALKALMAS ENERGY KÉSZÍTMÉNY:
Renol – ArtriN
A HÚGYHÓLYAG MERIDIÁNJA
10. ábra – A húgyhólyag meridiánja
A MERIDIÁN ÚTJA:

A leghosszabb és legbonyolultabb pálya, a belső szemzugban kezdődik, merőlegesen felfelé tart a homlokon át a fejtetőre, ahonnan vannak kitérői a fülbe és az agyba. Innen a tarkóra, a tarkóizomra halad, itt kettéválik a két vállra. A belső válltól a gerinc mellett vezet lefelé a keresztcsontig. A derék környékén kapcsolódik a vesével és a húgyhólyaggal.
A deréktól lefelé a következő ága a farcsontig vezet, az ülőizmon keresztül a comb hátsó részén középen halad lefelé a térdhajlatig. A külső válltól a tarkón keresztül a lapocka felső belső széléig vezet, majd a keresztcsontig. Tovább az ülőizmon át a csípőizomig, majd a térdhajlatig. Itt a két váll összeér, s középen a lábikra hátsó részén a boka körül egészen a talp belső részéig halad, majd a kisujj körménél végződik.
AZ ENERGIAZAVAR FIZIKAI MEGNYILVÁNULÁSAI:
Kisugárzó fejfájás az agyba és az összenőtt fonticulus területére, szemkinyomódás érzése a fejből, tarkó meghúzására emlékeztető fájdalmak, a hátgerinc fájdalmai és merevedései, a tarkó, hátgerinc, derék, ülőizmok, térd, lábikra és sarok hátsó részének környékén jelentkező fájdalmak, kiegyensúlyozatlanság érzése a derék körül, csomók jelentkezése a térdhajlatban, hemorroidok, aranyér, lázas állapotok hidegleléssel, lelki zavarok tévelygéssel, tébollyal, rohammal, melyeket eszméletvesztés, könnyezés, híg nyálkakitörések ill. inkontinencia és gyakori vizelés, a vizelet elzáródása, prosztatanagyobbodás, csontbetegségek kísérnek. Artritiszek, osteoporózis, korai hajhullás, a haj szürkülése és fényvesztése, fogszuvasodás, hallászavarok, a kislábujj mozgékonyságának elvesztése, elégtelen íntáplálás a testben, a végtagokban fájdalmas hidegségérzet.
AZ ENERGIAZAVAR PSZICHÉS MEGNYILVÁNULÁSAI:
Nyugtalanság, félénkség, bátortalanság, kíméletlenség, könnyelmuség, hanyagság, az autonóm idegrendszer hiperaktivitása, stressz a lazítás teljes hiányával,ijedtséggel, rémülettel.
JELEN PÁLYA HARMONIZÁLÁSÁRA ALKALMAS ENERGY KÉSZÍTMÉNY:
Renol – Artrin
BEFOGADÓ MERIDIÁN
A MERIDIÁN ÚTJA:

Két ága van, az első a törzs alsó részétől felfelé a torkon át az állig, az állkapocs alá, végül villaszeruen a két szem alá vezet. A belső ága a farcsonthoz vezet, majd a hátgerinc vonalán felfelé, de e pálya végződése nem egyértelmű.
AZ ENERGIAZAVAR FIZIKAI MEGNYILVÁNULÁSAI:
Nőknél – menstruációs zavarok, mellek fájdalmai, folyások, vetélésre való hajlam, lerakódás kialakulása az alhasban. Férfiaknál – a pálya funkciója sérv kialakulásával van összefüggésben. Mindkét nemnél – terméketlenség, hasmenés, székrekedés, vizelési problémák, vérhányás, köhögés, fogfájás és fájdalom a torokban, fájdalmak a törzs elülső részének központi vonalán.
AZ ENERGIAZAVAR PSZICHÉS MEGNYILVÁNULÁSAI:
Emocionális labilitás, frigiditás, lámpaláz, idegesség, beszédzavar, dadogás, gyenge akaraterő.
JELEN PÁLYA HARMONIZÁLÁSÁRA ALKALMAS ENERGY KÉSZÍTMÉNY:
Gynex – Cytovital
A SZÍV MERIDIÁNJA
A MERIDIÁN ÚTJA:

A szívben kezdődik, innen három irányba halad. Az első ág lefelé vezet a vékonybélbe, a második felfelé a garaton át a szemig, és a harmadik a tüdőn keresztül a hónaljba, innen a kéz irányába, majd a kisujj hegyén végződik.
AZ ENERGIAZAVAR FIZIKAI MEGNYILVÁNULÁSAI:
A szívműködéssel kapcsolatos beteg állapotok, továbbá azokkal a szervekkel ill. helyekkel kapcsolatosak, amelyeken az energiapálya áthalad; szívdobogás, gyakori pirulás (kipirosodás), éjjeli izzadás, kis megerőltetés utáni izzadás, sápadtság, színtelen tenyér és talp, érzékenység a hidegre és a melegre, szárazság a torokban, szomjúság, szívfájás, fájdalom a bordák alatt és a kéz belső felén, hidegérzet növekedése a kézben, melegségérzet a tenyéren, a szemfehérje sárgulása.
AZ ENERGIAZAVAR PSZICHÉS MEGNYILVÁNULÁSAI:
Empátia hiánya, lelki nyugtalanság, érzelmi labilitás, túlzott érzelemkitörések, hisztéria, beszédzavarok, kommunikációs készség hiánya, emlékezetzavarok, feledékenység, szórakozottság, alvászavarok, nyomasztó álmok, viselkedészavarok.
JELEN PÁLYA HARMONIZÁLÁSÁRA ALKALMAS ENERGY KÉSZÍTMÉNY:
Korolen – Ruticelit
A VASTAGBÉL MERIDIÁNJA
A MERIDIÁN ÚTJA:

A mutatóujj körömágyának belső oldalán kezdődik, majd felfelé halad az ujjon, a mutatóujj és a hüvelykujj közti íven folytatja útját, a hüvelykujjat tartó inak között, majd végig az alkar élén a könyökhajlatig vezet és onnan a bicepsz külső oldalán a vállba fut. A pályának van egy elágazása, amely a vállból a trapéz izmon keresztül a lapockáig és haránt irányban a tarkóba, a hetedik nyakcsigolyához fut, ahonnan is ismét a trapéz izmon keresztül visszatér a kulcscsont feletti mélyedésbe, és egy újabb elágazást indít a tüdőbe, valamint a rekeszizmon keresztül le a vastagbélbe.
AZ ENERGIAZAVAR FIZIKAI MEGNYILVÁNULÁSAI:
Fogfájás, mandulák feldagadásával is kísért garatduzzadás, torokgyulladás, felkar- és hasfájás, szemfehérje besárgulása, szárazság érzet a szemben, ritka orrváladék folyása és orrvérzés, garat-blokkolás szindrómája, a mutatóujj mozgásképtelensége vagy nehéz hajlíthatósága.
AZ ENERGIAZAVAR PSZICHÉS MEGNYILVÁNULÁSAI:
A pálya diszharmóniája titkolózást, a már átélt, de már nem aktuális érzelmek, érzések elfojtását idézheti elő. Érzelmi szinten problémák merülhetnek fel az ajándékozás és elfogadás aktusával kapcsolatban, valamint az ebből kiinduló érzéssel kapcsolatban, miszerint az illetőt nem értékelik eléggé, esetleg úgy érzi, hogy kihasználják, és ez nem látható belső depresszió kialakulásához vezethet.
JELEN PÁLYA HARMONIZÁLÁSÁRA ALKALMAS ENERGY KÉSZÍTMÉNY:
Vironal – Droserin
A VÉKONYBÉL MERIDIJÁNJA
A MERIDIÁN ÚTJA:

A kisujj csúcsának külső részén kezdődik, innen a kisujj külső élén, valamint a tenyér külső élén keresztül a csuklóba vezet, ahonnan a singcsont alsó élén végigfutva a könyökbe, az ízületi nyúlványok közé érkezik. Majd a felkar külső, hátsó részén át a váll hátsó részébe jut, ahonnan is a lapockán, valamint a trapéz izmon keresztül a 7. nyakcsigolya alá fut be. Innen előrefelé halad a kulcscsont feletti mélyedésbe, ahol is kettéágazik, két egymással teljesen ellentétes irányba:
a kötőszöveten keresztül lefelé vezet a szívbe, a gyomorba és a vékonybélbe; felfelé pedig a garat oldalán halad végig az alsó állkapcson keresztül a járomcsontra, valamint a belső szemüreghez, ahol is a fül felé fordul, majd belefut. Az alsó állkapocstól indul még egy rövid oldalága, amely az arcon keresztül a belső szemüregbe fut, ahol összekötődik a húgyhólyag pályájával.
AZ ENERGIAZAVAR FIZIKAI MEGNYILVÁNULÁSAI:
Torokfájás, váll- és felkar-fájdalom, feszítő fájdalom az alhasban, a testnedvek termelésével és elosztásával kapcsolatos problémák, illetve az erre utaló szindrómák, mint például a szemfehérje besárgulása, továbbá fülzúgás, siketség, tarkó- és vállfájás.
AZ ENERGIAZAVAR PSZICHÉS MEGNYILVÁNULÁSAI:
A pálya diszharmóniája az érzelmek problémás elemzésében és feldolgozásában nyilvánul meg: túlzott kritizálás, kritikátlanság az elemzésben, saját érzelmek átértékelésének képtelensége. A háttérben a létezés elvesztése miatti félelem húzódik. Az illető úgy érzi, hogy nem képes előnyt kovácsolni a saját tevékenységéből, rugalmatlan, úgy érzi, hogy nem képes meghatározni a saját határait, könnyelmu, túlértékeli a saját lehetőségeit, mások kárára bővíti a saját határait, ingerlékeny s a háttérben a központi idegrendszer károsodása is megbújhat [epilepszia, illetőleg epileptiformis (epilepsziaszeru) állapotok].
JELEN PÁLYA HARM
ONIZÁLÁSÁRA ALKALMAS ENERGY KÉSZÍTMÉNY:
Korolen – Ruticelit
SZÍVBUROK (KERINGÉSI-NEMI) MERIDIÁNJA
A MERIDIÁN ÚTJA:

A mellkas közepén kezdődik, keresztül halad a szívburkon, majd a rekeszizmon át lefelé halad és ”találkozik” a hármasmelegítő pályájával. A pálya felszíni ága a melltől a mellkas oldalához fut, három hüvelykkel a hónalj alatt visszafordul, és ismét felfelé veszi az irányt a hónaljba, és innen a kéz belső oldalának közepén át a bicepszen keresztül a könyökhajlatba jut, majd az alkaron át a tenyérbe fut, egészen a középső ujj végéig. A tenyér közepén oldalág fut ki belőle, amely a gyurusujj csúcsán végződik.
AZ ENERGIAZAVAR FIZIKAI MEGNYILVÁNULÁSAI:
Görcsös fájdalmak az alkar belső oldalán és a könyökhajlatban, szívproblémák, amelyek telítettség érzésében vagy erős szívdobogásban nyilvánulnak meg, forróság érzése a tenyérben, arcpirosodás és a szemfehérje sárgává válása.
AZ ENERGIAZAVAR PSZICHÉS MEGNYILVÁNULÁSAI:
Szakadatlan hangos nevetésre való hajlam, lelki nyugtalanság
JELEN PÁLYA HARMONIZÁLÁSÁRA ALKALMAS ENERGY KÉSZÍTMÉNY:
Korolen – Ruticelit
GYOMOR MERIDIÁNJA
A MERIDIÁN ÚTJA:

Az orrlyukak melletti mélyedésből indul, innen az orrgyökérhez, majd a szemüreghez halad, ahol összekapcsolódik a húgyhólyag pályájával. Majd befordul a szemhéj alsó részének közepére, innen lefelé halad tovább az arccsont alá, majd az orr alá száll, és éles szögben behajlik, majd a felső ajakkal párhuzamosan halad a szájüreghez.
Innen az áll vonalán halad végig az állkapocsszöghöz, amelyből merőlegesen lép ki felfelé a fül előtt egészen a homloküregig, ahonnan a haj vonala mentén a homlok felső szélének közepéig fut. A pálya elágazása az állkapocsból a nyak elülső oldalán, az ütőér mentén a kulcscsont belső végéhez jut, majd fölötte vízszintesen a kulcscsont feletti mélyedésbe fut, ahonnan a rekeszizmon át lefelé halad a gyomorba és a kötőszöveten keresztül a léphez. A fő külső ág a mellizmon keresztül leereszkedik a mellbimbóhoz, majd megtörik, befelé indul a bordák széléhez, és a köldök mindkét oldaláról a hasüregen át elindul a csípőterületekig. Itt hozzákapcsolódik egy következő belső ág, amely a gyomorvégből indul ki, és a hason át a csípőbe vezet.
A pálya a csípőből tovább halad lefelé a csípőízületen keresztül a comb négyfejű izmára, majd a térdre, innen a sípcsont külső éle melletti vádli-izom elülső oldalára, a lábközépre majd végül a második lábujj végére fut.
AZ ENERGIAZAVAR FIZIKAI MEGNYILVÁNULÁSAI:
Felfúvódás, rossz emésztés, hőszabályozásban jelentkező problémák, hideg kisugárzása a lábba, magas láz és félrebeszélés, fájdalmas torok-duzzanatok és térd-dagadások, a pálya mentén az alsó végtagok fájdalma.
AZ ENERGIAZAVAR PSZICHÉS MEGNYILVÁNULÁSAI:
Az illető személy képtelenné válik a szeretet, valamint környezete elfogadására, másrészről viszont a diszharmónia túlérzékenységet idézhet elő az érzelmi hatásokkal szemben, gondterheltség – vagy épp ellenkezőleg – közönyösség, elkeseredettség, túlzott hallgatás, felületesség, haragkitörések.
JELEN PÁLYA HARMONIZÁLÁSÁRA ALKALMAS ENERGY KÉSZÍTMÉNY:
Gynex – Cytovital
A KORMÁNYZÓ MERIDIÁN

A MERIDIÁN ÚTJA:
Ez a központi pálya gyakorlatilag hatással van az egész szervezet működésére. A törzs alsó részén kezdődik, és négy fő ága van. Az első az alhas területéről a farcsonton keresztül, a tarkón át a fejtetőig halad, belép az agyba és a homlok közepén az orr gátja alá a felső metszőfogig vezet. A második ág az alhasból a külső nemi szerveken át a farcsonthoz vezet, itt találkozik a vese és a húgyhólyag pályájával, ezekkel együtt halad a hátgerinchez, és fent kilép a vesékbe. A harmadik az alhasból a köldökön és a szíven keresztül a torokba vezet, majd átmegy az alsó állkapcson, körülfogja az ajkakat, s innen kétfelé válva vezet kétfelé a bal és a jobb szemhez. A negyedik ág a húgyhólyag pályájával együtt kezdődik a belső szemzugnál, innen két párhuzamos vonalon a homlokon át a fejtetőig vezet, ahol a két ág összekapcsolódik, és közösen lépnek az agyba, és hátul egészen a tarkó közepéig, majd a lapocka felett szétválnak a széleken, majd újra közösen a hátgerinc hosszában a derék felé haladnak, ahol belépnek a törzs belső részébe, majd a vesékbe.
AZ ENERGIAZAVAR FIZIKAI MEGNYILVÁNULÁSAI:
Idegrendszeri zavarok, görcsös rohamok – epilepszia, az alhasból a szív irányába sugárzó fájdalmak, vizelési problémák, hemorroidok, szárazság a torokban, terméketlenség, görcsös merevség a hátban, ájulás, kiürülésre való képtelenség és sérv kialakulása, vitalitás hiánya, szexuális zavarok, hátfájások.
AZ ENERGIAZAVAR PSZICHÉS MEGNYILVÁNULÁSAI:
Alkotókészség hiánya, önállótlanság, az élettervek gyakorlati megvalósításának hiánya, ködös gondolatok, a részletekbe való beleveszés, túlzott felelősségérzet.
JELEN PÁLYA HARMONIZÁLÁSÁRA ALKALMAS ENERGY KÉSZÍTMÉNY:
Korolen – Ruticelit
PÉLDÁK:
A vesék, valamint a vesék pályáján áramló energiamennyiség befolyással van a haj, a fogak, a csontok minőségére, illetve a nyirokrendszer tevékenységére. Ezért mielőtt két kézzel kapna a ”javasolt” samponok után, vegye inkább elő a Renolt, amely aktivizálja a vesetevékenységet. Elégtelen vesemuködéskor elváltozások jelentkezhetnek a térd és a nagy lábujj belső felén, mert erre halad el a vese energia pályája. Köszvény esetében éppen a nagy lábujjnál figyelhetők meg változások, ezért a szóban forgó egészségügyi probléma esetében épp a vesemuködést kellene megerősítenünk.
Abban az esetben, ha a fül vagy a halánték környékén fáj a fejünk vagy fájdalmat érzünk a hajtöveknél, amikor végigsimítunk a hajunkon, akkor az okokat nem a fejnél, hanem az epehólyagnál kell keresnünk. Hasonlóképpen a szem körüli duzzanatok okát is az elégtelen vesemuködésnél kell keresni. Azok, akiknek egy bizonyos szervvel kapcsolatban merülnek fel problémái, egy sor apró tünetet, ill. fájdalmat jelölnek meg azokon a helyeken, amelyeken az illető szerv energiapályája áthalad. Ezért nem meglepő, ha a beteg, aki szívinfarktuson esik át, orvosának az összes olyan tünetet felsorolja, amelyek a szív pályájának zavarával összefüggenek, pl. egészen a bal kéz kisujjáig kisugárzó fájdalmat ír le.
Olvassuk el a szív pályájának leírását a 20. oldalon, ahol minden olyan testi és pszichés probléma fel van tüntetve, amely e pálya diszharmóniája esetén jelentkezhet. Az infarktusos beteg az itt felsorolt tünetek nagy részét említeni fogja.

„Az egészség tudatos választás kérdése.”
CSAKRÁK

Ahogyan a fizikai test ellenőrzésében és szabályozásában fontos szerepük van a belső elválasztású mirigyeknek, úgy az energetikai rendszer ellenőrzéséhez és szabályozásához fontosak az energiaközpontok, az ún. csakrák. Az egészséges testben az energiaközpont egy spirált alkot, amely bizonyos sebességgel forog, és lehetővé teszi az energia szabad áramlását a belső elválasztású mirigy rendszeren keresztül – balra (az óramutató járásával ellenkező irányba) forog, ha a test bizonyos része, melyet a csakra lát el energiával, élénkítést igényel vagy jobbra forog (az óramutatóval megegyező irányba), ha a terület aktivitását csökkenteni, fékezni kell.
Ez az életenergia átáramlik valamennyi energiaközponton, és mindig alulról felfelé, a gerinc mentén halad. A hat csakra energiája végül egy hetedik csakrában egyesül, amely a fejtetőn található. Ha a forgás lassul, az energia áramlása is lassúbb lesz, ill. blokkolódik. Következménye az egészségi állapot romlása és az öregedés.
A BELSÖELVÁLASZTÁSÚ MIRIGYEK
ÉS A CSAKRÁK KÖZÖTTI KAPCSOLAT

REFLEXZÓNÁK
- ábra – Reflexzónák a talpon

Több, mint érdekes, hogy az energia körforgásával szorosan összekapcsolódó hét csakra pozíciója a testben nagyjából megegyezik az endokrin mirigyek elhelyezkedésével. Minden endokrin mirigy fontos szerepet tölt be a szervezet muködésében, és a hormonok segítségével biztosítja a sejtek helyes működését.
Az endokrin mirigyek váladékai közvetlenül a vérbe ürülnek, ahonnan megtalálják maguknak az utat a különböző szervekhez, amelyeket élénkítenek vagy csillapítanak, esetleg más módon befolyásolják azok tevékenységét. Jó egészségi állapot esetében az endokrin mirigyek teljes harmóniában dolgoznak. Elég belenézni egy orvosi könyvbe, ahol részletes leírást találunk a hormonrendszer egyes funkcióiról, azonnal látszik, milyen fontos, hogy a szóban forgó rendszer megfelelőképpen muködjön.
Abban az esetben, ha a hét energiaközpont közül az egyik centrum károsodást szenved, akkor a hozzátartozó mirigy, valamint a szervezet ahhoz tartozó területei és funkciói is megsérülnek, vagyis betegség jelét mutatják. Ráadásul, ha felborul a csakrákban levő energia egyensúlya, akkor az erős befolyással bír az ember érzelmeire és hangulatára.
Az egészséget és az erőt az energiaspirál megfelelő fordulatszámának elérésével nyerheti vissza a szervezet. Az energia megújulásához hozzájárulnak a légző gyakorlatok, a mozgás (nem monoton), a relaxáció, a meditáció, az étkezés (amely megfelelő az embernek) és a harmonizáló ENERGY készítmények.
„Annak megtanulása, hogyan legyünk egészségesek, ugyanolyan fontos, mint bármely más képesség kifejlesztése.”
Csakúgy, mint a test valamennyi szervének, a csakráknak is – mind a hétnek, megvan a maga reflexzónája, méghozzá a talpon (lásd 19. sz. ábra). A szervek reflexzónái a test különböző részein találhatók, ott ahol az idegvégződések is (pl. kéz, arc, fül, fej), és ahol huen tükröződik a szervezet adott részeinek egészségügyi állapota. Ha a legkisebb és legtávolabbi felületre hatást fejtünk ki, pozitívan vagy negatívan befolyásolhatjuk az egyes szervek muködését.
A fent leírt ismeretekből indul ki az egyik legrégebbi természetgyógyászati módszer is, amelyet reflexív terápiának (reflexológiának, akupresszúrának) nevezünk. A reflexológiát csakúgy, mint az akupunktúrát már i.e. 5000 körüli időkben is ismerték. Ez a módszer, amely a reflexzónákra kifejtett nyomással, illetve azok masszírozásával ér el eredményeket, nem csupán terápiai alkalmazásra, de viszonylag megbízható diagnosztizálásra is alkalmas.
Diagnosztizálás közben nyomást fejtünk ki a károsodott szerv reflexzónájának felületére, és mivel ez általában nem egy kellemes eljárás, a fájdalom REFLEXZÓNÁK intenzitásából következtethetünk a betegség súlyosságára. A fájdalomérzet folyamatos csillapodása ezzel szemben állapotjavulást jelez, ami a terápia helyességét bizonyítja.
A reflexív terápia során pontosan irányítható az általunk kifejtett hatás, és nem csupán az adott szervre vonatkozólag, de annak bizonyos részeire is. Ennél a módszernél a hatás azonnali, aminek óriási szerepe van a fájdalomcsillapítás, az akut problémák kezelése vagy az elsősegély-nyújtás esetében. Amennyiben a reflexzónák masszírozása közben az Energy krémjeit alkalmazzuk, természetesen szinergetikus hatást érünk el. A hatékonyságot azzal is növelhetjük, hogy a zónákra elsősorban akkor hatunk, amikor az adott meridián aktív fázisban van, s ezt a szervóra segítségével állapíthatjuk meg.
19. ábra – A csakrák reflexzónáinak illusztrációs ábrája

Csakúgy, mint a test valamennyi szervének, a csakráknak is – mind a hétnek, megvan a maga reflexzónája, méghozzá a talpon (lásd 19. sz. ábra). A szervek reflexzónái a test különböző részein találhatók, ott ahol az idegvégződések is(pl. kéz, arc, fül, fej), és ahol huen tükröződik a szervezet adott részeinek egészségügyi állapota. Ha a legkisebb és legtávolabbi felületre hatást fejtünk ki, pozitívan vagy negatívan befolyásolhatjuk az egyes szervek muködését.
A fent leírt ismeretekből indul ki az egyik legrégebbi természetgyógyászati módszer is, amelyet reflexív terápiának (reflexológiának, akupresszúrának) nevezünk. A reflexológiát csakúgy, mint az akupunktúrát már i.e. 5000 körüli időkben is ismerték. Ez a módszer, amely a reflexzónákra kifejtett nyomással, illetve azok masszírozásával ér el eredményeket, nem csupán terápiai alkalmazásra, de viszonylag megbízható diagnosztizálásra is alkalmas.
Diagnosztizálás közben nyomást fejtünk ki a károsodott szerv reflexzónájának felületére, és mivel ez általában nem egy kellemes eljárás, a fájdalom
REFLEXZÓNÁK
intenzitásából következtethetünk a betegség súlyosságára. A fájdalomérzet folyamatos csillapodása ezzel szemben állapotjavulást jelez, ami a terápia helyességét bizonyítja.
A reflexív terápia során pontosan irányítható az általunk kifejtett hatás, és nem csupán az adott szervre vonatkozólag, de annak bizonyos részeire is. Ennél a módszernél a hatás azonnali, aminek óriási szerepe van a fájdalomcsillapítás, az akut problémák kezelése vagy az elsősegély-nyújtás esetében. Amennyiben a reflexzónák masszírozása közben az Energy krémjeit alkalmazzuk, természetesen szinergetikus hatást érünk el. A hatékonyságot azzal is növelhetjük, hogy a zónákra elsősorban akkor hatunk, amikor az adott meridián aktív fázisban van, s ezt a szervóra segítségével állapíthatjuk meg.
A SZERVÓRA

A szervezetben keringő energiát egy huszonnégy órás ciklus eltelte után lehet vázlatosan ábrázolni. A pályákon áramló energia ezen óraciklusával kapcsolatban minden szervhez, amikor az a maximális aktivitásának időszakában van, hozzá lehet rendelni egy másik olyan szervet, amely éppen minimális aktivitással rendelkezik. Ebből az következik, hogy bármilyen módon befolyásolunk egy szervet, pontosan ellenkező hatást érünk el az adott szerv párjánál.
A bioritmusok erejét egy-egy betegség lefolyása alatt lehet a legjobban megfigyelni. Minden megbetegedés esetében egy nap leforgása alatt a tünetek ingadozó jelleguek. Amennyiben belepillantunk az orvosi statisztikákba, megállapíthatjuk, hogy bizonyos problémáktól szenvedő páciensek orvos látogatásának időpontja szinte pontosan lemásolja a szervórát.
Például az epegörcsök rendszerint éjszaka jelentkeznek, míg a szívinfarktusok dél körül. Ha már a szívvel kapcsolatos problémákról beszélünk, akkor meg kell itt említenünk, hogy a 21. sz. ábráról könnyedén leolvasható, hogy a szívvel kapcsolatos legtöbb probléma minden évszakban 11 és 13 óra között jelentkezik, és különösen érvényes ez nyáron.
A BIOLÓGIAI RITMUSOK ISMERTETÉSE
23–1 óra
Elkezd dolgozni az epehólyag. Azok, akiknek problémáik vannak ezzel a szervvel, általában ekkor felébrednek vagy nem tudnak aludni.
1–3 óra
Aktiválódik a májműködés. Ebben az időszakban kapja az agy a legkevesebb oxigént, ezért pl. utazás alkalmával figyelmesebbeknek kell lennünk. Ekkor az epepanaszokban szenvedők is felébrednek, mert a máj és az epehólyag páros szervek. Nem ajánlatos az alkohol, a zsír és a kávé fogyasztása, valamint a dohányzás.
3–5 óra
Aktivizálódik a tüdő, ezért három és öt óra között főleg a dohányosok, asztmások, hörghurutban, náthában vagy légúti-gyulladásban szenvedők ébrednek fel. Ez az az időszak továbbá, amikor az emberen leginkább úrrá lesz a félelem és a szorongás érzése. Ilyenkor minden apróság óriási jelentőséggel bír.
21. ábra – A szervezetben
„keringő energia” vázlatos ábrázolása
Az ún. szervórával a kínaiak azt fejezték ki, hogy az ember valójában óráról órára él, és hogy a szervezet egészségügyi állapota folyamatosan változik. Szervezetünkben naponta, havonta, évente ismétlődő biológiai ritmusok vannak bekódolva. A testen belül valamennyi rendszeresen ismétlődő folyamatot a központi biológiai óra irányít, amelyen kívül rengeteg helyi „ébresztőóra” is működik. Ezek irányítják a tüdő, a szív, a vese, a máj és egyéb szervek muködését.
5–7 óra
Ilyenkor a vastagbél a legaktívabb. Ez a legmegfelelőbb idő a székletürítésre, és ekkor érdemes elkerülni a stresszt és a rohanást. Lassan, folyamatosan ébredezzünk, mert a beteg emberek éppen ilyenkor vannak a legrosszabbul. Előnyös a sok tea fogyasztása.
7–9 óra
Beindul a gyomorműködés. Nagyon fontos ilyenkor a vitaminok fogyasztása. A testnek melegben kell lennie, ezért ebben az időben kerülendő a hideg zuhany vagy fürdő.
9–11 óra
A hasnyálmirigy és a lép aktív. Nem javallott az alkoholfogyasztás! Megfelelő viszont a gyümölcs és a méz (ez az egyetlen napszak, amikor a szervezet képes megemészteni az édességet) fogyasztása. Kerülnünk kellene a túlzott fizikai megterhelést, ezzel szemben ebben az időszakban csodálatos szellemi teljesítményekre vagyunk képesek. 11 óra körül érhető el a délelőtti teljesítőképesség csúcsa.
11–13 óra
A szívaktivitás időszaka. Nem jó, ha túl nagy mennyiségu táplálékkal terheljük meg a szívet. Kis mértékben visszaesik az agy oxigénellátása, vigyázat a balesetekkel! Ilyenkor sétáljunk vagy aludjunk egy kicsit!
13–15 óra
Ilyenkor a vékonybél a legaktívabb. Csökken a fogak érzékenysége (megfelelő időpont a fogorvosi kezelésre). Elkezd nőni a fizikai aktivitás.
15–17 óra
Leginkább a húgyhólyag dolgozik. Igyunk sok gyógynövényből készült teát és sportoljunk! Az emésztőrendszer képes a nehéz ételek befogadására is, nő az aktivitás, és kezd közeledni a második teljesítménybeli csúcshoz.
17–19 óra
Avese dolgozik. Ilyenkor ki kell küszöbölni mindent, ami árthat neki – zsírok, cukor, só, üdítők, kemikáliák, kávé, alkohol, hideg, stressz.
19–21 óra
A szívburok és a vér lép muködésbe. Ilyenkor az embernek kifinomul az érzékelése. Zenehallgatásra vagy színházlátogatásra ez a legmegfelelőbb idő, de ekkor érdemes bevenni az antibiotikumokat, illetve felkenni a krémeket a fájó pontokra.
21–23 óra
A hármasmelegítő tevékenységének időszaka – a test alváshoz készülődik, ezért ne tegyünk semmi olyat, ami ilyenkor aktiválhatná. Nem dohányzunk és nem étkezünk. A szervóra alapján megállapíthatjuk, hogy a legtöbb probléma évszaktól függetlenül 17 és 19 óra között jelentkezik, ám túlnyomórészt télen. Ez előre jelzi nekünk, hogy a szóban forgó problémán túl azzal is számolnunk kell, hogy ilyen esetekben a hideg érzése áthúzódik a végtagokba.
A Pentagram®
csillagában megjelölt szervek közötti kapcsolatrendszerből könnyedén kiolvasható, hogy a vesékhez és azok szervpárjához – a húgyhólyaghoz a víz eleme tartozik, és hogy az ajánlott készítmény a Renol. Nem véletlen, hogy a vese és szervpárja, a húgyhólyag a vízháztartásért felelnek. Azoknál az embereknél, akiknél a vese energiapályája gyengébb, nehézségeket várhatunk azokon a területeken, amelyekért a veserendszer felelős, tehát elsősorban a vízháztartásban.
A Pentagram®
képéről könnyen leolvasható a megfelelő íz és tulajdonság is. Megállapíthatjuk, hogy a legyengült vesemuködés külsőleg a félelem érzésében nyilvánul meg, és ezt a szervet a sós íz erősíti. Itt idézzünk fel még egy alapszabályt: a nagyobb adagok pont ellenkezőleg hatnak, mint a kicsik. Ezért kevéssé sózzon!
A gyengébb veseműködés egyes esetekben túlzott izzadást okozhat, más esetben éppen ellenkezőleg, a kéz és a láb bőrének szárazságát. Akéz krémekkel történő ápolása a problémát csak ideiglenesen oldja meg. Ne feledje, hogy mindig a betegség okára kell koncentrálnunk, nem pedig a tünetekre. Csakis így teremthető meg a „teljes egészség”.
Azon alapelvek alapján, amelyeket eddig bemutattunk Önöknek, most megpróbáljuk bemutatni egy szerv részletes elemzését. Vizsgáljuk meg pl a veséket. Az energiapályák leírásának, a szerv-kapcsolatokat ábrázoló ábrának, valamint a biológiai óra sémájának segítségével maximális átláthatóságot nyerünk.
PÉLDA
Önök közül hányan ismertek magukra a legyengült veseműködés képében…?
TERMÉKEK: BIOINFORMÁCIÓ KÉSZÍTMÉNYEINK

PENTAGRAM®
Ha egészségesnek is érezzük magunkat, sok esetben érdekünkben áll, hogy szervezetünket – megelőzésképpen – még jobban megerősítsük, miközben a készítményeket az alábbi sorrendben használhatjuk, de ugyanúgy kezdhetjük a végéről is:
Vironal –
azt a területet készíti fel a regenerációra, amelyre a Regalen hat majd.
Regalen –
azt a területet készíti fel a regenerációra, amelyre a Renol hat majd.
Renol –
azt a területet készíti fel a regenerációra, amelyet majd a Gynex regenerál.
Gynex –
azt a területet készíti fel a regenerációra, amelyre a Korolen hat majd.
Korolen –
azt a területet készíti fel a regenerációra, amely nemcsak a Vironal segítségével regenerálódik, hanem amelyre az összes többi készítmény is hatni fog.
BIOINFORMÁCIÓ KÉSZÍTMÉNYEINK
Az alábbi sorok meggyőzik Önt arról, miért kell a készítményeket olyan sorrendben használni, ahogyan azt az előszóban ajánlottuk. Az Energy társaság alapvető választékába az az öt széles körben ható regeneráló készítmény tartozik, amely kölcsönösen kiegészíti egymást, és feladatuk az emberi szervezet valamennyi fontos területének regenerálása. Mindemellett a „széles körben ható” kifejezés azt jelzi, hogy minden készítmény egyszerre több területet is képes regenerálni.
A Pentagram®
valamennyi készítménye részt vesz az ellenállóképesség fokozásában szerveink megfelelő energiapályáinak harmonizálásával. Az energiahiány kiegyenlítése a szerv jobb muködését eredményezi, és a növényi hatóanyagok elősegítik a méreganyagok kiválasztódását a testből. Ez az egész folyamat a bioinformációkrévén többszörösére is képes felgyorsulni. Ennek köszönhetően az Energy Pentagram® készítményei világviszonylatban is egyedülállóak, és megérdemlik, hogy gyönyöru bolygónk minden részén elterjedjenek.
A „Pentagram®
regeneráció” elnevezésű rendszer a készítmények belső használatát – Vironal, Regalen, Renol, Gynex, Korolen koncentrátumok, valamint
a Pentagram®
infokozmetikájának köszönhetően külső használatát is lehetővé teszi. Az öt krém – Droserin (a Vironalhoz tartozik), Protektin (a Regalenhez), Artrin (Renol), Cytovital (Gynex), Ruticelit (a Korolenhez). Mind a belső, mind a külső használatra szánt termékeket külön-külön is lehet használni, esetleg ha az egyéni szituáció úgy kívánja, más készítményekkel is lehet őket kombinálni. A gyógynövény-koncentrátum belső használatának és a krémek külső használatának összekapcsolása a regeneráció nem várt lehetőségeit nyitja meg előttünk, legyen szó akár megelőzésről, akár regenerációról.
Az Energy Pentagram®
készítményeit az alábbiakra használhatjuk:
• megelőzésre
• egészségügyi problémák esetén
• az életöröm kedvéért
INFOKOZMETIKA

PENTAGRAM®
Ha egészségesnek is érezzük magunkat, sok esetben érdekünkben áll, hogy szervezetünket – megelőzésképpen – még jobban megerősítsük, miközben a készítményeket az alábbi sorrendben használhatjuk, de ugyanúgy kezdhetjük a végéről is:
Vironal –
azt a területet készíti fel a regenerációra, amelyre a Regalen hat majd.
Regalen –
azt a területet készíti fel a regenerációra, amelyre a Renol hat majd.
Renol –
azt a területet készíti fel a regenerációra, amelyet majd a Gynex regenerál.
Gynex –
azt a területet készíti fel a regenerációra, amelyre a Korolen hat majd.
Korolen –
azt a területet készíti fel a regenerációra, amely nemcsak a Vironal segítségével regenerálódik, hanem amelyre az összes többi készítmény is hatni fog.
BIOINFORMÁCIÓ KÉSZÍTMÉNYEINK
Az alábbi sorok meggyőzik Önt arról, miért kell a készítményeket olyan sorrendben használni, ahogyan azt az előszóban ajánlottuk. Az Energy társaság alapvető választékába az az öt széles körben ható regeneráló készítmény tartozik, amely kölcsönösen kiegészíti egymást, és feladatuk az emberi szervezet valamennyi fontos területének regenerálása. Mindemellett a „széles körben ható” kifejezés azt jelzi, hogy minden készítmény egyszerre több területet is képes regenerálni.
A Pentagram®
valamennyi készítménye részt vesz az ellenállóképesség fokozásában szerveink megfelelő energiapályáinak harmonizálásával. Az energiahiány kiegyenlítése a szerv jobb muködését eredményezi, és a növényi hatóanyagok elősegítik a méreganyagok kiválasztódását a testből. Ez az egész folyamat a bioinformációkrévén többszörösére is képes felgyorsulni. Ennek köszönhetően az Energy Pentagram® készítményei világviszonylatban is egyedülállóak, és megérdemlik, hogy gyönyöru bolygónk minden részén elterjedjenek.
A „Pentagram®
regeneráció” elnevezésű rendszer a készítmények belső használatát – Vironal, Regalen, Renol, Gynex, Korolen koncentrátumok, valamint
a Pentagram®
infokozmetikájának köszönhetően külső használatát is lehetővé teszi. Az öt krém – Droserin (a Vironalhoz tartozik), Protektin (a Regalenhez), Artrin (Renol), Cytovital (Gynex), Ruticelit (a Korolenhez). Mind a belső, mind a külső használatra szánt termékeket külön-külön is lehet használni, esetleg ha az egyéni szituáció úgy kívánja, más készítményekkel is lehet őket kombinálni. A gyógynövény-koncentrátum belső használatának és a krémek külső használatának összekapcsolása a regeneráció nem várt lehetőségeit nyitja meg előttünk, legyen szó akár megelőzésről, akár regenerációról.
Az Energy Pentagram®
készítményeit az alábbiakra használhatjuk:
• megelőzésre
• egészségügyi problémák esetén
• az életöröm kedvéért
INFOKOZMETIKA

A félelem, mint tudjuk, legnagyobb mértékben a vesét károsítja, s ezért az ekcéma a vesese egyik reflexzónájában jelentkezett. Abioterápiának köszönhetően kiegyenlítődött az adott pálya diszharmóniája, s az ekcéma eltunt. Lehet, hogy érthetetlennek és elképzelhetetlennek tunik, ám aki ismeri a test energetikáját, és elismeri annak funkcióit, biztosan nem lepődik meg.Amandulagyulladás szintén a vesemuködés gyengülésére utal, ugyanis a garatmandulákon keresztül halad a vese energiapályája. Angina esetén a vese erősítésre szorul, amit seprővirágteával és Renollal érhetünk el.
A pályák útja alapján következtethetünk, hogy a gerincfájás okai sem magában a gerincben keresendők. A gerincferdülés szintén másodlagos tünete egy bizonyos szerv, főképp a vese és a húgyhólyag gyengülésének.
Figyeljük meg, hol haladnak e szervek energiapályái. Nem véletlenül találjuk őket a gerincoszlop környékén.
• A fejfájásnak szintén különböző okai lehetnek, s a fájdalomcsillapítók szedése nem biztos, hogy a legjobb megoldás.
• Az anyajegyek és más bőrhibák szintén az energiapályák mentén helyezkednek el, szintén árulkodhatnak egy-egy szerv gyengült muködéséről Egy kislány esetét említeném még meg, akinek a tenyerén szemölcsök keletkeztek.
Kezdetben csak egy szemölcs alakult ki, de annak kiégetése után mindkét tenyerén nagy számban jelentek meg. Ha egészségi állapota normális lett volna, a kiégetés után már nem keletkezett volna több szemölcs. Ebben az esetben szintén a vese gyengébb muködése volt az ok. A vese energiapályájának harmonizálása után fokozatosan eltuntek a szemölcsök.
Minden ember besorolható egy bizonyos típusba. Valaki vese-típus, más lehet máj-típus, másvalaki pedig hajlamos lehet a tudő legyengülésére. Valaki lehet kevert típus is, és egyszerre több szerve is lehet gyenge. Ez ellen nem sokat tehetünk, ez genetikailag adott. Lehetséges azonban általánosan erősíteni ezeket a szerveket a
Pentagram®
készítményeinek segítségével, kiküszöbölve ezzel az ilyen alapon gyenge szervek energiapályáinak diszharmonikus megnyilvánulását. A szerv energiapályájának gyengesége az ember egész alkatában megnyilvánul. A gyengeség jelei megjelennek mind a pszichében, viselkedésben, mind a testfelépítésben – pl. az ízületek nehéz mozgathatóságában vagy egyes izmok elégtelen funkcióellátásában. Ez azokat az ízületeket és izmokat érinti, melyeken keresztülhalad a gyengült energiapálya. Próbálják meg meghatározni, melyik készítménynek felel meg az adott ember alkatát illetően, és mely szervét kellene erősíteni!
A mikrobiális, bakteriális, vírusos és gombás fertőzések gócai is leggyakrabban azokon a helyeken alakulnak ki, amelyeken egy legyengült szerv energiapályája halad keresztül vagy a legyengült szerv reflexzónáiban.
Ismertetek néhány esetet, amelyek példaként szolgálhatnak, hogyan hozható kapcsolatba a legyengült szerv és a tőle messze eső helyeken megnyilvánuló tünet:
Emlékszem egy hölgyre, akinek kiterjedt ekcémája alakult ki a szeme körül, pontosabban fogalmazva a vese reflexzónájában. Az ekcéma abban az időben alakult ki, amikor a hölgy részt vett nővére temetésén. Pár nappal a temetés után jelentkeztek az ekcéma tünetei.
Világhírű bőrgyógyászati rendelőket látogatott meg, és többféle hatásosnak mondott krémet próbált ki, de egyik sem bizonyult hatékonynak. Mígnem a vese pályáján felfedezett diszharmónia alapján részt vett egy 15 perces bioterápián (bioenergia segítségével végzett regeneráció). A kezelés után két héttel nagy darabokban kezdett leválni az ekcémás bőrfelület, s egy hónap elteltével bőre olyan lett, mint az alabástrom. Ebben az esetben a tünetek okozója a temetés alatt átélt félelem és szorongás volt.
Az emberi szervezetben az egyes szervek és rendszerek között egyensúlynak kell uralkodnia éppúgy, mint a természetben.Minden normálistól való eltérést a diszharmónia, ill. a betegség jeleként kell tekintenünk. Gondolkodjanak el azon, mit csinálnak rosszul, hogyan étkeznek, mennyit mozognak, hogyan viselkednek, és ezután döntsenek arról, hogy életstílusukat fokozatosan megváltoztatják-e!
Elsősorban azt kell tudatosítanunk, hogy a regeneráció nem attól függ, hogy a készítményt mekkora adagokban szedjük, fontosabb szerepe van az időnek.
Nem várhatjuk el testünktől, hogy egy nap leforgása alatt regenerálja az ízületeinket, amikor éveken keresztül folyamatosan károsítottuk őket, s ezen kívül még rossz szokásaink mellett is kitartunk. Főként ha nem mozgunk, ha túltápláljuk szervezetünket, ha naponta nagyobb mennyiségu húst, felvágottat, cukrot, vegyileg tartósított élelmiszereket fogyasztunk, s mindemellett kevés tiszta vizet iszunk. Ilyen esetekben számolnunk kell azzal, hogy az eredmény csak később jelentkezik.
AZ ÉTELEK TITKA

regeneráció folyamatát – az Energy készítményei segítségével – megfelelő diétával, mégpedig az előbb említett élelmiszerek korlátozásával, ill. étrendünkből való kihagyásával gyorsíthatjuk meg. A helyes módszer megválasztása után néhány óra, esetleg néhány perc szükséges a fájdalom megszűnéséhez, ám csodát soha nem várhatunk.
Megközelítőleg 2500 évvel ezelőtt Hippokratesz, az orvostudomány atyja, az emberi szervezet öngyógyító képességét magasztalta. Ezt a képességet „physis”-nek nevezte. Akínaiakhoz hasonlóan ő is a táplálkozást tartotta az egészség alapjának, s ismert mondása a mai napig nem vesztett érvényességéből: „Étked váljék gyógyszereddé, s gyógyszered legyen az étked.”
Ma már lehetetlen visszatérni a múlt táplálkozási szokásaihoz, habár egyértelmuen kijelenthejük, hogy elődeink étrendje minden szempontból megfelelő és egészséges volt. őseink táplálékforrásai természetes eredetűek voltak, ám a mai élelmiszerek színezőanyagokat, stabilizátorokat, édesítőszereket és konzerváló anyagokat tartalmaznak.
Találja meg Ön is az egészséges táplálkozáshoz vezető utat! Egyen alacsony zsír-, só- és cukortartalmú ételeket, kerülje a vörös húsok és a kémiailag feldolgozott húsok (füstölthús) fogyasztását! Korlátozza a tej és tejtermékek fogyasztását, főleg ami az ömlesztett sajtokat illeti, egyen rostokban gazdag ételeket, és igyon megfelelő mennyiségu tiszta vizet, valamint táplálék-kiegészítő termékek formájában naponta fogyasszon kiegészítő tápanyagokat!
A szervezet olyan rendszer, amely minden ételre rendkívül érzékeny.
A Pentagram®
alapelve szerint (lásd 3. sz. ábra) minden alapvető szervhez egy szín és egy íz tartozik. Az azonos színu és ízu élelmiszerek így főleg az adott szervre hatnak. A káposzta és a fejes saláta (zöld) a májnak és az epének segít.
A piros – a paprikától kezdve a paradicsomig – a szívet és a vérkeringést erősíti.
A sárga – banán, citrom, stb. – kedvezően hat az elmére (fizikailag az epehólyagra). A savanyú uborka és a savanyított zöldségek általában a májat, a kesernyés zöldségek a vérkeringést és a beleket erősítik. Aki szívesen „torkoskodik”, tesz valamit a gyomráért és a lépéért, mivel az édes íz erősíti ezeket a szerveket. A csípős chilli tisztítja a tüdőt és a vastagbelet, a sóska pedig jót tesz a vesének és a húgyhólyagnak. Azért ne feledjék, hogy mindenből megárt a sok, és sok esetben ellentétes hatást vált ki!
A szervóra alapján ideális esetben reggel 9 óra után kellene reggeliznünk, amikor a gyomor aktivitása már csökkenni kezd. Ugyanígy megállapíthatjuk, hogy lefekvés előtt nem tanácsos túl sokat enni, mivel a májnak és az epehólyagnak ekkor maximális az aktivitása. Próbáljanak meg e két alapelv szerint cselekedni, s vegyék még hozzá a mértéktartó étkezés szabályát! Ekkor nemcsak Önök, hanem szerveik is minden bizonnyal elégedettek lesznek.
Nem mindenki képes egyik napról a másikra megváltoztatni étkezési szokásait, de mindenképp kívánatos, hogy legalább megközelítsük az ideális életmódot.
A BIOINFOMÁCIÓKAT TARTALMAZÓ KÉSZÍTMÉNYEK ÉS A MERIDIÁNOK KAPCSOLATA
A Pentagram®
készítményei képesek kiegyenlíteni az energiakilengéseket és harmonizálni az energiaáramlást a testben. A harmonizáció kulcsfontosságú szó a regeneráció számára. A harmonizáció és megelőzés többet jelentenek, mint a puszta gyógyítás. Jobb még időben kiegyenlíteni az energetikai állapotot, mint hagyni legyengülni egy fontos szervet. A szervezet valójában egy előre elkészített kotta alapján saját magán segít. A Pentagram® készítményeinek használatát követően úgy fogja magát érezni, mint a zongorahangoló, aki tökéletesen behangolta a hangszerét, vagyis ismét zenélhet. Ön is hangolódjon rá a megfelelő frekvenciára, és élvezze az életet!
A Pentagram®
készítményei az alábbi meridiánoknak felelnek meg:
Vironal –
a tüdő, a lép meridiánja, de a vastagbél meridiánja is
Regalen –
a máj, az epehólyag és a hármasmelegítő meridiánja
Renol –
a vesék és a húgyhólyag meridiánja
Gynex –
a befogadó és a hármasmelegítő meridiánja
Korolen –
a kormányzó meridián, a szív, a hármasmelegítő meridiánja, de a vékonybélé is
Nézzünk egy példát:
A meridiánok energiájának – hasonlóan a lakásban található villanyáramhoz – van bizonyos feszültsége. Ahogy a lakásban csatlakoztatva vannak különböző fogyasztók a hálózathoz, úgy vannak szerveink is kölcsönösen összekapcsolva energiahálózatunk által. A feszültségnek stabilnak kell lennie, ha az energia ingadozik, túlteng vagy hiányzik, ez az energiakilengés megmutatkozik testünk muködésében. Ahol nincs energia, ott semmi sem működik – sem a lakásban, sem a testben. Azt hiszem, ez eléggé logikusnak tunik azok számára is, akik nem akarják elfogadni, hogy ez az energiahálózat valóban létezik. Ezeken az alapokon nyugszik már néhány ezer éve a hagyományos kínai orvostudomány és eredményesen muködik.
„Az élet mozgás, és minél kevesebbet mozog az ember, annál kevesebb benne az élet.”
Az Energy cég készítményei kiszámított és kiegyensúlyozott anyagkompozíciókat tartalmaznak, amelyek az egyes meridiánokban megújítják az energia folyását, és mindezt úgy teszik, hogy megkímélik az emberi szervezetet. Az energia bizonyos ritmus szerint áramlik a pályákon át, és ez a ritmus minden szervnél más és más. Amennyiben az energia áramlása valahol legyengül vagy meg is áll, vagyis az adott szervet hosszabb ideig nem képes energiával ellátni, akkor a szóban forgó szerv ellenállóképessége csökken, és fizikailag is megbetegszik. Az ilyen állapotok elején sokszor elég, ha a Pentagram® készítményeinek segítségével feloldjuk a blokkolt meridiánokat, és harmonizáljuk az energiaáramlást. Miután az energia beáramlik a legyengült szervezetbe, az képes lesz saját magát rendbe hozni. A szervezet öregedésével az energiapályákat folyamatosan mentális, emocionális és fizikai feszültség terheli, ezért ha a test nem kap megfelelő mennyiségű energiát, akkor elkezd kimerülni, sorvadni, betegeskedni és elhasználódni. Amennyiben idősebb korban nem segítünk rá az energia áramlására a szervezetben, felgyorsítjuk az öregedés folyamatát, és eltávozunk ebből a világból.
Magzati és kora gyermeki időszakban szervezetünk energiaáramlását még nem zavarja a stressz és a mindennapi kimerültség. Az energia egyenletesen eloszlik a test felső és alsó része között, és harmonikus, kiegyensúlyozott áramlását semmi sem zavarja. Amennyiben vissza szeretnénk kapni fiatalságunk erejét, frissességét és egészségét, tudatosan vissza kell hoznunk életünk kezdetének harmonikus állapotát. Vagyis meg kell nyitnunk az energiapályákat, és az egész testben be kell indítani az energia kiegyensúlyozott folyását.
A BIOREZONANCIA ELVE
ÉS A BIOINFORMÁCIÓ HATÁSA AZ EMBERRE
22. ábra – A biorezonancia példája

Előbb vagy utóbb azonban – bizonyos szabályok alapján – minden embernél sikerül elindítani a regenerációs folyamatot. Elegendő azonban, hogy a felhasznált információ legalább részlegesen hasonlítson ahhoz, amelyet el szeretnénk távolítani. Ha sorozatosan hatunk az élő anyagra, amely beteg állapotban van, mivel egy bizonyos negatív információ hordozója, egy részben hasonló információval változást idézhetünk elő a negatív információ hullámhosszában. Ez aztán ugyanazon a frekvencián kezd el rezonálni, mint az az információ, amelyet a bioinformációs készítmények hordoznak magukban, és amellyel valójában hatást kívánunk elérni. A gyakorlatban ez annyit jelent, hogy a megfelelő információ felhasználásával kiolthatjuk vagy mérsékelhetjük a test negatív információit. És ez elég ahhoz, hogy a fordított regenerációs folyamat beinduljon. Ezt követően rendeződnek a meridiánok energetikai viszonyai, és végül visszatér a korábban elveszett erő. Bár minden ember más és más, valamennyien azonos szervekkel és egyforma energiapályákkal rendelkezünk.
Az Energy készítményeit egyfajta kulcssorozatnak tekinthetjük, amelyek a hasonlóság elve alapján mozgósítják és harmonizálják a test fontos életfolyamatait.
Az egészséghez való visszatérés nélkülözhetetlen az ember létezési feltételeinek megőrzéséhez a Földön.
Amennyiben a finom erő ismételten egy bizonyos irányba hat, a képen látható csodára is képes lesz. A növény törékeny ágacskái bizonyos idő alatt átnőttek a néhány centiméternyi vastag járdán.
Az embernek ehhez legalább fúrógépre lett volna szüksége.
A Petagram® regeneráció a bioinformációs terápia, valamint a holisztikus emberszemlélet alapjaira épül, azaz az egész személyiségre összpontosít (lelki, érzelmi és fizikai szempontból egyaránt), és figyelembe veszi, hogy a test és az elme kölcsönösen összekapcsolódnak. A gyógynövények és az ásványok egyedülálló összetétele képes lemásolni a biokémiai reakciók energiáját, valamint néhányszorosára felgyorsítani a méreganyag kiválasztódását a szervezetből. Ám mi teszi ennyire különlegessé ezeket a készítményeket? A bioinformációk, minden Energy termék elmaradhatatlan összetevői. Akészítményekben való jelenlétük olyannyira fontos, hogy bebizonyosodott: a hasonló jellegu más termékekkel összehasonlítva az Energy készítményei jóval nagyobb hatékonyságra képesek.
A bioinformációk tulajdonképpen bizonyos frekvenciák, amelyek hasonlóak az agy azon irányító frekvenciáihoz, amelyek a vegetatív idegrendszer irányításáért és a szervek helyes muködéséért felelősek. A bioinformációk frekvenciamintája azonban csak hasonlít az agy frekvenciáira, ezért ismételten, rendszeres időközönként kell adagolni őket. A bioinformációk a rezonancia elvén hatnak.
A biorezonancia nagyon összetett folyamat, ezért nem lehetséges két mondatban összefoglalni ezt a kérdéskört. A lényeget azonban egyszerűen meg tudjuk magyarázni. Ha egy függőhíd közepén állnánk, és rendszertelen ugrásokat tennénk egyhelyben, nem történne semmi különös. Ha ugyanezt rendszerességgel tennénk, ugrásaink szinkronizálódnának, és a híd elkezdene mozogni. Ez csak egy példa arra, hogy kis erővel is befolyásolható egy nagyobb test. Lényeges az is, mekkora a testsúlyunk. Egy lepke bizonyára nehezen tudná megmozgatni a hidat. Az említett ugrások ritmusát a rendszeres adagoláshoz lehetne hasonlítani, testsúlyunkat ill. az ütések erejét pedig ahhoz az adaghoz, amit szedünk. Ez a két tényező befolyásolja a regeneráció folyamatát a bioinformáción alapuló készítmények használata során.
Ahogy létezik rezonancia, létezik biorezonancia is. Ezen alapul a Pentagram® regeneráció rendszerének muködése, illetve a homeopátia, a bioterápia, valamint olyan készülékek muködése, amelyeket mind nálunk, mind külföldön nagy sikerrel használnak a különböző civilizációs betegségek gyógyításában.
, hogy a törékeny növény áttörte az erős, aszfaltból készült járdát, a kis erő sorozatosan egy irányba történő hatásának eredménye. Hasonló alapon muködik a bioinformációs terápia és a homeopátia is.
Az Energy bioinformációs készítményei is látszólag jelentéktelen erővel hatnak, de rendszeres használatukkal ez az erő hasonló „csodákra” képes, mint a képen látható növény. Ismétlésben van az erő, és mindennek megvan a maga ideje. Az ismételt hatással bizonyos idő elteltével a termékek finom információi célba érnek.
REVERZIÓ-KEZELÉSI REAKCIÓ
Az, hogy a törékeny növény áttörte az erős, aszfaltból készült járdát, a kis erő sorozatosan egy irányba történő hatásának eredménye. Hasonló alapon muködik a bioinformációs terápia és a homeopátia is. Az Energy bioinformációs készítményei is látszólag jelentéktelen erővel hatnak, de rendszeres használatukkal ez az erő hasonló „csodákra” képes, mint a képen látható növény. Ismétlésben van az erő, és mindennek megvan a maga ideje. Az ismételt hatással bizonyos idő elteltével a termékek finom információi célba érnek. Ha ráadásul valamelyik bioinformációra még helyesen rá is hangolódunk, a biorezonancia megsokszorozza a végső hatást.
A biorezonancia segítségével megmagyarázhatjuk a regeneráció során jelentkező reverz reakciók kialakulását is. A reverziós regeneráció folyamatának gyorsasága attól is függ, hogy rá vagyunk-e hangolva bizonyos információra.
A reverzió a szervezet reakciója a bioinformációra. Védő mechanizmusai aktiválódnak és a testből kiürülnek a toxikus anyagok. Megnyilvánulhat kiütés formájában ill. ennek átmeneti rosszabbodásával, vagy a már leküzdött betegségekkel kapcsolatos tünetek enyhe jelentkezésével. Lehetséges folyás a test külnyílásaiból, pl. férfiaknál gyengén csípő váladék a húgycsőből, a nőknél folyás a hüvelyből, stb. E váladékok mikrobiológiai vizsgálata negatív.
Mindegyikünk más, ezért a reverziónak is különféle változata lehet. Ha nem biztos benne, hogy Önnél reverzióról van szó, konzultáljon állapotáról a cég egyik orvosával vagy homeopatájával. A céggel együttmuködő orvosok listáját minden Energy Klubban megtalálja.
Az Energy néhány termékén alaki sugárzókat találhat. Ezek segítséget nyújtanak a belső energiával való munka során. Különböző geometriai alakzatokról van szó, amelyek képesek kisugározni, elnyelni, visszaverni vagy megváltoztatni a biomező alakját, s ezzel befolyásolni tudják az energetikai egyensúlyunkat. Néhány alakzat befolyással van a szervezet energetikai állapotára és annak dinamikájára, vagyis jelentős hatással bír az ember pszichikai állapotára is egyben. Az ilyen alaki sugárzónak megelőző és gyógyító jelentősége is van.
Az Energy készítményein olyan alaki sugárzókat használunk, melyek maguk körül egy nagyon finom, eddig még nem mért intenzitású pólust alkotnak.
Védik az üveg tartalmát az ultrafinom sugárzásokkal szemben, melynek jellege nem azonosítható, a külső környezetből ered, és esetleg a készítmény bioinformációit negatívan befolyásolhatná.
Az egyik legismertebb alaki sugárzó a spirál, amely egyfajta biogenerátorként viselkedik. A spirál bioenergiát transzformál, majd axiális irányban kisugározza azt. Irányító, magasfrekvenciájú bioantennáról van szó, amely irányított és koncentrált bioenergiával hat a molekulákra, amelyeket a piramidális vagy mágneses energiához hasonlóan megváltoztat, és aktivál.
Ismeretes, hogy a különböző formák és színek különbözően hatnak az ember pszichéjére. Arról viszont csak kevesen tudnak, hogy az alaki hullámok önmaguk is mágneses teret alakítanak ki, mely suruségétől és interferenciájától függően jó vagy rossz hatású lehet.
ÉRDEKES:
Kör –
minden kultúrában nagy jelentőségu szimbólum. Magába foglalja a mozgást, a változást és a korok bölcsességét.
Középpont – lángoló nyelv – kijelölt lelki horizont – minden nemzet megért minket. Alángoló nyelv az Univerzummal harmonizáló erős energia. Belső tuz, az élet szikrája, több szinten lejátszódó folyamat.
Kék mező –
víz, levegő, vagyis az élet. A levegő táplálja a tüzet (energiát), a saját virágzásának új tendenciáit. És minden össze van kapcsolódva, mint ahogyan az egyensúly szimbóluma is – a jin és a jang, vagyis olyan ellentétek megjelenítői, amelyek egy harmonikus egészet alkotnak.
A REGERÁCIÓ RENDSZERE
A MEGFELŐ KÉSZÍTMÉNY KIVÁLASZTÁSÁNAK KUL
A fent ismertetett ajánlásokból kitunik, hogy a szervezet preventív megerősítéséhez a következő sorrendben érdemes a Pentagram® készítményeit alkalmazni: Vironal – Regalen – Renol – Gynex – Korolen. Amennyiben konkrét problémát igyekszünk megoldani, célirányosan a legmegfelelőbb készítményt érdemes kiválasztani a regeneráció megkezdéséhez.
A Pentagram®
regenerációt képzeljük el egyfajta végtelen görbeként. Kezdhetjük bárhonnan, ám mindig tudnunk kell, hová akarunk elérni. Több olyan módszer is létezik, amely segítségünkre lehet a megfelelő készítmény kiválasztásában:
•
Ha testünkben túlsúlyban vannak a mikroorganizmusok, a regenerációt Vironallal kezdjük, más esetben kezdhetjük Regalennel. Mindig azzal a készítménnyel kezdjük a folyamatot, melynek regenerációs lehetőségei a legközelebb állnak az adott területhez!
•
A klasszikus módon történő meghatározásnál használjuk az ismertető prospektust, és próbáljuk meg megtalálni problémáink és a tájékoztatóban szereplő ajánlások közötti belső összefüggést.
•
A következő módszer is hasonló. Megpróbáljuk minél több problémánknál megtalálni az egyes energiapályák sérülésével kapcsolatos hasonló tüneteket, amelyet az adott termék harmonizál. Figyeljük az energiapálya útját, és keressük azokat a helyeket, amelyek a problémánkkal kapcsolatban vannak, s melyeken a meridián áthalad!
•
Az egyes pályák, valamint azok leírásának ábráját a 7–20. oldalon találja. Példa:Anyaki gerinctől a fül felé kisugárzó fejfájásunk van. Ha megnézzük a meridiánok ábráit, megállapíthatjuk, hogy ezeken a helyeken halad át az epehólyag meridiánja. A harmonizáláshoz a Regalent választjuk, mert problémánk ezzel a meridiánnal van kapcsolatban. Így kiegyenlítjük e pálya diszharmóniáját, és a fájdalom elmúlik. Hasonló módon járunk el más esetekben is.
•
A 3. ábra (Pentagram® csillag) szerint is egyszeru módon határozhatjuk meg a megfelelő készítményt. Ezen az ábrán vannak feltüntetve a szervpárok és viszonyuk az egyes készítményekhez. A készítmények több területen fedik egymást, s ugyanazon szervre több készítmény is alkalmazható.
Példa: el kell dönteni, hogy a gyomor élénkítéséhez a Regalen keseru összetevőit használjuk-e, vagy inkább a Vironalban található mirha segít-e antibakteriális hatásának köszönhetően, stb. Minden készítmény tartalmaz valamilyen más anyagot, amelyre az adott szervnek abban a pillanatnyi helyzetben szüksége van.
•
Aki szeretné jobban megérteni a test energetikai rendszerét, a szervek közti összefüggéseket, és egyúttal szeretné szakmailag is továbbképezni magát, annak a kínai orvostudományról szóló szakirodalom tanulmányozását ajánljuk.
•
Más meghatározási módszerként használhatók az EAV elv alapján muködő készülékek. Egyik közülük pl. a Supertronic, amelyet az ENERGYcég tanácsadóinak, az ő szükségleteik alapján fejlesztett ki a cég. A módszer segítségével konkrét személyeknél is meghatározhatóvá válik az egyes készítmények alkalmassága, úgy, hogy az illető személy bekerül a mérőkörbe. A normál értékektől mért eltérések alapján egyszerűen megállapítható az egészségügyi problémák eredete, és minden további nélkül meghatározható az alkalmazandó optimális készítmény, mely megszünteti a panaszok okát.
•
További lehetőségként említjük a pszichotronikus módszerekkel történő meghatározási metódusokat. Mindenki a számára legmegfelelőbb módszert válassza, induljanak ki képességeikből, tapasztalataikból, tudásukból

A REGENERÁCIÓ FOLYAMATA
1.
Használat előtt az üveget alaposan fel kell rázni. Ezáltal dinamizálódnak az összetevők, és fokozódik a készítmény hatása.
2.
A regeneráció alatt növelje a folyadékbevitelt – legmegfelelőbb a tiszta, szénsavmentes víz!
3.
Akinek egészségi problémái vannak, vagy krónikus betegségben szenved,
4.
Három hetes szedés után egy hetes szünetet tartunk. Ez azt jelenti, hogy egy üveg valójában egy hónapig elegendő. Az egy hetes szünet azért szükséges, mert ismeretes, hogy a test fokozatosan bármilyen készítményhez hozzászokik, s ha biztosítani akarjuk az azonos hatást, növelni kellene pl. az adagokat.
5.
Aki egészségesnek érzi magát, kezdheti maximális adagokkal. Ha reverz tünet jelenne meg, átmenetileg csökkenteni kell minimális adagra, tehát 3, esetleg 1 cseppre naponta.
6.
A reverz reakció csupán pozitív regenerációs megnyilvánulás. A méregtelenítés, valamint a teljes regenerálódás rendszerint reverz tünetek nélkül zajlik le.
7.
Ha erősebb a reverz reakció, növelni kell az intervallumot az egyes adagok között (pl. egy cseppet naponta, kétnaponta, esetleg háromnaponta, egyszer hetente, vagy egyszer kéthetenként). Itt már individuálisan kell adagolnunk, az alapján, hogy hogyan reagál testünk a bioinformációkra.
Érvényes a következő szabály: minél erősebb a szervezet visszhangja, annál kisebbek legyenek az adagok és az intervallumok az egyes adagok között.Az adagolás rendszerességét viszont be kell tartani. Ily módon mindenki saját maga szabályozhatja a regenerációs folyamatot.
8.
Minden esetben, ha a reverz reakció 14 napnál tovább tart, hagyja ki a készítményt, s hagyja a bioinformációt érvényesülni! Ez az állapot teljes javulásában nyilvánul meg. A reakció elmúlta után újra kis adagokkal kell kezdeni cseppekben, és egy hét után növelni az adagot.
9.
Akutesetben, pl. influenzánál, és akkor, ha krónikus betegség mellett akut betegségben is szenvedünk, az akut betegségre kiválasztott készítményt nagyobb adagokban is szedhetjük anélkül, hogy attól félnénk, hogy a krónikus betegség erős reverziós reakciója jelentkezik. Hasznos, ha ezen esetekben naponta 3x 9 cseppet adagolunk. Ezt az adagolást azonban csak a feltétlenül szükséges ideig tartsuk fenn, rendszerint 1–2 napig, maximum azonban 5 napig. Amint az akut megbetegedés elmúlik, vissza kell térni az eredeti kis adagokhoz.
Kezdje kisebb adagokkal, melyet fokozatosan emelhet, pl. 3 csepp 1x naponta. Ez főleg azokra érvényes, akik krónikus betegségben szenvednek, pl. hosszantartó ekcémában.
Ha nem jelentkezik átmeneti rosszabbodás, egy hét után emeljük az adagot 2×3 cseppre naponta. Átmeneti rosszabbodást jelenthet az ekcéma szétterjedése.
Ha egy héten belül nem rosszabbodik az állapot, ismét emeljük az adagot! Így lassan elérjük a napi 3×3 cseppnyi adagot. Hosszantartó krónikus megbetegedések esetében ez az adható maximális adag. Kevésbé súlyos állapot vagy ugyanazzal a készítménnyel ismételt regeneráció esetében naponta 3×5 csepp is adható. Maximális adagolás mellett a készítmény 4 hétre elegendő.
SZÜNETEK
Pentagram®
készítménye megadja a kezdő lökést, beindítja a regeneráló folyamatot. Amint a regeneráció beindul, hagyni kell, hogy a szervezet fejezze be azt, és a készítmény használatát abba kell hagyni. Amennyiben ezt nem tesszük meg, a szervezet hozzászokik a regeneráló készítményhez, és már nem fog reagálni rá. A gyakorlatban ez annyit jelent, hogy könnyebb esetekben 3 hetes használatot javaslunk, közepesen súlyos diszfunkciók esetében a 3 hetes használatot követően tartson egy hét szünetet, majd ismételje meg a kúrát. Súlyosabb esetekben és ha idősebb páciensről van szó 3×3 hetes használatot javallunk 1–1 hetes szünetekkel.
A testnek elegendő időt kell hagyni a hibák kijavítására. Abban az esetben, ha az egyik készítményt a másik után használjuk, s csupán egy hét szünetet tartunk közte, ez a pihenő valószínuleg nem lesz elegendő. Két különböző készítmény alkalmazása közben legalább két hetes–egy hónapos szünetre van szükség, hogy a regeneráló folyamat befejeződjön. A szervezetnek ugyanis nem biztos, hogy elegendő energiája van ahhoz, hogy két különböző szinten javítsa ki a hibákat. Amíg az agyi központok az egyik készítmény használatát követően be kívánják fejezni az első probléma megoldását, a következő készítmény idő előtti alkalmazásával más irányba irányítódik a regeneráció folyamata, s ezáltal eliminálódik az ezt megelőző folyamat pozitív hatása.
Általánosan igaz az a megállapítás, hogy a fiatal szervezetnek kevesebb idő, azaz rövidebb szünet is elegendő, míg a kor előrehaladtával egyre hosszabb kihagyásokra van szükség.
Olyan embereket érint, akik különlegesen érzékenyek a bioinformációs készítményekre, akiknél már egy csepp is túlzott reakciót vált ki. Ilyen esetben egy másik készítménnyel kell kezdeni a regenerációt, majd rátérni arra, amely az erős reakciót kiváltotta. Ezzel a módszerrel elérjük, hogy a reakció már nem lesz olyan intenzív, mert a szervezet előzetesen kitisztult, más oldalról, más készítménnyel. Ha ennek ellenére is erős reakció jelentkezne, egy gyógynövény-kombinációval kell kezdeni a folyamatot: 4 rész csarab, 2,5 rész gyermekláncfű, 2 rész édeskömény.
A tea elkészítésének módja:
Ha a víz forrni kezd, 3/4 l vízbe 2–3 teáskanál keveréket teszünk, két-három percig főzzük, és azonnal leszurjük. Kortyonként isszuk egész nap, 17 óráig. Három hétig napi 3/4 l-t fogyasztunk, utána egy hetes szünetet tartunk.
A folyamatot 3-szor megismételhetjük,így a szervezet könnyen kitisztul, és rátérhetünk a Pentagram® készítményeire.
Ha mégis megjelenik a reverz reakció ugyanolyan erősen, a kérdéses készítményt cseppenként fogyaszthatjuk napos, ill. hosszabb szünetekkel.
•
Ha a reverzió tünetei jelentkeznek, az a gyors és minőségi regeneráció jeleként értékelendő.
•
Terhesség alatt ne használjon semmilyen készítményt, csak orvos javaslatára! Komolyabb egészségügyi problémák esetén is az orvos utasításai szerint kell eljárni!
•
Ő tudja, hogy javulás esetén melyik gyógyszerből mekkora adagra van szükség ill. melyiket lehet kihagyni.
•
Ha orvosi kezelés alatt áll, utasításai szerint járjon el!
EXTRÉM ÉRZÉKENYSÉG
ÉS NEM TÚLZOTTAN ERŐS REAKCIÓ

A Pentagram®
regeneráció során nem szükséges nagy adagú vitamin és ásványi anyag bevitele, melyet a szervezet nem képes elegendő mértékben hasznosítani, és még a feleslegtől is csak nagyon nehezen szabadul meg.
Ha megadjuk testünknek a regeneráció lehetőségét, képes lesz a jó minőségű táplálékból hasznosítani a szükséges vitaminokat.
A készítmények antioxidáns hatásaa különböző növényi anyagok által biztosított, mint pl. a flavonoidok, antociánok, béta karotinokés mások. Néhány növényi anyagnak néhányszorosan nagyobb antioxidáns hatása van, mint az az E vitaminnal végzett kísérletekből ismert.
MÉG VALAMI A REGENERÁCIÓRÓLA
A materiális és a biológiai világ kölcsönös összekapcsolódása teljesen természetes, és ugyanilyen természetes a klasszikus orvoslás, valamint a természetes regenerációs folyamatok összekapcsolása is. Magától értetődő, hogy az egészség harmonizálása és megóvása többet jelent a betegség gyógyításánál. Ésszerubb és olcsóbb a megelőzést választani, mint később a gyógyításra nagyobb összeget fordítani.
Az Energy-készítményeket széles körben alkalmazhatjuk a megelőzésben. Jó eredményeink vannak ott is, ahol a klasszikus gyógyászat nem segített. Sikeres és hatásos lehet a klasszikus gyógymódokkal való összekapcsolás is. Az orvos által megválasztott gyógymódok és a finom harmonizáció kölcsönösen kiegészítik egymást.
Forrás: www.energyklub.hu
A TERMÉKEK WEBÁRUHÁZUNKBAN MEGTEKINTHETŐK ÉS MEGVÁSÁROLHATÓK, MEGRENDELHETŐK E-MAILEN IS.